
Eléggé eseménydúsra sikeredett az utolsó márciusi hétvége a magyar sportban. A Hétvégi Összefoglaló éppen ezért a teljesség igénye nélkül foglalkozik az elmúlt napok történéseivel. Tarts velem!
Férfi kézilabda: Kikapott a Szeged
Nem spórolt kulcsjátékosainak erejével Michael Apelgren, a Szeged vezetőedzője a francia PSG elleni BL-párharc két felvonása közé ékelődő bajnoki mérkőzésen. Ez nem véletlen, hiszen az újoncként a nemzetközi kupaindulásért küzdő Győrnél vendégeskedett. A másik csapatban olyan rutinos kézilabdázók pattogtatják a labdát, mint Balogh Zsolt és Dean Bombac – mindketten a Tisza partján teljesedtek ki „anno”.
Az ETO bevállalta, hogy a Veszprém elleni bajnoki meccse után a másik sztárcsapat ellenit is behozza az Audi Arénába, és nem a Magvassy Mihály Sportcsarnokba szervezi azt. Arra a tavaly októberi találkozóra 2742-en látogattak ki, ezúttal is nagyjából ennyien választották vasárnapi programnak ezt a mérkőzést.
Elsöprő lendülettel kezdett a Győr, hét percet követően 7:3-ra meglépett. Mivel a Szeged kettőt cserélt támadásból védekezésre, ezért a hazaiak próbálták gyorsan befejezni a támadásaikat. Ha ez nem sikerült, jött Milos Bozsovics és óriási átlövéseivel segített. Már ekkorra egyértelművé vált, hogy a vendégeknek a legjobbjukhoz közel kell teljesíteniük ahhoz, hogy ne legyen részük még egy olyan kellemetlen meglepetésben, mint korábban Csurgón vagy Balatonfüreden.
A 20. percben a szegediek még nem tudtak egalizálni, Pásztor Imre önfeláldozó módon, a kapufát „lekoccolva” kivédte Mario Sostaric hétméteresét, majd az idény végén visszavonuló Balogh lepte meg Tobias Thulint. Sőt, Bombac is betalált, 14:11-nél Apelgrennek időt kellett kérnie. Pásztor nem sokkal később Sebastian Frimmel hetesét is hárította. A balszélső Hári Levente is óriásit játszott, nem sokkal a szünet előtt a hazaiak 19:14-re megléptek.
A második félidő kulcskérdése az volt, hogy sikerül-e a Szegednek minimalizálni a hibákat a játékában. Bánhidi Bencéék keményebb harcmodorra váltottak, Marin Jelinic kiállítása összességében megérte együttesének. Társai néhány Thulin-védéssel hamar mínusz ötről kettőre feljöttek, ez már egy lehetséges győri hullámvölggyel kezelhető távolságnak tűnt a meccs utolsó harmadára.
A hazai oldalon elkezdtek záporozni a kétperces büntetések, ami tovább fárasztotta a nagyot küzdő Győrt. Sostaric nem kegyelmezett, a 43. percben egyenlített a Szeged, fél perccel később pedig Bánhidi beállóból szerzett góljával a vezetés is meglett, „első ízben” a délután folyamán (24:25).
A Rába-partiak nem adták fel, Bozsovics állt az élre, sőt Vajda Huba góljával a vezetést is visszavették. Az utolsó tíz perc 28:28-ról indult, és Vilovski Uros piros lapjával. Bombac minden rutinját összeszedve nehezítette meg volt csapatának a dolgát. Tapintani lehetett a feszültséget a csarnokban, Bozsovics és a Győr csak nem akarta magát megadni…
48 másodperccel a vége előtt Bombac ugrasztotta talpra a nézősereget, majd jött Pásztor újabb félelmetes védése. 31 másodpercet kellett „elégetnie” az órán a hazaiaknak, ekkor már mindenki talpon volt a lelátón. Ez sikerült is, a vége 35:33 lett, rosszul sikerült a Szeged főpróbája, az ETO óriási teljesítményt nyújtva győzött. A győriek hátralévő három hazai bajnoki mérkőzése is izgalmasnak ígérkezik, mert pont a három – nagyjából vele egy szinten lévő – felsőházi riválissal szemben vívja majd őket (FTC, Tatabánya és Balatonfüred).
