Véget ért az év legnagyobb sporteseménye. Magyar szempontból voltak pozitív és negatív eredmények is bőven. A két részből álló cikksorozat második kiadásában most a negatívumokat foglalom össze, majd a cikk végén leírom, mit gondolok általánosságban a magyar csapat idei szerepléséről.
Mi volt a rossz?
Sajnos ez az olimpia bőven tartogatott kellemetlen meglepetéseket számunkra. Rögtön az 1. napon meg is érkezett az első pofon: Szilágyi Áron a legjobb 32 között kiesett férfi kard egyéniben. Az előző három olimpia bajnoka egyáltalán nem talált fogást névtelen kanadai ellenfelén, Fares Arfán, aki 6:0-ás rohammal nyitott, s végül 15:8-ra győzedelmeskedett. Előzetesen számítottam arra, hogy Áronnak nem lesz meg a negyedik egyéni aranyérem, de arra egyáltalán nem gondoltam, hogy rögtön az első fordulóban elvérzik. A férfi kardozók általában véve is rosszul szerepeltek egyéniben, hiszen a legjobb eredményt, egyben az egyetlen győzelmet Gémesi Csanád érte el, aki a 16. helyen zárt. Szatmári András a 25. lett, de ő egy sérülésből visszatérve vett részt az olimpián, így nála érthető a gyenge szereplés.
Férfi párbajtőrben is csalódást keltő volt az egyéni verseny, hiszen az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely a 9., a regnáló világbajnok Koch Máté a 17. helyen végzett. Ők aztán csapatban aranyéremmel vigasztalódhattak.
Női kardcsapatunk sem remekelt. Battai Sugár Katinka, Márton Anna, Pusztai Liza és Szűcs Luca egy éve világbajnokok lettek, az olimpián azonban rögtön a negyeddöntőben kikaptak Japántól, majd ugyan Olaszországot legyőzték, de az 5. helyért vereséget szenvedtek az Egyesült Államoktól, így hatodikak lettek. Tőlük többet vártam.
A vívás után következzék a kajak-kenu, amelyben Magyarország szerezte a legtöbb, szám szerint hét érmet ezen az olimpián, ám ebből egy sem arany. Utoljára 1976-ban fordult elő, hogy a magyar csapat aranyérem nélkül maradt az ötkarikás játékokon ebben a sportágban. Ez mindenféleképpen kérdéseket vet fel, például, hogy mi hiányzott a győzelmekhez? Utolért minket a világ? Esetleg mi estünk vissza? Az biztos, hogy nem volt teljesen zökkenőmentes a felkészülés, különösen női vonalon, ahol a Kozák-Csipes-ügy komoly hullámokat vert. Ez jó eséllyel hátráltatta a felkészülést annak ellenére is, hogy a szövetség nagyon gyorsan lezárta az ügyet Csipes Ferenc szankcionálásával. Most fölmerülhet az a kérdés (akár Kozák Danutában is), hogy tényleg a Csipes által edzett versenyzők voltak-e a legalkalmasabbak az olimpiai szereplésre? Az biztos, hogy a válogatón ők szerepeltek jobban, s érdemelték ki a kvótát, de lehet, hogy a nemzetközi mezőnyhöz nincsenek annyira fölnőve, mint amennyire a Kozák-, vagy akár Kovács Katalin-féle generáció föl volt nőve. Az kétségtelen, hogy fiatal egységekről van szó, hiszen Csipes Tamarán kívül mindenki első olimpiáján szerepelt. A következő időszakban jó kérdés lesz, milyen eredményeket fognak elérni, s egyáltalán milyen összeállításban fognak szerepelni a kettesek és a négyesek.
Férfi vonalon is vannak kisebb problémák. Számomra nagy csalódás volt, hogy Kopasz Bálint csak bronzérmes lett K-1 1000 méteren, ráadásul úgy, hogy esélye sem volt a győzelemre. Nyilatkozata alapján mélyponton van, s még a visszavonulását is fölvetette, bár én remélem, hogy folytatni fogja.
