Teniszsiker, túraautó és kézilabda – Hétvégi Összefoglaló

Az olimpia előtti utolsó hétvége viszonylag gyérre sikeredett magyar érdekeltségű sportesemények szempontjából, de még erre is jutott egy hazai siker. A Hétvégi Összefoglaló legújabb cikkében erről is szó fog esni, tarts velem!

Tenisz: Stollár Fanny párosgyőzelme a Római-parton

Megvédte a címét párosban a Stollár Fanny, Katarzyna Piter duó a Római Teniszakadémián, miután szuper tie-breakben legyőzte Anna Danyilinát és Irina Hromacsovát a WTA 250-es besorolású budapesti tenisztornán.

Lógott az eső lába a Római Teniszakadémia fölött szombaton, ám csak néhány csepp esett a játéknap elején, kora délután – ami szerencsére közel sem volt elég a versenynap megszakításához. A mérkőzések menetét pedig egy, a második egyes elődöntő alatt váratlanul beütő áramszünet sem zavarta meg, csak menet közben ki kellett iktatni a centerpálya megszólaló és magától elcsendesedni nem akaró riasztóját, illetve a székbírónak kicsit hangosabban kellett ismertetnie az eredményt nagyjából fél órán keresztül, hangosítás és elektromos eredményjelző hiányában – a rend ezt követően teljesen helyreállt.

Bár szombaton utolsóként rendezték meg a párosdöntőt a Magyar Grand Prix-n, hazai szempontból ez volt az érdekesebb, hiszen Stollár Fanny és Katarzyna Piter a címvédésre hajtottak a Római-parton, miközben minden addigi közös meccsüket megnyerték (tízből tízet), és júniusban Valenciában felemelhették második trófeájukat. Ám az ellenfelet – egyébként sosem, de ezúttal igazán – nem lehetett lebecsülni, hiszen a kazah Anna Danyilina öt, az orosz Irina Hromacsova négy páros WTA-tornagyőzelmet tudhat magáénak. Közülük kettőt már közösen nyertek – az idén összeálló kettős ugyancsak nem bukta el az első kilenc meccsét.

Alaposan bekezdtek Stollárék, az első három játékban csak egy labdamenetet buktak és brékelőnyben voltak (3:0). Aztán azzal lett 3:1 az állás, hogy Stollár az alapvonalról véletlen „baráti tűzben” versenytársát találta el, majd ugyan a rivális elvette Stollárék adogatását, a „mieink” egyből visszabrékeltek, és ez az előny már kitartott a játszma végéig.

A második felvonás 3:3-ig kiegyenlített volt, ekkor viszont Stolláréknak semmi negyvenről nem sikerült brékelniük, ez pedig akkor vált igazán lényegessé, amikor az ellenfélnek ugyanez összejött több ki nem kényszerített hiba eredményeként, később pedig egyenlített a szettek tekintetében.

Stollár és Piter viszont abszolút nem tört meg, a szuper tie-breakben ugyanis nem volt kérdés – a magyar, lengyel kettős még csak nem is a rivális hibáiból, hanem szinte csupa nyerőből, nagyszerű, hálóközeli lecsapásokkal, nyesésekkel simán nyerte meg a szuperrövidítést, így a serleget is. Stollár Fanny és Katarzyna Piter ezzel megvédték címüket – a 25 éves magyar játékos negyedik páros WTA-trófeáját szerezte meg, ebből hármat (2021 és tavaly után idén) Budapesten. Gratulálunk!

Túraautó: Michelisz Norbi újabb futamot nyert

Tizedikként zárta Michelisz Norbert az interlagosi időmérőt a TCR Világkupában, így a mezőny sűrűjéből indulhatott az első futamon. Ez azonban azt is jelenti, hogy a hétvége második versenyének a pole pozícióból vághatott neki, így nem volt nagy ok a szomorkodásra a Hyundainál.

Az első viadalon Santiago Urrutia parkolhatta le autóját az első rajtkockába a rajtrácson, mellőle Esteban Guerrieri várhatta a piros lámpák kialvását. A második sorból Yann Ehrlacher és Marco Butti indulhatott, Michelisz a tizedik pozícióból vághatott neki ennek a versenynek.

Legjobban Guerrieri kapta el a rajtot, s hamar átvette vezetést, ám a második helyre visszaeső Urrutia már az első körben megpróbálta visszavenni a vezetést. Az első kísérlet sikertelenül zárult, majd egy, a rajtrácson ragadt autó miatt a pályára küldték a biztonsági autót. A korlátozás nagyjából tíz percig tartott, az újraindításkor Guerrieri maradt az élen.

