Marozsán Fábián menetelése, remek vívóeredmények és sok-sok labdajáték – Hétvégi Összefoglaló

Ismét egy igen eseménydús hétvégén vagyunk túl, hiszen rengeteg sportágban zajlottak magyar szempontból fontos versenyek. A Hétvégi Összefoglaló mai cikkében többek között tenisz, vívás, kézilabda, röplabda és vízilabda lesz terítéken. Tartsatok velünk!

Tenisz: Marozsán Fábián már nyolcaddöntős Indian Wells-ben

Marozsán Fábián bejutott a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna 9.5 millió dollár összdíjazású férfi versenyében, miután két sima játszmában mindössze 68 perc alatt 6:2, 6:2-re legyőzte Thiago Seyboth Wildet.

A világranglistán 58. Marozsán Fábiánra – aki az előző körben a 24. kiemelt chilei Nicolás Jarryt búcsúztatta – a 32 között Thiago Seyboth Wild (65.) várt. A brazil ellenfél a selejtezőből érkezett, így már négy mérkőzést nyert, és legutóbb a 15. kiemelt Karen Hacsanovot verte meg. 

Első találkozójukon mindketten erőteljes alapvonaltenisszel kezdtek, keveset rontottak, majd 3:2-nél Marozsán Fábián élt az első bréklabdájával. Itt nem állt meg, mivel 5:2-nél is elvette az egyre többet bizonytalankodó rivális adogatását, és 29 perc elteltével szettelőnyben volt.

A folytatásban is Fábián volt hatékonyabb, és agresszivitását jelezte, hogy közvetlenül az alapvonalnál fogadott – ellenfele méterekkel hátrébb –, miközben a szervái érinthetetlennel bizonyultak.

Adogatóként ekkor 35 pontból 29 az övé lett, a hálónál pedig egyszer sem rontott. Az újabb brék ismét 3:2-nél következett be, a magyar éljátékos ezúttal is 5:2-re ellépett, majd egy 15 labdamenetes játék végén, az ötödik meccslabdáját kihasználva győzött. A találkozó 68 percig tartott. 

Ezzel Marozsán Fábián a tavalyi római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a legjobb 16 közé 1000-es tornán.

„Már a beütés is kifejezetten jól sikerült, az is mutatja az előrelépést, hogy már olyan nevekkel melegíthetek be a meccseimre, mint Sztefanosz Cicipasz vagy az előző mérkőzésemet megelőzően Andy Murray. Ezúttal Cicipasz ritmusa jobban is feküdt, mint korábban a brit játékosé, minden úgy történt, ahogyan azt szeretem. Sokat beszéltünk arról a mérkőzés előtt, hogy mire lehet számítani a brazil teniszező ellen, aztán ahogy a meccs elindult, éreztem, hogy picit tompább, mint az elmúlt négy meccsén, amikor leütötte az ellenfeleket a pályáról és tüzelte a közönséget is. Kereste a saját játékát. A statisztikákon is látszik, hogy gyors volt a tempó, és sikerült, amit kitűztem magamnak, jól mozogtam a pályán. Kicsit megrándult a bokám a végén, amikor kiment, kezelést, kötést is kaptam, de bízom benne, hogy a következő másfél-két napban megfelelően regenerálódok” – osztotta meg Marozsán Fábián.

A Hajdúszoboszló SE sportolójára – aki az amerikai szupertorna egyetlen magyar résztvevője – a nyolcaddöntőben a címvédő és volt világelső Carlos Alcaraz (2.) vár, akit tavaly az év egyik legnagyobb meglepetéseként emlékezetes meccsen győzött le a római 1000-es tornán. A 20 éves spanyol a kanadai Félix Auger-Aliassime (31.) ellen győzött vasárnap este két könnyű játszmában.

Vívás: Magyar uralom a budapesti világkupán

A hétvégén Magyarországra figyelt a vívás, legalábbis a párbajtőrvívás világa, hiszen a BOK-csarnokban került sor a szakág világkupájának férfi és női állomására is.

Nem mondhatjuk, hogy a magyarok az elmúlt években remekeltek volna ezen a versenyen, hiszen a hölgyek 2005 óta itt zajló vk-fordulóján utoljára még 2008-ban Szász Emese révén lehetett hazai győzelmet ünnepelni. A férfiak 2015 óta vívnak itt ennek a sorozatnak a keretében, de náluk még nem volt magyar végső győztes.

A sikeresnek mondható pénteket egy vérzivataros szombat követte, az első napon öt női párbajtőrözőnk küzdötte fel magát a főtáblára a kiemelt Kun Anna mellé, a másodikon viszont Koch Mátéhoz és Siklósi Gergelyhez csak Keszthelyi Zsombor csatlakozott, s bár nem temettük a férfi vonalat, azért vasárnap a BOK-csarnokban el-elhangzott a mondat a szombati selejtező kapcsán: „Szégyelljük magunkat, ez nagyon rossz nap volt.”

A szomorú szombatot egészen káprázatos vasárnap követte, és hamar kiderült, hogy Kun Anna és Muhari Eszter, valamint Koch Máté és Siklósi Gergely is remek formában van, így aztán 17 óra tájban azt rögzíthettük: négy magyar érmes is lesz a verseny végén, hiszen a négy magyar elődöntőbe jutott – már ekkor tudtuk, hogy legfeljebb hárman léphetnek pástra a döntőben, merthogy a két fiú egymás ellen vívta az elődöntőt.

