Sportdömping – Hétvégi Összefoglaló

Egy újabb eseménydús hétvégén vagyunk túl. Volt itt kézilabda minden mennyiségben, kosárlabda, vízilabda, röplabda és még jégkorong is. Ezen kívül a Hétvégi Összefoglalóba belefér még egy kis kajak-kenu is. Tartsatok velem!

Női kézilabda: Győzött a Győr Brestben

A hibátlan éllovas francia Brest otthonában folytatta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét a címvédő Győr. Legutóbbi két mérkőzésén, a montenegrói Buducsnoszt és a Debrecen ellen finoman fogalmazva sem teljesített jól az ETO, így nagy kérdés volt, hogy most melyik arcát mutatja.

A győrieknél korábban játékosként és másodedzőként is megforduló Raphaëlle Tervel által irányított hazaiaknál hiányzott az olimpiai és világbajnok karmester és kulcsember, Méline Nocandy.

Másfél perc alatt három eladott labdával kezdett a magyar együttes, a házigazda így 3:0-ra vezetett a harmadik percben. Azonban viszonylag gyorsan magához tért az ETO, amely a nyolcadik percben előbb egyenlített, majd fordított is. Kezdett összeállni a támadójáték, Estelle Nze Minko és a támadásban, illetve védekezésben is kiválóan játszó Kari Brattset Dale a hátán vitte társait. Hatékony, precíz és gördülékeny akciókkal csapott le a hazai hibákra a Győr, amely öt perccel a szünet előtt már 19:12-re vezetett. A brestiek a félidőig négy gólt faragtak a hátrányukból, ami jelezte, nem adják olcsón a pontokat.

A hazaiaknál a világklasszis orosz jobbátlövő, Anna Vjahireva nem fogott ki jó napot (nagyon nem…), ám így is meccsben voltak, a szünet utáni percekben labdájuk volt, hogy egy gólra felzárkózzanak. Nem éltek vele, a hibákra továbbra is kíméletlenül lecsapó győriek négy gyors góllal újra elléptek hattal, így Tervel hamar, már a 36. percben időt kellett, hogy kérjen. Hatott az eligazítás, egy 3:0-s sorozatnak is köszönhetően az utolsó húsz percre fordulva kettőre zárkóztak a szívós franciák. Jókora hullámzás jellemezte a fordulatos, eseménydús és feszült találkozót, mindkét félnek voltak jó gólsorozatai, hiába tűnt úgy többször is, hogy sikerül, a Győr nem tudta végérvényesen leszakítani a Brestet. Ettől függetlenül a Rába-partiak mutattak összeszedettebb és pontosabb kézilabdát, ezért nem volt reális esélyük a franciáknak az egyenlítésre. A szünet után beszálló, korábbi bresti Sandra Toft szélről megbabonázta a riválist a győri kapuban, miközben társai támadásban az üres kapus gólokkal is hatékonyan operáltak.

Hátradőlni persze hiba lett volna győri szempontból, hiszen az elmúlt években jó néhány hasonló rangadót vívtak egymással a felek, ötször is döntetlenre végeztek, ezért tulajdonképpen „papírforma” volt, hogy négy és fél perccel a vége előtt a Brest egy gólra feljött, azaz jött a már oly sokszor látott idegtépő hajrá.

Hárommal a vége előtt a pazarul kézilabdázó Clarisse Mairot lerohanásgóljával a Brest 32:32-re egyenlített. Az utolsó perceket jól menedzselő, jól harcoló ETO-nak azonban volt válasza erre, így a podgoricai botlást értékes és fontos sikerrel feledtetve élre állt a csoportjában. 34:35

Női kézilabda: Kikapott a Ferencváros

A hét mérkőzése várt az első négy BL-meccsét megnyerő FTC-re, ellenfele a hozzá hasonlóan a négyes döntőre szintén esélyes Metz Handball volt. A franciák csak azért nem százszázalékosak, mert a norvég Storhamar ellen becsúszott nekik egy 29:29-es döntetlen. A zöld-fehérek a csoport leggyengébb négy csapatával szemben nem hibáztak, de a bajnokságban a hétközi, Kisvárda ellen látott produkció azért figyelmeztető jelként szolgálhatott Allan Heinének.

