
Lando Norris rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, vagyis a McLaren ott folytatta, ahol a tavalyi év végén abbahagyta. Ettől függetlenül nem lehetnek maradéktalanul elégedettek a papayák a mai eredményekkel, hiszen Oscar Piastri a verseny utolsó harmadában kicsúszott a 2. helyről, s végül csak 9. lett. Max Verstappen örökölte meg a 2. helyet, aki az utolsó körökre nagyon utolérte Norrist, de megelőzni már nem tudta. A dobogóra még George Russell állhatott föl. A javarészt esőben rendezett futam sok eseményt hozott, ezáltal a végeredmény is eléggé fölkavarodott, hiszen az 5. helyen Alexander Albon végzett, miközben a Ferrari annak is örülhetett, hogy mindkét pilótája pontszerző helyen futott be. Finoman szólva nehéz versenyük volt az újoncoknak, mint ahogy Liam Lawsonnak is. Az alábbiakban összefoglalom a futam pozitív és negatív tanulságait.
POZITÍVUMOK
Norrisra nem volt ellenszer
A tavalyi szezon második fele egyértelműen a McLarené volt annak ellenére is, hogy Max Verstappennek és Charles Leclerc-nek is voltak sikerei. A wokingiak megnyerték a konstruktőri világbajnokságot, a téli felkészülés alapján is az élmezőnybe lehetett várni őket. A tegnapi időmérőn Norris megszerezte a pole pozíciót, mellőle pedig Piastri kezdhette meg az 57 körös száguldást. Norris rajtja remekül sikerült és simán megtartotta vezető helyét, s az időjárás változásainak is jól tudott ellenállni, leszámítva egy komolyabb kicsúszást, amikor Piastrival együtt nem tudták bevenni az egyik kanyart a slick gumikon a szakadó esőben. A brit azonban túlélte ezt is, s végig megőrizte vezető helyét, ezáltal elsőként intette le a kockás zászló. Az utolsó körökben Verstappen nagyon megközelítette, de annyira már nem tudott közel kerülni hozzá, hogy érdemben megtámadja. Győzelemmel kezdett tehát Lando Norris, de azért ebben szerencséje is volt, hiszen a változékony időjárási körülmények között bármikor, bárhol, bárkit utolérhetett volna a végzete a verseny szempontjából. Az mindenesetre látszik a hétvége alapján, hogy a McLarennel idén is számolni kell, ha nem legyőzni.
Verstappen kihozta a maximumot a futamból
A szezont megelőzően nagy talány volt, hogy mire lehet képes a Red Bull azután, hogy 2024-et még kiválóan kezdte, ám az év közepétől fogva erősen visszaesett és csak néhány futamon sikerült Max Verstappennek az élen végeznie. Nos, egy futam után még nem vagyunk sokkal okosabbak, de annyit láttunk ma, hogy a négyszeres címvédő holland továbbra is ugyanolyan tűzben ég, mint eddig. A 3. helyről rajtolva azonnal elment Piastri mellett, majd a verseny legnagyobb részét a 2. helyen töltötte. A futam közepe táján volt egy kicsúszása az elkopott átmeneti gumikon, ezért az ausztrál visszaelőzte, de végül a nagyjából tíz körrel a leintés előtt érkezett záporban visszaszerezte a 2. helyet. Egy rövid ideig vezette is a versenyt és a csapat hol berendelte a bokszba, hol kint maradásra szólította fel, de végül cserélni kellett a gumikat. Így is sikerült visszajönnie a 2. pozícióba, ahol végül leintették. Ahogy az alcímben fogalmaztam, kihozta mindazt a versenyből, amit a mai viszonyok között lehetett.
Antonelli sokat jött előre
Első F1-es hétvégéjét teljesítette Andrea Kimi Antonelli, aki a Mercedesnél Hamilton helyét vette át. A fiatal olasz nem kezdett túl jól, hiszen az időmérőn túlságosan ráhajtott a 6-os kanyar rázókövére, amitől megsérült autójának a padlólemeze, így a 17. helyen végzett. Jól rajtolt ma, több pozíciót is tudott nyerni, azonban Nico Hülkenberggel nagyon megszenvedett: egyszer megelőzte, majd kicsúszott, így ismét meg kellett előznie. Sok időt bukott ezzel, ám az újabb eső következtében szerencsés helyzetbe került, mert közvetlenül a Biztonsági Autó pályára küldése előtt (amit Bortoleto és Lawson balesetei idéztek elő) járt a bokszutcában kerékcserén, így a 4. helyre került az újraindításnál. Csakhogy ez a kerékcsere nem ment le szabályosan, mivel veszélyesen jött ki a bokszállásából, s emiatt a futam legvégén öt másodperces büntetést róttak ki rá, így ugyan a pályán negyedikként futott be, de visszakerült Albon mögé az 5. pozícióba. Büntetését néhány órával később törölték, mivel a Mercedes bizonyítani tudta, hogy nem történt meg az említett szabálysértés. Így teljes lehet az olasz öröme, mert a szombati nap után ilyen jó debütálásra aligha számított.