Tudtuk, hogy legfeljebb hárman döntőzhetnek a mieink közül, de azért abban, hogy ez a felállás valósul meg a gyakorlatban is, csak titokban reménykedtünk – a magyar vívók viszont újfent bizonyítottak, s megmutatták, igenis lehet bennük bízni.

Előbb Kun Anna biztosította a helyét a fináléban, majd nem sokkal később Muhari Eszter is bejutott a döntőbe – a magyar párharcot hozó férfi elődöntőben Siklósi Gergely a harmadik három percben döntötte el az asszó kimenetelét, hiszen 7:7-es állásról indulva viszonylag hamar lezárta a meccset 15:7-tel.

„A nyári milánói világbajnokságon én vertem meg Gergőt, ezúttal ő győzött. Persze, ilyenkor sosem teljesen elégedett egy vívó, de mégis annak kell lennem, hiszen GP-versenyen ez az első érmem, ráadásul ezt hazai közönség előtt szereztem. Bár a vége sima lett, de azért belülről nem volt ez ennyire egyértelmű, azt hiszem, Gergő fizikai adottsága és rutinja döntött, emellett azt is be kell vallanom, hogy elfáradtam a nap végére” – nyilatkozta Koch Máté az elveszített elődöntő után.

A női döntőt illetően az volt a kérdés, hogy Kun Anna 2022 és 2023 után ismét ezüstérmet szerez a BOK-csarnokban, netán fényesebbre csiszolja a medált – másik oldalról pedig az, hogy Muhari Eszter megnyeri-e pályafutása első versenyét a felnőttek között.

A két lány természetesen jól ismeri egymást, így túl sok meglepetést nem húzhattak elő a zsákból, kettejük döntője egy nagyon fegyelmezett, kifejezetten taktikus asszót hozott, benne jöttek a remek tusok mindkét oldalról, a végét Kun Anna bírta – elsősorban mentálisan – jobban, így nyert.

„Amikor bejutottam a döntőbe, természetesen eszembe jutott, vajon lesz-e aranyérem a két ezüst után – jegyezte meg Kun Anna, aki még nyilatkozata közbe is el-elsírta magát: – Nagyon fontos volt számomra ez a verseny, nagyon szerettem volna megmutatni, mit tudok, mire vagyok képes. Boldog vagyok, hogy ez sikerült. Ez a GP-arany sokat jelent nekem, biztos, hogy kiemelt helyet kap az érem a gyűjteményemben.”

„Ugyan ez »csak« egy ezüstérem, de számomra arannyal ér fel, nagyon boldog vagyok – mondta fülig érő szájjal Muhari Eszter. – Megnézve az ágamat, nem örültem túlságosan, hiszen úgy tűnt, szembe jön velem a dél-koreai Szong Szera, én pedig nem nagyon szeretek a dél-koreaiak ellen vívni, ám ő kiesett, így kisütött számomra a Nap. Onnantól azt éreztem, eljuthatok a végéig. Az, hogy Anna ellen vívtam a döntőt, jó volt, még azt sem bántam, hogy ilyenkor ugye az íratlan szabályok szerint nincs mellettünk edző. Örülök, tényleg örülök ennek az ezüstnek, ez pályafutásom eddigi legjobb eredménye, de nem a csúcsot jelenti, vannak még céljaim, vannak még elérendő eredmények előttem.”

A férfiverseny döntőjét Siklósi Gergely a sportág nagy ikonja, Yannick Borel ellen vívta – nyert a francia, a magyar ezüstéremmel térhet haza.

És elégedetten: „Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen tavaly február óta fájt a sarkam, és csak az előző versenyen, a heidenheimi vk-viadalon vívtam egy év után először úgy, hogy nem éreztem fájdalmat. A párbajtőrvívásban a lábnak kiemelt szerepe van, márpedig én nem tudtam az enyémet rendesen használni. Jó érzés, hogy ismét úgy tudok vívni, ahogyan korábban. Persze, a döntőben hibáztam többször is, meg is fogom majd nézni, de képes vagyok örülni az ezüstéremnek. És annak, hogy Heidenheimben megszereztük az olimpiai kvótát, még inkább, hiszen azzal egy hosszú folyamatot, utat fejeztünk be eredményesen.”

Mindenkinek gratulálunk az elért eredményekhez!

Öttusa: Gulyás Michelle világkupát nyert

Gulyás Michelle győzött szombaton az öttusázók idei első világkupaversenyén, Kairóban.

A 83 fős mezőny keddi selejtezőjében három csoportban zajlottak a küzdelmek, a magyarok közül Gulyás Michelle és Guzi Blanka jutott a legjobb 36 versenyzőt felvonultató elődöntőbe, Simon Sarolta és Bauer Blanka viszont befejezte szereplését. A szerdai körvívásban Gulyás szerepelt a legjobban, 26 győzelmet aratott és csak kilenc ellenfelétől kapott ki, Guzi viszont a mezőny végére került 10/25-ös mutatójával. Így előbbi stabil kiindulási helyzetből harcolhatta ki csütörtökön a 18-as döntőbe jutást, amit gond nélkül meg is tett, míg utóbbinak ehhez nagyon nagy bravúrra lett volna szüksége, de csoportjában 14. lett, ezzel befejezte a versenyt.

