Verstappen és Norris összehozta Russell győzelmét – az Osztrák Nagydíj legfőbb tanulságai

Az év eddigi legőrültebb versenyét hozta június utolsó napja a Forma-1-ben: Max Verstappen és Lando Norris körökön át csatáztak egymással az első helyért, ám egy ütközés után mindketten defektet kaptak. Ezt George Russell tudta legjobban kihasználni, aki élt az ölébe hullott lehetőséggel és megnyerte az Osztrák Nagydíjat. Kiváló eredményt ért el a Haas, amely erős kettős pontszerzésnek örülhet. Ez a hétvége sem alakult jól a Ferrarinak és Sergio Péreznek sem – minderről szó lesz a futam értékelésében. Tartsatok velem!

POZITÍVUMOK
Russell váratlan győzelemmel zárta a jó hétvégét

A Mercedes az egész spielbergi hétvégén jól teljesített. A két pilóta közül George Russell nyújtotta a jobb teljesítményt, aki reális eséllyel pályázott dobogós eredményre a mai napon. A verseny nagy részében ott is volt a dobogó közelében a brit pilóta, aki az utolsó 10-15 kör nagy részét a 3. helyen töltötte. Nem az egészet, ugyanis öt körrel a vége előtt Max Verstappen és Lando Norris összeakadása és defektje miatt az élre került. Innen már nem volt nehéz elsőként átgurulni a célvonalon, így Russell megszerezte élete második Forma-1-es győzelmét a 2022-es Brazil Nagydíj után. A Mercedes is azóta várt az újabb sikerre. Ez tipikusan egy olyan győzelem, amelyet azért érdemelt ki George Russell, mert jókor volt olyan pozícióban, ahonnan galiba esetén odakerülhetett az első helyre. Ez a galiba bekövetkezett, így ő hagyhatja el a legjobb hangulatban Ausztriát.

A Haas erős szereplése

A mai verseny meglepetését a Haas szolgáltatta. Az amerikai csapat két pilótája: Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg a tegnap esti közös meccsnézés után ma a 8. és a 6. helyen fejezte be a futamot, így a Haas összesen 12 pontot szerzett. Ez az istálló eddigi legjobb szereplése 2024-ben. Már több futamértékelő cikkemben is leírtam, hogy a Haas egyértelműen előrelépett az elmúlt évekhez képest, s minden bizonnyal jót tett a csapatnak a vezetőségben történt változás, mert ez jótékony hatással volt a teljesítményre. Ebben az évben alig volt eddig olyan futam, amelyen ne lett volna ott a pontszerző helyeken, vagy legalább azok közelében legalább az egyik versenyző, s azzal, hogy most mindketten simán pontszerzők lettek, kiderült, hogy az utóbbi hétvégéken többször is komoly hibát vétő Magnussen összekapta magát. A ma megszerzett 12 pont komoly tényező lehet majd év végén a végelszámolásnál.

NEGATÍVUMOK
Verstappen és Norris összeütközése

Az év eddigi legdrámaibb momentuma volt az, amikor a 66. körben Lando Norris harmadjára esett be Max Verstappen mellé a 3-as kanyarban. A McLaren versenyzője közel állt ahhoz, hogy végre szabályosan megelőzze ellenfelét a külső ívről, azonban a holland és a brit összeütköztek, így Verstappennél a bal hátsó, Norrisnál a jobb hátsó kerék kapott defektet. Norris autója annyira megsérült a történtek miatt, hogy kiállni kényszerült a versenyből. Verstappen viszonylag olcsón megúszta, mert ugyan elúszott a Red Bull szempontjából fontos hazai győzelem, de az 5. helyet meg tudta tartani, így még növelte is előnyét a világbajnoki pontversenyben, hiszen Norris mellett Charles Leclerc sem szerzett pontot. Ettől függetlenül minden bizonnyal komoly utóélete lesz ennek az incidensnek, s az is biztos, hogy Norris kőkemény rivális lesz Verstappen számára a folytatásban is, ahogy azt már futamok óta láthatjuk.

A Ferrari kidobhatja az ablakon ezt a hétvégét

Charles Leclerc monacói győzelme után zsinórban már a harmadik nem túl sikeres hétvégét zárja a Ferrari. Ausztriában az egész hétvégén nem volt meg az olaszok tempója, így esélyük sem nyílt arra, hogy a dobogóért harcban legyenek. Végül Carlos Sainz a 3. helyen végzett, köszönhetően a Verstappen-Norris-afférnak, de amikor ez bekövetkezett, még a 2. volt, ám Oscar Piastri elment mellette. Ennek a váratlan dobogónak örülhet a Ferrari, annak viszont már abszolút nem, hogy Leclerc a rajt után sérült első szárnnyal hajtott a bokszba, s utána már nem is volt a pontszerzők között, s végül a 11. helyen zárt. Jó kérdés, hogy a Ferrari képes lesz-e fejlődni, mert most eléggé lemaradni látszik a fejlesztési versenyben a Red Bull és különösen a McLaren mellett, miközben a Mercedes is egyre jobban közelít. Kíváncsian várom, hogy a jövő hétvégén Silverstone-ban mi lesz a maranellóiakkal.

Leclerc rajt utáni ütközése Oscar Piastrival:

Pérez ismét nem csinált semmit

Zárásként mondhatni szokás szerint jöjjön Sergio Pérez. A Red Bull mexikói pilótája szerződéshosszabbításának bejelentése óta igen gyenge eredményeket ér el, s ez a sorozat Spielbergben sem szakadt meg. Az egész versenyen a középmezőny elején haladt, végül pedig a 7. lett, s az utolsó körökben nagyot csatázott ugyan Hülkenberggel, ám végül nem tudta megelőzni a Haas németjét. Lassan kezd az lenni a gyanúm, hogy a Red Bull kezd gondban lenni a fejlesztésekkel, s ezért mindent Max Verstappen autójára dobálnak föl. Ezzel viszont azt kockáztatják, hogy veszélybe kerülhet a konstruktőri világbajnokságban a vezető helyük. Jelenleg 64 pont az osztrákok előnye a Ferrari előtt és 87 a McLarennel szemben, de amennyiben a mostani tendenciák folytatódnak, azaz a McLaren erősödik, a Red Bull pedig nem, akkor pár futam múlva könnyen szorossá válhat a küzdelem. Még mindig 13 verseny van hátra 2024-ből, vagyis még bőven lehet változás. Azt hiszem, ebből a szempontból izgalmas nyárnak nézünk elébe, s az is jó kérdés, hogy Péreznek mikor lesz legközelebb jó versenye.

Ez volt az Osztrák Nagydíj értékelése. A Forma-1 következő versenye a Brit Nagydíj lesz július 7-én.

A kiemelt kép forrása: Rudy Carezzevoli/Getty Images

Leave a Reply