Michelisz egyébként három pozíciót javítva a hetedik helyre jött fel a startnál, majd az újraindítást követően Néstor Girolamit is megelőzte, így már hatodikként autózhatott. Az argentin később egyébként további pozíciókat veszített, így a futam utolsó harmadában főként az őt érintő csaták szolgáltatták az izgalmat.

Girolami honfitársa, Guerrieri sokan sikeresebb futamon van túl, hiszen megszerezte a győzelmet az interlagosi első viadalon. A Honda-pilóta mellé Urrutia és Butti állhatott fel a dobogón, Michelisz hatodikként szelte át a célvonalat.

A néhány órával később rendezett második versenyen Michelisz Norbi várhatta a pole pozícióból a piros lámpák kialvását. A magyar pilóta megtartotta a vezetést a rajtnál, ám a mellőle rajtoló Ma Csing-hua hamar támadni kezdte őt. Michelisz szerencséjére nem sokkal a startot követően a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután az egyik regionális versenyzőt, Juan Manuel Casellát kilökték és a falat is végig súrolva véget ért a futama.

A biztonsági autó ezúttal jóval kevesebb időt töltött a mezőny előtt, mint az első versenyen, az újraindításkor Ma továbbra sem tágított Michelisz mögül. Nemsoká Thed Björk is megérkezett az élen autózó kettősre – fél távnál a top három egy másodpercen belül volt. A futam utolsó harmadában Ma picit visszavett a tempóból, de így is közel maradt a magyar versenyzőhöz, Björk azonban kezdett leszakadni róluk.  

Néhány perccel a leintés előtt (vélhetően csapatutasítás következtében) Björk, majd Urrutia is elment Ma mellett, és a svéd üldözőbe vette Micheliszt, aki azonban a mögötte zajló helycseréknek köszönhetően kissé el tudott lógni. Két perc volt hátra, amikor az előnye már három másodperc volt, majd nagyjából ugyanennyivel ért célba a többiek előtt elsőként.

A győztes Michelisz mögött Björk futott be, a dobogó legalsó fokára Ma állhatott fel, miután Urrutiát megbüntették pályán kívüli előzésért. Szezonbéli második győzelmének köszönhetően Michelisz Norbert tovább növelte előnyét a bajnoki tabella élén – 15 ponttal vezet Guerrieri előtt, aki megelőzte Yann Ehrlacher-t a pontversenyben. 

Folytatás kettő hét múlva Uruguayban!

Kézilabda: Győzelemmel hangolt az olimpiára a magyar férfi válogatott

Elérkezett az utolsó lehetősége a kísérletezésre Chema Rodrígueznek, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának, az olimpia előtt Japán volt a csapat utolsó ellenfele. A stuttgarti helyszín nem változott az előző napi, németek elleni mérkőzéshez képest, az ellenfél viszont teljesen más felépítésű játékosokból állt és teljesen más stílusban játszott, mint a germánok.

A magyaroknál a kezdőben kapott helyet Mikler Roland, Hanusz Egon és Rodríguez Pedro is, a kapitány igyekezett forgatni a csapatot, a kapus Palasics Kristófon kívül mindenki pályára lépett. Az első negyedórában nem is nyúlt a pályán lévő csapathoz, de utána több helyen is váltott, bejött Szita Zoltán, Ilic Zoran és Imre Bence, a védelembe pedig Ligetvári Patrik.

A japánoknak nem a kerete volt a legérdekesebb, hanem az edzőjük: Carlos Ortega eddig kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Barcával, 2012 és 2015 között pedig Veszprémben dolgozott. Míg a németek ellen az első félidőben húsz gólt kaptunk, az ázsiaiak ellen ugyanannyi idő alatt eggyel többet dobtunk, és sokkal összeszedettebben játszottunk.

A szünet után az ellenfél védekezése keményebb lett, de az előnyünk így is tíz fölé emelkedett, miközben Szita és Hanusz is megfordult a bal szélen. Rosta Miklós kilencszer talált be, de Ligetvári és Fazekas Gergő kivételével minden mezőnyjátékosunk gólt szerzett. Az utolsó felkészülési meccsünket 41:27-re megnyertük Japán ellen, a következő ellenfelünk már Egyiptom lesz szombaton az olimpián.

A kiemelt kép forrása: FIA TCR Világkupa

Hozzászólás