A szombati finálét az olimpiai kvótás Gulyás Michelle – aki tavaly is a legjobbnak bizonyult az egyiptomi világkupán – remek szerdai körvívásának köszönhetően az élről kezdte meg. A lovaspályán egy verőhibája volt, a bónuszvívásban megnyerte asszóját, majd a 200 méteres úszásban 2:17.44 perccel a negyedik időt érte el. Végig az élen állt, és a kombinált számot is elsőként kezdhette meg. A négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásban senki sem veszélyeztette a győzelmét, pontosan célzott és jól futott, így nem is kellett hajráznia, nyolc másodperc előnnyel ért célba a dél-koreai Kim Szun Vu előtt. Az összetett számban elég volt neki a 11:45.90 perces 11. legjobb eredmény is ahhoz, hogy különösebb nehézség nélkül megőrizze pozícióját. A harmadik helyen a brit Kerenza Bryson végzett.  

Gulyás Michelle a verseny után a nemzetközi szövetségnek úgy nyilatkozott, hogy mivel Kairóban jóval melegebb van, mint Magyarországon, nehéz volt jól futni, emiatt próbált a lövészetére koncentrálni, hogy megőrizze az előnyét és ne kelljen annyira a futásra figyelnie. Megjegyezte: kívülről könnyű versenynek tűnhetett, de valójában nagyon nehéz volt.

„A lovaglással elégedett voltam, mert nehéz lovat kaptam, amelyik az egyik szemére nem lát, emiatt egy kicsit mindig balra húzott. Nagyon oda kellett figyelnem a technikára, hogy jó ritmusban vegyük az akadályokat. A téli, kenyai edzőtáborban sokat fejlődött a futásom, tavaly eléggé gyenge voltam a fizikai számokban, örülök, hogy javultam” – mondta.

Az összegzését azzal zárta, hogy még nem a mostani az élete formája, de a legfontosabb versenyek később következnek, és úgy érzi, jó úton jár.

Vasárnap a férfiak következtek. Bár náluk éremnek nem örülhettünk, az mindenképpen dicséretes, hogy hárman is a legjobb tízben végeztek. Bőhm Csaba az 5., Szép Balázs a 7., Bereczki Richárd pedig a 9. helyen zárta a kairói viadalt.

A 90 indulót a szerdai selejtezőben három csoportba sorolták be, a magyarok közül Szép, Bereczki és Bőhm végzett a mezőnyében az első 12 között, azaz jutott a 36 fős elődöntőbe, Koleszár Mihály viszont kiesett. Ezt követte csütörtökön a körvívás, melyben Bőhm 18 győzelmet aratott és 17 ellenfelétől kapott ki, míg Bereczki 17/18-cal, Szép pedig 16/19-cel zárt. Ezzel a mezőny közepén, második felében álltak, de így is magabiztosan kerültek pénteken az elődöntős csoportjukból a legjobb 18 közé.

A csütörtöki vívóeredmények alapján az olimpiai kvótás Bőhm 9., Bereczki 12., Szép 15. volt. Utóbbi kettő hibátlanul lovagolt, Bőhm egy rontással ment végig a pályán, a bónuszvívásban pedig Szép remekelt, aki öt ellenfelét legyőzve plusz tíz pontot szerzett, míg Bőhm két pontot tett hozzá addigi teljesítményéhez, Bereczki viszont kikapott a pástra lépése alkalmával.

A 200 méteres úszásban a középmezőnyös helyezése alapján a háromból a középső futamban szerepelt a három magyar. Összességében Bőhm (2:04.12 perc) a második, Bereczki (2:06.44) az ötödik, Szép (2:11.42) a kilencedik időt érte el.

A kombinált szám előtt Bőhm a dobogótól nyolc ponttal elmaradva a hatodik volt, míg Bereczki a hetedik, Szép pedig a kilencedik helyről vágott neki a lövészetekkel megszakított 5×600 méteres futásnak. A második lövészet után Bőhmnek esélye volt dobogós pozícióba felzárkózni, stabilan haladt a negyedik helyen, de a harmadik és főleg a negyedik sorozata már nem alakult olyan jól, mint a korábbiak, így ötödikként futott a célba. Szép hamar felzárkózott az ötödik pozícióba, végül hetedik lett, és még Bereczki is befért a 18-as mezőny első felébe. A kombinált számban Szép (10:18.40 perc) a hatodik, Bőhm (10:19.90) a hetedik, Bereczki (10:35.70) pedig a 12. időt érte el.

A vk-sorozat áprilisban Ankarában folytatódik, majd még a jövő hónap végén Budapesten lesz verseny, aztán májusban Szófiában rendeznek egy fordulót, és abban a hónapban kerül sor a vk-döntőre is, ugyancsak Ankarában. A júniusi vb-t követően az olimpia előtt, de már a kvalifikációs időszak után, július második hetében Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot.

Olimpiai kvótát idén a világbajnokságon lehet közvetlenül szerezni, végül a férfi és női mezőnyt a ranglistáról tölti majd fel a nemzetközi szövetség. Ebből a szempontból fontosak az értékes vk-helyezések.

Női kézilabda: A Ferencváros nyerte a Magyar Kupát

Nagy várakozások előzték meg a Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa Négyes Döntőt, mivel a négy legjobb hazai együttes jutott be. A szakmabeliek és a hozzáértő szurkolók közül is sokan azt várták, hogy a DVSC-Ferencváros-Győr-Mosonmagyaróvár kvartett küzdelme sokáig emlékezetes marad. Így is lett.

Az első szombati elődöntőt a Győri ETO és a Debrecen játszotta. A két BL-résztvevő csapat tavaly is a sorozat ugyanezen fázisában került szembe egymással, s a győriek már akkor is csak egyetlen árva góllal bizonyultak jobbnak a Lokinál.

