Nagy magyar siker atlétikában és Magyar Kupa-döntők – Hétvégi Összefoglaló

A most véget ért hétvégén is sok irányba lehetett figyelni, hiszen nem csak itthon, hanem külföldön is voltak magyar érdekeltségű sportesemények. A Hétvégi Összefoglaló eheti kiadásában szó esik a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságról, valamint a kosárlabdában és a röplabdában rendezett Magyar Kupa-döntőkről is. Tarts velem!

Atlétika: Molnár Attila Európa-bajnok lett

Már a versenyt megelőzően mindenki azt remélte, hogy férfi 400 méteres síkfutásban magyar érem, akár aranyérem fog születni a hollandiai Apeldoornban rendezett fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. A szám legnagyobb favoritjának ugyanis Molnár Attilát lehetett tekinteni, aki a fedettpályás szezonban ahol elindult, ott győzött, s időeredményeivel sem nagyon tudta fölvenni a versenyt senki.

Az Eb-n is lehetett bizakodni a győzelemben, hiszen a magyar sprinter az előfutamból és az elődöntőből is a legjobb idővel jutott tovább, s az elődöntő után adott nyilatkozata is nyugalomra adott okot, hiszen leszögezte, hogy saját kezébe veszi a sorsát, amennyiben 200 méternél bárki megpróbálja megelőzni.

Önbizalomtól duzzadva jött ki a bemutatásnál, majd a rajt után rögtön magához ragadta a kezdeményezést, erősen megfutva az első kanyart. A bevágásnál már nagy előnye volt, jött a csengetés, ezt ebből a helyzetből „haza kell hozni” – gondoltuk! A hátsó egyenesben elkezdett közeledni hozzá az egyéni csúcsot futó lengyel riválisa, Maksymilian Szwed. Azonban Molnár Attila szíve a helyén volt, és még az utolsó kanyarban adott neki egy utolsó nagy lendületet. Erre szüksége is volt, mert az utolsó méterekre Szwed teljesen utolérte, igaz, megelőzni már nem tudta.

Molnár Attila élete második legjobb futásával, 45.25 másodperccel aranyérmes! Az FTC sprintere a magyar atlétika történetének 13. Európa-bajnoki címét nyerte meg, ami az 1966 és 1969 közötti Európa-kupák sikereivel tizenhétre egészül ki. 1982 után első magyarként jutott döntőbe futószámban a fedettpályás kontinensviadalon és annak 1970 óta íródó történetében első honfitársunkként tudott aranyérmet szerezni síkfutásban.

Ami a többi magyar indulót illeti, közülük kiemelhető még Takács Boglárka szereplése. A nők 60 méteres távján az előfutamot és az elődöntőt is saját országos csúcsát megjavítva nyerte meg, majd a döntő a helyezést tekintve már nem sikerült annyira jól, mivel 7. helyen végzett, de ha azt nézzük, hogy 7.09-es, 7.12-es és 7.15-ös időket ért el, akkor láthatjuk, hogy igen stabil eredménysort hozott össze. A fiatal sprinter már most abban bízik, hogy a március második felében Kínában rendezendő fedettpályás világbajnokságon is képes lesz erre, s akár még jobb időt is el tud majd ott érni.

Férfi kosárlabda: A Falco nyerte a Magyar Kupát

Bár rivalizálásuk hosszú múltra tekint vissza, a Magyar Kupát tekintve nem sok Falco-Körmend mérkőzést találunk. A vasárnapi döntőt megelőzően csupán egyszer csapott össze a két Vas megyei vetélytárs a sorozat fináléjában: 1998. március 29-én Körmenden a hazaiak 81:69-re győztek, és kilenc éven belül hatodik aranyérmüket nyerték, tehát egyértelműen kimondható, akkoriban MK-specialistának számítottak. Az akkor először döntőben járó Falcóról ugyanezt nem lehetett elmondani, sőt a sárga-feketék a körmendi vereség után következő mind az öt aranycsatát elvesztették (legutóbb 2019-ben), mielőtt megtörték az átkot, és 2021-ben a fővárosi Ludovika Arénában legyőzték a DEAC-ot.