Maradjunk még a vízparton, merthogy vízilabdában sem úgy szerepeltek a magyarok, ahogy azt reméltük és/vagy elvártuk. Tokióban mindkét válogatottunk bronzérmet szerzett. Az elmúlt egy év eredményei alapján most inkább a férfiaktól lehetett dobogós eredményben reménykedni, miközben a nők teljesítménye igen hullámzó volt. Sajnos már a csoportkör megmutatta, hogy nem lesz magyar győzelem, de lehet, hogy még érem sem, hiszen mindkét együttesünk öt mérkőzéséből kettőt elveszített, s ezek olyan vereségek voltak, amelyeket megérdemeltek a magyarok a mutatott játék alapján.
Végül mind a férfi, mind a női csapat csoportja 3. helyén végzett, s így jutott a negyeddöntőbe. A hölgyek számára sajnos ez a kör a végállomást is jelentette az újabb dobogó felé vezető úton, hiszen az előző három olimpiát megnyerő Egyesült Államok ellen egy szoros és kőkemény mérkőzésen 5:4-es vereséget szenvedtek. Azért is fájó ez a kudarc, mert az amerikaiak aztán csak a 4. helyen zárták az olimpiát, s az a magyarok elleni mérkőzésen is látszódott, hogy ez a csapat elkapható. Sajnos ez nem sikerült a mieinknek, akik így az 5-8. helyért küzdhettek. Végül meglett az 5. hely, mert előbb a görögöket, majd ötösökkel az olaszokat is sikerült megverni. Érdekesség, hogy először lett 5. a csapat az olimpián egy bronzérem, három 4. és egy 6. hely után.
A férfiak még sikerrel vették a negyeddöntőt, bár az olaszok legyőzése igen nagy feladat volt, hiszen itt is ötméteresek döntöttek. A nagy győzelem után sokan abban kezdtünk el reménykedni, hogy akár a döntő is meglehet a fiúknak, hiszen az elődöntős ellenfél Horvátország nagyon hasonló mérleggel és mérkőzésekkel a háta mögött jutott el a legjobb négybe. Remekül kezdték a találkozót a mieink, hiszen 0:1 után gyorsan dobtak három gólt. Sajnos a 2. negyed második felétől kezdve megállt a gépezet, s igazából csak Vogel Soma kapus bravúrjai tartották életben a magyar továbbjutási reményeket. A támadások többsége kimaradt és az emberelőnyös szituációkkal sem tudott jól gazdálkodni a csapat. Végül 10:9-es vereség lett a vége, ezzel elúszott az aranyérem, a bronz megvédése viszont még ott állt lehetőségként. A fiúkat azonban nem motiválta ez, hiszen többségük Tokióban már kapott egy bronzérmet a nyakába. Ebből egyenesen következett az amerikaiak elleni, egyébként óriási meglepetésnek számító vereség. Ugyan ötméteresek döntöttek csak a végén, de az az igazság, hogy az egész olimpiát nézve ez a csapat nem érdemelt érmet. Lesz mit átbeszélni a sportág berkein belül ezzel a szerepléssel kapcsolatban, s átgondolni, hogy jó-e az az irány, amit a két csapat követ.
A vízilabda mellett a kézilabda volt az a labdajáték, amelyben volt magyar csapat az olimpián – 2004 után először mind a férfi, mind a női válogatott kijutott. Az urak legutóbbi kettő olimpiai szereplésük alkalmával, vagyis 2004-ben és 2012-ben is a 4. helyen végeztek. Most a csoportból való továbbjutás is kisebb bravúr lett volna, mivel az erősebb hatosba sorsolták a mieinket. Az már a torna előtt nyilvánvaló volt, hogy Dánia, Franciaország és Norvégia ellen sem a magyar csapat lesz az esélyes, s Egyiptom legyőzése sem lesz sétagalopp. Egyedül Argentína ellen lehetett könnyebb győzelemre számítani, ami végül össze is jött, hiszen 35:25-re győzött a magyar együttes. Sajnos azonban ez volt az egyetlen győzelme a válogatottnak ezen az olimpián.
