Szomorú évfordulója van ma a magyar sportnak: 1984. május 16-án vált teljesen véglegessé, hogy a magyar sportolók nem vehetnek részt a Los Angeles-ben megrendezett olimpián, mivel a szovjet politikai vezetés a játékok bojkottjára utasította a csatlós országokat. A döntés már kettő nappal korábban megszületett egy párttanácskozáson, ám a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) napra pontosan négy évtizeddel ezelőtt jelentette be a nyilvánosságnak a példátlan döntést, amely számos kiváló sportolónk karrierjét törte ketté, egyben az olimpia színvonalának is jelentősen ártott.
1984. július 28-án került sor a XXIII. nyári olimpiai játékok megnyitóünnepségére Los Angeles-ben, a Memorial Coliseum stadionban. Nagyon jó időben és nagyon jó hangulatban került sor a ceremóniára, melynek végén az olimpiai láng meggyújtása jelezte, hogy most már nincs menekvés, kezdetét vette a világ legnagyobb sporteseménye. Ez az olimpia annak ellenére is a legnagyobb sportesemény volt, hogy rengeteg ország távolmaradt az eseménytől.
A nyitóünnepségen az országok felvonulása során különösen nagy ovációban részesítette a közel 100 ezres közönség Jugoszlávia, Kína és Románia sportolóit. A korszak kommunista berendezkedésű országai közül ugyanis csupán ez a három vett részt a nyári játékokon negyven évvel ezelőtt.
Az Egyesült Államok bojkottálta az 1980-as moszkvai olimpiát az afganisztáni szovjet invázió miatt, így története során először nem vett részt az ötkarikás játékokon. A nyugati országok többsége elutazott Moszkvába, de sportolói csak az olimpiai zászló alatt szerepelhettek. Rengeteg muzulmán ország szintén távolmaradt az eseménytől.
A Szovjetunió 1984. május 8-án, vagyis alig három hónappal az olimpia kezdete előtt döntött arról, hogy válaszul a négy évvel korábbi amerikai bojkottra, kölcsönkenyér visszajár alapon nem engedi indulni sportolóit Los Angelesben. A távolmaradás hivatalos oka az Egyesült Államokban állítólag tapasztalható szovjetellenes hullám volt, mely a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke, Marat Gramov szerint olyan méreteket öltött, hogy a kommunista szuperhatalom sportolóinak testi épségét veszélyeztette volna. Az amerikaiak által bojkottált olimpia arculcsapás volt a szovjet tekintély és propaganda számára, ezt kívánta törleszteni a keleti blokk szuperhatalma, mikor 1984-ben váratlanul bejelentette távolmaradását. Ugyanakkor a szovjet bírók és zsűritagok számára engedélyezték, hogy közreműködjenek az olimpián, mert – a hivatalos közlés szerint – nem akarták destabilizálni a játékok szabályos lebonyolítását…
A NOB minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy sem a szovjetek, sem az általuk megszállt országok ne bojkottálják az olimpiát, azonban végül tizenöt ország – javarészt kényszerből – nem küldte el sportolóit Los Angelesbe. A szovjetek elsősorban azért törekedtek arra, hogy minél több állam csatlakozzék a bojkotthoz, mert az 1976-os montréali olimpián az érmek 60%-át a keleti blokk országainak sportolói nyerték, s abban bíztak, hogy tömeges távolmaradás esetén romlani fog a játékok színvonala. Egyes kommentátorok a Ronald Reagan elnöksége alatt befagyott amerikai-szovjet viszonnyal kapcsolatos bosszúállásként értékelték a bojkottot.
A Sportudvar 2020 nyarán beszámolt Grigorij Rodcsenkov, a moszkvai doppinglabor egykori vezetőjének önéletrajzi könyvéről, amelyben a 2010-es évek közepén kirobbant orosz doppingbotrány miatt az Egyesült Államokba emigrált sportorvos azt állította, hogy a Szovjetunió elsősorban nem politikai okokból bojkottálta az 1984-es olimpiát, hanem azért, mert az amerikai hatóságok nem engedték meg, hogy a játékok ideje alatt egy szovjet hadihajó tartózkodjon a Los Angeles-i kikötőben. A hajónak az lett volna a szerepe, hogy a fedélzetén létesített doppinglaboratóriumban manipulálják a tiltott szereken élő sokszáz szovjet olimpikon vizeletmintáit, hogy senki se bukjon meg az ellenőrzéseken. Ahogy Rodcsenkov fogalmazott, a szovjetek poharában ez volt az utolsó csepp, s a politikai bizottság ezután határozott az olimpia bojkottjáról. Ennek szellemében igencsak megmosolyogtató a szovjet pártvezetésnek a bojkottal kapcsolatos indoklásában az a rész, amelyben a doppingellenőrzések manipulálásának előre vetődő jelei alapján úgy vélték, hogy Los Angelesben nem lehet tisztességes versenyekkel számolni, ezért nem szabad részt venni a játékokon.