A magyar csapat meglepetésre három jobbkezessel kezdett a hátsó posztokon. Orlane Kanor, Andrea Lekics és Darja Dmitrijeva kiszorította a kezdőből a jobbátlövőket, Klujber Katrint és Valerija Maszlovát – ha igazán hatásvadászok lennénk, akkor ezt így írtuk volna… Maradjunk annyiban, hogy taktikai okokból nem volt balkezes átlövő a pályán az első szakaszban. Ráadásul a Ferencvárosból csak ők hárman tudtak betalálni az első bő húsz percben! A jó kezdés megvolt, a mieink 6:1-gyel kezdtek, az ellenfél a 10. percben lőtte be második gólját. A korábban a riválist tíz éven át erősítő Laura Glauser ismét bizonyította, hogy mekkora vétel volt, hatalmas védésekkel sokkolta a hazaiakat.

A Metz szép lassan belejött, magyar válogatott irányítója, Vámos Petra is megszerezte első gólját, mellette a beálló Sarah Bouktit és az idény közben szerződtetett Cléopatre Darleux alkotott maradandót. Bouktit volt az, aki a 17. percben egyenlített. 7:7-nél Heine időt kért, de ezután az FTC még elöl tudott maradni (7:10). A szélsőink és a beállóink továbbra is góltalanok voltak, ez hosszú távon nem ígért túl sok jót, de a szünet előtt Márton Gréta megtörte ennek a három posztnak a rossz szériáját.

A második félidő 11:11-es döntetlenről vette kezdetét. Darleux 11. védése után Vámos előbb gólpasszt adott, majd ő maga talált be, a Metz pedig a rangadó során először átvette a vezetést. Újabb rossz ferencvárosi megoldások következtek, amit Chloé Valentini gyorsan megbüntetett (14:11). Lekics varázslatos ejtéssel verte át Darleux-t, egyben megtörte a Ferencváros rossz sorozatát.

Bouktit első hétmétereshibájára 43 percet kellett várni, Glauser a gólvonalon állva választott jó irányt, közben Dmitrijeva szórta a gólokat. Az alacsony színvonalú, ámde annál izgalmasabb találkozón a francia kapusok egymást múlták felül. A meccs ezen szakaszában egyértelművé vált, hogy az a csapat gyűjti be a két pontot, amelyik előbb javít lövéseinek a hatékonyságán.

Angela Malestein és Hársfalvi Júlia sem találta a 22 védéssel záró Darleux ellenszerét, miközben Tyra Axnér duplázott. Az utolsó öt perc háromgólos Metz-vezetéssel, 22:19-ről kezdődött, de Heine továbbra sem hozta be Simon Petrát, hanem Lekics rutinjában bízott. A szerbnek nem volt jó napja, Darleux kivédte a hetesét is.

Az utolsó perceket elrontotta a második játékrészben csak nyolc gólt szerző FTC, a meccs utolsó három találatát szintén a Metz dobta. A 24:19-es vereséget szenvedő zöld-fehérek szombaton a szlovén Krim Ljubljanát fogadják az Érd Arénában.

Női kézilabda: Továbbjutott a Vác

Egy hete az elmúlt évadban Európa Liga-csoportkörös Vác 37:22-re győzött a holland pontvadászatban csupán rosszabb gólkülönbsége miatt második riválisa, a Venlo otthonában, ezzel szinte formalitássá tette a hazai visszavágót.

A magyar együttes Háfra Noémival kiegészülve, a DVSC-hez kényszerűségből visszarendelt Csernyánszki Liliána nélkül várta a párharc második meccsét.

Kiegyenlített játékot hozott a találkozó eleje, aztán egy váci megtorpanást kihasználva bő negyedóra elteltével 11:6-ra eltávolodott a Venlo. Innen a félidő hajrájára zárkózott vissza a Vác, amely két perccel a szünet előtt, 14:13-nál vette vissza a vezetést. Még a pihenő előtt megszerezte első gólját új együttesében Háfra, csapata pedig kétgólos fórral vonult a szünetre.

A fordulást követően akadozóbbá vált a holland együttes támadójátéka, negyedóra alatt csupán három vendéggól született, így a záró 15 percre fordulva 22:16-ra vezetett a Vác, az utolsó tíz percen belül pedig megvolt a közte tíz is (28:18). A kettős győzelemhez a második félidőben nem fért kétség, csupán a végső különbség és az összesítés volt a kérdés.

Afentáler Sára a mérkőzés legeredményesebbjeként kilenc gólt szerzett, Juhász Gréta, Csíkos Luca és Wald Kíra egyformán négy, míg Háfra három találattal zárt. A végeredmény: 32:24, ezzel a Vác ott van a selejtező következő körében.