Férfi kézilabda: Győzött a Veszprém, kikapott a Tatabánya
Ami a forduló többi mérkőzését illeti, a PLER 18 percen át jól tartotta magát, ám 10:11 után a Veszprém ellépett, s többek között Bjarki Már Elísson és Dragan Pesmalbek három-három góljának köszönhetően már 19:12-re vezetett. A szünetben hat gól volt közte, de a második félidőben hamar 12 gólosra nőtt a különbség. Az utolsó 25 percben a címvédő még tovább növelte előnyét, 41:20-ra nyert, a csapat legeredményesebb játékosa Szergej Koszorotov lett kilenc góllal, míg a Benficától visszahívott Palasics Kristóf 33.6 százalékos hatékonysággal kilenc védést mutatott be a kapuban.
Szorosan alakult a Balatonfüred és a Tatabánya összecsapása, de jobbára a hazaiaknál volt az előny, akik a 25. percben 18:14-re vezettek. A vendégek gyorsan két gólt faragtak a hátrányból, de közelebb jönni nem tudtak, és a 37. percben már ismét négygólos volt a különbség. Kapaszkodott a Bányász, és 28:27-nél felcsillant a remény az egyenlítésre, azonban Szöllősi Balázs és Klucsik Máté találatával megnyugtató(bb) előnyre tett szert a Balatonfüred. Volt még hátra több mint hat perc, de a hazaiak nem engedték ki a kezükből a győzelmet, és sikerükkel egy pontra feljöttek a Tatabánya mögé (33:29).
Sokkal jobban kezdett az FTC, a 11. percben 7:3-ra vezetett, majd a 25. percben már 13:6-ra – a zöld-fehérek ekkor lőtték a negyedik üres kapus góljukat a mérkőzésen. Ezt követően az Eger feljött mínusz négyre, ám a fordulás után visszaállt a hétgólos különbség, és ez már nem is csökkent, a ferencvárosiak 35:22-es győzelmet arattak a kilencgólos Bujdosó Bendegúz vezérletével.
Mindössze öt pont volt a különbség a Budakalász és a Komló között, ráadásul ősszel előbbi csapat nyert, így izgalmas találkozóra volt kilátás. A komlóiak azonban folyamatosan szakították le ellenfelüket, 10 perc után három, a szünetben négy, a fordulást követően pedig már hat góllal vezettek. A vendéglátó azonban elkezdett felzárkózni, és a 40. percben 17:18 volt az állás, majd öt percre rá Josip Juric-Grgic már egyenlített. Ezt követően a Budakalász többször is egy góllal vezetett, ám az utolsó két és fél percben nem tudott betalálni, Jerkovic Srecko pedig öt másodperccel a vége előtt egyenlített, így a Komló megmentett egy pontot (26:26).
Tegnap két mérkőzést játszottak: a Csurgó szoros csatában verte a NEKA-t, míg a Dabas és a Gyöngyös összecsapása döntetlennel zárult.
A 20. forduló eredményei:
Győri ETO – Szeged 35:33
PLER – Veszprém 20:41
Balatonfüred – Tatabánya 33:29
Eger – Ferencváros 22:35
Budakalász – Komló 26:26
Csurgó – NEKA 29:27
Dabas – Gyöngyös 27:27
A bajnokság állása:

Női kézilabda: Sima FTC-győzelem a rangadón
Nem szeretett volna még egyszer úgy járni a Ferencváros, mint tavaly októberben, amikor – többek között – Océane Sercien-Ugolin időntúli hétméteresének köszönhetően pontot veszített a Debrecen ellen. A zöld-fehérek a vesztett pontok tekintetében jobban állnak, mint a rivális Győr, amelyet az év első napjaiban sikerült hazai pályán legyőzniük. Az aranyéremért zajló versenyfutásban több hiba már egyik bajnokaspiránsnak sem fér bele, a Loki még idegenben is veszélyes ellenfél tud lenni.