Az idei mérkőzésen kezdetben sokáig úgy tűnt, viszonylag simán nyerhetnek a zöld-fehérek, ugyanis a 6. percben Veronica Kristiansen harmadik góljával átvették a vezetést, amit egészen a hajráig nem is engedtek ki a kezükből. A győriek védelme jól működött, a kapuban Sandra Toft egyre-másra jól avatkozott játékba, míg támadásban nagyszerűen találta meg a villámléptű belső hármas a beálló poszton Kari Brattset Dalét és Linn Blohmot. Hiába egyenlített 10:10-nél Kácsor Gréta pattintott lövésével a Loki mínusz háromról, fordítania nem sikerült. Sőt, kihagyott hetes, majd szélső ziccerből lőtt kapufa után a szünetre nemcsak hogy visszaállt a különbség, de még egyet rá is pakolt az ETO együttese.

A 16:12-es első félidőt követően egészen a hatgólos fórig meg sem álltak a győriek, de amikor tovább nyílt volna az olló, Catherine Gabriel fogott meg két labdát, míg Töpfner Alexandra hétméteresekkel gondoskodott róla, hogy negyedórával a vége előtt újból látótávolságba kerüljön a DVSC. A hajrá kezdetén Toft védett büntetőt, de ezzel is csak elodázni tudta, hogy a Loki felzárkózzon. A másik oldalon Gabriel babrált ki a hetest lövő Ana Grosszal, sőt, a francia kapus Line Haugsted labdáját is kivédte, így Füzi-Tóvizi Petra gólja egyenlítést ért az 56. percben. Bár egy támadás erejéig fordítottak a debreceniek, gólra gól volt a válasz, Toft pedig újabb bravúrt mutatott be, s mivel az utolsó labdát az egyenlítésért elszórták a fehérmezesek, ismét a zöld-fehérek jutottak be a döntőbe. A végeredmény: 29:28.

Andrea Lekics visszatérése volt a legnagyobb kérdés a Ferencvárossal kapcsolatban a négyes döntő előtt, hiszen az tudott volt, hogy a januárban kézközépcsonttörést szenvedő klasszis irányító egy ideje újból edzésbe állt, azt azonban csak sejteni lehetett, hogy akár már az elődöntőben visszatérhet. Hogy milyen formában, arra elég gyorsan választ adott a zöld-fehérek motorjának tartott játékos, ugyanis megállíthatatlanul robotolt a Mosonmagyaróvár ellen, hat góljával oroszlánrészt vállalt a címvédő sikerében, amely így sorozatban harmadik döntőjére készülhetett.

Pedig az első negyedórában korántsem tűnt egyértelműnek az FTC fölénye – Szemerey Zsófi nagyszerű védésekkel igyekezett demoralizálni a a zöld-fehérek lövőjátékosait, csapata pedig rendre egyenlített, vagy lőtávolon belülről követte ellenfelét. Rendkívül sok volt egyébként a technikai hiba, sorra adták el a labdát a csapatok, és a lépések számára is oda kellett figyelniük a játékvezetőknek. Az első félidő hajrájában Tomori Zsuzsanna sérült meg, amikor Lancz Barbora lövésre lendülő kezével találta szemben magát – az FTC védőspecialistája ezt követően már nem is lépett pályára. Miközben Tomorit a pálya mellett ápolták, csapattársa, Janurik Kinga kezdett parádéba, és a válogatott kapust a negyedórás pihenő sem hűtötte le – 13 védett labdával zárta az összecsapást.

Rövid ideig azért ráhozta a frászt a fővárosiakra a Lajta-parti együttes, de Allan Heine időkérése rendet tett a fejekben. Már héttel is mentek a kilencedik kerületiek, ám akárcsak az első elődöntőben, a hajrában itt is jöttek a hibák, az MKC pedig az utolsó két percre két gólra jött fel. A fordításra már nem maradt ereje, így az FTC jutott be a fináléba, amelyben tizedszer csaphatott össze az ETO-val. A végeredmény: 29:25.

A tegnap délutáni bronzmérkőzésen a két csalódott csapat csatája egészen parázsra sikeredett, mindkét gárdán látszott, hogy fontos számára az MK-dobogó elérése.

Albek Annát a 10. percben már másodszor állították ki, de a DVSC egyenlítését követően amint az átlövő visszatért, csapata ellenállhatatlan játékkal lépett el. Az MKC csapatkapitánya, Tóth Eszter valódi vezérként játszott, Szilágyi Zoltánnak pedig már az első félidőben ki kellett kérnie második idejét is, hogy rendezze a debreceni sorokat. A hajrára aztán elszabadult a pokol a pályán, egyre durvábbak lettek a felek, amit nem mindig tudtak kezelni a játékvezetők – jött is a lelátóról az „Egyformán fújjatok!” skandálás. Közben Gabrijela Bartulovic kezdett kapusparádéba, és miután két hetest is védett, a Loki a félidőre nemcsak egyenlített, fordított is.

A szünet után villámrajtot vettek a debreceniek, akik a 45. percre tulajdonképpen eldöntötték a meccs sorsát. Az óváriak küzdöttek, küszködtek, de a második félidőben sokkal nagyobb erőkifejtést igényelt tőlük az ellenfél védőfalának feltörése. A végjátékban Szemerey Zsófi bár fontos pillanatokban védett, így hétről négy gólra még visszakapaszkodott Gyurka János együttese, a fordításra már nem maradt ereje, így a bronzcsata az eredményt tekintve sima lett, és a Debrecen idén is behúzta a harmadik helyet. A végeredmény: 34:29.