Az elődöntőt könnyedén nyerő szombathelyiek nem különösebben érezték meg, hogy Váradi Benedek és Matthew Tiby sem játszott – ez is ékesen bizonyítja, milyen pokoli erős a keretük –, persze ebben Perl Zoltán volt a leginkább ludas, aki egymaga 35 pontot pakolt be a paksiak gyűrűjébe. A hétszeres MK-győztes Körmend – amely harmadik az örökranglistán a Honvéd (17) és a Szolnok (10) mögött – szintén jól játszott a DEAC elleni elődöntőben, s a finálé első húsz percében is.

Vasárnap varázslatos volt a hangulat, a lelátón egymással szemben helyet foglaló táborok már fél órával a feldobás előtt kiengedték a hangjukat, kezdésre fantasztikus légkör uralkodott a Kaposvár Arénában, ahol a döntő favoritja egyértelműen a harmadik elsőségére hajtó Falco volt. A februárt sérülés miatt kihagyó Tiby kicsit szomorkásan üldögélt a lelátón; a Falco amerikai erőcsatára, aki az elődöntőben sem játszott, a Nemzeti Sportnak elmondta: egészséges, de Milos Konakov vezetőedzőnek más elképzelései voltak, ezért nem lép pályára Kaposváron. Tibyvel ellentétben az elődöntőt betegség miatt elmulasztó Váradi ott volt a szombathelyi keretben (de végül nem került parkettre).

Az aranycsatában nem volt tapogatódzás, azonnal egymásnak estek a felek, s az idehaza minden fronton veretlen Falco rajtolt jobban. Ám tapadt a Körmend, a 7. percben vezetett először, 4:9-ről felkapaszkodva. Keller Ákos triplája a gyűrűt sem érte, a kontrából a litván Rytis Pipiras dobott szép kosarat. A Paks elleni elődöntő hőse, Perl Zoltán kosaraival négyegységnyi előnyük volt a sárga-feketéknek az első negyed után.

Durázi Krisztofer révén meccsben volt a riválisánál jóval szűkebb anyagi lehetőségekkel és gyengébb kerettel rendelkező piros-fekete gárda, amely már azzal hatalmas bravúrt ért el, hogy döntőbe jutott. A körmendiek minden igyekezete ellenére meglépett a Falco, a 18. percben hat ponttal vezetett – annyival, amennyi büntetőt akkorra már mellédobtak a körmendiek, s éppen annyi lett a különbség a félidőben is.

Ez hamar tizenegyre nőtt, Forray Gábornak időt kellett kérnie, de ezzel sem tudta megállítani a lejtőn csapatát: a Falco nagyobb sebességre kapcsolt, jól kihasználta a gyűrűk alatti fölényét (Pipiras sérülés miatt már nem tudott játszani), és 16 pontos vezetést épített az utolsó tíz perc kezdetére. Majd tovább növelte az előnyét és kényelmesen hozta a finálét, s megszerezte története harmadik MK-serlegét. A végeredmény: Falco – Körmend 101:76

A bronzmérkőzés komoly izgalmakat hozott. Az első félidő végén egy ponttal az Atomerőmű állt jobban, ám a DEAC a harmadik negyedben fordítani tudott. Az utolsó tíz percben nagy nehezen sikerült kiegyenlítenie a paksi csapatnak, így jöhetett a hosszabbítás, amelyet 13:11-re az Atomerőmű nyert meg, amely 89:87-es összesített eredménnyel megszerezte a 3. helyet.

Férfi röplabda: Először MK-győztes a MÁV Előre

Már a bronzmeccset megelőzően sárgállott a lelátó a DVTK Arénában: kihasználva Miskolc közelségét, szép számú kazincbarcikai szurkoló látogatott ki a férfi röplabda Magyar Kupa fináléjára. Persze, előbb végig kellett nézniük a bronzmérkőzést is, amelyen – ahogyan vártuk és ahogyan egy évvel korábban is – egy fordulatos, ötszettes meccs végén a Kecskemét örülhetett a Pénzügyőr ellen.