Éppen ezért az FTC már az elején magához ragadta a kezdeményezést, az első percek főszereplője Emily Bölk volt az Elek Gyula Arénában. A német balátlövő dobta be az első két gólt, majd félelmetes csellel ment el Tamara Haggerty mellett, aki már csak kiállítást érően tudott utána nyúlni. Nem sokkal később Grosch Vivien is a kiállítás sorsára jutott, ami jó esélyt kínált a zöld-fehéreknek, hogy hamar meglépjenek. Ez némi „spéttel” sikerült is, a címvédő 6:2-re meglépett.
Szilágyi Zoltánnak időt is kellett kérnie, a szakember célja a támadójáték felpörgetése volt. Csapata pechére az FTC nagyon jó napot fogott ki, minden összejött neki, márpedig amikor egy BL-négyes döntőbe jutásra esélyes csapatnak sikerülnek a dolgai, akkor könnyen képes átrohanni aktuális riválisán. A Loki négy-ötgólos hátránya az első félidő hajrájában sem akart csökkenni, ráadásul pályára lépett a nemrég az év fiatal női kézilabdázójának megválasztott Simon Petra is.
A 17:12-ről induló második játékrészben a hazaiak hamar rövidre zárták a fontos kérdéseket, Valerija Maszlova, Darja Dmitrijeva és Bölk vezérletével a 35. percben már tíz gól volt a különbség (23:13). Nagy volt az öröm a Népligetben, a vezetőedző Allan Heine fülig érő mosollyal konstatálta, hogy mekkorát játszanak a „lányai”.
Dragana Cvijics már a 44. percben megszerezte az FTC 30. gólját, néhány Jessica Ryde-védést leszámítva a vendégek védekezése semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni ezen a napon. A Loki a hét a hat elleni támadójátékával próbált közelebb jönni, de 33:18-nál már tizenöt gól volt a felek között.
A Ferencváros 41:24-re győzött, nem volt kérdés, hogy megőrzi a veretlenségét. Újabb lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a május 10-i Győr elleni szuperrangadó döntsön a bajnoki cím sorsáról.
A Budaörs elsősorban remek első félidei játékának (21:12) köszönhetően öt góllal legyőzte és ezzel megelőzte a Dunaújvárost. A vendégek a mérkőzés során egyszer sem vezettek. A találkozó legeredményesebbje a nyolc góllal záró Szekerczés Luca volt, míg a vendégeknél Tena Petika hat találatig jutott.
A mérkőzés elejétől kezdve végig vezetve nyert az Alba Fehérvár is, a Kisvárda legyőzéséhez Maddi Aalla Rotaetxe 17 védéssel járult hozzá, míg Utasi Linda hét gólt dobott.
A két újonc, az Esztergom és a Szombathely csatájából előbbi került ki győztesen. A végig rendkívül szoros meccsen a magyar válogatott Faragó Lea nyolc góllal, Herczeg Lili 14 védéssel vette ki részét a bronzéremre hajtó vendégek sikeréből. A vasiaknál az immár ugyancsak válogatott, a góllövőlistát vezető Pődör Rebeka 13 alkalommal volt eredményes, Naira Mendes De Almeida pedig 12 védéssel zárt.
A sereghajtó MTK kilenc góllal kikapott Vácott, Afentáler Sára 11 góllal, Zaj Klára 11 védéssel zárt a hazaiaknál, a fővárosiaknál Kekézovity Anna hétszer talált be, Petra Marinovic pedig tíz lövést védett.
A közelmúltban edzőváltáson átesett Mosonmagyaróvár pénteken este a Békéscsaba ellen kicsit döcögősen kezdett. Ugyan a 10. perc végére Falusi-Udvardi Laura góljával három gólra növelte előnyét a hazai csapat, Mariana Lopes góljainak és Csizmadia Fanni védéseinek köszönhetően a szünetben 16:15-re a Békéscsaba vezetett. A folytatásban viszont negyed óra alatt csak négy vendég gól esett nyolc hazaival szemben.
A Mosonmagyaróvár 31:27-re nyert, az osztrák Ines Ivancok-Soltic hét góllal zárt, míg a vendégektől a portugál Mariana Lopes 11 lövésből kilenc gólt szerzett.
