Kézilabda, kosárlabda és birkózás – Hétvégi Összefoglaló

Az újabb tavasziasra sikeredett februári hétvége sem telt el magyar érdekeltségű sportesemények nélkül, s ezúttal is volt ok az örömre. A Hétvégi Összefoglaló legújabb kiadásában elsősorban a kézilabdakupák, a kosárlabda-bajnokságok és a birkózók Európa-bajnoksága lesz terítéken, de röviden szó fog esni a fedettpályás atlétikai magyar bajnokság történéseiről is. Tartsatok velünk!

Női kézilabda: Kikapott, de továbbjutott a Ferencváros

A női kézilabda Bajnokok Ligájában legutóbb döntős Ferencváros játékosai úgy vágtak neki a Metz elleni utolsó csoportmérkőzésnek, hogy nem szeretnék, ha más csapatokon múlna a továbbjutásuk. A képlet leírva egyszerűnek tűnt a kezdés előtt: ha a sorsdöntő záró körben a zöld-fehérek pontot szereznek Franciaországban, akkor nem kell izgulniuk vasárnap délután a Rapid Bukarest–Esbjerg találkozó eredménye miatt.

A ferencvárosiaknak egyébként jó emlékeik lehettek a metzi visszatérésükről, hiszen az előző idény negyeddöntőjének visszavágóján tavaly május 7-én földöntúli csodával dolgozták le a hazai első meccsen összeszedett hatgólos hátrányukat és jutottak be történetük során először a budapesti négyes döntőbe. A végén kis híján most is magyar örömünneppel ért véget a csata…

Az FTC kapujában ezúttal Janurik Kinga kezdett, aki rögtön két védéssel tette le a névjegyét, támadásban pedig a Klujber Katrin, Simon Petra, Béatrice Edwige, Emily Bölk belső négyes rohamozott. Az 1:1-et hozó első öt percben mindkét csapat óvatosan és pontatlan megoldásokkal kézilabdázott, utána viszont felpörögtek a felek. A tizedik perc elteltével kettő góllal léptek el a franciák, ám ekkor még gyorsan sikerült egyenlíteni. Janurik fontos bravúrokkal tartotta a lelket támadásban sokat hibázó társaiban, egyedül azonban nem tehetett csodát – az első játékrész utolsó tíz percére négytalálatos fórral fordultak rá a hazaiak, akik a félidőben már öttel vezettek (14:9).

A mutatott játék alapján ferencvárosi szempontból tetemesnek tűnő hátrányt a szünet után sem sikerült csökkenteni. Bár Janurik tartotta kiváló formáját, védéseivel nem tudta felrázni a többieket, így a 37. percben 18:11-es metzi vezetésnél az FTC dán trénerének, Allan Heinének időt kellett kérnie. Hatott az eligazítás, négy perccel később a jól beszálló jobbszélső, Kovács Anett két góljával 19:16-ra zárkózott együttese. A hazaiak ettől egyből megrázva magukat, egy emberelőnyt is kihasználva tíz perccel a vége előtt megléptek hattal.

A franciák láthatóan így hihették, de korántsem dőlt még el a csata. A drámai hajrában nagy küzdéssel egyre zárkózott a Ferencváros, amely az elrontott utolsó hazai akció után időt kért, és öt másodperccel a vége előtt még támadhatott az egyenlítésért. Simon Petra lövése azonban a kapufán csattant, így 25:24-es vereség lett a vége, no meg a körömrágás amiatt, hogy az Esbjerg legyőzi-e a Rapidot Bukarestben. Végül simán nyertek a dánok, így az FTC a B-csoport 6. helyén zárva épphogy, de bejutott a középdöntőbe, ahol a Brest lesz az ellenfele.

Női kézilabda: A Loki győzelemmel, a Győr döntetlennel zárta a csoportkört

Miután a Bietigheim szombaton legyőzte a Buducsnosztot, a már biztosan továbbjutó DVSC-nek is hoznia kellett a kötelezőt a zárófordulóban a csoportutolsó Sävehof ellen, hogy megtartsa ötödik helyét a német bajnok előtt.

