Sikerek mindenhol – Hétvégi Összefoglaló

Ismét egy igen sikeres hétvégén van túl a magyar sport. Versenyzőink remekeltek a belgrádi úszó Európa-bajnokságon, a bázeli vívó-Eb-n, s Kiss Norbi sem maradt adós a győzelmekkel a kamionosok kontinensbajnokságának belgiumi fordulóján. A Hétvégi Összefoglalóban emellett lesz még kézilabda, strandkézilabda és kerékpár is. Tartsatok velünk!

POZITÍVUMOK
Úszás: Magyar sikerektől zengett a belgrádi uszoda

A hétvégén fejeződött be az úszók Európa-bajnoksága Belgrádban. Az eseményre népes magyar kontingens utazott el, s az elmúlt évtizedekből kiindulva ismét sok éremre lehetett számítani. Szerencsére a csapat nem is okozott csalódást.

Szombat este hat magyar érdekeltségű döntőt rendeztek. Férfi 200 méteres pillangóúszásban Milák Kristóf már 50 méternél első helyen fordult, és persze 100-nál is. A lengyel riválisokkal szemben egy testhossz előnye volt. Az utolsó 50 méteren Krzysztof Chmielewski megközelítette, de végül Milák 35 századot megőrzött az előnyéből (1:54.43), és ezzel egymás után negyedszer is Európa-bajnok lett 200 pillangón. A Honvéd klasszisa a második aranyérmét szerezte meg a szerb fővárosban. A római Hét Domb viadalt az olasz Giacomo Carini jobb idővel (1:54.34) nyerte, mint Milák Kristóf az Eb-t.

Márton Richárd a negyedik helyen ért célba 1:56.07-tel.

Női 50 gyorson Senánszky Petra az ötös pályán ugrott a vízbe, és gyönyörű úszással, villámgyorsan elérte a túlsó falat, méghozzá elsőként! Ideje 24.56, három századdal bizonyult gyorsabbnak a másodiknál. Senánszky ezzel egy századdal megdöntötte a Mare Nostrum-versenysorozat monacói állomásán felállított országos csúcsát!

A női 200 vegyes döntőjében Sebestyén Dalma a hetes pályáról rajtolhatott. Fél távnál a nyolcadik helyen haladt, mellen maradt ebben a pozícióban, de az utolsó hosszon egy helyet javított, így a hetedik helyen végzett 2:13.84-gyel.

A női 100 méteres hátúszás fináléjában Komoróczy Lora a nyolcas, Molnár Dóra az egyes pályán úszhatott. Nem volt esélyük az éremre, Komoróczy a hatodik (1.01.26), Molnár a nyolcadik (1:01.46) helyen csapott célba.

Mindössze tíz váltó nevezett a 4×200 méteres vegyes mixváltó küzdelmeibe, ám csak öten indultak el az előfutamokban, így ez az öt váltó, a mieinkkel együtt bejutott a döntőbe.

Így jó esély volt az újabb éremre, amit meg is szerzett a négyesünk, méghozzá a legfényesebbet! Márton Richárd a harmadik, Holló Balázs a második helyen váltott. Ábrahám Minna pedig az első hossz végén már az élre állt, és innentől a magyar váltó nem adta át a vezetést. Pádár Nikolett simán megtartotta az első helyet, és 7:30.11-gyel ért célba, megszerezve a harmadik magyar aranyérmet ezen a napon!

Eredetileg a leghosszabb medencés táv, az 1500 méter férfi döntőjét szombaton rendezték volna, ám az óriási vihar miatt nem engedték elrajtolni a mezőnyt.


A végül vasárnap megrendezett döntőbe a harmadik idővel kerülő Sárkány Zalán három riválisával együtt a rajt után rögtön ellépett a többiektől. Az ír Nathan Wiffen 100 méternél kiszállt a versenyből, így Sárkány, valamint a 16 éves török Kuzey Tunceli és az ukrán olimpiai ezüstérmes Mihajlo Romancsuk maradt a dobogóra. Meglepetésre Tunceli 1200-nál otthagyta őket, Romancsuk pedig Sárkánnyal szemben növelte az előnyt, így viszonylag korán kialakult az első három helyezés. Sárkány 15:06.67 perces idővel csapott célba, a döntő másik magyar résztvevője Gálicz László 15:23.48-cal ötödik lett.