Albon 5. helye
A Williams volt a bahreini kollektív teszt kellemes meglepetése, hiszen mind Alexander Albon, mind Carlos Sainz Jr. remek tempót tudott menni és köridejeik is bizakodásra adtak okot. Az időmérő csak ráerősített ezekre a várakozásokra, hiszen Albon a 6., Sainz a 10. helyet szerezte meg. Sainz futama nem tartott sokáig, mivel a 2. körben falnak csapta kocsiját, így ideje korán kiállni kényszerült a versenyből. Albon azonban végig ment és egy 5. hellyel kezdte 2025-öt. A Williams régen nem ért el ennyire jó eredményt, s az eddig látottak alapján nem kizárt, hogy idén komolyan számolni kell a grove-iakkal mindenhol, mert nagyon úgy tűnik, hogy valamit igen csak eltaláltak az idei autók fejlesztésénél.
Hülkenberg pontszerzéssel kezdett a Saubernél
Tavaly egyértelműen a Sauber lógott ki legjobban lefelé a mezőnyből, hiszen a zöld-feketék végeztek a konstruktőri világbajnokság utolsó, 10. helyén, s egyedüli pontszerzésüket Csou Guan-jü könyvelhette el Katarban, amikor a 9. helyen ért célba. Az idei évnek teljesen új pilótapárossal vágott neki az ezen a néven utoljára szereplő csapat, amely már a jövőre induló Audi-érára készülve szerződtette a rutinos Nico Hülkenberget, valamint a Forma-2 tavalyi bajnokát, Gabriel Bortoletót. Utóbbiról lentebb még esik szó, itt főleg a németről kell megemlékeznünk. Az időmérő alapján nem sok sansz mutatkozott arra, hogy bármelyik Sauber-pilótának lesz reális esélye a pontszerzésre, ám az őrült körülmények között bárkinek leeshet néhány pont. Ez történt ma Hülkenberggel is, aki kimaradt minden balhéból, nem volt komoly hibája, így végül a 7. helyen ért célba, ami 6 pontot hozott a Sauber konyhájára. Vagyis már most több pontja van a svájci csapatnak, mint tavaly összesen. Jelen pillanatban megelőzik a Ferrarit is a vb-pontversenyben, de arra azért nem adnék nagy esélyt, hogy ez Kína után is így marad. Mindenesetre van ok az örömre az istállónál még Bortoleto kiesése dacára is.
NEGATÍVUMOK
Piastri a nagy vesztes
Oscar Piastri szerette volna hazai győzelemmel kezdeni az idei szezont, s erre sokáig reális esélye is volt, hiszen előbb a 3., majd sokáig a 2. helyen haladt. Amikor elkezdett ismét esni az eső a 47. kör környékén, akkor viszont a száraz pályára alkalmas gumikon kicsúszott és az utolsó előtti kanyarban a füvön kötött ki. Körülbelül kettő percig ott ragadt, majd sikerült valahogy kikászálódnia onnan, de győzelmi esélyei ezzel elszálltak. Annak is örülhetett a végén, hogy a 9. helyen intette le a kockás zászló, vagyis kettő pontot szerzett, de alighanem savanyú most a szőlő, hiszen ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni a szezonnyitóból.
A Ferrari gyenge kezdése
A tesztek után sokan sokat vártak a Ferraritól, köztük jómagam is, azonban a vörösöknek finoman szólva felejthetőre sikeredett az ausztráliai hétvége, pedig tavaly Carlos Sainz révén győzelemnek örülhettek. Idén azonban már nincs Sainz, van viszont helyette a kiöregedőben lévő Hamilton, aki az egész hétvégén kis túlzással esett-kelt, hiszen pl. az időmérőn megpörgött. A mai futamon sem nagyon remekelt a hétszeres világbajnok, hiszen nem igazán tudott előrejönni, ellenben tempójával és autójának vezethetőségével végig gondok voltak. Végül a 10. helyen kezdte ferraris karrierjét, vagyis épphogy pontot tudott szerezni.