Habár mindkét félidőt nyögvenyelősen kezdte a Loki, összességében egy percig nem forgott veszélyben a győzelme. A magyar bajnoki- és kupabronzérmes debreceniek a 9. percben vették át először a vezetést az MTK-tól a Győr elleni hazai BL-siker során súlyosan megsérült Hámori Konszuéla kidőlése miatt visszatérő, és végig nagyszerűen teljesítő Szabó Nina találatával. Tartósan ellépniük csak a 20. percre fordulva sikerült, amikor már „üzemmelegen” működött a gépezet – felkeményedett a védelmük és gyors gólokat szereztek.

A 18:14-es félidei vezetését követően mintha kissé alábbhagyott volna a cívisvárosiak lendülete: egy rossz megmozdulás után Szilágyi Zoltán nemtetszését kifejezve hatalmasat rúgott a levegőbe. Három gólnál közelebb mindenesetre nem zárkóztak a svédek, sőt, Töpfner Alexandra vállára vette a Debrecent, és a csereként beálló Csernyánszki Liliána is jó pillanatokban villant, így a hajrára már tíz is volt közte. A DVSC simán legyőzte a végjátékra kissé elfáradó házigazdát, sikerével pedig minden várakozást felülmúlva 15 ponttal jutott tovább, és a címvédő Vipers Kristiansanddal csaphat össze a nyolc közé jutásért. A végeredmény: 27:36

Két vereség után igyekezett javítani és győzelemmel zárni a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét a Győr a vendég francia Brest ellen. Az A jelű nyolcast már korábban megnyerő, így biztosan negyeddöntős ETO-nál a hosszabb időre kidőlő szlovén válogatott Ana Gros után a kisebb térdsérülése miatt pihentetett dél-koreai Rju Un Hi sem volt bevethető, így klasszikus balkezes jobbátlövő nélkül kellett helytállni.

A találkozó előtt a győri klub vezetősége és a szurkolók az Audi Arénában lévő domborműnél koszorúzással emlékeztek a tíz évvel ezelőtt elhunyt norvég trénerre, Karl Erik Böhnre, aki szerdán töltötte volna be az 59. életévét.

A két együttes az elmúlt években rendre végletekig kiélezett, kiegyenlített és izgalmas csatát vívott egymással, most sem alakult másként. Jó tempóval indult a meccs, a játékosok nagy kedvvel lövöldöztek, kevés hibával, ami kapura ment, az bement, így rengeteg gól esett az első félidőben. A győriek rendre eggyel vezettek, a vendégel rendre egyenlítettek – ez volt a sorminta az első harminc percben (18:18).

A szünet után valamelyest feljavultak a védelmek, az ETO ezen a téren kicsit jobb volt, és hatékonyabban is találta meg a réseket a francia falon. Úgy tűnt, ezzel el is billen a mérleg nyelve a Rába-partiak felé, az utolsó negyedórához érve négy gól volt az előny. A hajrát azonban a Brest is jól bírta, 6:2-es sorozattal három perccel a vége előtt 30:30-nál egyenlített. Az utolsó percben 32:31-nél a győriek időkérés után támadtak, de elhagyták a labdát, az ellentámadásnál pedig a franciák világklasszis beállója, Pauletta Foppa három másodperccel a vége előtt átlövésből egyenlített.

A felek az elmúlt négy évben immár ötödször ikszeltek, az ötszörös BL-aranyérmes magyar bajnok így sorozatban három nyeretlen meccsel fejezte be a csoportkörös szereplését. 32:32

A Győri ETO csoportgyőzelmének köszönhetően automatikusan a negyeddöntőbe jutott, ahol a DVSC – Vipers Kristiansand mérkőzés továbbjutója lesz az ellenfele.

Női kézilabda: Továbbjutott a Mosonmagyaróvár az EL-ben, ahonnan vereséggel búcsúzott a Vác

A Mosonmagyaróvár 22:20-ra legyőzte a Zsilvásárhely csapatát a női kézilabda Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában, ezzel továbbjutott a sorozat negyeddöntőjébe.

A Mosonmagyaróvár sorsa a forduló előtt még nem a saját kezében volt, hiszen a Málaga győzelme esetén biztosan kiesett volna a sorozatból. Azonban a spanyolokat simán verte a Sola szombat este, így hatalmas lehetőséghez juttatta a kisalföldi gárdát, amelynek a csoportutolsó erdélyi együttes ellen kellett egyetlen pontot szereznie a továbbjutásért.