A Győr zsinórban huszadik alkalommal játszhatott Magyar Kupa-döntőt, s eddig nem volt példa arra, hogy zsinórban három finálét elveszítsen. Most ez eshetett meg a Rába-parti zöld-fehérekkel, amennyiben újfent a fővárosi zöld-fehérek bizonyulnak jobbnak náluk.

A Ferencváros meglehetősen szűk kerettel, többnyire két-három játékost váltva játszotta le az utolsó találkozót, ráadásul az elődöntőben elvesztette az orrcsonttörést szenvedő Tomori Zsuzsannát, akit az eredményhirdetés után a szurkolótábor is hosszan éltetett. Miközben az FTC-játékosok önfeledten ünnepeltek, a győriek csalódottan indultak be az öltözőbe – az évad végén visszavonuló Stine Oftedal a könnyeivel küszködve válaszolt az őt megállító újságírók kérdéseire.

Mindkét együttes tudta, hogy csak határozott, kemény védekezéssel tudja megfogni riválisát, ennek megfelelően kevés gól született a mérkőzésen. Bár 6:1 is volt az állás az első tíz perc végén, az ezúttal is szenzációs napot kifogó Böde-Bíró Blanka védései és két győri kapufa után villámgyorsan ott termett a Ferencváros a győriek nyakán, a szünet előtt 9:9-nél beérte a rekord­győztest, fordítania azonban – ekkor még – nem sikerült Sandra Toft zseniális védései miatt.

A térfélcsere után folytatódott a kapusparádé, mindkét oldalon rengeteg volt a technikai hiba, de a hajráig állandósult a Rába-partiak két-három gólos előnye. Úgy tűnt, addigra elfogynak a fővárosi játékosok, akiknél 46 perc alatt mindössze négyen (!) találtak a kapuba. Aztán következett a hideg zuhany: Emily Bölk a legjobb pillanatban kezdett gólgyártásba, csapata pedig az 50. percben egyenlített, az 54.-ben először a vezetést is átvette. Sorjáztak a Böde-Bíró bravúrok – az ellenfél nyolcperces gólcsendje alatt hat (!) labdát fogott –, a Győr pedig megint lefagyott, így lemaradt egy újabb trófeáról. A végeredmény: 25:23.

Férfi kézilabda: Simán győzött a Veszprém

A Telekom Veszprém 39:29-re nyert hazai pályán az Egerrel szemben a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. Ezzel a tízgólos sikerrel a címvédő és éllovas bakonyiak továbbra is veretlenek a bajnokságban.

A bajnokság állása:

1. Veszprém1818740–482+25836
2. Szeged17152615–492+12330
3. Tatabánya18135566–508+5826
4. Ferencváros171115562–504+5823
5. Csurgó18927521–520+120
6. Budakalász18108508–522–1420
7. Dabas18819506–528–2217
8. Balatonfüred18810475–499–2416
9. Gyöngyös186210527–570–4314
10. NEKA18612478–523–4512
11. Komló18612481–530–4912
12. Eger18612461–567–10612
13. PLER183213477–557–808
14. Fejér-B.Á.L. Veszprém18216483–598–1154
Férfi vízilabda: Győzött a Ferencváros a Bajnokok Ligájában

A védekezés nyeri a meccseket – ez volt az alapelv már Varga Zsolt irányítása alatt is a Ferencvárosnál, és ez nem változott meg azóta, hogy a nyáron Nyéki Balázs vette át a csapatot. A születésnapos szövetségi kapitány, Varga Zsolt természetesen ott volt a lelátón, meg is kapta a szokásos Halász Judit-örökzöldet a B-közép előadásában.

Nos, a védekezés az Olimpiakosz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is kitett magáért, mire a görögök belőtték az első emberelőnyös góljukat, már csak öt perc volt hátra a meccsből… Egyébként ez volt a kilencedik görög fór, az első nyolcat emberfölötti munkával kivédekezte az FTC, egyszer még az is előfordult, hogy addig kereste az ellenfél az üres embert, amíg letelt a támadóidő.

És ez még nem is a lehető legerősebb összeállításában szereplő Ferencváros volt, a sérüléssel bajlódó Varga Dénes ezt a meccset még előre tervezetten kiülte, az viszont már nem volt tervben, hogy az első negyedben Edoardo Di Somma kiszenvedi magát a medencéből, hogy aztán a folytatásban a bal vállát jegelve ücsörögjön a kispad végén.

Ott volt azonban többek között Sztilianosz Argiropulosz, aki négyszer is mattolta válogatottbeli csapattársát, Emmanuel Zerdevaszt. A balkezes Dusan Mandics is kiemelkedően játszott támadásban, ő háromszor púpozta ki a hálót a kapu megfelelő részén. A görögök magyarja, Vámos Márton egyet vállalt, majd a harmadik negyedben kipontozódott, így ezúttal a végjátékban nem tudott segíteni a csapatán.

A görögök a harmadik negyedre látványosan kipukkadtak, a mérkőzés pedig a negyedik negyed elején dőlt el, amikor Vigvári Vendel mindenkit meglepett egy rövid sarkos bombával, ekkor már öt góllal, 9:4-re vezetett a Ferencváros. A koncentráció ezután valamelyest érthető módon lazult, és azt se felejtsük el, hogy az FTC-nek Di Somma kiesése miatt eggyel kevesebb mezőnycseréje volt. A görögök kozmetikáztak az eredményen, de a 11:9 ne tévesszen meg senkit, a zöld-fehérek magabiztos győzelemmel kezdték a második csoportkört.