A leghosszabb után jött a legrövidebb szám döntője: az 50 méteres férfi gyorsúszásban kettős görög siker született Krisztian Kolomejev egyetlen századdal előzte meg honfitársát, Mariosz Bilaszt, a harmadik a szám dohai vb-győztese, az ukrán Vladiszlav Buhov lett. Az olimpiai indulónk, Szabó Szebasztián a 7. helyen ért be, az érmes harcokba nem tudott beleszólni a 22.03-as idejével.

A nap harmadik magyar érdekeltségű döntőjében sem gyarapodott az érmeink száma, Jászó Ádám hatodik lett 100 háton, ám aztán jött a második magyar érem – ez is bronz lett. A női 200 pillangón az olimpia után visszavonuló Kapás Boglárka csapott harmadikként célba, de nem sokon múlott, hogy szebben csillogjon az az érem. Kapás az első két hosszt még a mezőny végén töltötte, 100 méter után a hetedik helyen fordult, aztán pedig megindult, 50 méterrel később már a harmadik helyen állt – megelőzve többek között az olimpiai szintidőért hajtó és a versenyt végig a negyedik helyen töltő Jakabos Zsuzsannát is. Az utolsó métereken Kapás már egészen közel járt az előtte haladó bosnyák Lana Pudarhoz, ám végül mindössze hétszázaddal később ért célba – ha még két tempó van… Jakabos végül a negyedikként érintette a falat, ám nem sikerült megúsznia az ötkarikás szintet, így nem lesz ott hatodik olimpiáján.

Férfi 200 vegyesen már több okunk volt az örömre, hiszen Kós Hubert fantasztikus úszással megvédte címét.

A magyar úszók összesen 12 arany-, 8 ezüst- és 10 bronzéremmel zárták az Európa-bajnokságot, ami azt jelenti, hogy a magyar csapat lett a legeredményesebb Belgrádban. Ez mindenképpen jó jel lehet az olimpia előtt, ott azonban már az egész világgal szemben kell majd helytállni. Ettől függetlenül gratulálunk minden dobogósnak és olimpiai kvótaszerzőnek!

Vívás: Európa-bajnokok a férfi kardozók

Aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat vasárnap a bázeli vívó Európa-bajnokságon.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Decsi Tamás alkotta együttes a 16-os táblán még nem vívott, a negyeddöntőben hat tus különbséggel nyert a grúzok ellen, a négy között pedig 13-mal verte a németeket.

Az olimpiára készülő, világbajnoki címvédő magyar alakulat, amelyből hiányzott az áprilisi bokasérüléséből már felépült, de még otthon edző Szatmári András, az aranyéremért a románokkal csapott össze az Eb utolsó fináléjában, és 45:40-re nyert.

A vasárnapi zárónap másik magyar érmét a női tőrcsapat szállította. A Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Mohamed Aida, Lupkovics Dóra összeállítású együttes a 16-os táblán a törökök, majd a negyeddöntőben a németek ellen fölényes győzelmet aratott, az elődöntőben viszont az esélyeknek megfelelően simán kikapott a világranglistát vezető, világbajnok, Eb-címvédő olaszoktól.