Az elhúzódó bronzcsata miatt tíz percet csúszott a finálé kezdése, de ezt senki sem bánta. Szó se róla, megadták a módját a finálénak: a kezdőcsapat játékosait egyesével szólították pályára ködfüggöny és tűzijáték közepette. Aztán a pályán is elkezdődött a tűzijáték. Bár a meccs első pontját ugyan a Vegyész szerezte, de aztán 4:1-re elhúzott a MÁV Előre. Ugyanilyen gyorsan vissza is vette a vezetést a barcikai csapat, de csak pillanatokra, ettől kezdve pedig már nem volt pardon. A szett közepén nyolc pont volt a fehérváriak előnye, 21-nél pedig már tíz volt közte, s végül magabiztosan nyerték az első játszmát.

A második felvonás már nem volt sima, 15-nél majd 21-nél is egyenlő volt az állás, sőt, kétszer is a barcikaiak jutottak szettlabdához és a másodikkal élni is tudtak. Ez sokkolta az Előrét és a harmadik etap három barcikai ponttal kezdődött. Ekkor a szerencse is elpártolt a fehérváriaktól, akik azonban rendezni tudták a sorokat – kellett ehhez a különbuszokkal érkező fehérvári szurkolók szüntelen biztatása is – és ledolgozták a hátrányt. 13:12-nél vették át a vezetést, ezt követően pedig megint magabiztosan játszottak. A negyedik játszmában így gyakorlatilag az életben maradásért küzdöttek a borsodiak, az ellenfél meg sok nyitást rontott, így igencsak szoros szett alakult ki. 16:16 után viszont már a Vegyész is rendre belehibázott, és ez megpecsételte a sorsukat. A végén Pesti Marcell bombája után pedig a fehérváriak joggal ünnepelhették első Magyar Kupa-sikerüket.

Női röplabda: Ismét a Vasasé a Magyar Kupa

Meglepetésre az előző napinál kevesebben voltak kíváncsiak a női Magyar Kupa döntőre Miskolcon. Míg a férfiak szombati fináléját nagyjából 1500-an látták, addig a hölgyek meccsére alig több mint ezren verődtek össze.

A legutóbbi három kiírást megnyerő piros-kékek nyilván nem szerették volna sokáig húzni a találkozót, hiszen két nap múlva már Balázsfalván lesz jelenésük a CEV-kupa elődöntőjének visszavágóján. A kaposvári lányok viszont tudták: erre az idényükre ezen a meccsen tehetik fel a koronát.

Küzdöttek is szívósan, nem hagyták magukat leszakítani, többször a vezetést is átvették, az első játszma közepén pedig már öt ponttal is vezettek. Janisz Athanaszopulosz cserékkel próbálta meg frissíteni csapatát, ami be is jött, mert a végjátékhoz érve egyre apadt a különbség – Taylor Bannister bombázta szüntelenül a kaposvári térfelet –, azonban egy jó challenge-nek és egy Thana Fayad-pontnak köszönhetően így is három szettlabdája volt a somogyiaknak, amit Szerényi Gréta váltott játszmagyőzelemre.

Ezzel viszont alaposan megcibálták az alvó oroszlán bajszát, mert a második szett három Vasas-ponttal kezdődött, aztán ugyan három kaposvárival folytatódott, de utána a fővárosiak megint elhúztak, annak a Glemboczki Zórának köszönhetően, aki még az első szett közepén váltotta Fatoumata Sillah-t, s a második felvonásban is pályán maradt. Oroszlánként küzdöttek a kaposváriak is, akik négypontos hátrányt dolgoztak le a szett közepéig, majd fordítaniuk is sikerült. Felváltva vezettek a csapatok a végén, és ezúttal a Vasas jutott szettlabdához, amit Bannister értékesített.

Ez sem szegte kedvét azonban a sárga mezeseknek, akik a harmadik felvonásban is szorongatták riválisukat, ezzel is jelezve, hogy teljesen megérdemelten jutottak el egészen a fináléig. A szett közepén már négy ponttal is vezettek, de egy hullámvölgyüket remekül kihasználta a Vasas, a végjátékban pedig már megint ők domináltak. Ugyan a negyedik játszma két kaposvári ponttal kezdődött, de ekkor már érezhetően elfáradtak, a fővárosiakban pedig még bőven volt tartalék. Ezt a szettet „rutinból” is simán lehozták és ez elég volt a sorozatban negyedik MK-sikerhez.

A bronzérem a Békéscsaba játékosainak nyakába került, akik 3:0-ra verték a Nyíregyházát.

A kiemelt kép forrása: MTI / AFP / Imago / Reuters

Szólj hozzá!