
A tavalyi olimpiát megelőzően bemutattam az összes sportág környezetvédelmi és fönntarthatósági törekvéseit. Az ebben az irányban történő cselekvés természetesen nem ért véget a játékokkal, hiszen változatlanul van tennivaló ezen a téren. A Zöld Sport rovat eme cikkében a cselgáncs kerül terítékre, ugyanis a nemzetközi szövetség Zöld Dódzsó tanúsítványt hozott létre, amelyet azok az edzőtermek nyerhetnek el, amelyek környezettudatosan és fönntarthatóan működnek. Az alábbiakban három példát mutatok be ezzel kapcsolatban.
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (NCSSZ) tavaly novemberben hirdette meg Zöld Dódzsó elnevezésű programját, melynek lényege, hogy azok az edzőtermek, vagyis dódzsók, amelyeknek üzemeltetői sokat tesznek a környezetvédelem, a fönntarthatóság, az erőforrásokkal való megfelelő gazdálkodás és a sportág szénlábnyomának csökkentése érdekében, megkaphatják a Zöld Dódzsó tanúsítvány valamely fokozatát. A szövetség ezzel ismeri el az adott klubok eredményeit, egyben ösztönöz mindenkit arra, hogy hasonlóképpen járjon el.
A Zöld Dódzsó Tanúsítványt, s annak is a Kiai elnevezésű fokozatát elsőként a belgiumi Lommel városában működő Agglorex nevű dzsúdóklub érdemelte ki. A Kiai kifejezés egységes energiát jelent, ami magában foglalja a testi, szellemi és a technikai képességek összehangolását.
Jean-Jacques Melotte, a klub vezetőedzője, aki 6. fokozatú dannak számít, nagy örömének adott hangot a tanúsítvány megszerzése kapcsán, hiszen az Agglorex idén 60 éves, s a klub már korábban hosszú távon elkötelezte magát a fönntarthatóság mellett.
Az egyesület nemrég átadott dódzsója fából épült. A takarítás során környezetbarát tisztítószereket alkalmaznak, gazdaságosan használják fel a vizet és az áramot, népszerűsítik a szelektív hulladékgyűjtést, az újrahasznosítást és a komposztálást, minimalizálják az egyszer használatos műanyagokat, a klub sportolóit pedig arra ösztökélik, hogy közösen menjenek a teremhez, mert ezáltal csökken az autóforgalom a környéken.
Kiss Larissza, a nemzetközi szövetség olimpiai igazgatója, egyben a Zöld Dódzsó projektmenedzsere a tanúsítvány átadásakor elmondta, hogy a kezdeményezés célja a cselgáncs szereplőinek, de különösen a kluboknak bátorítása a környezettudatos, fönntartható tevékenységek végzésére. Bár a dzsúdó teremsportág lévén viszonylag kicsi környezeti terheléssel jár, azonban a nemzetközi utazások által előidézett szénlábnyom mértéke jelentős, ezért valahol és valahogyan kompenzálni kell ezt a szén-dioxid-kibocsátást. A cél az, hogy világszerte egyre több klub érdemelje ki a tanúsítvány valamelyik fokozatát, mert így sokat tud tenni a cselgáncs a fönntartható jövő felé.
Jean-Jacques Melotte, az Agglorex vezetőedzője is bátorította a klubokat, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez, mert amennyiben sok egyesület és ezáltal rengeteg sportoló kapcsolódik be a Zöld Dódzsóba, akkor globálisan látszódni fognak ennek eredményei. Melotte hozzátette, hogy a klub mindig is fontosnak tartotta a környezetvédelmet, s versenyzőit is ebben a szellemben neveli.
Az új dódzsó építéséhez Lommel városa is hozzájárult, amely maga is ismert zöld megoldásairól, hiszen szélerőművek és egy napelem-park is működik a városban, amelynek bioenergia-infrastruktúrája jelentősnek mondható.
Tegnap, április 7-én egy második belga dzsúdóterem is kiérdemelte a tanúsítványt. A Tournai városában található Kano Dojo kapta meg ugyancsak a Zöld Dódzsó Kiai tanúsítványt. Sébastien Bonte, a klub elnöke nagy megtiszteltetésnek nevezte a nemzetközi szövetség döntését, hiszen az egyesület évtizedek óta törekszik a környezetbarát működésre. A klub edzőtermében LED-világítás van, az épület felhúzásánál fából készült elemeket vettek igénybe, melyek jóval kisebb környezeti terheléssel járnak, mint a hagyományos beton vagy vasbeton. Hulladék-újrahasznosítási program működik a dódzsóban, víztakarékos zuhanyzók lettek telepítve és újrahasználható vizes palackokat alkalmaznak a sportolók. A belvárosban elhelyezkedő dódzsó megközelítése terén fönntartható közlekedési megoldásokat vesznek igénybe, nemrég pl. beszereztek egy elektromos minibuszt, amelyet az utazásoknál használnak.
A klubelnök elmondása szerint ezek a lépések összhangban vannak a cselgáncs morális kódexével és a környezetvédelem mellett oktatási célokat is szolgálnak. Hisz benne, hogy ez a tanúsítvány más klubokat is arra ösztönöz, hogy zöldebbé váljanak, mert csak együttes fellépéssel lehet jelentős eredményt elérni, egyénileg csak apró változások történhetnek. A cselgáncs alaptanai közé tartozik a felelősségteljes viselkedés a sportoló részéről, s ennek keretében a környezettudatosságra is fölhívják a figyelmet a klubnál versenyző cselgáncsozók számára.
Végül egy dél-koreai példa álljon itt, hiszen márciusban egy ottani klub is kiérdemelte a tanúsítványt, egészen pontosan a Zöld Dódzsó Zanshin névre keresztelt okiratot. A zanshin szintén japán kifejezés, s az ellenféllel szembeni éberséget és a „megmaradt szellemet” jelenti. Bizony, ébernek kell lenni a környezetvédelem és a fönntarthatóság terén, s ebben az irányban jelentős lépéseket tett a Csongin Egyetemen működő Anyang Dzsúdóterem.
Kim Ün-szu, a terem vezetője a következőkben hangsúlyozta a tanúsítvány jelentőségét: „Azért fontos számomra ez a tanúsítvány, mert konkrétan jelzi, milyenek vagyunk. Meg akartuk mutatni, hogy ha olyan apró dolgokkal kezdjük, mint az energiatakarékosság, a víztakarékosság és a hulladékok szétválasztása, szebb lesz a jövőnk”.
A Zanshin a Zöld Dódzsó második fokozatának felel meg, s azok a klubok kaphatják, amelyek fokozott tudatosságot tanúsítanak a környezeti fönntarthatóság terén, vagyis nem pusztán a működés szintjén tesznek sokat a célok eléréséért, hanem sportolóikat is ilyen irányban nevelik, ezáltal tisztában vannak azzal, hogy önmaguk milyen hatást gyakorolnak a környezetre.
Az Anyang-teremben szelektív hulladékgyűjtés zajlik, melynek keretében az újrahasznosítható PET-palackok, üvegek és papírok kerülnek összegyűjtésre, de figyelnek arra is, hogy a műanyaghulladékok közül azok, amelyek nem újrahasznosíthatók, szintén külön legyenek gyűjtve. Itt is ügyelnek a megfelelő energiagazdálkodásra.
Kim Ün-szu szintén ajánlja minden dzsúdóklubnak a csatlakozást a Zöld Dódzsóhoz, hiszen megéri környezettudatosabbnak, zöldebbnek lenni.
A kiemelt kép forrása: Pexels