A bronzéremért a nemzetközi rangsorban harmadik franciákkal vívtak változatos, látványos mérkőzést a magyarok. Kondricz az elején 5:2-re kikapott Pauline Ranvier-től, aztán az olimpiai induló Pásztor ugyanennyire nyert Solene Butruille ellen, az első kör lezárásaként pedig Lupkovics 7:5-re alulmaradt Eva Lacheray-vel szemben. Ezt követően Kondricz 6:1-es vereséget szenvedett, Lupkovics viszont javított, a legerősebb franciát, Ranvier-t 8:5-re verte. A második kör végén 30:23-ra vezettek a franciák, mert Pásztor 5:2-es vereséget szenvedett Lacheray-től. A folytatásban a remeklő Lupkovics hozta vissza a magyar csapatot azzal, hogy Butruille-t 11:4-re megverte: 31:31-nél érte utol ellenfelét, aztán 34:34-nél következett a csere. Kondricz döntetlent vívott Lacheray-vel, az utolsó párban pedig Pásztor küzdött nagyot Ranvier-vel. 37:37-ről 40:37-re ellépett, ellenfele azonban fordított, 42:42-nél pedig úgy kapott büntetőtust a már sárga lapos magyar tőröző, hogy egymás után másodszor is kiejtette kezéből a fegyverét. 42:43-ról viszont nagy bravúrral fordított, az utolsó három tust ő adta.

A női tőrözők a magyar küldöttség hatodik érmét szerezték a svájci Európa-bajnokságon. Egyéniben második volt a párbajtőröző Siklósi Gergely és a kardozó Pusztai Liza, illetve a harmadik helyen végzett párbajtőrben Andrásfi Tibor, csapatban pedig másodikak lettek a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők.

A magyarok egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zárták az Európa-bajnokságot, ezzel csapatunk az éremtáblázat 3. helyén végzett az olaszok és a franciák mögött. Itt is van ok bizakodásra egy hónappal az olimpia előtt.

Autósport: Kiss Norbi továbbra is dominál a kamionos Eb-n

Az első két fordulón látottakhoz hasonlóan a belgiumi Zolderben is mindkét szombati futamot megnyerte a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész-csapat versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei harmadik állomásán.

A 39 éves szombathelyi pilóta az időmérő edzésen utolérhetetlen volt, több mint nyolc tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót, amelyet aztán a hétvége első futamán rajt-cél győzelemre váltott.

A második – részben fordított rajtrácsos futamon – Kiss Norbinak a nyolcadik pozícióból kellett startolnia, de ahogyan az idénynyitó olaszországi, valamint a második felvidéki hétvégén, úgy ezúttal is átverekedte magát a mezőnyön, s végül majdnem öt másodperces előnnyel diadalmaskodott.

Az első pillanattól gyors volt: a pénteki esős szabadedzésen és szombaton az időmérőn is – a hétvégén megtartott négy versenyből hármat megnyert, és tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben.

„Nagyon erősek vagyunk, ezt most is bizonyítottuk – mondta Kiss a harmadik futam után, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy kevésbé örülne az idei 11. győzelmének, mint az elsőnek. – Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jól felkészítette az autót.”

A fordított rajtrácsos viadal már nem alakult ennyire simán, ment a nagy adok-kapok a mezőnyben, amelyből Norbi is kivette a részét. Többször is akcióba keveredett Antonio Albacetével, és az egyik kontaktnál (amikor André Kursimmal ért össze) jobb hátsó defektet kapott.

„Nagy csata volt, olykor keményebb, mint kellett volna, összességében azonban jó kis verseny volt, és a pódiumra állhattunk” – mondta Kiss Norbert, aki immár 48 pontos előnnyel vezet az összetettben.

Kézilabda: Negyeddöntős az U20-as magyar női válogatott a világbajnokságon

Az Európa-bajnoki címvédő magyar női junior kézilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a szkopjei világbajnokságon, miután 31:26-ra legyőzte Norvégiát vasárnap, a középdöntő 1. fordulójában.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyarok – akik a maximális két pontot hozták magukkal a csoportkörből – legeredményesebb játékosa Csíkos Luca volt hat góllal, Farkas Júlia ötször talált be. Imre Szofi 17 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Két évvel ezelőtt ez a két együttes játszotta az előző junior-vb döntőjét, amit a norvégok nyertek meg 31:29-re. A magyar válogatott holnap Dánia ellen zárja a középdöntős csoportkört.