Férfi kézilabda: Simán nyert a Veszprém

A címvédő Veszprém hazai pályán esélyeshez méltó, 31:23-as győzelmet aratott a Csurgói KK ellen a férfi kézilabda NB I 5. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A mérkőzés első gólját ugyan a Csurgó szerezte, de a vendégek csak 8:8-ig tudták tartani a lépést a bakonyiakkal, akik az első félidő végén egy 8:2-es sorozattal már lezárták a lényegi kérdéseket. Bár a fordulás után a Veszprém támadójátéka is akadozott, a Csurgó nem tudott érdemben zárkózni, így a friss klubvilágbajnok hazai együttes a papírformát érvényesítve nyert 31:23-ra, megőrizve százszázalékos mérlegét.

A Gyöngyös a félidőben még vezetett a Tatabánya elleni hazai meccsen, de a vendégek a hétgólos Enomoto Juga vezérletével bedarálták a Heves megyei gárdát. Szoros küzdelmet hozott a NEKA és a Budakalász ütközete is: a vendégek a szünetben három góllal vezettek Balatonbogláron, de a fordulás után összekapták magukat a hazaiak, s sokáig fej-fej mellett haladtak a felek. A mérkőzést Temesvári Gábor gólja döntötte el 13 másodperccel a dudaszó előtt, a NEKA javára.

A nap utolsó mérkőzésén a Balatonfüred ugyan az első percekben egyenrangú partnere volt a Ferencvárosnak, a folytatásban már csak az eredmény után futott. A zöld-fehérek végül három góllal nyertek, a meccs legjobbja a nyolcgólos Nagy Bence volt.

Az 5. forduló eredményei:

Veszprém – Csurgó 31:23

Gyöngyös – Tatabánya 26:29

Ferencváros – Balatonfüred 27:25

NEKA – Budakalász 33:32

A bajnokság állása:

1. Szeged66221–161+60 12 
2. Veszprém55195–130+65 10 
3. Győr55171–141+30 10 
4. Ferencváros431132–120+12 
5. Tatabánya532165–154+11 
6. Komló5212131–149–18 
7. Balatonfüred523150–154–4 
8. Csurgó5122133–147–14 
9. NEKA523143–161–18 
10. PLER5113142–152–10 
11. Gyöngyös5113137–150–13 
12. Eger514128–166–38 
13. Dabas514142–172–30 
14. Budakalász55144–177–33 
Férfi vízilabda: Szegedi győzelem a Vasas ellen

Honvéd, Mladost Zagreb, OSC: három erős ellenfél, három rangadó. Volt már könnyebb hetük is a szolnoki vízilabdázóknak… A Tisza-parti együttes viszont nem panaszkodott a sorsolásra, inkább felült a hullámra, két nappal a horvátok elleni bravúr után megőrizte hibátlan mérlegét a bajnokságban.

A szurkolók is ott folytatták, ahol az Eurokupa-mérkőzésen abbahagyták, az OSC ellen is hangorkán fogadta a házigazdát. Ahogy az edzők várták, egymásnak estek a csapatok, az első percek pontatlanságai a gyors, olykor kapkodó játékból adódtak. Amint megjöttek a kiállítások, felpörögtek az események, Zerinváry Lóránd mintaszerűen megjátszott fórból volt eredményes, húzására még Hangay Zoltán mester is elégedetten csettintett.

Játékosai helyezkedésével már kevésbé volt elégedett, mert többször is elcsúsztak a blokkok, a vendégek megtalálták a réseket – más kérdés, hogy Józsa Ottó résen volt a kapuban, így lépéselőnyben maradt a Szolnok. Nem lett volna rangadó a rangadó, ha Bedő Krisztián nem lő csavargólt, a rutinos center “másodállásban” futószalagon hozta az előnyöket, alaposan feladta a leckét az újbudai bekkeknek.

Mielőtt ellépett volna a házigazda, Pető Attila hátára vette csapatát, elemi erejű átlövésekkel kergette ki a pókokat a sarokból. A nagyszünet után már az OSC támadott a kétgólos előnyért, Kovács Róbert időt kért, a Szolnok pedig kapust cserélt, Bányai Márk és a kapufa közös erővel egyetlen támadás alatt három próbálkozást hatástalanított. A heroikus védekezés feltüzelte a közönséget és a játékosokat is, rögtön egyenlítettek a Tisza-partiak, sőt, a záró negyedben Zerinváry villanásaival már kettővel vezettek.

Több fordulatot nem hozott a mérkőzés, a Szolnok ugyanis visszaverte az OSC felzárkózási kísérletét, Vámosi Bertold szédületesen nagy góllal állította be a 12:9-es végeredményt. Talpra ugrottak a szurkolók, zúgott a vastaps – bőven volt okuk az ünneplésre, az elmúlt hét napból ennél többet aligha hozhattak volna ki kedvenceik.

