Verstappen váratlan győzelme, Hamilton rossz taktikája – a Japán Nagydíj legfőbb tanulságai

Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Japán Nagydíjon. A holland címvédő zsinórban negyedszer nyerte meg a szuzukai futamot, amelyen pedig a két McLaren-pilóta folyamatosan a közelében volt. Tempójuk azonban nem volt elegendő ahhoz sem, hogy érdemben megtámadják – egyedül a bokszutca kijáratán volt csörte Verstappen és Norris között. Az igen eseménytelen futamon egész jól szerepelt Isack Hadjar, miközben a Red Bull-hoz fölvitt Cunoda Jukinak esélye sem volt a pontszerzésre hazai versenyén. Az alábbiakban értékelem a futam pozitívumait és negatívumait.

POZITÍVUMOK
Verstappen jól menedzselte a futamot – megérdemelten nyert

A hétvége jelentős részében úgy nézett ki, hogy ismét a McLaren dominanciájáról fog szólni minden. A wokingiak simán nyerték a szabadedzéseket, s még az időmérő első kettő etapja után is úgy festett, hogy valamelyik papayasárga autó állhat föl az első rajtkockába ma reggel. Csakhogy Max Verstappen a bevallottan teljesítményproblémákkal küzdő Red Bull-lal ismét elővett valamit a cilinderből, amivel megszerezte a pole pozíciót, ma pedig végig vezetve megnyerte – zsinórban negyedszer – a Japán Nagydíjat. A pályán folyamatosan 2.5 másodpercen belül volt Lando Norris a hollandhoz képest, de igazi támadást sem ő, sem Oscar Piastri nem tudott indítani (az ausztrál ellenben többször igen közel került brit csapattársához). Az egyetlen komolyabb ütközet a kerékcserék után a bokszutca kijáratánál volt Verstappen és Norris között, amikor a brit kis híján be tudott jönni a holland elé, ám nem maradt helye, ezért nem változott a sorrend. Abszolút megérdemelt győzelmet aratott a világbajnok, mivel kiválóan kezelte a körülményeket és tökéletesen ki tudta használni a Red Bull tempófölényét a padlógázas részen, ami éppen elegendő volt ahhoz, hogy Norris ne tudjon DRS-nyitási távolságon belülre kerülni hozzá képest. Nagyon fontos győzelem ez, ami önbizalmat adhat a Red Bull-nak a folytatásra a nem éppen ideális szezonkezdet után, úgyhogy kíváncsian várhatjuk, hogy Bahreinben mi fog történni.

Hadjar 8. helye

Nem telt nyugodtan a Kínai Nagydíj óta eltelt időszak a Red Bull-családon belül, hiszen Liam Lawson és Cunoda Juki helyet cseréltek egymással – az új-zélandi lett Isack Hadjar csapattársa a Visa RB-nél. Lawson továbbra sem váltotta meg a világot, ellenben a francia újonc egy igen jó 8. helyezéssel fejezte be a szuzukai versenyt. A 7. helyről indulhatott, s ugyan a kemény gumikon kezdő Hamilton elé tudott kerülni a kerékcserék során, de stabilan megtartotta a 8. pozíciót, s ő is teljesen rászolgált a pontszerzésre. Nem volt még olyan rég, amikor Ausztráliában a felvezető körön törte össze az autóját, s emiatt hosszasan zokogott. Sikerült talpra állnia, ez most már teljesen világos. Úgy néz ki, vele mégsem lőtt mellé a Red Bull, amikor a fiókcsapathoz szerződtették.

NEGATÍVUMOK
Hamilton nem igazán működő taktikája

A nem túl eseménydús futammal kapcsolatban nehéz sok negatívumot kiemelni, de annyit azért lehet, hogy nem igazán jött be Hamiltonnak az a taktikai húzása, hogy a kemény keverékű gumikon rajtolt. A Ferrari brit versenyzője nyilván szeretett volna a 8. helyről minél előrébb kerülni, ám végül csak Isack Hadjart tudta megelőzni a hosszú keménygumis első etap során. A 7. helyen zárt, miközben Charles Leclerc 4. lett. Bár Kínában simán megnyerte a sprintet, de egyelőre még mindig keresi a helyét új csapatánál és új autójával sem tudott teljesen összeszokni. Jó kérdés, mikor jut el ide, de egyelőre az körvonalazódik, hogy nem kis különbség lesz a két Ferrari-pilóta között ebben az évben, de még hosszú a szezon.

Cunoda gyenge Red Bull-os debütálása

Miközben csapattársa az időmérőt és a futamot is megnyerte, Cunoda Juki előbbin a 15., utóbbin a 12. helyen végzett. A kis japán, aki Lawson gyenge kezdése után csak kisírta magának a nagycsapat ülését, hazai futamán nem tudta bizonyítani, hogy valóban helye van-e a Red Bull-ban. A következő pár hétvége kulcsfontosságú lesz ebből a szempontból. Az eléggé nyilvánvaló, hogy az italgyártós csapatnál nem sok energiát fektettek a második számú autó fejlesztésébe, hiszen a fönnálló problémák mellett mindenki azon dolgozik, hogy Max Verstappennek legyen valami sansza a vb-címért küzdeni. Egyelőre ez kifizetődőnek látszik, de amennyiben a konstruktőri világbajnokságra is gondolnak valamennyire a Red Bull-nál, akkor bizony Cunodának is hoznia kellene az erős pontszerzéseket, mert különben akár a dobogó is elúszhat idén.

Ez volt a Japán Nagydíj értékelése. Egy hét múlva a Bahreini Nagydíjjal folytatódik a szezon – akkor már késő délutáni versenyre kell készülni, hiszen villanyfényes futamra kerül sor.

A kiemelt kép forrása: Philip Fong / AFP

Szólj hozzá!