Strandkézilabda: Hetedik lett a magyar férfi válogatott a vb-n

Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyen végzett a kínai Pingtan-szigeten rendezett világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a vasárnapi helyosztón a magyar csapat szétlövés után 2:1-re nyert Argentína ellen. Gyene Norbert 18, Kun Attila 12 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A magyarok célja az elődöntőbe jutás volt, valamint a kvótaszerzés a jövő évi Világjátékokra, de egyiket sem érték el.

„Eddig az első félidőben játszottunk gyengén, ma az első félidőben koncentráltak voltunk, majd a második játékrészben kitaláltunk megint valamit, és teljesen más irányba mentünk. Majd jött a szétlövés, ahol ma nekünk volt egy kicsit szerencsénk, és talán jobban is összpontosítottunk a végén” – idézi Gulyás István szövetségi edzőt a magyar szövetség honlapja. Hozzátette, csapata talán már maga mögött hagyta a keserűséget, amit az elődöntőről való lemaradás okozott.

„Ilyen a sport, egyszer fent, egyszer kicsit lentebb, de túl kell tenni magunkat ezen. Azt gondolom így, hogy győzelemmel zártuk a világbajnokságot, kicsit jobb szájízzel utazhatunk haza” – vélekedett a tréner.

A döntőben Horvátország megvédte címét, mivel szétlövésben 2:1-re nyert Dánia ellen.

Kerékpár: Valter Attila célfotóval védte meg magyar bajnoki címét

Idén is Pannonhalma környékén rendezték az országúti kerékpárosok mezőnyversenyének országos bajnokságát, amelyet sorozatban harmadszor nyert meg Valter Attila, akit ezúttal nagyon komoly csatára késztett Fetter Erik, s kis túlzással célfotó döntött kettejük között: a Visma Lease a Bike profija végül fél keréknyivel előzte meg a célvonalnál a Polti Kometa bringását.

Megható gesztust tett a férfiak mezőnye a rajt előtt: egy hatalmas A betűt formázva kívántak jobbulást a szerdai időfutam pályabejárásán balesetet szenvedett Antal Attilának, aki 50+ kategóriában indult volna, ám az edzés során egy, a forgalom elől elzárt útszakaszon az út oldalán álló autónak ütközött, s a helyszínen újra kellett éleszteni, s azóta is a debreceni Kenézy Gyula Kórházban ápolják.

Ami a vasárnapi mezőnyversenyt illeti: több próbálkozás után végül egy háromfős csoport szökött meg a mezőnytől, amelyre 9 kör várt a Pannonhalma, Győrság, Pázmándfalu, Nyalka, Pannonhalma 16.8 kilométer hosszú nagyon körön, aztán három és fél 5.8 kilométeres kis kört kellett megtenni az apátsághoz feltekerve – a végén a feledik kör jelentette a befutót.

A háromfős szökést aztán a kis körökre fordulva érte utol a főmezőny, amelyben az összes nagyágyú ott volt: Dina Márton, Fetter Erik, Peák Barna és persze a nagy esélyes, a címvédő Valter Attila. A Vismánál tekerő Valter a kis kör közepén kétszer is rápróbált a mezőnyre, amely az apátsághoz felfelé vezető igencsak meredek szakaszon is rostálódott, így a végén már csak öten maradtak az előbb említett négyes mellett még a szintén a Fetterhez hasonlóan Poltiban szereplő Feldhoffer Bálint. Utóbbi sokat segítette csapattársát, mielőtt leszakadt volna, s ennek köszönhetően az utolsó kilométerre fordulva Fetter meg is lódult, s faképnél hagyta Dinát, Valtert és Peákot. Fetter megindulása jól is nézett ki, s úgy tűnt, Valter későn eredt a nyomába, ám az utolsó métereken beérte jó barátját az emelkedőn, s végül belökte elé a bringáját, és fél keréknyi előnnyel, de megvédte a bajnoki címét.

Ez tehát azt jelenti, hogy további egy évig Valter Attila viselheti a mezőnyversenyeken a magyar bajnoki trikót.

A kiemelt kép forrása: telex.hu

Szólj hozzá!