A párt döntött a magyar bojkottról, s még a közleményt is megírta előre
A tizenöt távolmaradó ország közé tartozott sajnos Magyarország is. A Magyar Olimpiai Bizottság május 16-án – szintén biztonsági okokra hivatkozva – bejelentette, hogy a magyar sportolók számára sem engedélyezik a részvételt ezen az olimpián. A számos sportoló (például a kilencszeres világbajnok, többszörös olimpiai érmes kenus, Wichmann Tamás vagy az 1985-ben már Európa-bajnok Darnyi Tamás úszó) karrierjében tragikus törést okozó döntésnek a Bizottságban egyetlen ellenzője volt, Jacsó István, a Magyar Kézilabda-szövetség egyik elnökségi tagja, aki ellenvéleménye után hamarosan kikerült pozíciójából.
A döntés akkor született, amikor már javában zajlottak a több, mint 200 sportolóból és közel 70 kísérőből álló magyar delegáció utazásának előkészületei, valamint az olimpiához kapcsolódó költségek felmérése. Eközben viszont a kulisszák mögött már készülődött a bojkott, hiszen a szovjetek sem május 8-án találták ki, hogy nem utaznak el Los Angelesbe, s a magyar állampárt, az MSZMP Politikai Bizottságának 1984. április 10-i ülésén is szóba került, hogy a kommunisták nem derűlátóak az olimpia kilátásait illetően.
(A Politikai Bizottság) “Szükségesnek tartja, hogy nyilvánosan is fejezzük ki rosszallásunkat az amerikai szervezők részéről a szocialista országok irányában megnyilvánuló ellenséges és diszkriminatív magatartás miatt. Erre jó alkalom lehet a Magyar Olimpiai Bizottság esedékes ülése. Az ülést követően a MOB valamelyik vezetője az MTI révén a sajtónak adjon nyilatkozatot, amelyben jelezze, hogy sportolóink az olimpia szellemében készülnek a találkozóra, de érzékeltessék, hogy részvételük a rendezők magatartásától függ. A támadások célpontjába került szocialista országokkal való szolidaritásunkat a szükség szerint minden lehetséges fórumon juttassuk kifejezésre.” – áll a szóban forgó PB-ülés jegyzőkönyvében.
“A feszült nemzetközi légkör kihat az 1984. évi Los Angeles-i nyári olimpiai játékok előkészületeire. Egyes, különösen a szocialista országokból érkező olimpiai küldöttségeknek a részvétel során is számolniuk kell az USA szélsőséges köreinek politikai provokációival. Bonyolítja a helyzetet, hogy az olimpiai mozgalomban, a nemzetközi sportfórumokon az amatőrizmus-profizmus, a sport és az üzlet összefonódása, a dopping elleni harc, valamint a nemzetközi sportélet irányítása, demokratizálása kérdéseiről vita folyik. Az olimpiai játékok szervezését magántársaságra bízták, amely azt nyereséges vállalkozásként rendezi meg. Ezért a részvételi költségek a korábbiaknál jóval magasabbak. Nehézséget okoz az is, hogy az olimpiai szervező bizottság és az USA kormányzata között nincs meg a szükséges összhang. A nagyszámú, különböző nemzetiségű bevándorolt várható magatartása kiszámíthatatlan. Az egyes országok küldöttségeit a versenyszínhelyek közötti nagy távolságok miatt több olimpiai faluban szállásolják el. A tervezett biztonsági intézkedések elsősorban az olimpiai faluk területére és a versenyek színhelyére vonatkoznak. Ezekről a kérdésekről, valamint a felkészülésről folyamatos a konzultáció az illetékes hazai szervekkel és a szocialista országok sportszervezeteinek vezetőivel. Az 1984. június 2-i végleges nevezési határidő előtt a szocialista országok sportvezetői Moszkvában egyeztető megbeszélést tartanak.” – áll a párt számára az olimpiai előkészületekről készített tájékoztatóban.