A meccset ugyan jobban kezdték a mosonmagyaróváriak, de a Zsilvásárhely hamar felzárkózott és egészen a szünetig tartotta is magát, így egy meglepő 10:10-es állással fordulhattak a csapatok.

A folytatás során azonban összekapták magukat a vendégek és hamar elkezdték növelni az előnyüket. A második félidő közepén volt, hogy hat góllal is ment a mosonmagyaróvári gárda, ám az utolsó percekben ismét voltak szorosabb pillanatok, hisz az erdélyiek 5:0-s sorozatot futottak, amivel egyre csökkentették a hátrányukat. A hajrában viszont visszatértek a mosoniak a meccsbe és végül sikerült is 22:20-as győzelmet aratniuk, ami a továbbjutást jelentette számukra. 

A Praktiker-Vác saját közönsége előtt 30:24-re kikapott a norvég Storhamartól.

Egy hónapja Norvégiában az egymás elleni találkozón 35:17-re kikapott a Pest megyei együttes, amely múlt vasárnapi kaproncai vereségével már nem juthatott tovább. A selejtezőből főtáblára jutott váci alakulatnak így a szép nemzetközi kupabúcsú lehetett a célja a biztos csoportelső ellen.

Nem kezdtek jól a váciak, a vezetés korai megszerzése után hét percig nem találtak kapuba, a Storhamar ezt is kihasználva negyedóra elteltével háromgólos előnybe került (7:10). Nem igazán találta az ellenszert a vendégek támadásaira a váci védelem, miközben a túloldalon Olivia Lykke Nygaard 50 százalék környéki hatékonysággal védett az első félidőben, amely során többször is volt öt találat a különbség. A játékrész hajrájában aztán javult a Vác védelme, így két gólra felzárkózott a szünetre.

A fordulást követően tíz perc telt el, amikor előbb egyenlített, majd vissza is vette a vezetést a Vác (19:18), amelynek kapujában a csereként beállt Győri Alexa remekelt. Ezt követően pontatlanságok nyomán viszont ismét a Storhamar került lépéselőnybe (23:26), a kapuslehozatallal próbálkozó, az utolsó tíz percben csupán kétszer eredményes Vácnak pedig innen már nem volt visszaút, végül hat találattal kerekedett felül a Storhamar.

A mérkőzés leggólerősebb játékosa a vendégektől Anniken Obaidli lett nyolc találattal. A csoportkör legeredményesebbje, Kuczora Csenge hatszor vette be a Storhamar kapuját.

A csoport másik mérkőzésén a Kapronca 23:22-es vereséget szenvedett a Nyköbing otthonában, de továbbjutása már a forduló előtt biztos volt, végül a 2. helyen került a negyeddöntőbe.

Férfi kézilabda: Továbbjutott a Ferencváros

A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-kupa nyolcaddöntőjéből, mivel házigazdaként 39:36-ra legyőzte a török Besiktast a párharc szombati visszavágóján.

Az FTC keretéből Csörgő Kristóf, Ónodi-Jánoskúti Máté és Balogh Zsolt hiányzott sérülés miatt, vagyis jobbátlövő nélkül kellett játszania a magyar csapatnak.

Nagy iramban kezdődött a meccs, minden percben született legalább egy gól. A törökök először és utoljára 6:5-nél vezettek, és bár az egyre jobban védekező zöld-fehérek egy 4:0-s sorozattal fordítottak, a folytatásban is szoros volt az állás. Két-három találattal rendre előrébb tartott a kevesebbet hibázó Ferencváros, amely a szünetben 18:16-os előnyben volt, de vérzéssel járó orrsérülés miatt elveszítette egyik balszélsőjét, Kovacsics Pétert.

Az első félidőt két kapott, a másodikat viszont két lőtt góllal kezdte az FTC, amelynek a 35. percben összesítésben már hét találat volt az előnye. A klasszikus jobbátlövő hiányát remekül megoldották a magyar csapatnál, és bár a Besiktas játékosai egy pillanatra nem adták fel a küzdelmet, a visszavágó háromnegyedénél eldőlt a továbbjutás. Bognár Alex és Pordán Bálint a folytatásban is remekelt, sőt egyszer a kapus Borbély Ádám is betalált, csapatuk pedig a viszonylag szoros eredmény ellenére magabiztosan győzött.