A 19. forduló eredményei:
Ferencváros – DVSC 41:24
Szombathely – Esztergom 26:28
Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 31:27
Budaörs – Dunaújváros 33:28
Alba Fehérvár – Kisvárda 22:18
Vác – MTK 39:30
Korábban játszották: Győri ETO – Vasas 42:15
A bajnokság állása:
1. Győri ETO | 21 | 20 | – | 1 | 796–491 | +305 | 40 |
2. Ferencváros | 20 | 19 | 1 | – | 709–485 | +224 | 39 |
3. Esztergom | 19 | 16 | – | 3 | 593–528 | +65 | 32 |
4. DVSC | 19 | 13 | 2 | 4 | 606–520 | +86 | 28 |
5. Vác | 19 | 10 | – | 9 | 560–564 | –4 | 20 |
6. Szombathely | 20 | 7 | 5 | 8 | 562–607 | –45 | 19 |
7. Mosonmagyaróvár | 19 | 9 | – | 10 | 543–575 | –32 | 18 |
8. Kisvárda | 19 | 7 | 1 | 11 | 454–530 | –76 | 15 |
9. Alba Fehérvár | 19 | 6 | 1 | 12 | 511–545 | –34 | 13 |
10. Budaörs | 19 | 5 | 2 | 12 | 512–594 | –82 | 12 |
11. Dunaújváros | 19 | 5 | 1 | 13 | 568–642 | –74 | 11 |
12. Vasas | 19 | 5 | 1 | 13 | 515–631 | –116 | 11 |
13. Békéscsaba | 19 | 3 | 2 | 14 | 527–604 | –77 | 8 |
14. MTK | 21 | 3 | – | 18 | 567–707 | –140 | 6 |
Férfi kosárlabda: A Falco nyerte a nyugati rangadót
Ötvenpontos első félidejével egyértelművé tette a Falco, hogy a ZTE otthonában lejátszott nyugati rangadón nem szeretne izgulni. A szombathelyi együttes 22 perc elteltével éppen 22 pontos előnybe került, ekkor már látni lehetett, hogy a zalai megyeszékhelyen állítja be a ZTE által a 2009–2010-es idényben elért rekordot, az alapszakaszban sorozatban aratott 22 győzelmet. Alig öt perccel később 30 pont volt közte, a végén 23 (68:91), tehát Perl Zoltán és társai könnyen érték el a fontos mérföldkövet.
A csúcsdöntésre szerdán Szombathelyen kerülhet sor, a sárga-feketék ellenfele az NKA Pécs lesz.
A 24. forduló eredményei:
Zalaegerszeg – Falco 68:91
Körmend – Oroszlány 103:71
Szolnok – NKA Pécs 91:92
PVSK – Sopron 91:85
Szedeák – Atomerőmű 75:89
Alba Fehérvár – Honvéd 97:88
Kecskemét – DEAC 78:80
A bajnokság állása:

Női kosárlabda: Simán nyert a Diósgyőr
A Diósgyőr hazai pályán 88:62-re legyőzte a Vasast a női kosárlabda NB I negyeddöntőjében, a párharc szombati első mérkőzésén.
Az álmosan kezdő friss Magyar Kupa-győztes diósgyőrieket az első negyedben meglepte a fővárosi együttes. A félidőre viszont a végéig 26 pontig jutó Kaila Charles vezérletével átvették a vezetést a miskolciak, majd a mérkőzés második felében még növelték is az előnyüket. A Vasasban Domonique Davis 23 pontig jutott.
A Sopron hazai pályán könnyedén, 76:42-re nyert a Cegléd ellen. Az alapszakaszgyőztes sárga-zöldek végig vezetve fölényes, 34 pontos győzelmet arattak a rájátszásba nyolcadik helyen bejutó ceglédiek ellen. A Pest megyeieknél Dara Mabrey 20 pontig jutott. A párharc az egyik fél második sikeréig tart. A következő mérkőzést kedden rendezik Cegléden.
A Győr végig simán vezetve 24 pontos győzelmet aratott a Szekszárd ellen. A hazaiaknál Dombai Réka és Kiss Virág egyaránt 24 pontot dobott, előbbi 12 lepattanót is hozzátett kiváló teljesítményéhez.
A Pécs még pénteken simán győzött hazai pályán a TFSE-MTK ellen.
