
Elérkeztünk a nyári olimpiai sportágak fönntarthatósági és környezetvédelmi megoldásait bemutató Zöld Olimpia cikksorozat utolsó részéhez. Ebben egy olyan sport lesz a főszerepben, amelynek olimpiai jövője bizonytalan a sok botrány miatt. Ettől függetlenül a súlyemelésben is vannak törekvések a zöldebb jövő megvalósítására. Ebben az írásban ezeket igyekszem bemutatni.
A súlyemelésről az utóbbi években nem éppen az eredmények, vagy a zöld kérdések kapcsán hallhattunk, olvashattunk sokat, hiszen a sportágat több botrány is megrázta. Ezek a botrányok veszélybe sodorták a súlyemelés olimpiai jövőjét, ám végül a holnap kezdődő és a négy év múlva esedékes játékok műsorába is bekerült. Sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a sportág megtisztuljon, különösen a doppingolástól és a korrupciótól, de talán most már sikerül eljutni oda, hogy más, könnyedebb témákkal is foglalkozhassanak a súlyemelés vezetői.
Így a fönntarthatóság és a környezetvédelem területén is vannak már lépések, melyeket a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (NSSZ) megtett. Idén márciusban Lausanne-ban járt a szövetség delegációja, hogy természetvédelmi szervezetekkel tárgyaljon együttműködésről. Az NSSZ aláírta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (NTU) Sport a Természetért nevet viselő szerződést, melynek keretében több vállalást is tett. Így többek között vállalta, hogy mindent megtesz a természet védelméért és a természetes élőhelyek és élőterek károsodásának elkerüléséért. Vállalta a természet helyreállítását és regenerálását, amekkora mértékben ez lehetséges, s a jövőben törekvések lesznek a beszerzési lánc természetre gyakorolt kockázatainak felmérésére és mérséklésére is. Végül azt is vállalta a szövetség, hogy oktatni fogja a természetvédelem fontosságát a súlyemelés világán belül, hogy minél többen tegyenek ennek érdekében.
Ezeket a kitűzött célokat 2030-ig kell megvalósítani.
Florian Sperl, az NSSZ végrehajtó bizottságának a fönntarthatósági stratégia megvalósításáért felelős tagja márciusban így nyilatkozott az elért eredményekről:
„A sport globális és befolyásos iparágként jelentős szereplője ennek a fontos missziónak. Végső célunk, hogy hozzájáruljunk egy boldogabb és egészségesebb világhoz. A fönntarthatósági elvek is ezt a filozófiát osztják, így ezek a szinergiák természetesen nagyon kiegészítik egymást. Ebben a szakaszban szükségünk volt egy külső partnerre, aki vezérel bennünket, de végül minden egyes súlyemelőnek hozzá kell tennie ehhez az erőfeszítéshez”.
Ahiellász Cogasz, az NSSZ elnöke szintén részt vett ezeken a megbeszéléseken és nyilatkozatában ő is hangsúlyozta a program fontosságát:
„Gondoskodnunk kell arról, hogy ezek a szép elképzelések és szándékok az elkövetkező években az NSSZ akciójának részét képezzék. A „fönntarthatóság” tág fogalom, így nemzetközi szövetségünknek bőven van mozgástere, hogy határozott lépéseket tegyen ezen a területen. Már van elképzelésünk arról, hogy hol tartunk jelenleg, de mindenképpen szükségünk van egy ütemtervre, amely segíti nemzeti szövetségeinket, az NSSZ-rendezvények szervezőit és mindazokat, akik a súlyemelésben érintettek, hogy sikeresen elinduljanak ezen az úton”.
Ma már a súlyemelésben is vannak konkrét intézkedések, amelyekkel a környezetbarát versenyek lebonyolítását segítik elő. Így például a különböző eszközök, felszerelések előállításánál törekszenek a minél kisebb környezeti lábnyom hátrahagyására. A súlyemelők által a súlyok megemelésénél a minél biztosabb fogás érdekében használt magnéziumpor ma már jellemzően fönntartható forrásból kerül előállításra, míg a súlyok, a rudak, de még a ruházatok is újrahasznosított hulladékokból készülnek, s ezeket is újra lehet hasznosítani, amikor arra kerül a sor.
Az olimpián is élni fognak ezek a megoldások, vagyis a súlyemelés is igyekszik kivenni a részét a sportvilág zöld törekvéseiből.
Ezzel elérkeztünk a Zöld Olimpia végéhez, de csak a nyári kiadás tekintetében, hiszen terveim szerint a 2026-os téli olimpiát megelőzően a téli ötkarikás sportágak fönntarthatósági és környezetvédelmi megoldásait is be fogom mutatni, valamikor 2025 végén és 2026 elején. Remélem, hogy ezek a cikkek tartalmas olvasási élményt nyújtottak és nyújtanak mindenkinek, s a leírt, bemutatott példákból ti is tudtok okulni akár saját életviteletekre vonatkozóan.
A Zöld Olimpia korábbi írásai elérhetőek ide kattintva.
A kiemelt kép forrása: Pexels