A Vasas ugyanakkor sokkal többet remélt a szegedi túrájától, még úgy is, hogy az előjelek finoman szólva sem voltak kedvezőek. A nyáron jelentősen megfiatalított fővárosi gárda szerdán nagy pofont kapott a Barcelonetától a BL-ben, ami aligha múlt el nyomtalanul, márpedig a csongrádiak már a BVSC elleni pontszerzéssel bizonyították, könnyen megérzik a vérszagot. Kiss Csaba megtalálta a Vasas sebezhető pontjait, a nagyszünetig tíz (!) gólt lőtt a Szeged, amely kitűnően használta ki az emberelőnyeit.

Nem véletlenül tippelte a Nemzeti Sport Leinweber Olivért az idény felfedezettjének, a 19 éves szélső ezúttal is felvállalta a vezérszerepet, öt gólja mellett a piszkos munkából is kivette a részét. Csapata pedig ellépett néggyel, ami az utolsó negyedben igencsak tetemes előnynek tűnt…

…csakhogy a Vasas nem hagyta annyiban a dolgot, kontrák, védések és labdaszerzések után már az egyenlítésért támadott. A házigazda a legjobbkor taposott rá ismét a gázpedálra, Kürti Dominik lövése a kapufáról Sánta Dániel elé pattant, aki eldöntötte a mérkőzést. A lendületesen játszó Szeged 15:13-ra legyőzte a gyengélkedő Vasast – ez az idény eddigi legnagyobb meglepetése.

A nehéz kezdet ellenére százszázalékos maradt az FTC-Telekom. A Szentes a nagyszünetig még jól tartotta magát a magyar bajnok ellen, a második félidőben viszont kijött a különbség a két csapat között, és végül simán megnyerte harmadik meccsét is a Ferencváros.

Bejátszások és labdaszerzések – az első támadások mindkét oldalon hasonlóan zárultak, akkor még csak méregette egymást a Honvéd és a BVSC. Hat perc elteltével Csacsovszky Erik álompasszából Konarik Ákos nyitotta ki a gólcsapot, rögtön be is indult a buli, Bencz Rolf életerős lökettel válaszolt. Mintha egymást másolták volna a csapatok, egyik oldalon sem kapkodták el a befejezéseket, a blokkok pedig hamar összeálltak, így a távoli próbálkozások nem okoztak gondot a kapusoknak.

Tátrai Dávid gólja után Szivós Márton a védekezést kérte számon játékosain, talán ez volt az első alkalom, hogy létszámfölényes helyzetet tudott kialakítani a BVSC, mert nagyon figyeltek a visszarendeződésre a hazaiak. Kulcsfontosságúnak tűnt az emberelőnyök megjátszása, tudta ezt Csapó Miklós is, villanásával már a zuglóiak álltak jobban. Nem sokáig, Hessels Benjamin ugyanis akkora gólt lőtt, hogy visszapattant a labda a háló mögötti rajtkőről, a helyszíni szpíker torkaszakadtából kiabált.

A nagyszünetben így is 4:3-ra vezetett a BVSC, a régi idők vízilabdáját idézte a mérkőzés, sok-sok taktikai finomsággal és mesteri húzással. Kimagasló egyéni teljesítményekből sem volt hiány, Konarik például akkorát blokkolt, hogy kis híján a mennyezetet is érintette a labda, amely éppen Szeghalmi Zsombor fejére hullott, de gyorsan eszmélt a zuglóiak balkezese. Amikor nagy nehezen megtörte hatperces gólcsendjét a Honvéd, azonnal válaszoltak a vendégek, ellépni viszont nem tudtak, mert Csoma Kristóf bravúrt bravúrra halmozott. A záró negyed elején már a Honvéd vezetett, Ekler Bendegúz gólja után Decker Attila nemhogy felállt a kispadról, még ugrált is örömében.

Hát még ami ezután jött! A következő támadásból elléptek kettővel a hazaiak, majd Hessels Sebastian gondolt egyet, és jó hat méterről káprázatos csavargólt lőtt – örömében hatalmasat csapott a vízre, a vezérszurkoló sem kímélte a dobot. Alig négy perccel a vége előtt három volt közte, időt is kért Varga Dániel, a kapuban pedig Korom Dániel váltotta Gyapjas Viktort. Mindent megtett a BVSC, de Hessels Sebastian harmadik gólja eldöntötte a mérkőzést, a huszárosan hajrázó Honvéd 9:6-os győzelmével nagy skalpot gyűjtött be.