Bognár mind a kilenc lövését gólra váltotta, Imre Bence hét, Füzi Dániel és Lékai Máté egyaránt négy alkalommal talált be. Győri Kristóf nyolc, Borbély két védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon a 39 éves olimpiai bajnok, négyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok francia beálló, Cédric Sorhaindo mind a tíz lövését értékesítette. 

A negyeddöntő sorsolására kedden kerül sor. A legjobb nyolcban többek között ott van az Eperjes és a Nagybánya is.

Női kosárlabda: Pécsett sem találtak fogást a Diósgyőrön

A női kosárlabda NB I 13. fordulójában a Sopron 94:48-ra nyert a Szigetszentmiklós ellen, míg a Győr Cegléden aratott magabiztos győzelmet. A Vasas két ponttal nyert a BEAC ellen, a Szekszárd pedig a TFSE-MTK-t verte.

A Sopron alaposan bekezdett a Szigetszentmiklós ellen és már a félidőben közel harminc ponttal vezettek. Beatrice Mompremier 17 pontos, 10 lepattanós dupla duplával zárt, míg Varga Aliz 16 pontig jutott, a Sopron pedig végül 94 pontot szórva nyerte meg a mérkőzést.

A sereghajtó Cegléd továbbra is nyeretlen, mert bár két negyed után még csak két pont volt a hátránya, végül 90:62-re kikapott otthon a Győrtől, amelyben Dombai Réka 22 pontot dobott.

Még nála is eredményesebb volt Kathryn Westbeld, aki 34 ponttal járult hozzá a Szekszárd TFSE-MTK elleni 86:77-es hazai győzelméhez.

A listavezető Diósgyőr 75:71-es győzelmet aratott a Pécs vendégeként azt követően, hogy az utolsó negyednek ötpontos hátrányból futott neki, ám remek hajrájának köszönhetően továbbra is őrzi 100%-os mérlegét.

A forduló eredményei:

Pécs – Diósgyőr 71:75

Sopron – Szigetszentmiklós 94:48

Szekszárd – TFSE-MTK 86:77

Vasas – BEAC 74:72

Cegléd – Győr 62:90

A bajnokság állása:

1. Diósgyőr14141066–78828 1.000 
2. Győr141221189–94926 0.929 
3. Szekszárd14951084–93323 0.821 
4. Sopron14951130–87123 0.821 
5. Pécs14951081–91823 0.821 
6. TFSE-MTK14861043–97022 0.786 
7. Vasas1459812–102119 0.679 
8. BEAC14311941–115417 0.607 
9. Szigetszentmiklós14113830–114315 0.536 
10. Cegléd1414714–114314 0.500 
Atlétika: Kerekes Gréta legyőzte Kozák Lucát

Takács Boglárka szombati 60 méteres rekordjavítása után vasárnap a 200 méter országos csúcsát is megdöntötte a fedett pályás atlétikai magyar bajnokságon. Két, már biztos vb-résztvevő gátfutónk csatájából Kerekes Gréta jött ki győztesen, aki 7.96-os egyéni csúcsot elérve legyőzte Kozák Lucát a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban.

Óriási csatát hozott a női 60 méteres gátfutás a várakozásoknak megfelelően. Kerekes Gréta három századmásodperccel jobb 2024-es idővel várhatta az országos bajnokságot, mint a szám hazai rekordere, Kozák Luca. Két klasszisunk egymástól eltérő előfutamba kapott besorolást, ami tovább fokozta az izgalmakat. Kozák 8.09-cel, Kerekes 8.10-zel biztosította a helyét a fináléban. A döntő a teljes hétvége legmagasabb színvonalú versenyét hozta, ahol a 20 éves Tóth Anna is beszállt a harcba. A fiatal reménység 8.05-ös új U23-as országos csúccsal lett bronzérmes, amivel ő is egy tizeden belül volt a győzteshez képest. Az aranyérem végül a jól hajrázó Kerekesé lett, aki életében először futotta le nyolc másodpercen belül a 60 m gátat. 7.96-os teljesítményétől Kozák öt századdal maradt el, de ő is idei legjobbját érte el, ami mindenképp biztató a fedett pályás világbajnokság előtt két héttel.