A Politikai Bizottság legközelebb május 14-én ült össze kifejezetten az olimpia bojkottjáról való döntés jegyében. Az ülésen Kádár János szabadságolása miatt nem vett részt. A bizottság a szocialista országok testvérpártjai és az állami sporthivatalok vezetőinek három nappal korábban Moszkvában megtartott tanácskozásán hozott döntéshez igazodva azt “ajánlotta” a Magyar Olimpiai Bizottságnak, úgy foglaljon állást, és nyilatkozatban tegye közzé, hogy a magyar sportolók nem vesznek részt az olimpián. Az ötkarikás játékokkal szemben szervezett szocialista versengésen, az ún. Barátság Játékokon természetesen megjelenhettek a versenyzők, sőt, hazánk néhány torna megrendezését is vállalta. A magyar bírák és szakemberek számára ugyanakkor nem tiltották meg az olimpián való részvételt, viszont a tervezetthez képest csökkentett létszámú sajtócsoport utazását engedélyezték, s előírták a tömegkommunikációs eszközök számára, hogy “mértéktartóan” számoljanak be az eseményekről. Ez azt jelentette, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió sem adott élő közvetítést az olimpiáról. A rádiósok közül Szepesi György, Novotny Zoltán és Vass István Zoltán utazott ki tudósítani, a tilalom ellenére számos eseményt archiváltak. A televízió részéről Vitray Tamás, Baló György és Kaplár F. József tartózkodtak a helyszínen, de ők csak információkat adtak a budapesti stúdióban dolgozó kollégáiknak, akik a napi összefoglalókat kommentálták. A Politikai Bizottság lényegében előírta a MOB számára, hogy május 16-án ülésezzen, s döntsön a távolmaradásról. A párt megírta azt a nyilatkozatot, amelyet aztán a MOB-nak ki kellett adnia a nyilvánosság számára, amely így értesülhetett a magyar bojkottról. Magyarország az utolsók között csatlakozott a bojkotthoz.
Ahogy a rendezvénytől távolmaradt más országokban, úgy hazánkban is a közvélemény és a sportolók egyaránt csalódásként élték meg a politikai döntést. Nem kárpótolták őket az úgynevezett “Barátság versenyek” sem. A televízió és az egyéb médiumok a Los Angeles-i versenyekről csak rövidebb összefoglalókat adtak, viszont több híradás is beszámolt a “Barátság versenyek” alakulásáról. Furcsa érzés volt látni a szomorú bajnokokat, akik teljes joggal gondolhattak arra, hogy ugyanazért a teljesítményért Los Angelesből is éremmel térhettek volna haza. A magyar versenyzőket később az olimpiának megfelelő jutalomban részesítették. A győztesek egy Zsiguli gépkocsi árát kapták. A Magyar Olimpiai Bizottság elérte, hogy a “Barátság versenyek” érmesei életjáradékot kapjanak, mint az olimpiák dobogósai.
A női kosárlabdázók közül az egykori csapatkapitány, Kiss Lenke például könnyek között beszélt arról, hogy ők Kubában – az itthoni történésekről mit sem tudva – éppen azon a napon harcolták ki az olimpiai szereplés jogát, amikor Budapesten megszületett a végleges döntés a távolmaradásról. Az olimpiai bronzérmes és világbajnok vívó, Stefanek Gertrúd így fogalmazott: „Igaz mondás, hogy sírni csak a győztesnek szabad. De én sírtam, amikor megtudtam a hírt”. A korábbi öttusázó, 1988-ban csapatban olimpiai aranyérmes Fábián László 2014-ben úgy fogalmazott, hogy magyar szempontból igen sikeres olimpia lehetett volna az 1984-es.
A csonka 1980-as és 1984-es nyári játékok a sportért rajongó szurkolók, az évekig készülő versenyzők számára életre szóló negatív élményt jelentettek. A “felelős” politikusok durcás gyermekek módjára szavaztak a távolmaradás mellett, megalázva országaik sportolóit, sportszerető állampolgárait. 1984-ben érezte is az MSZMP Politikai Bizottsága, hogy a népszerűtlen döntés miatt nem lesz elég a hallgatás, ha minimálisan is, de engedélyezni kell az olimpiai közvetítéseket, értékeléseket, híreket (a délnyugati régiókban a jugoszláv és az osztrák televízió adásai amúgy is szabadon foghatóak voltak). Emellett kiemelten fontosnak tartotta a PB, hogy foglalkozzanak a közhangulattal is.