Két nyeretlen együttes találkozott a másik csütörtöki élvonalbeli mérkőzésen, amelyen a Kaposvár szerezte meg idénybeli első sikerét. Az újonc, vendég DVSE hiába volt két negyedben is jobb az ellenfélnél, összességében végig hátrányban játszott, első sikere így még várat magára.

A 4. forduló eredményei:

Szentes – Ferencváros 7:14

Kaposvár – DVSE 14:13

Szolnok – OSC 12:9

Szeged – Vasas 15:13

Honvéd – BVSC 9:6

A bajnokság állása:

  1. Szolnok4454–37+1712
  2. Ferencváros3362–23+399
  3. Vasas43156–39+179
  4. Honvéd43138–31+79
  5. Szeged421148–4807
  6. OSC32133–27+66
  7. BVSC311134–30+45
  8. UVSE1114–11+33
  9. Kaposvár41342–50–83
10. Eger41335–55–203
11. Miskolc31220–29–92
12. Pécs41335–62–272
13. Szentes31228–37–91
14. DVSE41340–60–201
Női vízilabda: Komoly küzdelemben győzött a BVSC

Ugyanaz az öt csapat győzött a női vízilabda ob I második fordulójában, mint az elsőben, így hat- és nullapontosokra szakadt a mezőny. A legszorosabb összecsapás a III. kerületi TVE és a BVSC összecsapása volt, egy gól döntött a zuglóiak javára.

A 2. forduló eredményei:

KSI – Dunaújváros 6:12

Szeged – Ferencváros 4:15

Újpest – Tatabánya 18:5

Szentes – Eger 5:12

III. Kerület – BVSC 10:11

A bajnokság állása: 1. UVSE 6 pont (38–11), 2. Dunaújváros 6 (33–10), 3. FTC 6 (32–11), 4. BVSC 6 (31–17), 5. Eger 6 (25–12), 6. III. Kerület 0 (17–24), 7. KSI 0 (12–32), 8. Tatabánya 0 (12–35), 9. Szeged 0 (11–35), 10. Szentes 0 (9–33)

Férfi kosárlabda: Veretlen maradt a Falco

A férfi kosárlabda NB I szombati programja az Atomerőmű SE–Körmend mérkőzéssel és 88:76-os paksi győzelemmel kezdődött, majd további négy hazai és egy vendégsikerrel folytatódott.

Az Atomerőmű SE–Körmend meccsen az első negyedtől kezdve sokkal pontosabban, jobban játszottak a bajnokságban még veretlen hazaiak. Tíz perc után 25:13-ra vezettek a paksiak. A Körmenden a szünet, majd az időkérés sem segített, az első félidő végére teljesen szétesett a vendégek játéka, az ASE 49:28-ra vezetett. A harmadik negyed második felére azonban kezdett magára találni a Körmend, és tíz pontot faragott hátrányából. Az utolsó negyedben paksi oldalon elsősorban John Chandler sok dobást elrontott, a körmendiek pedig egyre közelebb kerültek ellenfelükhöz, 76:72-nél már csak négy pont volt a felek között, a hajrát azonban jobban bírták a hazaiak. Az ASE 88:76-ra nyert, így 11 év után rajtolt ismét négy győzelemmel; a legeredményesebb dobója a 21 pontos Eilingsfeld János volt, míg a másik oldalon Daylen Kountz 28 pontja is kevésnek bizonyult.

A Falco 87:82-re győzött a Szeged vendégeként. A sikert a harmadik negyedben megalapozó szombathelyiek – további három csapathoz hasonlóan – még veretlenek ebben a bajnoki idényben.

A többi mérkőzésen is hazai sikerek születtek egy kivétellel: csak a Szolnok tudott győzni Sopronban, megőrizve hibátlan mérlegét, ahogy veretlen maradt a Fehérvárt otthon megverő NKA Universitas Pécs is. Hazai pályán győzött az MVM-OSE, a DEAC és a ZTE is.