Férfi vízilabda: A BVSC előnyből, a Vasas hátrányból várhatja az Eurokupa visszavágóit

Kovács Péter megmondta.

A BVSC-Zugló magyar válogatott centere a férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjének első mérkőzése előtt nem győzte hangsúlyozni, mennyire erősek fizikailag a szerb Crvena zvezda játékosai, amiről a zuglói közönség is hamar meggyőződhetett. Nem véletlenül szerepelt a rivális az ősszel még a Bajnokok Ligájában, ráadásul a Ferencváros kvartettjében, és bár a zöld-fehérek ellen nem volt keresnivalója, azért csak összekapart hét pontot. Más kérdés, hogy kaphatott volna könnyebb ellenfelet is a BVSC, ha az utolsó fordulóban nem bukja el a csoportelsőséget, de a sorsolás után már kár lett volna ezen keseregni.

Merthogy Kovács Péter azt is megmondta, hogy lendületes játékkal egyáltalán nem verhetetlen a Zvezda. A labdaszerzések és Gyapjas Viktor védései után gyors indítással azonnal a kapu előtt termett a házigazda, és bár Csacsovszky Alex irgalmatlan erejű próbálkozásánál még a kapufa kisegítette a szerbeket, Gyárfás Tamás hasonló lövése már beakadt. Kovács Péter pedig nemcsak beszélt a sebességről, hanem maga is ficánkolt középen, és miután két tempónyira elszakadt őrzőjétől, látványos centerakciógólt szerzett.

A vendégek eközben úgy gyakorolták az emberelőnyös játékot, mintha csak edzésen lennének, az első negyedben ugyanis többnyire hat az ötben vagy hat a négyben támadhattak. Az első fórjaikat gólra váltották, de utána két emberhátrányt is kibekkelt a fegyelmezetten játszó BVSC, a szurkolók pedig a jó védekezést is üdvrivalgással jutalmazták.

És akkor mit mondjunk Gyárfás Tamás második góljára? Miután a zuglóiak balkezese szinte lehetetlen szögből talált utat a rövidbe, a drukkerek nem kímélték a téli szünetben renovált dobokat – jelentjük, állták a sarat. Gyapjas Viktor nemkülönben, de amikor ziccerrel ért véget a Zvezda támadása, ő sem tudott mit tenni, márpedig a második negyedben egyre többször jutottak el tiszta helyzetig a vendégek.

Így aztán 5:2-ről csakhamar 5:4 lett, sőt, időkérés után az egyenlítésért is mehettek a belgrádiak, de mielőtt nagyon belelendültek volna, Csapó Miklós megtörte a BVSC csaknem ötperces gólcsendjét. Azért a nagyszünetre visszaállt az egygólos különbség, de a lényeg, hogy lépéselőnyben maradt Kemény Kristóf alakulata a szerb vízilabda minden jellemzőjét felvonultató, ebből kifolyólag igencsak kellemetlen stílusú riválisával.

A gólszerzők nevét dalba foglaló szurkolók kis túlzással a teljes csapatnévsort felsorolták, mert a védekezéshez hasonlóan a támadásból is mindenki kivette a részét – jobban akarta a győzelmet a BVSC, és többet is tett érte. A kritikus harmadik negyedben egymást érték a blokkok és a labdaszerzések, és miután Gál Dávid lövésénél átcsorgott a labda a képzeletbeli gólvonalon, már 9:5-re vezetett a magyar együttes.

Addig sem volt éppen feszültségmentes a mérkőzés, de a négygólos hátrány igazán felpaprikázta a szerbeket, miközben a játékvezetők továbbra is ipari mennyiségben fújták a kiállításokat. Nemhogy a párharc, a mérkőzés sem dőlt el, mert a Zvezda megfelezte a különbséget, vagyis a lehető legjobbkor jött a záró negyed elején Csacsovszky Erik megúszásgólja. Csapó Miklós ráadásul negyedszerre is megvillant a rosszkéz-oldalon, ötméteresét viszont bravúrral védte Vladimir Misovics – nem sikerült leszakítani a derekasan küzdő vendégeket.

Az utolsó percek adok-kapokjában Gavril Szubotics tolta a szerb szekeret, de góljaira rendszerint érkezett zuglói válasz. A BVSC-Zugló végül 13:11-re nyert, így hazai medencében kétgólos előnyt harcolt ki – két hét múlva Belgrádban kiderül, hogy elég lesz-e a továbbjutáshoz.

A hat világbajnokkal felálló Jug Dubrovnik otthonában ugrott medencébe a VasasPlaket a nyolcaddöntő első mérkőzésén, és álomszerűen kezdte a meccset: Sztrahinja Rasovics elhozta a ráúszást, és góllal fejezte be az első akciót. A horvátok átvették az irányítást a meglehetősen korán emberelőny-emberhátrány gyakorlásba torkolló találkozón, 3:3 után sorozatban négy gólt lőttek, de mielőtt végleg elúszott volna a hajó, magához tért a Vasas. Konarik Ákos megtörte a csaknem hatperces gólcsendet, Burián Gergely dudaszós gólja pedig megfelezte a különbséget a nagyszünet előtt. A folytatásban két-három gól között billegett a differencia, egészen a negyedik negyed elejéig, amikor megint elléptek néggyel a horvátok. Innentől kezdve a Vasas azért küzdött, hogy ne dőljön el a párharc már az első mérkőzésen. Ebben nem segített az újabb hatperces gólcsend, Marko Zuvela kipontozódása után Burián azonban ismét fontos gólt lőtt. Két és fél perccel a vége előtt Batizi Benedek is betalált, erre még Hannes Daube válaszolt, az utolsó percben viszont a nagyot játszó Burián duplázott, a Jug így csak 12:11-re győzött, a remekül hajrázó Vasas megteremtette magának az esélyt a két hét múlva esedékes visszavágóra.