A március 1. és 3. között Glasgow-ban sorra kerülő megmérettetésen Takács Boglárkának is szurkolhatunk majd. A BHSE sprintere elképesztő formában van, míg szombaton 60 méteren, addig vasárnap 200 méteren döntött magyar csúcsot. Minden idők leggyorsabb magyar sprinternője ezúttal Orosz Irén 1982 óta fennálló beltéri rekordját adta át a múltnak 23.56 másodperces remeklésével. Az ezüstérmes Sulyán Alexa alig 18 évesen nemcsak az U20-as, de az U23-as országos csúcsot is 23.70-re javította.

Szintén megvan az esélye a vb-kijutásra Szeles Bálintnak, aki visszafogottabb rajtja után legyőzte a 200 méteren is dobogós helyen záró Eszes Dánielt 60 m gáton. A 25 esztendős atléta a döntőben 7.74 másodperc alatt ért célba, aminél egyszer sem futott jobban a télen.

Tovább tart Vindics Balázs elképesztő sorozata: az UTE középtávfutója 2016 óta legyőzhetetlen 800 méteren, vasárnap zsinórban kilencedik bajnoki címét nyerte meg. Palkovits István a szombati 1500 méter után az ob második napján 3000 méteren sem talált legyőzőre. Hozzá hasonlóan szintén duplázott Molnár Attila, aki egy nappal azután, hogy megnyerte a 400 métert, a Ferencváros váltóját is sikerre vezette.

Birkózás: Két bronzérem a magyar mérleg a hétvégéről

A hátunk mögött hagyott héten Bukarestben rendezték meg az idei birkózó-Európa-bajnokságot. Hétközben a magyar csapat Nagy Bernadett révén egy bronzérmet szerzett 76 kilogrammban.

A hétvégén a szabadfogásúaké volt a küzdőtér, s ott bizony voltak éremre is esélyes magyar indulók. Végül nem is kellett csalódnunk.

Bronzérme a hétvége előtt még nem volt. Világ- és Európa-bajnoki címe viszont igen, s olimpiai kvótásként ezúttal dönthetett úgy Muszukajev Iszmail, hogy ezúttal nem 65, hanem 70 kilogrammban próbál szerencsét. Pénteken két mérkőzést nyert meg technikai tussal, ám az elődöntő nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, hiszen ötpontos előnyről kikapott a világbajnoki bronzérmes, Eb-második örmény Arman Andreaszjantól.

A harmadik helyért a vigaszág győztesével, a mindössze 20 esztendős francia Seyfulla Itaevvel mérte össze a tudását. Muszukajev megfontoltan küzdött, az első menetben kétpontos levitellel szerzett előnyt, a másodikban mindössze egy passzivitási pontot engedett riválisának, így 2:1-es sikerrel a harmadik helyen zárt Bukarestben, ezzel megszerezve a magyar válogatott második érmét.

Amelyet nem sokkal később követett a harmadik is.

A magyar színekben Európa-bajnoki ezüstérmes Bajcajev Vlagyiszlav pénteken az elődöntőben kikapott az azeri Magomedkhan Magomedovtól, így szombaton a bronzéremért léphetett szőnyegre, mégpedig a világbajnoki második helyezett Batyrbek Tsakulov ellen.

A mérkőzés legvégéig a passzivitási pontok domináltak, ami Bajcajevnek kedvezett, az utolsó másodpercekben sportolónk két pontért ráadásul belefogta riválisát az indításába, ezzel 4:1-re diadalmaskodott, és bronzérmet nyert a román fővárosban.

A magyar csapat három bronzéremmel fejezte be az Európa-bajnokságot, ami nem rossz előjel az olimpia előtt picivel több mint öt hónappal. Elsősorban férfi szabadfogásban és a hölgyeknél lehetnek jelen állás szerint érmes reményeink az ötkarikás játékokon, de remélhetőleg a kötöttfogásúak is fejlődni tudnak még addig.

A kiemelt kép forrása: sportagvalaszto.hu

Leave a Reply