Az első fordulóban Egyiptom volt az ellenfél. Rendkívül rosszul indult a mérkőzés, mert az észak-afrikaiak sokkolták a mieinket, többgólos előnyre tettek szert. A félidőben négy góllal vezettek és a második 30 perc során remekül tartották fórjukat. Bár a magyar csapat támadásban tudott egy picit erősíteni, de ez nem volt elég semmihez, mert 35:32-es vereség lett a vége. Ez egy némileg váratlan és igen fájó vereség volt, hiszen nagyjából 50-50-re lehetett taksálni az esélyeket előzetesen ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban.
Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a dán-francia-norvég hármasból legalább az egyik csapatot le kell győzni a biztos továbbjutáshoz, márpedig a dánok 2016-ban, a franciák 2020-ban lettek olimpiai bajnokok, a norvégok pedig igen jó erőkből álltak. Nem volt tehát egyszerű feladat, de a csapat mindent megtett, hogy meglegyen az az egy győzelem az argentinok megverése mellé.
A 3. fordulóban Norvégia volt az ellenfél. A magyar válogatott szinte végig vezetett a mérkőzésen, csak éppen akkor került hátrányba, amikor a legkevésbé sem kellett volna – az összecsapás legvégén. A norvégok sikeresen értékesítették helyzetüket, majd a fordulásból a mieinknek is volt gólszerzési lehetősége, de az kimaradt, így 26:25-re kikapott a magyar csapat. Dánia ellen is igen harciasan játszottak fiaink, ám itt kijött a nagyobb tudásbeli különbség, hiszen a skandinávok már az első félidőben fordítottak és végül 28:25-ös győzelmet arattak. Így maradt a Franciaország elleni utolsó fordulóbeli mérkőzés, amelyen ki lehetett harcolni a továbbjutást. Igazi ki-ki meccs volt ez, mivel a címvédő gallok meglepően pocsékul szerepeltek – Dániától nyolc, Norvégiától öt góllal kaptak ki, Egyiptom ellen pedig jelentős hátrányból sikerült döntetlenre menteniük a meccset. Mindkét csapatnak csak az argentinok elleni kettő pontja volt, illetve a franciáknak még az egyiptomiak elleni egy, így egyértelmű volt, hogy a mieink csak győzelem esetén juthatnak tovább a 4. helyen. Sajnos nem sikerült jól kézilabdázni ezen a mérkőzésen, egyfelől a nagy teher, másfelől a fáradtság, harmadfelől pedig a franciák jobb játéka 24:20-as vereséget eredményezett, ezzel a magyar válogatott az 5. helyen zárt és nem jutott tovább.
Ez volt a magyar férfi kézilabdacsapat kilencedik részvétele az olimpián. A korábbi nyolc alkalomból ötször is a 4. helyen zárt az együttes, ezen kívül pedig egy-egy 6., 7. és 8. helyezést tudott fölmutatni. A csoportból mindössze két alkalommal nem jutott tovább, mégpedig 1976-ban és 1992-ben. Ebben a két esetben is jobban szerepelt a csapat, mint most, a harmadik csoportkörös búcsú során. Az idén elért 10. hely a mieink legrosszabb olimpiai szereplése, amit persze lehet magyarázni a kőkemény csoporttal, de abban sokan egyetértenek, hogy Egyiptomot el lehetett volna kapni, ha jobban koncentrál a társaság. Persze a Norvégia elleni utolsó másodperces vereség is nagyon fájdalmas volt, de az ottani pontszerzés inkább a bravúr kategória lett volna.