A 4. forduló eredményei:

Szedeák – Falco 82:87

Atomerőmű – Körmend 88:76

Sopron – Szolnok 71:75

Pécs – Alba Fehérvár 79:70

Zalaegerszeg – Honvéd 104:85

DEAC – PVSK 75:68

Oroszlány – Kecskemét 94:62

A bajnokság állása:

1. Falco44370–2881.0008
2. Atomerőmű44374–3021.0008
3. NKA Pécs44325–2921.0008
4. Szolnok44311–2821.0008
5. Zalaegerszeg431393–3230.8757
6. DEAC321238–2140.8335
7. Oroszlány422321–2990.7506
8. Alba Fehérvár312269–2570.6674
9. Sopron413306–3430.6255
10. Körmend413334–3770.6255
11. Szeged413297–3430.6255
12. Pécsi VSK44291–3630.5004
13. Honvéd44290–3630.5004
14. Kecskemét44268–3410.5004
Női kosárlabda: 100 pont fölött a Diósgyőr

A női kosárlabda NB I 4. fordulójában a Győr házigazdaként 85:49-re legyőzte a Szigetszentmiklóst, míg a DVTK száz pont fölé ment a Soproni Darazsak legyőzése során.

A Szigetszentmiklós az első negyedben jól tartott magát a Győr vendégeként, sőt 21:20-ra vezetett is. Ezt követően a hazaiak a 23 pontig és 19 lepattanóig jutó Kiss Virág vezérletével átvették az irányítást, a maradék három negyedben mindössze 28 pontot engedtek, míg 65-t dobtak.

Nem kellett sokáig izgulnia a diósgyőrieknek sem, a DVTK már az első negyed végén 22 ponttal vezetett, majd a félidőre már 61:12 volt az állás. A Darazsak Sportakadémia végig hátrányban volt a címvédő, Euroliga-szereplő miskolciak otthonában. A DVTK-nál öt játékos is eljutott legalább 14 pontig. A legeredményesebb a 19 pontot dobó, nyolc lepattanóval záró Ana Tadics volt.

Négy forduló után is százszázalékos a Sopron, a Szekszárd és a Pécs, mindhárom csapat hazai pályán érvényesítette a papírformát a vasárnapi játéknapon. Érdekes a tabella, a hat hibátlan csapatot hat nyeretlen követi.

A 4. forduló eredményei:

Győr – Szigetszentmiklós 85:49

Diósgyőr – Darazsak 108:36

Vasas – TFSE-MTK 69:56

Sopron – Cegléd 71:36

Pécs – BEAC 102:74

Szekszárd – Dávid Kornél KA 96:84

A bajnokság állása:

1. Sopron44387–1811.0008
2. Diósgyőr44356–1801.0008
3. Győr44384–2341.0008
4. Pécs44347–2301.0008
5. Szekszárd44373–2581.0008
6. Vasas44291–2331.0008
7. TFSE-MTK44252–2890.5004
8. Dávid Kornél KA44273–3560.5004
9. BEAC44251–3830.5004
10. Cegléd44173–3310.5004
11. Szigetszentmiklós44196–3650.5004
12. Soproni Darazsak44171–4140.5004
Jégkorong: Továbbra sem megy a Ferencvárosnak

Aki a Ferencváros – Csíkszereda mérkőzés első tíz percéről lemaradt, gyakorlatilag elmulasztotta a találkozó két gólját is: Michael Keränen góljával az FTC a negyedik percben vezetést szerzett, aztán a felvonás közepén Niclas Lucenius egyenlített, s ezzel el is zárult a gólcsap a Tüskecsarnokban erre a vasárnapra. Merthogy a folytatás inkább kapusparádét hozott, a középső felvonásban Adorján Attila és ferencvárosi kollégája, Nagy Kristóf is remek védések sorát mutatta be. A harmadik 20 percre aztán kifogyott a szufla – főleg a vendégek támadójátéka vált visszafogottá, amit a harmadik harmadban kapura lőtt három lövés is magyaráz. Az öt perces hosszabbításban még inkább felborult a pálya, ráadásul a Csík Becze Tihamér fegyelmezettlensége miatt emberhátrányba került, de ezt nem tudta kihasználni a Ferencváros: Adorján a kapujára tartó minden lövést védett, az öt perc alatt hétszer is közbe kellett avatkoznia. Következett a szétlövés, amelyben az idegek csatáját pedig a lélektanilag eddigre fölénybe került Csíkszereda bírta jobban, s a 9. párban éppen Becze lövése után került a kapuba a korong, Adorján pedig hárította a meccs első gólját szerző Keränen kísérletet. Ezzel tehát az erdélyi csapat felülmúlta az idénybeli első szétlövéses vereségét elszenvedő zöld-fehéreket.

A Dunaújvárosi Acélbikák nagyot küzdve második meccsükön tudtak pontot szerezni az új idényben, pedig nem úgy indult, hogy a dobogóért csatázó Gyergyó ellen lesz esélyük, mert az erdélyiek már az első harmad után két góllal vezettek. A DAB viszont a második harmadot megnyerve a záró felvonásra egygólos hátránnyal fordult, s a harmadik felvonás közepén Ivan Sysak góljával egyenlítve hosszabbításra mentették a mérkőzést. Aztán ott a harmadik percben jött Brance Orban és eldöntötte az extra pont sorsát.

