
Persze nem az elnök újraválasztását, hanem fiának a Fehérorosz Olimpiai Bizottság élére történt újbóli megválasztását. Annak idején pedig erőteljes kritikákat fogalmazott meg a nemzetközi szervezet azzal kapcsolatban, hogy Viktor Lukasenka lett a fehérorosz ötkarikás testület első embere, mert ezzel nyilvánvaló volt a politikai motiváció. Most azonban több feltétel is teljesült a tisztújításon, így a NOB már engedékenyebbnek mutatkozik a fehéroroszokkal szemben.
Jól indul ez az esztendő a Lukasenka-család számára. Januárban Aljakszandr Lukasenkát, Fehéroroszország örökös elnökét annak rendje és módja szerint ismét nagy többséggel választották államfővé az elnökválasztásnak nevezett színjáték keretében. Ugyancsak januárban került sor a Fehérorosz Olimpiai Bizottság tisztújítására is, amelyen pedig az elnök legidősebb fia, Viktor Lukasenka újraválasztása történt meg.
Az ifjabb Lukasenkát, aki novemberben lesz 50 éves, 82 kiküldött támogatta, ketten szavaztak ellene, hárman pedig tartózkodtak a szavazás során. Második ciklusát kezdheti meg a fehérorosz sport legfelsőbb vezetőjeként, hiszen először 2021-ben választották meg erre a tisztségre. Annak idején én is írtam cikket erről, mert a voksolásra egy olyan időszakban került sor, amikor Fehéroroszországot nagyon komoly nemzetközi támadások és szankciók érték a 2020-as elnökválasztáson történt feltételezett csalások és különösen a voksolást követő nagy tüntetések vérbe fojtása, valamint a választás eredményét finoman szólva vitató ellenzéki szereplők elleni kemény fellépés miatt.
Viktor Lukashenko re-elected president of Belarus’ NOC https://t.co/Yje41b0CNo pic.twitter.com/peTio3CSO0
— AZERTAC News Agency (@AZERTAC) January 15, 2025
Ennek keretében a NOB is meghozta a maga szankcióit, így kitiltotta Aljakszandr Lukasenka államelnököt minden, a nemzetközi ötkarikás testület által szervezett eseményről, így az olimpiákról is. Az idősebb Lukasenka ekkor még a Fehérorosz Olimpiai Bizottság elnöke is volt, ám a kitiltás után átadta helyét fiának, akit természetesen megválasztottak, holott semmilyen sportolói vagy sportvezetői múlttal nem rendelkezett, ellenben apjához hasonlóan számos ország és nemzetközi szervezet szankciós listáján szerepel mind a mai napig. Viktor Lukasenka azért került szankciók hatálya alá, mert 2005-től egészen olimpiai vezetővé történt megválasztásáig a fehérorosz állambiztonsági tanács tagja, egyben édesapja nemzetbiztonsági tanácsadója volt (előbbi tisztségét az elérhető információk alapján napjainkban is betölti), s a nyugati kritikusok szerint személyesen felelős több, az ellenzékkel szembeni erőszakos fellépésért is.
Az ifjú Lukasenka 2021-es megválasztása is számos kritikát váltott ki nemzetközi szinten, hiszen teljesen nyilvánvaló volt, hogy az államfő mozgatta a szálakat az olimpiai bizottságban is, márpedig a sport alapelvei közé tartozik annak a politikától és a politikusoktól való függetlensége. A NOB megtehette volna már akkor, hogy szankciókat hoz a fehéroroszokkal szemben, ami már a sportolók versenyzését is befolyásolta volna, ám erre csak az ukrajnai háború kitörése után, 2022 februárjában került sor. Bár Fehéroroszországot enyhébb szankciók sújtották, mint Oroszországot, de sportolói nem használhatták a nemzeti zászlót a tavalyi olimpián, sőt még az ország nevét sem, számos sportágban pedig kizárták a fehérorosz versenyzőket, csapatokat. Éppen pár nappal ezelőtti hír, hogy a Nemzetközi Jégkorong Szövetség egy évvel meghosszabbította az orosz és fehérorosz válogatottak és klubok kizárását az általa szervezett sorozatokból.