Még akár a Politikai Bizottság elképzeléseibe is beillett volna az a kezdeményezés, amit néhány Los Angelesben járt magyar sportújságíró (köztük Gyárfás Tamás és Gyulai István) vetett fel: egy könyvben összefoglalni a XXIII. nyári játékok eseményeit és tapasztalatait. Ötletükhöz megnyerték támogatónak, lektornak a későbbi pénzügyminisztert, akkor még az MSZMP Budapesti Bizottságának titkárát, dr. Békesi Lászlót. A könyv szervezőinek céljai között a tájékoztatás mellett az előre kalkulált nyereség is komoly szerepet játszott. Elkövettek azonban egy nagy hibát, nem tartották be az akkori szocialista könyvkiadás játékszabályait. Az ügy kivizsgálásának eredményeként végül be kellett zúzni a 100 000 példányt, és pártfegyelmit indítottak a kötet megjelenésében közreműködők ellen.
Magyarország és a Szovjetunió mellett még az alábbi országok csatlakoztak a kommunista bojkotthoz: Afganisztán, Albánia, Angola, Bulgária, Csehszlovákia, Dél-Jemen, Etiópia, Észak-Korea, Kuba, Laosz, Lengyelország, Mongólia, az NDK és Vietnam. Irán és Líbia is távolmaradt az olimpiától, de más politikai okokból, s vezetőjének döntése értelmében visszalépett Felső-Volta, amely augusztus 4-én, tehát az olimpia idején Burkina Fasóra változtatta nevét. Olyan kommunista országok, mint Románia, Jugoszlávia és Kína nem osztották a szovjet álláspontot, s részt vettek az olimpián. A románok – ahogy a föntebb idézett MSZMP-jegyzőkönyvekből kiderült – féltették az olimpiai mozgalom egységét, s nem szerették volna, ha beszűkülnek nemzetközi kapcsolataik, ezért mentek szembe a szovjet kezdeményezéssel. Hasonló álláspontot képviselt a másik két ország is. Kína egyébként közel húsz év után tért vissza az olimpiára, miután elfogadta, hogy a tajvaniak Kínai Tajpej név alatt vehetnek részt az ötkarikás játékokon.
A rengeteg távolmaradó ország ellenére rekordszámú, 140 nemzet vett részt az olimpián, amely 6829 sportolóval, közte 1566 nővel képviseltette magát a versenyeken. Tizenhét ország először vett részt a játékokon: Bahrein, Banglades, Bhután, Brit Virgin-szigetek, Dzsibuti, Egyenlítői-Guinea, Gambia, Grenada, Jemeni Arab Köztársaság, Katar, Mauritius, Mauritánia, Omán, Ruanda, Szamoa, Tonga és Zaire (a mai Kongói DK).
Magyarország először és mindmáig egyetlen alkalommal 1984-ben bojkottálta az olimpiai játékokat. A történelemben ezen kívül még egy olyan olimpia volt, melyen nem vehettek részt magyar sportolók: az 1920-as antwerpeni versenyeken nem engedték indulni az első világháború kitöréséért felelőssé tett országokat.
Zsinórban ez volt a harmadik olimpia, amelyet jelentős távolmaradás jellemzett, hiszen a már említett 1980-as nyugati bojkottot megelőzően az 1976-os montréali játékokon több afrikai ország nem volt hajlandó elindulni azért, mert a NOB nem zárta ki Új-Zélandot. A 15 távolmaradó ország azt vetette az óceániaiak szemére, hogy az új-zélandi rögbiválogatott néhány hónappal az olimpia előtt elutazott az apartheid-rendszer alatt sínylődő Dél-Afrikai Köztársaságba egy torna apropóján. A NOB nem tartotta fontosnak, hogy az akkoriban nem is olimpiai sportágnak számító rögbiben történtek miatt kiszúrjon sok más teljesen ártatlan új-zélandi sportolóval, s eltiltsa őket a versenyektől.
Sajnos nyolc évvel később a keleti blokk nagy többségének, konkrétan a sporthoz mit sem értő politikai vezetőknek nem volt ennyi eszük, hogy legalább az olimpiai zászló alatt engedélyezzék sportolóik szereplését Los Angeles-ben. Reméljük, többé nem lesz ilyen.
Az 1984-es olimpia történetével részletesen foglalkozik Öt karika című e-könyvtrilógiám 2. részének utolsó fejezete. Szerezd be most! (Ne tévesszen meg a dollárban kiírt ár, természetesen forintban is lehet fizetni.)
A kiemelt kép forrása: index.hu