Kiss Norbi-show, atlétikai Eb és birkózás – Hétvégi Összefoglaló

A hátunk mögött hagyott meleg, fülledt hétvégén is voltak magyar sportolók, akikért lehetett szurkolni. A sikerek ezúttal sem maradtak el. A Hétvégi Összefoglaló eheti kiadásában szó lesz a kamionos Európa-bajnokság felvidéki versenyeiről, a TCR Világkupa amerikai fordulójáról, valamint az atlétikai Európa-bajnokságról és a birkózók olimpiai rangsorolóversenyéről is. Tartsatok velünk!

Kamion Eb: Kiss Norbi verhetetlen

Nem tud hibázni. Ez a véleményük az ellenfeleknek Kiss Norbertről, ami egyben azt is eredményezi, hogy az ötszörös Európa-bajnok magyar pilóta egymás után gyűjti be a futamgyőzelmeket. Misanóban mind a négy versenyt megnyerte, és ehhez hozzátett még két sikert a felvidéki verseny szombati napján.

A pole pozíciót Norbi szoros küzdelemben szerezte meg, az utolsó pillanatban halászta el Jochen Hahn orra elől (165 ezredmásodperccel volt gyorsabb), ám ha már megszerezte, akkor nem habozott győzelemre váltani.

„Nagyon jó volt látni a tribünön a sok piros pólót, egy kicsit olyan érzés volt, mintha otthon versenyeznék – mondta Norbi. – És nemcsak azért szeretem ezt a pályát, mert közel van Magyarországhoz és mindig sok szurkoló kísér el, hanem azért is, mert általában gyorsak tudunk lenni itt. Most is így volt, sikerült nyerni, aminek nagyon örülök.”

A második, fordított rajtrácsos versenyen Kiss Norbi ugyancsak elképesztő tempót diktált, és még úgy is sikerült megnyernie a futamot, hogy az utolsó néhány körben kuplungproblémákkal küszködött.

„Tönkrement a kuplung, az utolsó néhány körben anélkül kellett mennem, de szerencsére ez a kis technikai gond is belefért, tudtuk kezelni, bár a váltásoknál azért jócskán veszítettem időt – értékelt Kiss Norbert. – Megtettem minden tőlem telhetőt, igyekeztem kihasználni a lehetőségeket az előzésre, ami szerencsére sikerült is. Két futam, két győzelem – nagyon boldog vagyok, és köszönöm a csapat munkáját.”

A magyar himnusz négy alkalommal csendült fel a kamionos Európa-bajnokság felvidéki hétvégéjén, és negyedszer a leghangosabban, hiszen akkor már a szépszámú magyar szurkolósereget is odaengedték a dobogó közelébe. A piros pólóba öltözött drukkerek pedig méltóképpen megünnepelték Kiss Norbertet, aki ettől egy kicsit talán meg is hatódott. Az ötszörös Európa-bajnok ezen a hétvégén is szenzációsan teljesített, és bár a szabadedzéseken még akadtak gondjai, a hétvége hátralévő részében tökéletes magabiztossággal utasította maga mögé az ellenfeleket.

„Csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét ezekhez a sikerekhez – értékelt Norbi. – Az autó is jó volt, én sem hibáztam, és a tempóelőnyt is sikerült kihasználni. Az első versenyen a rajt után Sascha (Lenz) nagyon közel volt hozzám, keményen kellett védekeznem, aztán Hahn és ő egymással küzdöttek, aminek köszönhetően el tudtam tőlük távolodni, utána pedig már csak a gumikra kellett vigyáznom. A fordított rajtrácsos futamon kivártam a megfelelő pillanatot, és kihasználtam a lehetőségeket. Van néhány pontja a pályának, ahol gyorsabb voltam, ott nehéz volt védekezni a támadásaim ellen.”

Mindez azt jelenti, hogy Kiss Norbert neve mellett a maximális 120 pont áll az összetettben, és százszázalékos teljesítménnyel vezeti az Európa-bajnokságot. Le a kalappal!