Ez az állapot tehát mindmáig fönnáll, ám Viktor Lukasenka abban bízik, hogy a NOB enyhíteni fog a szankciókon. Még a januári tisztújítás után elmondott beszédében az elnök kijelentette, mivel szerinte egyre világosabb, hogy a meghozott intézkedésekkel a NOB csak saját hírnevét rombolta, ezért hamarosan vissza fogja vonni azokat. A NOB hétfői bejelentése alapján jogosak lehetnek ezek a remények, hiszen a szervezet közölte: elismeri a Fehérorosz Olimpiai Bizottságban végbement tisztújítás eredményét, mivel teljesültek azok a feltételek, melyeket ehhez fűzött.
Ezek közül a legfontosabb az, hogy az új végrehajtó bizottságba számos sportoló került be, aki nyári és téli sportágakból érkezik. Köztük három olimpiai bajnok és két olimpiai érmes is van. Az egyik olimpiai bajnok akár a magyar sportszeretők számára is ismerős lehet, hiszen Aljakszandr Bahdanovics olimpiai- és világbajnok kenus volt a 2000-es években.
A vb-tagok között találjuk Szjarhej Rutenkát is, aki kézilabdázóként több neves európai klubban és több válogatottban is megfordult, hiszen volt szlovén válogatott is, de pályafutása nagy részében Fehéroroszországot képviselte. 2009-ben a Barcelona 1 millió euróért szerződtette, ezzel akkoriban a világ legdrágább kézilabdázójának számított. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy 2021 novembere óta a Fehérorosz Tenisz Szövetség elnöke, vagyis az ország egyik legsikeresebb sportágának helyi vezetője.
A tagok között ott van Ljubov Csarkasina olimpiai bronzérmes ritmikus gimnasztikázó, Natalja Csilinszkaja nyolcszoros világbajnok, olimpiai bronzérmes pályakerékpározó, Andrej Barbasinszkij olimpiai bajnok kézilabdázó, aki 1992-ben a Független Államok Közössége csapatával lett aranyérmes, az 1995-96-os szezonban pedig a Fotex Veszprémet erősítette. Szintén bekerült a végrehajtó bizottságba Alim Szelimau kétszeres világbajnok birkózó, Olena Zsubrilova ukrán színekben négyszeres világbajnok, 2002 óta azonban fehérorosz egykori biatlon-versenyző, illetve Aljakszej Prakapovics, a Fehérorosz Asztalitenisz Szövetség elnöke is.
A vezetés nem szakmabeli, a végrehajtó bizottság viszont javarészt szakemberekből áll, s a NOB ezt már garanciának látja arra, hogy a fehérorosz olimpiai közösség jobb irányba indul el, mint amit mostanában követett. A névsor alapján tényleg lehet ebben reménykedni, de jó kérdés, hogy a nevezett személyek mennyire befolyásolhatók politikai szempontból abban, hogy mikor milyen döntést hoznak meg, vagy milyen döntés mellett állnak ki.
Viktor Lukasenka a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig tartó ötkarikás ciklusra kapta meg ismét a szavazáson részt vett tagok nagy többségének bizalmát, így az ő feladata lesz, hogy ott már úgy indulhassanak a fehérorosz sportolók, hogy lobogtathatják a nemzeti zászlót, győzelem esetén pedig a himnuszt játsszák le tiszteletükre.
Arról még korai beszélni, hogy a NOB, s főleg annak márciusban fölálló új vezetése hogyan fog dönteni a fehéroroszokkal kapcsolatban, de a mostani elismerés jelentős lépés lehet abban az irányban, hogy az ország sportolói ismét a nemzetközi sportvilág teljes jogú tagjaivá váljanak. Más kérdés, hogy sokak szerint a NOB elnökségére a legnagyobb eséllyel az a Sebastian Coe pályázik, aki az egyik legfőbb hangadója az oroszok és fehéroroszok elleni szankcióknak, így egy általa vezetett NOB nem biztos, hogy ennyire pozitívan fog viszonyulni az ország sportvezetéséhez.
Mindenesetre lehet reménykedni abban, hogy javulás áll be ebben az ügyben, mert nem tesz jót a sportnak, hogy ilyen szankciók vannak érvényben, ráadásul látjuk, hogy vannak nemzetközi szinten jegyzett fehérorosz sportolók, mint pl. a női teniszezők világelsője, Arina Szabalenka. Minden bizonnyal a NOB-tisztújítás után lehet fejlemény a fehéroroszok jövőjét illetően.
A kiemelt kép forrása: Fehérorosz Olimpiai Bizottság