Jobb idénykezdet után a kissé visszaesett formájú Újpest várta a mostanában szintén nem túl acélos DVTK-t. Az első harmad az eredményt tekintve kiegyenlített játékot hozott, az utolsó öt percre fordulva a lilák találatára 22 másodpercen belül válaszoltak a borsodiak. A másodikban aztán a vendégek maradtak lendületben, s a játékrész közepén bő egy percen belül kétszer is Rajna Miklós kapujába. A házigazdák a záró felvonásban ugyan próbálkoztak, de a jóval aktívabban, valamelyest többet lövő vendégek mellett csupán a szépítésig jutottak. Ezzel az Újpest legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén negyedszer szenvedett vereséget.

A játéknap meglepetését a fehérvári fiatalok szállították, hiszen a négy megnyert bajnoki meccsel érkező Budapest JAHC ellen remekül elkapta a meccs elejét Tokaji Viktor csapata és a harmad közepén meg is szerezte a vezetést Vedran Bogesic révén. Az első húsz perc után aztán a fővárosiak átvették a kezdeményezést, többet lőttek kapura a továbbiakban, ám a második 20 perc közepén megint csak a hazaiak növelték előnyüket Németh Zalán találatával. A vendégek ugyan Molnár Bálint kihasznált emberelőnyével szépítettek, ám az egyenlítés nem jött össze – ekkor még. A záró felvonásban két perc elteltével aztán már sikerrel jártak a vendégek, Ravasz Csanád találata után 2:2 állt az eredményjelzőn. Igaz, csak a harmad közepéig, mert ekkor érkezett Ambrus Csongor és ismét a fehérváriakat juttatta a előnyhöz, s mint kiderült, ez bizonyult a győztes találatnak, mert a vendégek hiába kerültek a végén emberelőnybe és hozták le a kapusukat, nem tudták kiharcolni a hosszabbítást.

A nap rangadóján az éllovas Brassó a DEAC otthonába látogatott, ahol úgy nézett, ki, hogy Kóger Dánielék folytatják két győztes meccsből álló sorozatukat, és az első harmad közepén Jared van Wormer révén megszerezték a vezetést. A középső játékrészben viszont feltámadtak a debreceniek, és előbb Dominik Novotny révén egyenlítettek, majd a felvonás közepén Anton Shenfeld találatával már a vezetést is megszerezték. Sőt, a tucatnyi perccel a rendes játékidő vége előtt jött Ilja Culigin és megduplázta a házigazdák előnyét. A DEAC ellenfelénél többet lőtt kapura, támadásban aktívabb volt, a Brassó pedig hiába hozta le az utolsó bő két percre a kapusát, Tőke Zoltán hiányában sem sikerült a hosszabbítást kiharcolni.

A hétvége eredményei:

Ferencváros – Csíkszereda 1:2 – szétlövés után

Dunaújváros – Gyergyó 3:4 – hosszabbítás után

Újpest – Diósgyőr 2:3

FEHA19 – Budapest 3:2

DEAC – Brassó 3:1

A bajnokság állása:

Női röplabda: A Vasas nyerte a rangadót

Két mérkőzést játszottak le vasárnap a női röplabda Extraligában, mindkettőt a Vasas Folyondár utcai csarnokában. Az elsőn a Vasas SC a Szent Benedeket, a másodikon a Vasas Óbuda az MBH-Békéscsabát győzte le 3:1-re.

A Folyondár utcai páros meccsen a matinét a női Extraliga két csikócsapata játszotta, hiszen nemcsak a Vasas SC-t alkották fiatalok, a balatonfüredieknél a három légiós mellett csupa húsz év alatti játékos szerepelt. Utóbbiak jól kezdték a meccset és nagyon simán hozták az első szettet, Kőnig Gábornak igencsak bele kellett kevernie a kezdőcsapatba, hogy szoros szettekben végül fordítani tudjanak.

Altorjay Virág és Botyánszki Fanni pályára lépése jelentette a hatékony megoldást, illetve a feladóposzton Engin Lilien ügyeskedett. A vendégek így is a negyedik szett közepéig tartották magukat, ekkor kellett végleg fejet hajtaniuk.