Az alsóházi rájátszás szombati mérkőzésén a Dávid Kornél Akadémia simán megverte a továbbra is nyeretlen soproni akadémistákat. A pénteken lejátszott BEAC-Szigetszentmiklós mérkőzés a hétvége összes találkozója közül a legizgalmasabbnak bizonyult, hiszen a nagyszünetben még 12 ponttal vezető vendégek kis híján teljesen leadták előnyüket a végső dudaszóra, ám egy pontot meg tudtak őrizni belőle, így győzelemmel kezdték a kiesés elkerüléséért zajló rájátszást. Az alapszakasz 9-12. helyezett csapatai körmérkőzéses rendszerben játszanak.
A felsőházi negyeddöntők eredményei:
Diósgyőr – Vasas 88:62
Sopron – Cegléd 76:42
Győr – Szekszárd 97:73
Pécs – TFSE-MTK 83:69
Az alsóházi rájátszás eredményei:
Dávid Kornél KA – Soproni Darazsak 84:54
BEAC – Szigetszentmiklós 69:70
Női vízilabda: Bejutott a négyes döntőbe a Ferencváros a BL-ben
Mindössze nyolc éve, 2017-ben alapították meg a Ferencváros női vízilabdacsapatát – 2025-ben pedig máris a csúcsokat ostromolja a Bajnokok Ligájában. A zöld-fehérek már azzal fennállásuk addigi legnagyobb sikerüket érték el, hogy a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban bejutottak a negyeddöntőbe, de ezt máris túlszárnyalták – ennek pedig a nyolcszoros BL-győztes olasz Orizzonte Catania látta kárát.
Az FTC-játékosok a múlt szombati, idegenbeli 11:9-es siker után joggal reménykedhettek abban, hogy a negyeddöntő visszavágóján, hazai környezetben kiharcolják a négyes döntőt – az összességében kiélezett csata ellenére a magyar továbbjutás szinte egyáltalán nem forgott veszélyben. Az olasz rivális mindössze egyszer vezetett, az első negyed végén 2:1-re, de ez kevés volt a kétgólos hátrány megfordításához. A csapatoknak egyébként rengeteg emberhátrányos helyzetet kellett kivédekezniük: mindkét kapus, Neszmély Boglárka és Aurora Condorelli is kiválóan védett, de a szoros első félidő után a Valeria Palmierit kisebb sérülés miatt hiányoló FTC tudott kisebb, de megnyugtató előnyt kialakítani. A nagyszünetben 4:4 volt az állás, a fordulást követően Leimeter Dóra és Vályi Vanda találataival két góllal vezettek a népligetiek, a vendégek pedig csak mínusz egyre tudtak visszajönni a negyedik negyed előtt. A záró felvonás pedig ismét két gyors Ferencváros-góllal indult, szerzőjük Gurisatti Gréta és Eleftheria Plevritu volt – öt perccel a vége előtt már valóban nem volt kérdéses a továbbjutó kiléte. Végül 8:6-ra győzött a Ferencváros.
A négyes döntőt május 2-án és 3-án rendezik meg – az FTC mellett a Keszthelyi Ritát a soraiban tudó spanyol Sabadell, a szintén spanyol Sant Andreu és a görög Olimpiakosz szerepel a BL végjátékában.
Férfi vízilabda: Hibátlanul zárta az alapszakaszt az FTC
A címvédő Ferencváros százszázalékosan zárta a férfi vízilabda ob I alapszakaszát, amelynek utolsó fordulójában 11:9-re nyert a második helyezett Vasas vendégeként.
A zöld-fehéreknek a végeredményt tekintve ez volt messze a legszorosabb összecsapásuk az idényben. A Bajnokok Ligája-címvédő együttes a 40. tétmérkőzését játszotta a szezonban, és továbbra is hibátlan.
Az OSC sorozatban négy vereség után győzött ismét, Baksa Benedek négy, Lars ten Broek három találattal járult hozzá a DVSE elleni sikerhez. A hazaiak 0:9-es állásnál a harmadik negyedben dobták első góljukat.
A Szolnok és a Kaposvár is idegenbeli győzelemmel zárta az alapszakaszt: a Tisza-partiak a Szentes, a somogyiak az Eger vendégeként diadalmaskodtak.
