Verstappen újabb győzelme, Pérez újabb leszereplése – a Spanyol Nagydíj legfőbb tanulságai

A szezon talán legunalmasabb versenyét hozta a mai Forma-1-es Spanyol Nagydíj. A semmi izgalmat sem hozó futamot Max Verstappen nyerte Lando Norris és Hamilton előtt. Sergio Pérez ismét gyengén teljesített, mint ahogy Oscar Piastrinak sem ment. Az alábbiakban összefoglalom a verseny pozitív és negatív tanulságait – nem lesz sok egyikből se.

POZITÍVUMOK
Verstappen leküzdötte a nehézségeket az elején és ismét nyert

Max Verstappen a 2. helyről kezdhette meg a barcelonai versenyt. A holland ezúttal Lando Norristól kapott ki mindössze kettő századmásodperccel az időmérőn. Jobban rajtolt, mint brit ellenfele, ám az első kanyarba egy másik szigetországi pilóta, George Russell fordulhatott be elsőként. Verstappen a 2. helyen maradt, de nem sokkal később megelőzte a Mercedes versenyzőjét, s végül simán megnyerte a Spanyol Nagydíjat, vagyis ismét győzött Barcelonában, ahol 2016-ban első F1-es sikerét aratta. Egymás után a második futamot tudta megnyerni, így ismét jelentősnek mondható előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt és a maximális önbizalommal vághat neki a Red Bull hazai hétvégéjének, az Osztrák Nagydíjnak.

A Mercedes ismét jól ment

Hamilton a 3., George Russell a 4. helyen ért célba Barcelonában a mai napon. A szezont gyengén kezdő Mercedes Kanada után tehát Spanyolországban is egészen jól teljesített, így meglett az újabb dobogós eredmény. Russell mindenkit lerajtolt az elején, így az élre állt, ám sokáig nem volt ott. A verseny későbbi folyamán nem volt meg a kellő tempója ahhoz, hogy egyáltalán a dobogóért harcban lehessen, sőt, a végén még örülhetett annak, hogy nem előzte meg Charles Leclerc. Hamiltonnak viszonylag eseménytelen versenye volt, s nem meglepő, hogy dobogóra állhatott, mégpedig idén először.

NEGATÍVUMOK
Pérez ismét gyengén szerepelt

Miközben Max Verstappen maximális önbizalommal vághat neki az Osztrák GP-nek, addig csapattársáról, Sergio Pérezről ennek az ellenkezője mondható el. A Red Bull mexikói sofőrje ugyanis zsinórban a sokadik pocsék hétvégén van túl. Amióta eldőlt, hogy 2026-ig hosszabbít vele az osztrák csapat, teljesen elengedte magát, s ez mai 8. helyében is meglátszik. Az időmérőn is ezt a helyet érte el, ám váltócsere miatt három pozícióval hátrébb állhatott csak föl a rajtrácsra. Végül visszaszerezte a 8. helyezést, de megint nem tett hozzá szinte semmit csapata teljesítményéhez. Szinte biztosra veszem, hogy Pérez szerződése fölbontható, tehát, amennyiben nem fog javulni a teljesítménye, jövőre megint gondban lehet. Idén talán már csak nem rúgják ki azután, hogy hosszabbítottak vele…

Piastri nem érezte a pályát

Amíg Lando Norris újabb dobogós eredményt szállított a McLarennek, addig Oscar Piastri csupán a 7. helyen végzett. A McLaren ausztrálja egész hétvégén nem tudott igazán fölnőni csapattársához, egyszerűen nem volt kedvence a barcelonai pálya. Végül a mai futamot a 7. helyen fejezte be, tehát ő is jócskán elmaradt csapattársától. Neki is van min javítania…

A Forma-1 egy hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik. Reméljük, az egy izgalmasabb futam lesz.

A kiemelt kép forrása: Chris Graythen / Getty Images

Leave a Reply