Túraautó-vk: Michelisz Norbert dobogós eredménye Amerikában

Jól sikerült a pénteki időmérő a BRC-istálló számára, hiszen Mikel Azcona megszerezte a pole pozíciót, Michelisz Norbert pedig mellőle várhatta a piros lámpák kialvását a TCR Világkupa amerikai állomásán Mid-Ohió-ban. A második sorból Thed Björk és Ma Csing-hua vághatott neki a hétvége nyitó futamának.

A rajt nem sikerült tökéletesen Michelisz számára, ugyanis veszített egy pozíciót Björkkel szemben. Azcona megtartotta a vezetést, magyar csapattársának azonban Ma ellen védekeznie, aki keményen támadta őt két körön keresztül. Egyik csatájuk során azonban vélhetően megsérült a 155-ös számú Lynk & Co, hiszen Ma rövid időn belül több pozíciót is veszített.

Bár Michelisz kissé leszakadt az élen autózó kettőstől a futam első felében, az előnye viszont megnyugtató volt az őt követők előtt. A hajrában változott a helyzet, s bár Micheliszt senki sem fenyegette hátulról, utolérte Azconát és Björköt. Ehhez vélhetően előbbi versenyzőknek is köze volt, aki magára engedte Björköt azért, hogy Michelisz számára lehetőséget teremtsen az előzésre.

A taktika azonban kissé visszaütött, hiszen Björk megelőzte Azconát, és el is húzott a két hyundaios elől. Michelisz végül az utolsó körben megelőzte csapattársát, amivel feljött a második helyre. Björk győzelmet aratott az első versenyen, ám mivel Michelisz bajnoki riválisai hátrébb végeztek, a magyar pilóta tovább növelte előnyét a tabella élén.

Marco Butti végzett a tizedik helyen végzett a pénteki időmérőn Mid-Ohióban, így a részben fordított rajtrácsos verseny előtt ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle Dusan Borkovics rugaszkodhatott el, míg a második sorban Yann Ehrlacher és Santiago Urrutia foglalhatott helyet. Az egyéni összetettet vezető és az első versenyen másodikként célba érő Michelisz Norbert a kilencedik, míg a tabellán 26 pontos lemaradással őt követő csapattársa, Mikel Azcona a tizedik rajtkockából indulhatott el.

Butti megtartotta a vezetést a rajtnál, mögé Ehrlacher sorolt be, majd Borkovics, Urrutia és Néstor Girolami zárta az első ötöst, miközben a két Hyundai-versenyző, Michelisz és Azcona fejenként egy-egy pozíciót lépett előre. Utóbbi autója ugyanakkor az első körökben sérült, és egy elem is leszakadt róla, aminek következményeként Esteban Guerrieri maga mögé utasította, így visszaesett a kiinduló pozíciójába.

Öt kör elteltével Butti fél másodperccel előzte meg Ehrlahcer-t, míg a harmadik Borkovic lemaradása két szekundum körül mozgott, miközben hátrébb Michelisz Girolamit előzte meg, és lépett előre a hetedik helyre. Két körrel később Guerrieri és GIrolami csapott össze, a két autó összeért, és párharcból a mögöttük érkező Azcona került ki győztesen, aki mindkét argentint megelőzte.

A kilencedik körben Borkovics sorra vesztette a helyeket, rövid időn belül Thed Björk, Urrutia és Ma Csing-hua is elment mellette, így Michelisz elé, a hatodik pozícióba esett hátra. Míg a Hyundai magyar versenyzője eleinte sikertelenül támadta a szerbet, Björk sikeres offenzívát indított Ehrlacher ellen, majd hamarosan felzárkózott az élen haladó Buttira. Négy körrel a vége előtt Butti azonnal két pozíciót vesztett, Björk és Ehrlacher is elment mellette, a Cyan Racing két versenyzője rövidesen helyet cserélt, míg az olasz nem igazán lélegezhetett fel, hiszen a következő körben Ma és Urrutia is elment mellette, utóbbival aztán összeért, ami kisebb kavarodást okozott az első tízes második felében.

Ma a második pozícióba ugrott előre, harmadikként Björk érkezett, majd Guerrieri és Azcona sorakozott az első ötösben, miközben Michelisz a hatodik pozícióban érkezett. A sorrend az utolsó körben már nem változott, aminek értelmében Ehrlacher aratott győzelmet a második versenyen. A dobogóra Ma és Björk állhatott még fel, a negyedik Guerrieri lett, míg az első tízes sorát Azcona, Michelisz, Borkovic, Urrutia, Girolami és Butti zárta.