Az alapszakasz 26. (utolsó) fordulójának eredményei:
Vasas – Ferencváros 9:11
DVSE – OSC 5:14
Szentes – Szolnok 11:15
Eger – Kaposvár 11:13
Újpest – Honvéd 7:16
PVSK – BVSC 5:20
Miskolc – Szeged 12:11
Az alapszakasz végeredménye:
1. Ferencváros | 26 | 26 | – | – | – | 506–191 | 78 |
2. Vasas | 26 | 19 | 3 | – | 4 | 344–241 | 63 |
3. Szolnok | 26 | 20 | 1 | 1 | 4 | 333–254 | 63 |
4. BVSC | 26 | 18 | 1 | 1 | 6 | 359–243 | 57 |
5. OSC | 26 | 18 | – | 2 | 6 | 316–240 | 56 |
6. Honvéd | 26 | 16 | – | 1 | 9 | 292–248 | 49 |
7. Szeged | 26 | 12 | – | 1 | 13 | 268–306 | 37 |
8. Kaposvár | 26 | 9 | 2 | 1 | 14 | 308–357 | 32 |
9. Szentes | 26 | 8 | 2 | 1 | 15 | 282–333 | 29 |
10. Eger | 26 | 7 | – | 1 | 18 | 251–367 | 22 |
11. Miskolc | 26 | 6 | 1 | – | 19 | 233–330 | 20 |
12. Újpest | 26 | 5 | – | 1 | 20 | 273–372 | 16 |
13. DVSE | 26 | 5 | – | 1 | 20 | 236–346 | 16 |
14. PVSK | 26 | 2 | 1 | – | 23 | 224–397 | 8 |
A tabella 1-8. helyezettjei a negyeddöntőben, a 9-14. helyezettek pedig az alsóházi rájátszásban folytatják.
Jégkorong: A hátrányban lévő csapatok győztek
Az Erste Liga mindkét elődöntőjében egy góllal nyert az összesítettben hátrányban lévő csapat, kedden folytatódik a Csíkszereda–BJA és a Brassó–Gyergyó párharc is.
Nem volt kétség afelől, a Gyergyói HK a döntőbe jutásért utazott Brassóba, és az elődöntő negyedik meccsét jól is kezdte. Két és fél perc sem telt el a kezdő korongbedobást követően, továbbjutási szándékának máris vezető góllal adott nyomatékot a Gyergyó, egy kék vonalról ellőtt korongba ért bele a kapunak háttal állva Imre Patrik, a pakk irányváltoztatására pedig nem tudott időben reagálni a hazai kapuban Alex Dubeau.
Még az első játékrészben meg is duplázta előnyét a párharcot vezető vendégcsapat. Szigeti Ákos gólja után úgy nézett ki, akár söprés is lehet a két együttes elődöntőjének a vége. A második harmadban már kezdett valamelyest hitehagyottnak tűnni Dave MacQueen legénysége, amikor jött a szépítő találat. Roberto Gliga jobbról érkező passzát nem tudta átvenni a középen korcsolyázó Gajdó Balázs, de a hosszú oldalon épp időben tűnt fel Rokaly-Boldizsár Richárd, és kihasználva a pillanatnyi zavart, melyet csapattársa hibája okozott, Rasmus Rinne kapujába lőtt.
Az utolsó harmadban Kóger Dániel előbb egyenlített, aztán kiállíttatta magát, mert összebunyózott Kenneth Wardley-val. Nem sokkal később a gyergyói Daniel Trancát is leküldték, a hazaiak pedig köszönték szépen, éltek az emberelőny nyújtotta lehetőséggel, és megfordították a meccset (3:2), a negyedik győzelemig tartó párharcban pedig felzárkóztak 3–1-re.
A mérkőzés összefoglalója:
Éppen úgy, ahogy a későbbi mérkőzésen Kangyal Balázs együttese. A Budapest Jégkorong Akadémia HC idegenben győzte le a Csíkszeredát, pedig az első húsz perc végén a csapat legeredményesebb játékosa, az aranytrikós Becze Tihamér góljával még vezettek a hazaiak. A csatárról teljesen megfeledkeztek a budapesti védők, a Csíkszereda már az elődöntőben sem először alkalmazta bevált fegyverét, hogy egy technikás támadó kiugrásra készen várja a hosszú indítást, hogy ez az egyben vezethesse a korongot a kapusra. Becze nagyszerű ütemben mozgott, és a pakk is pontosan érkezett, így a csatárnak már „csak” be kellett lőnie a kapuba, amit meg is tett, Farkas Roland lepkés keze fölött.