Női vízilabda: Kettő-kettő a magyar csapatok mérlege a női BL-ben

A Dunaújváros és az UVSE nyert, a Ferencváros és az Eger viszont kikapott a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 5. fordulójában.

Megadták a módját a ferencvárosiak a szombat esti „kettős rangadónak”: már a női csapat játékosai is füst- és fénykapun, tömött lelátók előtt vonulhattak be a Mataró elleni ütközetre. A Bajnokok Ligája előző kiírásában ezüstérmes spanyol sztárcsapat egyértelmű esélyesként érkezett a Császár-Komjádi-uszodába, és csoportelsőként távozott onnan, így az FTC biztosan nem jut be az elitsorozat négyes döntőjébe.

A remények életben tartásához egyébiránt kilenc góllal kellett volna győznie, ami igencsak valószínűtlennek tűnt. Az őszinél szorosabb mérkőzésben viszont joggal reménykedtek a zöld-fehérek szimpatizánsai, a Ferencváros az idegenbeli 13:5-ös vereség után hazai medencében 13:8-ra maradt alul, és akadtak biztató elemek a játékában.

Kiss Alexandra például az első és az utolsó negyedben is bravúrral védte Keszthelyi Rita ötméteresét – a vendégek magyar válogatott légiósa azért így is szerzett két gólt, aminek ezúttal csak a felettébb lelkes matarói utánpótlás-játékosok örültek. A túloldalon Pőcze Panna tökéletes ejtéssel jelentkezett, háromgólos hátrányát még a nagyszünet előtt ledolgozta az FTC, csakhogy utána tizenöt percen át gólképtelen maradt.

A Mataró fegyelmezett védekezésére a végjátékban talált ellenszert a Ferencváros, amely újabb három nullás sorozattal zárta le a mérkőzést, és helytállásáért vastapsot kapott a szurkolóktól.

Tapsolhattak a dunaújvárosi szimpatizánsok is, csapatuk ugyanis az egyaránt négygólos Garda Krisztina és Kardos Dominika vezérletével fordulatos mérkőzésen 13:11-re nyert a francia Mulhouse ellen. Győztesen hagyta el a medencét az UVSE is, amely nem adott esélyt a spanyol Mediterraninak (18:12), az Eger viszont 14:11-re kikapott a görög Ethnikosz otthonában.

Az említett csapatoknak már a forduló előtt eldőlt a sorsuk, így a Bajnokok Ligája négyes döntőjét ezúttal magyar résztvevő nélkül rendezik meg.

Női vízilabda: Kikapott, így még nem továbbjutó a BVSC az Eurokupában

A BVSC meglepetésre 15:14-re kikapott a német Spandau Berlin vendégeként a női vízilabda Eurokupa csoportküzdelmeinek szombati ötödik fordulójában.

A zuglói együttes győzelemmel bebiztosíthatta volna továbbjutását – és előzetesen erre minden esélye megvolt, tekintve, hogy októberben 14:5-re diadalmaskodott a berliniek fölött –, így viszont a záró körben a pont nélküli francia Nancy ellen kell ezt megtennie otthon, miközben a százszázalékos olasz Pallanuoto Trieste-nek meg kell vernie a Spandaut.

Férfi röplabda: A Kaposvár nyerte a Magyar Kupát

Hosszú böjtnek vetett volna véget a Kaposvár és a Kazincbarcika is a férfi röplabda Magyar Kupa vasárnap esti döntőjében. A 18 elsőségükkel rekorder somogyiak legutóbb 2016-ban, éppen Érden győztek, míg a háromszoros első Vegyész legutóbb 2018-ban diadalmaskodott, ugyancsak az érdi csarnokban – akkor a mostani vezetőedző, Toronyai Miklós még játékosként segítette az ötszörös ezüstérmes borsodiakat.

A szombati női helyosztókhoz hasonlóan a hangulat ezúttal is nagyszerű volt, mindehhez pedig élvezetes játék párosult. Pazar nyitásokkal, blokkokkal (zúgott is a lelátón a „Barcikai Nagy Fal” rigmus) és akciókkal indult az aranycsata. A kezdeti kiélezett küzdelem után bődületes szervákra alapozva (ebben az első kupaaranyára hajtó Baróti Árpád járt az élen) fokozatosan elhúzott és simán került előnybe a Kaposvár.

A második játszmában sem volt ellenszere a Vegyésznek az erőtől duzzadó és rendkívül koncentrált somogyiak játékára. A gördülékenyen és stabilan röplabdázó rekorder elképesztő és demoralizáló blokkokkal (csak ebben a szettben hétszer sáncolt sikeresen a somogyi fal) húzott el és vezetett 2:0-ra. A harmadik szettre felszívta magát a hatékonyabban fogadó Barcika, amely minden játékelemben sokat javult, így megérdemelten szépített. A borsodi lendület kitartott, miközben a kaposváriaknál hiányoztak a jó egyéni teljesítmények, ezért kiegyenlítetten alakult a negyedik felvonás. Az egyre jobban belelendülő VRCK a szenzációs hajrát jobban bírta és a cseh Jan Jirásek elképesztő ászával egyenlített.