Nem járt jobban Charles Leclerc sem, aki Hamiltonhoz hasonlóan elszúrta az időmérőt (a 4. sor lett a két Ferrari-pilótáé), s a mai versenyen is bőven voltak gondjai a tempójával. Ami viszont leginkább a Ferrari 9. és 10. helyéhez vezetett, az volt, hogy amikor a 47. kör tájékán eleredt az eső, érthetetlenül későn jöttek be mindketten esőgumikért a bokszba, ezzel elveszítették nem csak az esélyüket egy esetleges dobogós, vagy dobogó közeli eredmény elérésére, hanem a pontszerzésnek is örülhettek. Ráadásul ez utóbbiban is szerencséjük volt, mivel Leclerc és Hamilton is úgy tudott előrébb kerülni, hogy előttük Pierre Gasly nagyot hibázott, így tudtak elmenni mellette.
Bőven van min dolgozni a maranellóiaknál, hiszen ami igazán égő számukra, hogy egykörös tempóban még a Williams és a Visa RB is jobb tudott lenni náluk a száraz pályán rendezett időmérőn, s ma, esős körülmények között sem volt meg az átütőerő egyik autóban sem, hogy jobban szerepeljenek. Nagy kérdés, hogy Kínában mire lesznek képesek, de nem túl bíztató a kezdés.
Újoncok a falban
Nem akármilyen módon kezdődött a 2025-ös év első futama: Isack Hadjar a felvezető körön, a 2-es kanyarban lassú tempóban megcsúszott és beleállt autója hátuljával a gumifalba. Mivel megsérült a hátsó szárny, ezért a Visa RB francia újonca számára elmaradt a bemutatkozás versenykörülmények között. Hadjar minden bizonnyal egy vízátfolyáson csúszhatott meg, ez okozta vesztét. Látszott a testbeszédén, hogy összeomlott a történtektől, ami maximálisan érthető, hiszen az újoncok közül a legjobb helyről, a 11. rajtkockából várhatta volna a piros lámpák kialvását. A bokszban még Hamilton apja is vigasztalni próbálta, de szerintem Hadjar legszívesebben elásta volna magát. Sok ideje nincs, hogy összeszedje magát.
A másik újonc, aki számára hamar véget ért a verseny, az igazából nem újonc, hiszen Jack Doohan már a tavalyi szezonzárón bemutatkozhatott. A mostani lenne azonban az első teljes szezonja, ám a hírek szerint csak az első öt futamra biztos a helye, mert rendszeresen felülvizsgálják a helyzetét az Alpine istállóban. Nos, az első eséllyel nem tudott élni, hiszen a rajt után nem sokkal ő is fölúszott egy vízátfolyáson, s falnak csapta a kocsiját.
A teljesen újonc versenyzők közül Gabriel Bortoleto is eldobta a vasat. A Sauber brazilja a 47. körben a szakadó esőben túlságosan nagy elánnal ment az átmeneti gumikon, s az utolsó előtti kanyarban megcsúszott és falnak verte kocsiját. Övé lett az év első büntetése is, mivel korábbi bokszkiállása során veszélyesen jött vissza és majdnem összeakadt Liam Lawsonnal. A Helmut Marko által betámadott Bortoleto tehát szintén nem kezdett jól.
Lawson kínszenvedése
Bár nem számít újoncnak, de a tervek szerint első teljes szezonját kezdte meg a Red Bull-nál Liam Lawson, akit Sergio Pérez helyére szerződtettek az italgyártósok. Az új-zélandi a Visa RB-nél már bizonyította, hogy van keresnivalója a Forma-1-ben, ám nagy kérdés volt vele kapcsolatban, hogy a nagycsapatnál mire lesz képes. A kérdés a mai futam után is fönnmarad, hiszen Lawson az egész hétvégén nagyon gyengén teljesített, lényegében nem volt olyan edzés, amelyen ne hibázott volna, s a versenyen is rontott, ami a kiesést eredményezte számára. A 47. kör környékén ő is falnak csapta autóját, ezért kellett föladnia a futamot. A verseny egészében nem volt pontszerző helyen, sőt, a rajtnál még Esteban Ocon is meg tudta előzni a harmatgyengének tűnő Haasszal. Később nagy nehézségek árán sikerült megelőznie, de sokkal előrébb egyszer sem került. Úgy tűnik egyelőre, hogy minden értelemben átvette Pérez helyét, márpedig ebben az esetben a Red Bull-nak csak Verstappenre és az esetleges ötödik egyéni világbajnoki címére kell koncentrálnia idén.
Ez volt az Ausztrál Nagydíj értékelése. A Forma-1 a jövő héten Sanghájban folytatódik a Kínai Nagydíjjal.
A kiemelt kép forrása: Clive Rose/Getty Images/vezess.hu