A középső harmadban a fordulópontot Részegh Tamás és Reisz Áron kiállítása hozta el, hiszen fél percig kettős emberelőnyben támadhatott a BJA, és hiába tért már vissza előbbi a jégre, a büntetőpad túl messze volt a kaputól, hogy időben segíteni tudjon a társainak, Schlekmann Márk kiegyenlített.
A harmadik játékrészben is volt nagy helyzete a Csíkszeredának, sőt, 1 perc 12 másodpercig kettős emberelőnyben is hokizhatott, de a létszámfölényt nem sikerült gólra váltani. Az elpuskázott lehetőség pedig megbosszulta magát, az életben maradásért küzdő budapestiek az 58. percben megfordították a találkozót (1:2), és ezzel kiharcolták, hogy az ötödik meccsen hazai jégen játszhassanak kedden.
A mérkőzés összefoglalója:
Női röplabda: Elvesztette pályaelőnyét a Békéscsaba
Az első két összecsapás teljesen ellentétesen alakult a női Extraliga elődöntőjében: a Viharsarokban a Békéscsaba a 34 pontos szerb Nina Kocics vezérletével úgy nyert három szoros játszmában, hogy a harmadikban 20:24-ről fordított, de a múlt szerdai, nyírségi összecsapáson fordult a kocka, és a Nyíregyháza két szettet is tízpontos különbséggel megnyerve 3:0-ra győzött, ezzel négy vereség után a szezonban először múlta felül a riválisát.
A harmadik ütközeten a lélektani fölény épp ezért talán inkább a Nyíregyháza mellett volt, a hazai pálya előnye ugyanakkor a BRSE-t segítette: a viharsarkiak saját közönségük előtt a mostani idényben csak a Vasastól kaptak ki 3:2-re, az összes többi mérkőzésüket megnyerték.
A vasárnapi találkozót Kocics támadásai, majd a korábbi magyar válogatott Dékány Bernadett ászai nyitották, a vendéglátók így gyorsan tízpontos előnyt alakítottak ki. Ugyan a szett második felére a Nyíregyháza is „megérkezett” a mérkőzésre, a hazaiak simán szerezték meg az összetett vezetést.
A második felvonást a szabolcsiak kezdték jobban, a BRSE-t edző Tóth Gábor előbb cserével, majd időkéréssel reagált, mert a Fatum négy ponttal elhúzott. A Békéscsaba a vendégjátékosok rontásait kihasználva fordított, de amint a nyíregyháziak ismét kevesebbet hibáztak, visszavették az irányítást, és még az is belefért nekik, hogy a végjátékban két könnyű pontot is odaajándékoztak a házigazdának.
A harmadik etap első harmada magas színvonalú röplabdát hozott, a Nyíregyháza lendületben maradt, változatos támadójátékra a hazaiak ekkor nem igazán találták az ellenszert. Négypontos hátrányban aztán – némileg váratlanul – átvette az irányítást a BRSE, amely stabilizálta a védekezését, ebből pedig könnyebben tudott építkezni. A hajrához közeledve már a hazaiak álltak jobban három egységgel, és miután a vendégek minden felzárkózási kísérletét megakadályozták, ismét náluk volt az előny.
A negyedik szettben 8:3-as nyíregyházi előnynél Tóth már másodszor kért időt, de együttese ezekben a percekben ennek ellenére sem találta a ritmust. A vendégeknél a csereként beállt kanadai Natasha Calkins és a bolgár Darija Ivanova is hatékonyan támadott, a magyar válogatott – és a Fatum – csapatkapitánya, a liberó Tóth Fruzsina pedig sokszor nagyot mentett, de a BRSE a szlovák feladó Barbora Koseková négy egymás utáni ászával 11:16-ról váratlanul fordított. Az izgalmas hajrában mindkét csapat hősiesen védekezett és vezetett is, de a végén a Fatum örülhetett a döntő játszma kiharcolásának.
Ebben jobbára a jól védekező nyírségiek vezettek, a hazaiak csak 7:6-nál álltak jobban. Ezt követően azonban sorozatban három labdamenetet nyert a Nyíregyháza, ami döntőnek bizonyult, ugyanis ekkor kiharcolt előnyét végigvitte a vendégcsapat, így 135 perces csatában elvette a csabaiak pályaelőnyét.