A főfogás természetesen a bajnoki címvédő, illetve a kupadöntős összecsapása volt. Bár az első játszmában úgy tűnt, eléggé egyoldalú lesz a meccs, mert a Vasas Óbuda nagyon simán hozta a szettet, ezt követően sebességet tudtak váltani a csabaiak, és igencsak parázs csata alakult ki a pályán, de hát ezt várja mindenki egy rangadótól. Ekkor nem hagyták magukat lerázni a vendégek, s bár zömében a fővárosi együttes vezetett, a végjátékban Tóth Gábor alakulata vette át a kezdeményezést. Janisz Athanaszopulosz cserékkel próbált meg frissíteni, de ez csak arra volt elég, hogy 22:22-nél egyenlítsenek, ezt követően azonban újabb két csabai pont született, s bár az első játszmalabdát még hárították a hazaiak, a másodikat már nem sikerült.

A harmadik felvonásra azonban megint elfogyott a Békéscsaba lendülete, és a piros-kékek ugyanolyan könnyedén szerezték vissza a vezetést, ahogyan tették azt az első szettben. Ekkor fordult elő az a példátlan eset is, hogy a néhány órával korábban a Vasas SC-ben nyolc pontig jutó Rieder Evelin a „nagycsapatban” is pályára lépett ugyanabban a fordulóban (erre még Botyánszki Fanninak lett volna lehetősége, de őt végül nem küldte pályára mestere).

A negyedik felvonás viszont sokáig a másodikat idézte: 17:16-nál mindössze egy pont volt a különbség a két csapat között, azonban ekkor egy 7:1-es sorozatot produkáltak a fővárosiak, s ezzel gyakorlatilag el is döntötték a három pont sorsát és visszavették az első helyet a tabellán az UTE-tól.

Kajak-kenu: Négy magyar érem a szuperkupáról

A háromnapos viadal, a kínai Hangcsouban megrendezett Szuperkupa pénteken magyar szempontból a rövid körös (3.4 km) maratoni döntőkkel vette kezdetét, ebben a szakágban tíz magyar volt érdekelt. Közülük a kajakos Kiszli Vanda szerepelt a legjobban, aki a világbajnok svéd Melina Andersson mögött másodikként ért a célba. Ugyanebben a számban Czéllai-Vörös Zsófia ötödik, Csépe Panna kilencedik, míg a férfiaknál Boros Adrián hatodik, Varga Olivér pedig 11. lett – a nemzetközi szövetség honlapja alapján.

A kenusoknál a négyszeres világbajnok, sprintben kétszeres olimpikon Adolf Balázs szállította a magyar érmet, harmadikként zárt. Zsidai Máté a 13., Simon Sebestyén a 15., a nőknél Matkovics Sára Lili az ötödik, Hegedűs Dóra pedig a nyolcadik helyet szerezte meg.

Ez az első olyan szuperkupa, amelyen több szakág – sprint, maraton, szlalom és póló – képviselői egy időben küzdenek. A magyarok a maraton mellett sprintben érdekeltek, utóbbi szakágban nyolctagú a küldöttség.

Szombaton a maratoni szakágban a hosszú körös versenyben a kenus Adolf Balázs nyerte a viadal első magyar aranyérmét, ebben a számban Simon Sebestyén 10., Zsidai Máté 11., míg a nőknél Matkovics Sára Lili 6., Hegedűs Dóra 11. lett. Egy nappal korábban Adolf Balázs a rövidebb távon bronzérmesként végzett.

A pénteken a rövid körön ezüstérmes Kiszli Vanda ezúttal is másodikként ért célba a kajakosok között, honfitársai közül Czéllai-Vörös Zsófia a nyolcadik, Csépe Panna a kilencedik helyen zárt.

Szombaton a sprintszámokban is megkezdték a küzdelmeket, a magyarok közül csak az 1000 méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádám jutott döntőbe, 500-on ötödik lett.

A vasárnapi gyorsasági számokban magyar részről Balla Virág és a kanadai Sophia Jensen kenupárosa, valamint a Lucz Anna, Szántói-Szabó Tamás vegyes kajakpáros jutott be a döntőbe, előbbi a negyedik, utóbbi az ötödik helyen végzett 500 méteren – a viadal honlapja alapján.

A magyarok a gyorsasági számok mellett maratonban voltak még érdekeltek a kínai regattán. Utóbbi szakágban mindössze egy számot, a férfi kajakosok hagyományos távú versenyét (21 km) rendezték vasárnap, ebben Boros Adrián nyolcadik, Varga Olivér pedig kilencedik lett a 18 fős mezőnyben.

A háromnapos versenyen összesen 500 sportoló vett részt. A magyarok négy éremmel: egy arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal zártak.

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Hozzászólás