„Kezdődik a döntő!” – kiabálták a barcikai drukkerek. Így lett egy simán induló döntőből őrületes csata. A Vegyész-szurkolók rigmusa felébresztette Barótiékat, akik 5:0-val kezdték az ötödik játszmát, de a Kazincbarcikát nem lehetett megtörni és 14:14-nél utolérte a riválisát – az utolsó két pont azonban a Kaposváré volt, így megszerezte a 19. Magyar Kupa-elsőségét.

A bronzérmet a négyszeres győztes és tizenötszörös ezüstérmes Kecskemét szerezte meg, miután szoros csatában legyőzte a legutóbbi négy kiírást megnyerő Pénzügyőrt. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a második szett elején, 11:9-es PSE-vezetésnél a fővárosiak alapembere, Kiss Dániel egy ütése után a leérkezésnél a hálónál rálépett ellenfele lábára és megsérült a bal bokája, már nem tudott visszaállni.

Női röplabda: Zsinórban harmadszor MK-győztes a Vasas

Ki állítja meg a Vasast?

Ez volt a kérdés a női röplabda Magyar Kupa szombat esti, érdi döntője előtt. Sőt, tulajdonképpen évek óta ez a kérdés a honi női szakágban, hiszen a fővárosiak az elmúlt két idényben a bajnokságban és az MK-ban is dupláztak és az aktuális idényben sem találtak még legyőzőre itthon. Egyedül éppen a döntős rivális Békéscsaba tudott két játszmát nyerni, így pontot szerezni a piros-kékek ellen még tavaly december elején az Extraliga alapszakaszában.

A hangulat és a körítés (fények, füst, csak a lábdob hiányzott egy Tankcsapda-dalhoz…) egyébként kiváló volt az arénában, valóban a sportág ünnepéről beszélhettünk. A finálé kezdése is abszolút méltó volt egy aranycsatához. Kiélezett és kiegyenlített küzdelmet hozott az első játszma első fele, majd 10:9-es vezetése után jó nyitásaira építve négy-öt pontos előny épített ki a Vasas, amely biztosan került előnybe.

A második felvonást is precíz szervákkal nyitotta a címvédő, amely stabilabb és összeszedettebb alapjátékot mutatott, miközben csabai részről továbbra is akadozott a nyitásfogadás. Az akarattal azonban nem volt gond, a válogatott ütő Glemboczki Zóra vezérletével 13:9-es és 19:14-es hátrányból is közelebb tudott zárkózni a BRSE, de az egyenlítéstől messze állt. A kritikus pillanatokban a jóval kevesebbet hibázó, kuparekorder fővárosiak voltak higgadtabbak, így egy szettre kerültek az újabb aranyéremtől.

A sorozatban harmadik, története 16. elsőségét begyűjtő Vasas élt is a kínálkozó lehetőséggel, igazolva, hogy változatlanul megközelíthetetlen a hazai porondon, míg a Békéscsaba a 2016-os és 2017-es aranya után immár ötödször zárt másodikként az MK-ban.

A bronzérmet a bajnoki elődöntős Kaposvár szerezte meg, miután meggyőző játékkal, 87 perc alatt 3:0-ra legyőzte a Nyíregyházát – a két csapat tavaly is összecsapott egymással a harmadik helyért, akkor a kilencszeres MK-győztes, ötszörös második szabolcsiak kétszettes hátrányból fordítottak, de most nem volt esélyük.

Tékvandó: Két magyar olimpiai kvóta is született Szófiában

A nők 67 kilogrammos versenyében szereplő Márton Viviana és a férfiak 68 kilogrammos mezőnyében szereplő Józsa Levente is bejutott a döntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett vasárnap a tékvandósok szófiai kvalifikációs tornáján.

Márton Viviana rögtön egy intésponttal vezetést szerzett a mindent eldöntő meccsen a holland Amy Wink elleni elődöntőben, innen pedig igazi taktikai csata vette kezdetét. A magyar lány a féltávnál talált fejre, majd ütött is egy pontot (5:0). Végül tekintélyt parancsolóan 9:1-re nyerte az első etapot. Tapogatózással kezdődött a második felvonás és sokáig pont nélkül maradtak a felek, aztán viszont Márton Viviana „robbantott” és elment hattal. Innen pedig „öröm-tékvandó” kezdődött és nem túlzás, lemosta ellenfelét, s megszerezte Magyarország újabb olimpiai kvótáját.

Nem sokkal később aztán megszületett a harmadik magyar kvóta is, miután Józsa Levente is bejutott a döntőbe a 68 kilós férfiak versenyében: a magyar versenyző már az első etapban is nagy fölényben volt, 13:2-re nyerte a menetet, a másodikban pedig számolni is kellett izraeli ellenfelére, aki az utolsó másodperceket fel is adta.

Korábban a 2023-as világranglistáról Salim Omar, a 2020-as tokiói olimpia ötödik helyezettje biztosította részvételét a nyári ötkarikás játékokon, amelyre így három magyar tékvandós biztosította helyét.

Gratulálunk a kvótaszerzéshez!

A kiemelt kép forrása: Földi Imre / Nemzeti Sport

Szólj hozzá!