Az összecsapás legjobbja a 28 pontos Calkins volt, de a meccslabdát értékesítő Ivanova is 24 pontig jutott.
A Vasas visszavágott a múlt heti, kaposvári vereségért és fölényesen nyert hazai pályán 3:0-ra, így tartja pályaelőnyét. A kezdőcsapatban ismét helyet kapott az elmúlt hetekben betegséggel küzdő Taylor Bannister, aki 14 pontjával a meccs legeredményesebb játékosa lett. A piros-kékeknél most debütált a több mint egy éve, még újpesti színekben súlyos térdsérülést szenvedő magyar válogatott feladó, Boskó Ágnes. A Vasas vezet 2-1-re az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
A férfiaknál még a negyeddöntők zajlanak. Már az első két szett is komoly küzdelmet hozott, de a végjátékokban jobban összpontosítottak a hazaiak. A DEAC nem adta fel és két izgalmas játszma végén már egyenlő volt az állás. Az ötödik szettben is fej fej mellett haladtak, a Kazincbarcikának meccs-, azaz továbbjutást érő labdája is volt, ám az utolsó pontokat a DEAC szerezte, így folytatódik a párharc, mégpedig szerdán 20 órától, Debrecenben 2-1-es Vegyész-előnyről.
A MÁV Előre ismét nyert hazai pályán és játszmát sem veszítve, 3–0-s összesítéssel lezárta a TFSE elleni csatát és bejutott az elődöntőbe. A vendégek csak a harmadik játszmában tudták szorongatni az újdonsült Magyar Kupa- és alapszakaszgyőztes székesfehérváriakat.
A Pénzügyőr viszont indulatoktól sem mentes (a hazaiak hevesen vitatták a játékvezető ítéletét az utolsó két labdamenetben), drámai, ötszettes csatában, idegenben győzött a MAFC ellen – hiába Antonio Altunaga 38 pontja – és ezzel megfordította a párharc állását. A folytatás szerdán a Kőér utcai Pénzügyőr-csarnokban következik…
Vívás: Világkupát nyertek a férfi párbajtőrözők, a férfi kardozók itthon ezüstérmesek lettek
Az ősszel két aranyérmet is nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat a világkupa-viadalokon (Bernben és Vancouverben), s a siker azért is szólt igazán nagyot, mert az olimpiai aranyérmesek közül csak Koch Máté és Andrásfi Tibor szerepelt a kvartettben – Siklósi Gergely hosszabb pihenőt tartott, Nagy Dávid csípőműtéten esett át. Szerencsére a fiatalok, Kovács Gergely és Keszthelyi Zsombor felvették a kesztyűt, no meg a tempót is, s közülük utóbbi a marrákesi vk-viadalon is bizalmat kapott a csapatversenyen, mégpedig Andrásfi, Koch és Siklósi társaként. És amúgy ezúttal is nagyszerűen vívott!
Akárcsak az olimpiai bajnokaink, és egyébként ez a gárda úgy menetelt a nap folyamán, hogy Siklósi Gergely csak az elődöntőben szállt be: szombaton megnyerte az egyéni viadalt, vagyis számára hosszú volt az a nap, szerencsére az volt a vasárnap is.
A szezon négy világkupaversenyéből hármat Magyarország nyert meg (egyszer ötödik volt a csapat) – szép volt az út az olimpiáig is, azóta meg még inkább szebb.
Ugyanitt a magyar női csapat a 9. helyen végzett.
A férfi kardozók számára Budapesten rendeztek világkupa-fordulót. A Gerevich-Kovács-Kárpáti versenyen a Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szatmári András, Tóth Bertalan összetételű magyar csapat bejutott a döntőbe, ott azonban 45:37-es vereséget szenvedett Egyiptom ellen.
Ugyancsak az ezüstérem jutott a női kardcsapatnak is, amely Kairóban volt érdekelt. A Katona Renáta, Keszei Kíra, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású magyar együttes a döntőben nagyon simán, 45:32-re kikapott a francia csapattól.
A kiemelt kép forrása: szegedinap.hu