Michelisz utólag egy helyet előre lépett, miután a harmadik helyen célba érő Thed Björk szabálytalan előnyszerzés miatt (összeért Marco Buttival és kitolta a pályáról), öt másodperces büntetést kapott, és visszacsúszott Norbi mögé, a hatodik pozícióba.

A magyar versenyző a mid-ohió-i hétvégét követően 22 pontos előnnyel veheti a bajnokságot Ehrlacher előtt.

Folytatás július 19. és 21. között Brazíliában. 

Atlétika: Halász Bence Európa-bajnoki ezüstérmes

Csak hárman teljesítették a férfi kalapácsvetés döntős szintjét az atlétikai Európa-bajnokság szombati, második versenynapján, előbb a címvédő lengyel Wojciech Nowicki, majd a másik selejtezős csoportban Halász Bence és az ukrán Mihajlo Kohan, mindhárman elsőre. A másik két magyar kalapácsvető, Rába Dániel és Varga Donát nem jutott be a tizenkettes döntőbe. A római olimpiai stadion másik végében a női rúdugrás selejtezőiben az országos csúcstartó Klekner Hanga 425 centiméteren szállt be, amit másodszorra át is ugrott, de nem volt elégedett, a következő magasságot, 440-et már nem is vitte át, így ő is lemaradt a fináléról.

A hétpróba második versenynapján tizenhatan maradtak versenyben, az első napot ugyanakkora pontszámmal (3598 pont) záró Krizsán Xénia és Nemes Rita centire ugyanakkorát ugrott távolban (631), így továbbra is megegyezett a pontszámuk (4544). Krizsán mindhárom kísérletét kihasználta gerelyhajításban, bár korábbi könyöksérülése miatt csak egyet tervezett, de idénybeli legjobbjával (44.98), a nyolcadik helyről várhatta az utolsó versenyszámot, a nyolcszáz méteres síkfutást. Tavaly mindketten óriásit futottak a budapesti vb-n, ezúttal a középmezőnyben végeztek, így Krizsán 8., Nemes 9., Szűcs Szabina pedig 16. lett.

Ritkán látni olyat, amit a francia Auriana Lazraq-Khlass művelt, aki májusban döntötte meg egyéni csúcsát 6209 ponttal, a júniusi római Eb-n pedig már 6635 ponttal zárt és ezüstérmes lett, az pedig igen szokatlan ebben a versenyszámban, hogy valaki három héten belül 426 pontot javít az egyéni legjobbján…

A 20 kilométeres férfi gyaloglók döntőjében mindhárom magyar a mezőny végéről küzdötte fel magát, Helebrandt Máté a verseny második felét meghúzta, övé volt az egyik legjobb tempó, és a végén a tizenhatodik helyre gyalogolt be, Venyercsán Bence (20.) és Tóth Norbert (27.) előtt. A női gátfutás elődöntőjében Tóth Anna hatalmasat esett az utolsó gátban, de szerencsére nem sérült meg, a saját lábán ment le a rekortánról, a következő két futamban egyik sprinterünk sem futott jól, a két éve Eb-ezüstérmes Kozák Luca 13.01-gyel, Kerekes Gréta pedig 13.05-tel ért célba, egyik sem volt elég a fináléhoz.

Az első két kísérlete után talán senki sem gondolta volna, hogy Gyurátz Réka bejut a kalapácsvetés döntőjébe az Európa-bajnokság vasárnapi napján, az első dobása 59.77 lett, a másodikat pedig a hálóba hajította.

Harmadikra azonban csak kijött belőle egy egyéni szezoncsúcs, és 69.06-tal a kilencedik helyen jutott be a mai, tizenkettes fináléba.

Két félmaratonistánk, Szemerei Levente és Szabó Nóra döntőjét reggel 9 órakor és 9.30-kor rendezték, az időjárás kegyes volt hozzájuk, nem sütött annyira a Nap, igaz, a páratartalom nem volt ideális, és a verseny első szakaszán megszenvedtek a macskaköves utcákkal is, így végül mindketten a középmezőnyben végeztek.

