
Kiesett a magyar válogatott a férfi kézilabda-világbajnokságról. A nemzeti együttes zsinórban harmadszor jutott el a legjobb nyolcba, ami önmagában nem egy rossz dolog, főleg az elmúlt 15 év eredményeit tekintve. Viszont a tegnapi, horvátok elleni negyeddöntőt szinte végig kézben tartotta a csapat és itt sajnos a szinte kifejezésen van a hangsúly. Az nyilván belefér, hogy az első percekben egy-egy góllal vezessen az ellenfél, de az, hogy az utolsó másodpercben fordítja meg a mérkőzést, miközben öt perccel korábban még négy góllal a mieink vezettek, már semennyire. Érthető, hogy most óriási letargia van, hiszen ezt a mérkőzést a magyar válogatott veszítette el, s nem a horvát nyerte meg.
Nagy önbizalomról, de még inkább lenézésről tanúskodtak a tegnap esti vb-negyeddöntőt megelőző horvát nyilatkozatok, hiszen többen is azt hangoztatták, hogy a délszláv csapat nem is kaphatott volna könnyebb ellenfelet a magyar válogatottnál. Már akkor eléggé húztuk a szánkat, nem pusztán a nem éppen sportszerű megnyilatkozások miatt, hanem azért is, mert ennél szorosabb mérkőzésre számítottunk. A szoros mérkőzés pedig nem is maradt el, ellenben a horvátok csodaként élhetik meg továbbjutásukat.
A mérkőzés első perceiben még tudtak vezetni a horvátok egy-egy góllal, ám utána jó 55 percen keresztül a mieink irányították a találkozó lefolyását, s folyamatosan az ellenfélnek kellett szaladnia az eredmény után. Volt, hogy már négy góllal is vezettek a magyarok, így volt ez az 55-56. perc tájékán is. Akkor már egyre közelebb volt a nagy győzelem, ami vaskos pofon lehetett volna a horvátok számára, főleg, hogy látszott rajtuk, nem erre számítottak.
Végül mégis ők örülhettek. Az utolsó percre fordulva sikerült egyenlíteniük, majd az utolsó másodpercben egy magyar hibából indult támadás végén gólt szereztek, ezzel 31:30-ra megnyerték a mérkőzést. Egy olyan mérkőzést, amin nagyon nem nekik állt a zászló.
Az a legrosszabb ebben a vereségben, hogy nem a horvátok tudták megfordítani az eredményt, hanem a magyar csapat adta le a fórját, s az utolsó percekben a fegyelmezettséggel is gondok adódtak, ez alatt elsősorban Sipos Adrián keménységére kell gondolni, ami kettőperces kiállítást eredményezett. Persze nem az ő nyakába akarom varrni a vereséget, mert ezért az egész csapat és annak szakmai stábja egyformán felelős. Egész egyszerűen nem lehet az utolsó pár percben, három-négygólos előny birtokában kiengedni, s úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy nem gond, ha kimarad egy támadás, s a fordulásból gólt dob az ellenfél, mert akkor is van még mivel gazdálkodni.
Fontos lett volna, hogy a magyar játékosok megbecsüljék a labdát, hiszen nem voltak rákényszerítve a gyors támadásokra és az újabb gólok megszerzésére sem, még úgy három perccel a végső dudaszó előtt sem. Simán el lehetett volna nyújtani a labdabirtoklást egészen addig, amíg a bírók föl nem emelik kezüket a passzív játékra irányuló figyelmeztetés keretében. Csakhogy a magyar játékosok inkább a támadások minél gyorsabb befejezésére törekedtek, ami a mérkőzés képe alapján nem volt meglepő, hiszen elég jól sikerült kihasználni a helyzeteket, azonban a nagyon magas horvát fallal szemben szerintem kicsit lassítani kellett volna a tempót az utolsó percekben.
