Kós Hubert óriási győzelme, a női kézilabdások biztos és a férfi vízilabdások majdnem biztos továbbjutása – Olimpiai Összefoglaló

Remekül indult az augusztus a magyar olimpiai csapat számára, hiszen hosszú várakozás után megszületett az első aranyérem Kós Hubert révén. Rajta kívül nagy eredményt ért el női kézilabda-válogatottunk, mely bebiztosította helyét a negyeddöntőben, s a férfi vízipólósok is igen közel kerültek a továbbjutáshoz.

Kós Hubert olimpiai bajnok!

Normál esetben már tegnapelőtt este megszülethetett volna, végül azonban augusztus első estéjén lett meg a magyar csapat első aranyérme az idei olimpián. Kós Hubert hatalmas küzdelemben, de egész mostani szereplését tekintve megérdemelten győzött 200 méteres hátúszásban. A szám világ- és Európa-bajnoka nem kezdett túl jól a döntőben, illetve, inkább úgy pontosabb a megfogalmazás, hogy a görög Aposztolósz Hrisztu elképesztő rajtot vett. A 100 méterre specializálódott hellén körülbelül 175 méteren keresztül az élen haladt, de végül öngyilkos taktikája nem vált be, mert Hubert az utolsó 20-25 méteren lehajrázta, ezzel megszerezve saját maga első olimpiai aranyérmét. Mint emlékezetes, Kós Hubert 100 háton magyar csúcsot úszott az előfutamban, s onnan még a legjobb idővel jutott tovább, ám a középdöntőből már nem sikerült a fináléba kerülni. Mivel a 200 hát a fő száma, ezért minden bizonnyal tartalékolt is, hogy most jöjjön ki belőle a legjobb teljesítmény. Ez sikerült, s már most izgatottan várjuk, hogy mi lesz 100 pillangón, ahol a tervek szerint Milák Kristóffal együtt állhat rajthoz.

Innen is gratulálunk, Hubert!

Továbbjutottak a női kézilabdázók

Negyedik mérkőzésén az volt a feladata női kézilabda-válogatottunknak, hogy Spanyolországot legyőzze, mert akkor az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejut a negyeddöntőbe az olimpián. Jobban kezdték a mieink a mérkőzést, ám az első félidő második felében már inkább a spanyolok vezettek. A fordulás után fordult a kocka is, vagyis a magyar válogatott egyre jobban kézbe vette az irányítást, s végül 27:24-es győzelemmel masírozott a legjobb nyolc közé, amivel már sikerült a tokiói eredményt beállítani. A tegnapi találkozón Klujber Katrin bizonyult a legjobbnak 6 góllal, de sokat tett hozzá a sikerhez Füzi-Tóvizi Petra is. A lányok a kicsit döcögős kezdés után egyre jobban belelendülni látszanak az olimpiába, de hogy egészen pontosan hányadán áll a vásár, az a Hollandia elleni utolsó csoportmeccsen fog kiderülni. Győzelem esetén a 2. helyen juthat tovább a gárda, ellenkező esetben marad a 3. helyen, ami a negyeddöntős ellenfél szempontjából nem mindegy. Szép volt, lányok!

Férfi vízilabda: Sima győzelem Japán ellen

Férfi vízilabda-válogatottunk a spanyolok elleni lesújtó vereséget követően Japán ellen vigasztalódhatott, egyben tehetett nagy lépést a továbbjutás felé. Bár a japánok nem tartoznak a vízilabda nagyhatalmai közé, de első két mérkőzésükön egyaránt egygólos vereséget szenvedtek a franciáktól és a szerbektől. Ugyan egyik csapat sem számít túl erősnek, ezek az eredmények mutatták, hogy a mieink sem vehetik félvállról ezt a mérkőzést. Szerencsére nem is tették. A magyar válogatott gyorsan mindenben ellenfele fölé nőtt, így a védekezésben és a támadásban is. Persze voltak hibák, de ez egy olyan siker, amiből remélhetőleg erőt tudnak meríteni a fiúk az Ausztrália és Szerbia elleni mérkőzésekre. Őszintén szólva, teljes egészében nem láttam a mérkőzés közvetítését, ezért sem írok hosszabban a történtekről. Minden esetre, szép volt, fiúk!

A kiemelt kép forrása: 24.hu

Szólj hozzá!