Férfi magasugróink, Bakosi Péter és Jankovics Dániel nem tudtak felnőni a feladathoz, pedig 221 centi már elég volt a döntőbe jutáshoz. Wahl Zoltán hiába futotta 21.05-tel idei legjobbját a 200 méteres síkfutás előfutamában, ez nem volt elég az elődöntőbe jutáshoz. Remekül versenyzett a 400 méter gát előfutamában Mátó Sára, aki a szélén, a kettes pályán futva 55.95-tel megnyerte az előfutamát, így simán továbbjutott, Molnár Janka azonban nem állt rajthoz, az indulás előtt úgy döntöttek edzőjével és az orvosi stábbal, hogy a sarka miatt inkább nem kockáztatnak.

Férfi 400 gátasunk is remekelt, Bánóczy Árpád a célegyenesbe érve még az élen futott, csak a végén előzte meg olasz és svéd riválisa, de 49.95-ös idővel így is biztosan lépett tovább.

Tegnap este került sor a férfi kalapácsvetés döntőjére, amelyben Halász Bence 80.49-es egyéni csúccsal lett a második, ezzel megszerezte a magyar csapat első érmét a kontinenstornán. Innen is gratulálunk!

Birkózás: Jól szerepeltek a magyarok a rangsorolóversenyen

Az U20-as világbajnoki bronzérmes, Eb-második Szenttamási Róza (55 kg) úgynevezett északi rendszerben versenyzett szombat délelőtt. Előbb 6:6-ra, később szerzett ponttal nyert a kétszeres Ázsia-bajnoki harmadik, vb-ötödik kazah Marina Szedneva ellen, majd tusvereséget szenvedett az amerikai Amanda Martineztől.

A képlet a következő volt: ha legyőzője megveri elsőkörös ellenfelét, akkor továbbjut az elődöntőbe. Martinez nyert, így Róza a legjobb négy közé került. Az olimpiai kvótás, vb-bronzérmes, Eb-második moldovai Mariana Dragutan állt vele szemben. Szenttamási 3:2-es vesztes állásnál, lenti helyzetben remekül kontrázott vissza riválisa karjára, a hátára billentette, ahonnan már nem volt menekvés, tus.

A 20 esztendős fiatalért így a döntőben szoríthattunk, a lengyelek világbajnoki bronzérmese és Eb-második helyezettje, Jowita Wrzesien ellen. Az első menetben felmérték egymást a felek, a Csepel TC-KIMBA kiválósága passzivitási ponttal szerzett előnyt. Wrzesien ugyanezzel egyenlített a második három percben, és az 1:1-es állás már neki kedvezett, Szenttamásinak ezért meg kellett indulnia. Ezt meg is tette, de rossz ütemben támadt lábra, a lengyel ezt kihasználva mögé került, majd bebillentette (1:5). Ebből a helyzetből Szenttamási fölékerekedéssel szépített (2:5), s noha meghajtotta az utolsó fél percet, a fordítás már nem sikerült, ez egyben azt is jelentette, hogy 5:2-re kikapott és a második helyen zárt. Keseregésre azonban nincs oka, két bravúrgyőzelem után karrierje során először állt dobogóra nívós nemzetközi viadalon a felnőttek között.

A női verseny másik helyosztós magyar érdekeltje, az U20-as világ- és Európa-bajnok Elekes Enikő (65 kg) elővigyázatosságból visszalépett a bronzmérkőzéstől (a július 1-jén kezdődő junior Eb-re készül, és a bokája enyhe sérülést szenvedett), így a negyedik helyen zárt.

