Jannik Sinner elképesztő statisztikái

Jannik Sinner megnyerte vasárnap az Ausztrál Opent, ezzel megvédte címét. Nem akármilyen számokat tud fölmutatni a férfi teniszezők világelsője, így ebben a cikkben szemezgetek az olasz statisztikáiból.

1

Jannik Sinner lett az első játékos 1993 óta, aki egymást követő két évben bejutott az Ausztrál Open döntőjébe – mindössze 23 évesen és 163 naposan volt képes erre. Legutóbb Jim Courier ért el hasonló bravúrt 1992-93-ban.

1

Ő lett tavaly júniusban az első olasz teniszező mindkét nemet figyelembe véve, aki világelső lett, amióta 1973-ban bevezették a mostani világranglistákat. Egyben ő az első olasz (szintén mindkét nemet tekintve), aki Ausztrál Opent nyert, s a férfiak között az első, aki a US Openen diadalmaskodott. A New York-i GS-tornán a hölgyeknél már született talján győzelem 2015-ben Flavia Pennetta révén.

2

Sinner összesen ennyi szettet bukott el az idei Ausztrál Openen. Egyet a hazaiak fiatalja, Tristan Schoolkate ellen, a másikat pedig Holger Runéval szemben.

3

Ennyi Grand Slam-trófeája van 23 évesen. Már ilyen fiatalon ugyanannyi GS-címmel büszkélkedhet, mint Stanislas Wawrinka vagy Andy Murray.

3

Kevesek mondhatják el magukról, hogy zsinórban háromszor legyőzték Novak Djokovicsot. Az olasz az egyik, ugyanis legutóbbi négy egymás elleni mérkőzésükből hármat megnyert, amelyekre 2023-ban és 2024-ben került sor. A Davis-kupában, a világbajnokság csoportkörében és a tavalyi Ausztrál Open elődöntőjében is az itáliai játékos győzött – ő volt az első, aki melbourne-i elődöntőben legyőzte a 24-szeres Grand Slam-győztes szerbet.

4

Sinner úgy nyerte meg vasárnap az idei AO-döntőt, hogy egyszer sem vesztette el az adogatását. 1991 óta ez a 4. alkalom, hogy ilyesmire sor kerül. Korábban olyan legendák érték el ezt, mint Pete Sampras, Rafael Nadal és Roger Federer.

6

Jannik Sinner lett tavaly a tenisztörténelem 6. játékosa, aki meg tudta csinálni a világbajnokság – Davis-kupa párost. 1970-ben Stan Smith, 1978-ban John McEnroe, 1988-ban Boris Becker, 1990-ben Andre Agassi, 1993-ban pedig Michael Stich tudta elérni ezt a nem mindennapi eredménysort.

8

Sinner a 8. játékos az Open-érában, aki első három Grand Slam-döntőjét megnyerte. Björn Borg, Jimmy Connors, Stefan Edberg, Gustavo Kuerten, Stanislas Wawrinka és Carlos Alcaraz három sikerig jutott megszakítás nélkül, ám mindannyian nagyon le vannak maradva Roger Federertől, aki első hét GS-fináléján veretlen maradt!

10

Ennyi tornát nyert Sinner tavaly január óta. Három Grand Slam-et (két Ausztrál Open és egy US Open), a torinói világbajnokságot, három 1000-es tornát (Miami, Cincinnati, Sangháj), két 500-as versenyt (Rotterdam és Halle), valamint a Davis-kupát az olasz válogatottal.

11

Ő az Open-éra 11. játékosa, aki duplázni tudott Melbourne-ben.

14

Zsinórban ennyi mérkőzést nyert meg az Ausztrál Openen és egyáltalán keménypályás Grand Slam-tornán. Melbourne-ben utoljára 2023-ban Sztefanosz Cicipasztól kapott ki a nyolcaddöntőben, legutolsó vereségét pedig a 2023-as US Openen szenvedte el, amikor Zverev ellen maradt alul.

19

Mielőtt kikapott Alcaraztól tavaly márciusban Indian Wells-ben, első 19 2024-es mérkőzését kivétel nélkül győzelemmel abszolválta Jannik Sinner – ez három torna megnyerését foglalta magában.

21

Azzal, hogy megnyerte az első szettet vasárnap Zverev ellen, az olasz zsinórban a 21. játszmáját tudta behúzni top 10-es játékos ellen, amivel megdöntötte Roger Federer rekordját az ATP-sorozat 1990 óta íródó történetében.

21

Ennyi mérkőzés óta nem kapott ki.

37

Tavaly augusztus óta lejátszott 38 mérkőzéséből ennyit nyert meg Sinner. Egyedül a pekingi torna döntőjében kapott ki, mégpedig Carlos Alcaraztól.

48

Ennyi év telt el két olasz férfi Grand Slam-győzelem között, hiszen mielőtt Sinner tavaly megnyerte az Ausztrál Opent, utoljára 1976-ban, a Roland Garros-on született talján végső siker, amikor Adriano Panatta nem talált legyőzőre.

94

Mérkőzéseinek ekkora százalékát nyerte meg az elmúlt 15 hónapban.

121

121 pikogramm/milliliter mennyiségben mutatták ki a tavaly március 10-én, az Indian Wells-i 1000-es tornán leadott vizeletmintájában a tiltólistás klosztebol nevű anyagot. A pikogramm 12 billiomod grammnak felel meg. Ahogy arról annak idején beszámoltam, Sinner tisztázta magát a doppingvétség vádja alól, mivel bizonyítást nyert, hogy stábjának gondatlanságából jutott a szer a testébe. A WADA azonban nem fogadta el az első fokon hozott felmentő ítéletet, így fellebbezése nyomán áprilisban másodfokon, a Sportdöntőbíróság előtt kell felelnie az olasznak a kérdésekre. Amennyiben bűnösnek találják, akkor kettő évre eltilthatják, legalábbis ennyit kért rá a WADA. Egyelőre nehezen tudom elhinni, hogy Sinner tudatában volt a doppingolásnak, így már ezt a fellebbezést is nagyon nem értem.

11 830

Ennyi ponttal áll Jannik Sinner a férfi világranglista élén tegnap óta. Több mint 3700 egységgel előzi meg vasárnapi legyőzöttjét, a 2. helyen álló Alexander Zverevet.

A kiemelt kép forrása: Jaimi Joy / REUTERS

Hozzászólás