Ez a 10. hely egyben a komplett magyar kézilabda legrosszabb olimpiai eredménye, hiszen a nők sosem végeztek a 7. helynél rosszabb pozícióban egy ötkarikás tornán. Ez így volt idén is, hiszen a lányoknak sikerült továbbjutniuk csoportjukból, pedig a kezdet ott sem volt túl rózsás. Az első mérkőzésen az itt is címvédő franciák ellen 31:28-as vereséget szenvedett a csapat, ami azért vállalható volt, még ha kezdésnek nem is volt túl jó. Ezután a brazilok ellen sokáig hátrányban voltak lányaink, ám az utolsó percekben sikerült egyenlíteni, majd az utolsó másodpercekben a győztes gólt is megszerezni. Ezt egy Angola elleni, elvileg kötelezően nyerendő mérkőzés követte, ám ennek is majdnem vereség lett a vége, mivel sokáig itt is szaladni kellett az eredmény után. Végül 31:31-es döntetlen lett a vége, de ez volt az első alkalom, hogy a magyar női válogatott nagy tornán nem tudott legyőzni egy afrikai csapatot. A csoportutolsó spanyolokat 27:24-re sikerült legyőzni, amivel meglett a továbbjutás. Így a Hollandia elleni 30:26-os vereség már belefért.
A negyeddöntőben az a Svédország volt a mieink ellenfele, amelyet tavasszal sikerült legyőzni. Sokáig úgy nézett ki, hogy az olimpián is a magyarok lesznek a jobbak, de a végig rendkívül szoros mérkőzés végül hosszabbításba torkollott. Ami pedig ott történt, az egészen megdöbbentő volt, hiszen a mieink gyakorlatilag lefagytak. A svédek sorra lőtték a gólokat, a magyar játékosok pedig nem találták helyüket a pályán, lényegében tényleg elfogyott a tudomány. 36:32-es vereség lett a vége, ezzel a magyar női válogatott a 6. helyen fejezte be ezt az olimpiát, ami azt jelenti, hogy tokiói eredményéhez (eddigi leggyengébbjéhez) képest egy hellyel végzett előrébb. A két olimpián látottak alapján teljesen igazságos ez a dolog, mert tényleg nagyjából annyival volt csak jobb a csapat, hogy ez egy hely pluszt jelentsen. A nők szereplésére kevesebb panaszunk lehet még a katasztrofális befejezés ellenére is. Az viszont biztos, hogy fejben fejlődnie kell a csapatnak, hogy az ilyen hosszabbításos szituációkat a jövőben jobban kezelje, s ne fogyjon el teljesen a lendület a rendes játékidő és a túlóra közötti rövid szünetben.
Mindent összefoglalva, a magyar kézilabdasport nem lehet elégedett az idei olimpiai szerepléssel, s különösen férfi vonalon kérdéses, hogy Chema Rodriguez alkalmas-e szövetségi kapitánynak, hiszen irányításával már a korábbi nagy tornákon is alaposan rezgett a léc. Alighanem itt is komoly beszélgetésekre fog sor kerülni a szövetségen belül a jövőt illetően.
A negatívumok között kerüljenek megemlítésre azok a küzdősportok is, amelyekben gyakran születnek magyar érmek az olimpiákon, de idén ezek nem jöttek. A birkózásról és a cselgáncsról van szó. Előbbi sportágban két 5. hely, két 7. hely és egy 13. hely a magyarok eredménysora. A két pontszerző helyezést Losonczi Dávid és Muszukajev Iszmail érték el, ami azt jelenti, hogy mindketten a bronzmérkőzésen maradtak alul, hiszen a birkózásban két bronzérmet osztanak ki, 4. hely tehát nincs. Mindkét birkózó éremesélyesként érkezett erre az olimpiára, de nem volt a legszerencsésebb a sorsolásuk, valamint mindkettőjükből hiányzott valami, ami kellett volna az elődöntő megnyeréséhez. Losonczi Dávidnál talán az olimpiai tapasztalat hiányzott, hiszen ez volt az első olimpiája, de remélhetőleg lesz még bizonyítási lehetősége. Muszukajev Iszmail ugyanakkor már túl van a 30 éves koron, s ekkor már elgondolkodik azon egy birkózó, hogy van-e értelme folytatni, mert itt is fiatalodik a mezőny és egyre nehezebb lesz az élmenők között maradni. A csecsen származású sportoló – edzője elmondása szerint – még gondolkodik a folytatáson.