Szombaton megkezdődött a kötöttfogásúak viadala, nehézsúlyú Európa-bajnoki bronzérmesünk, Vitek Dárius kiválóan kezdett, hiszen a selejtezőben 2:1-es sikert ért el a chileiek veterán klasszisa, a kétszeres Pánamerikai bajnok, vb-harmadik Yasmani Acosta ellen. A negyeddöntőben még nagyobb falat, az olimpiai ezüstérmes, kétszeres vb-harmadik, háromszoros Eb-második grúz Jakobi Kadzsaja következett, akivel már nem bírt, technikai tusvereséget szenvedett (1:10). Kadzsaja nem állt meg a döntőig, így Vitek az esti programban a harmadik helyért léphetett szőnyegre, mégpedig az olimpiai kvótás dél-koreai Li Szung Csan ellen. Nos, Vitek nem sok kérdést hagyott, noha passzivitásért az első menetben ő védekezett lenti helyzetből, onnan remek kontrával riválisa fölé kerekedett, majd fejlefogásból négyszer megpörgette, így kialakítva a technikai tust, mindössze két perc alatt. Vitek Dárius így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A 63 kilós Tóth Levente a délelőtti nyitó mérkőzésén 11:0-ra kikapott az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes azeri Murad Mammadovtól, aki bejutott a döntőbe, így a magyar srác a bronzmérkőzésen birkózhatott, az iráni világbajnok Mejszam Dalhani ellen. Tóth az első menetben technikai tussal kikapott (11:0), tehát az ötödik helyen végzett.

Számos külföldi klasszis mellett hét kötöttfogású súlycsoportban összesen 14 magyar birkózót láthattunk a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny vasárnapi zárónapján. A világbajnok és tavaly ugyanitt ugyanezt a versenyt megnyerő, tehát címvédő Losonczi Dávid a 87 kilósok között elsőre két remek négypontos dobással múlta felül (technikai tus, 8:0) az Ázsia-bajnoki 3. dél-koreai Li Szung Hvant, majd hasonlóan nagy arányban az Ázsia-bajnok, vb-5. kazah Nurszultan Turszinovot. Továbbra is maradt még ennél a kontinensnél, hiszen legközelebb az iráni Mohammadhoszejn Mahmodit győzte le 5:3-ra. Az elődöntőben összejött a tavalyi vb-döntő párosítása Ali Cengizzel. Mint ismert, honfitársunk hiába tusolta be a törököt Belgrádban, a helyszínen a rivális nyert, de jelentős sportdiplomáciai sikerként végül két világbajnokot hirdettek. Ezúttal viszont megadták azt a bizonyos tust honfitársunk 5:2-es vezetésénél, teljes joggal!

Ugyanebben a súlycsoportban az Európa-bajnok Takács István 7:2-re verte az U23-as vb-2. horvát Matej Mandicot, majd technikai tussal (8:0) ifjú honfitársát, Vitai Vendelt. Az elődöntőben a hozzá hasonlóan Eb-győztes, ráadásul vb-3. bolgár Szemen Novikovtól viszont 4:0-ra kikapott, így bronzmérkőzést vívhatott volna, ám sérülés miatt végül visszalépett.

Érdekes színfolt volt az egyik Lévai a másik Lévai ellen a 77 kilósok között: a vb- és Eb-ezüstérmes, olimpiai kvótás Lévai Zoltán öccsével, az U20-as vb- és Eb-2. Lévai Leventével kezdett. Tussal győzött a papírforma és a báty, aki aztán a katonai vb-3. felvidéki Horváth Denist 6:2-re verte, ám utána sérülés miatt visszalépett a világ- és Európa-bajnok török Burhan Akbudak ellen.

A 97 kilogrammosok között a vb-ezüstérmes, olimpiai 5. Szőke Alex 4:1-re verte az iráni Sajan Habibzarét, majd ellenfelei visszalépésének köszönhetően döntőbe jutott. Ott egy másik iráni, Mohammadhadi Szaravi ellen 3:1-es vereséget szenvedett, így ezüstérmes lett.

Az egy súllyal lejjebb Eb-ezüstérmes, az olimpiáról hajszállal lemaradó, ezúttal 72 kilóban induló Váncza István bravúros, 4:2-es győzelmet aratott az Európa-bajnok, vb-2. azeri Ulvi Ganizade ellen, ám az elődöntőben 2:1-re kikapott az Afrika-bajnok, U20-as vb-győztes egyiptomi Musztafa Alameldintől. 82 kilogrammban az Eb-bronzérmes, és tavalyról szintén címvédő Szilvássy Erik 3:1-re múlt felül egy másik magyart, Dömök Pétert, majd az elődöntőben 4:3-ra a vb- és Eb-5. moldovai Mihail Bradut, így ő is finalista lett. Ott a grúz Gela Bolkvadze ellen aratott 3:1-es győzelemmel megvédte címét.

A kiemelt kép forrása: eurosport.hu

Leave a Reply