Több magyar támadás is a védelemben akadt el, vagy a kapus védett, s a gyors fordulásokból tudtak gólokat szerezni a horvátok. Kis túlzással másodpercek alatt fogyott el a 30:26-os vezetés, s az utolsó minutumra 30:30-al fordultak a felek. A perc első felében a mieinknél volt a labda, s akkor a gólszerzés mellett az is ott járhatott a fejekben, hogy az sem rossz, ha minél inkább sikerül elnyújtani a támadást, s utána kivédekezni a horvát akciót, s akkor hosszabbítás következik. Sajnos azonban az az érzésem, hogy a magyar játékosok fejben korán elkönyvelték, hogy meglesz a győzelem, mert az utolsó támadásoknál könnyelműséget véltem fölfedezni, ez pedig hibákat szült elől és hátul is, hiszen a kihagyott lehetőségek mellett a horvátok nagyon gyorsan tudtak fordulni és könnyű gólokat dobni, nem egyszer üres kapuba.
A magyar válogatott nagyjából 56 percig azt játszotta, ami kellett a győzelemhez, az utolsó négy perc azonban fájóan rosszul sikerült és kiesés lett a vége. Ahogy olvastam a mérkőzés utáni nyilatkozatokat és a szurkolói reakciókat, lényegében mindenki ugyanolyan döbbenten áll a történtek előtt, mint én, s igazán értelmes, részletes megnyilatkozást nem is nagyon hallhattunk, olvashattunk. Még a megkérdezett szakértők nagy része is csak megdöbbenésének tudott hangot adni, mert ők is úgy látták négy-öt perccel a vége előtt, hogy ez a meccs meg kell, hogy legyen.
Annak elemzése, hogy miért sikerült végül kikapni, nyilván némi időt vesz igénybe. Egy biztos: a kitűzött cél, a negyeddöntőbe jutás ismét teljesítve lett, tehát ebből a szempontból nem érheti szó a ház elejét, főleg a macedónok elleni, némileg váratlan döntetlent követően, amikor azért sokan aggódtunk, hogy sikerül-e eljutni a legjobb nyolcig. Viszont ahogyan kiesett a csapat, az kérdéseket vet fel, így egyáltalán nem biztos, hogy nem lesznek jelentős változások személyi téren, akár az edzői stáb, akár a keret szintjén.
Ami mindenképpen pozitívum ebben a szereplésben, hogy sikerült feledtetni a tavalyi olimpián látott igen gyatra teljesítményt, hiszen ott csupán a harmatgyenge Argentínát sikerült legyőzni négy vereség mellett, s a magyar kézilabdázás legrosszabb olimpiai eredménye született az elért 10. hellyel. A világbajnokságon azt is láthattuk, hogy a legtöbb csapat ellen fölveszi a kesztyűt az együttes, s az esetek többségében győztesen jöhet le a pályáról. Az is látszik, hogy vannak a mieinknél sokkal jobbak, konkrétan a franciák, akik átgázoltak a magyarokon, de bennem olyan benyomás is van, hogy kicsit közelebb került a csapat a szűk élmezőnyhöz.
Legközelebb a jövő januári Európa-bajnokságon lehet bizonyítani, ami a vb-nél is keményebb torna, hiszen ott nem kell amatőröktől hemzsegő fekete-afrikai vagy ázsiai együttesekkel összecsapni. Az a verseny már a 2028-as olimpiai kvalifikáció szempontjából sem lesz teljesen lényegtelen, mert ugyan kvótát nem lehet még ott szerezni, de már látni lehet majd, hol tart a csapat. Az Eb-kijutás alighanem meglesz, hiszen a papírforma alapján simán az első kettőben kell zárni a selejtezőcsoportban, de ez leghamarabb márciusban fog eldőlni.
Most van némi idő a sebek gyógyítására, de azért nem olyan sok, mert kettő hét múlva már folytatódik is a Bajnokok Ligája, illetve a hazai sorozatok is megkezdik a 2025-ös naptári évet. Bízzunk jobb végkifejletekben!
A kiemelt kép forrása: origo.hu