Cselgáncsban még rosszabb volt a magyar szereplés, hiszen egyedül Pupp Réka tudott pontszerző lenni 5. helyével, ezen kívül négy 9. és három 17. helyezés jött össze. Nem tudott mérkőzést nyerni a négy éve bronzérmet szerzett Tóth Krisztián, ami nagy csalódás volt még úgy is, hogy nem volt teljesen felhőtlen a felkészülése. Az idei olimpián összesen 27 ország szerzett érmet dzsúdóban, 11 pedig aranyat is, s egy ilyen nagy körbe nem tudtak bekerülni a magyar versenyzők. Ez bizony nem néz ki szépen, s különösen a jövőre nézve nem túl bíztató, hiszen amíg Tokióban még csak 5 ország szerzett aranyérmet, most ugye 11, ami azt mutatja, hogy egyre jobban fejlődik a sportág rengeteg helyen, s egyelőre nem tudják a mieink tartani a lépést ezzel a folyamattal. Itt is van mit átgondolni.
Összességében véve ebben a két sportágban elmaradt a magyar szereplés a várttól, hiszen legalább egy-két érem és öt-hat pontszerző helyezés benne lehetett volna.
Mit gondolok általánosságban a magyar szereplésről?
Zárásként adok egy összegzést a teljes magyar olimpiai csapat idei szerepléséről. Sportolóink 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzérmet, valamint 147 olimpiai pontot szereztek. Négy éve eggyel több, 20 érmet szereztek versenyzőink, pontból pedig 9-cel volt több, azaz 156. Idén 178, négy éve 173 magyar sportoló szerepelt az olimpián, tehát idén valamivel többen hoztak össze némivel kevesebb pontot, mint Tokióban. Amennyiben tehát pusztán a számok nyelvén akarjuk értékelni a magyar szereplést, akkor némi visszaesést láthatunk, azonban némileg árnyalja a képet, hogy idén több olyan sportágban is sikerült kijutni, amelyben nem volt reális esély jó eredmény elérésére, mint pl. lovaglásban vagy teniszben.
Az is árnyalja a képet, hogy eggyel több magyar érem született most, mint 2012-ben Londonban, igaz, ott nyolc aranyérem került magyar nyakba. Riónál még jobb a mostani eredmény, mert ott 15 érem született, de abból is 8 volt arany. Tehát nem nagy a különbség az előző három olimpiához viszonyítva, de azért bőven lehet hiányérzetünk a magyarok teljesítménye miatt, főleg a föntebb kiemelt sportágakban.
Többen is fölvetették az olimpia alatt, hogy a sportolók pszichológiai felkészítése hiányos. Ez biztosan így van, hiszen többször is az volt a benyomásom, hogy nem feltétlenül fizikailag maradtak alul magyar sportolók külföldi ellenfelekkel szemben, hanem elsősorban mentálisan nem sikerült megfelelően összerakniuk magukat. Ezt különösen a kardvívóknál és a vízilabdázóknál vettem észre, mert náluk lehetett legtöbbször a tanácstalanságot vagy a reménytelenséget látni az arcokon. Ezen a téren mindenképpen javulni kellene Los Angeles-ig, mert különben alighanem ott sem fognak sokkal jobb eredmények születni, ha nem rosszabbak.
Annak örülhetünk, hogy minden szomszédunkat megelőztük az éremtáblázaton, de az egy kicsit ciki, hogy Üzbegisztán előttünk végzett, igaz, nem sokan gondoltak arra, hogy ökölvívásban öt aranyérmet is nyer a kis közép-ázsiai ország. No de erről majd egy következő cikkben fogok írni.
A kiemelt kép forrása: magyarnemzet.hu