Rasovszky Kristóf világbajnoki címet, Betlehem Dávid és Fábián Bettina olimpiai kvótát szerzett – Hétvégi Összefoglaló

Egy igen eseménydús hétvégével kezdődött a február, hiszen amellett, hogy számos sportágban rendeztek versenyeket, mérkőzéseket, kezdetét vette a dohai vizes világbajnokság is, mely a második napon máris magyar aranyérmet hozott. A Hétvégi Összefoglalóban szó lesz természetesen erről és sok minden másról is. Tartsatok velünk!

Úszás: Rasovszky Kristóf világbajnok!

Rasovszky Kristóf nyerte a nyíltvízi úszók tíz kilométeres olimpiai számát a dohai vizes világbajnokságon. Betlehem Dávid a hatodik helyen zárta a futamot.

A végén lett meg a világbajnoki cím Rasovszky Kristófnak Dohában, a magyar versenyző remekül kezdte a 10 kilométeres futamot, és hamar élre állt, majd – miután a táv derekán egy kis időre maga elé engedett egy ellenfelet – sokáig meg is tartotta vezető pozícióját. Az utolsó 2-3 kilométeren többen is bekezdtek, s így Fontaine, Olivier és Acerenza is elé vágott. 

Az utolsó kilométeren Rasovszky Kristóf sebességet váltott, s bődületes hajrával visszaúszott az élre – nyomában az olasz Acerenzával és az ausztrál Slomannel, miközben Betlehem Dávid végig ott volt a legjobb 10-ben. Az utolsó néhány száz méteren már nem engedte el az első helyet a 26 éves magyar úszó, s megmutatta, hogy kiváló esélyekkel indul az olimpiai bajnoki címért a tokiói ezüstérem után.

Betlehem Dávid is remekül hajrázott, s fotófinissel érkezett a bronzéremre, de végül a brit Pardoe lett a harmadik, míg Betlehem Dávid az olimpiai kvótát érő 6. helyen zárt.

A 26 esztendős, ötkarikás ezüstérmes Rasovszky Kristóf karrierje második világbajnoki címét szerezte meg: 2019-ben, Kvangdzsuban 5 kilométeren, míg most az olimpiai versenyszámban diadalmaskodott.

„Rohadt bosszantó, hogy a harmadik helyen jövök és legyilkolnak, bal oldalról konkrétan mindenki rajtam akart beérni. Ezt rohadtul sajnálom, ott volt Hector, előtte voltam a végén és az utolsó tíz méteren kapok ki. Nem tudom, mit mondjak. Jólesett az úszás, jól tudtam végigmenni, csak a vége lett nagyon gyenge” – fogalmazott a verseny után Betlehem Dávid.

„Az első kör felénél éreztem, hogy van erő és van hely, s úgy voltam vele, hogy menjünk, csináljuk. Ezek azok a körülmények, amikre azt szoktam mondani, hogy »ez fekszik nekem a legjobban« .Úgy jöttem ide, hogy Fukuoka után érmet akarok nyerni. (…) Az utolsó körben egy pillanatra meginogtam fejben, az volt az első gondolatom, hogy nagyon megjöttek a többiek, de az utolsó kör első két fordulójában éreztem, hogy van erő és van hely, valamint hogy várni kell. Aztán a srácok egy kicsit tologatták egymást, így meglett a lehetőség, hogy meginduljunk az ausztrál sráccal, s akkor már úgy voltam vele, hogy nem állunk meg a végéig. Egyszer éreztem, hogy Márkó (Marc-Antoine Olivier – a szerk.) próbálkozik a cél felé érkezve, de nagyon jól mentek a sprintek, így úgy voltam vele, hogy ezt már nem lehet elveszíteni” – nyilatkozta a verseny után az M4 Sportnak Rasovszky Kristóf.

„Raso tulajdonképpen az egész verseny során úgy helyezkedett, ahogyan azt eltervezte, nem igazán tudtak ebbe beleszólni az ellenfelek. Az elején fölvezette a versenyt, majd utazott, s amikor újra kellett pozicionálni magát, akkor visszaúszott az első helyre, mindenre volt energiája. A hajrában nem engedett pozícióvesztést, s noha próbálkozott a francia, ő diktálta a tempót. (…) Dávidot egy kicsit sajnálom, mert nagyon jó pozícióban volt, de nem tudott kijönni abból a darálóból, amiben benne volt, őbenne még sok volt” – értékelt a két magyar úszó edzője, Szokolai László, kiemelve, hogy ezen a vb-n még senki sincs csúcsformában, így ők is egy „erős lendületből” úszták le a tíz kilométeres számot.

Innen is gratulálunk Rasovszky Kristófnak a világbajnoki címhez és Betlehem Dávidnak, valamint a szombaton a 12. helyen végző Fábián Bettinának a kvótaszerzéshez!

Vízilabda: Győzelemmel kezdett a magyar női válogatott

Hozta a kötelezőt a magyar női vízilabda-válogatott a dohai világbajnokság nyitó napján, de hát a csapatnak eddig sem a kötelezőkkel gyűlt meg a baja. Ezzel együtt az olimpiai kvótáért hajtó együttes összességében magabiztosan, tizenegy góllal verte meg az új-zélandiakat, ugyanakkor még látszott, hogy van hová fejlődni.

A Cseh Sándor, Mihók Attila kapitánypáros az első meccsen Vályi Vandát és Horváth Brigittát hagyta ki a keretből, az előbbinek még egy hazai edzőmeccsen lőtték el a könyökét, és inkább pihenteti a szakvezetés, amíg van rá lehetősége. Honosított centerünk, Parkes Rebecca ismét szülőhazája ellen ugrott medencébe, de lassan megszokja ezt az érzést, a két csapat ugyanis a legutóbbi, fukuokai világbajnokságon is összecsapott egymással.

Akkor 23:5-re nyertek a mieink, ehhez képest most azt láttuk, hogy az ötödik percben az ellenfél támad a 3:2-es vezetésért. Gurisatti Gréta blokkolt, majd gólt lőtt, innentől kezdve pedig magára talált a csapatunk, a kilencedik világbajnoki részvételével világrekorder Keszthelyi Rita góljával 5:2-re nyerték a mieink az első negyedet, majd csak egy indokolatlanul hosszú passzon múlt, hogy a második szakaszt is nem ugyanennyire húzzák be. Morgan McDowell centergóljairól viszont szívesen lemondtunk volna, az új-zélandiak hatosa gyakorlatilag bárki mellett helyzetbe került, és abból mindig kihozta a legtöbbet.

A harmadik szakaszban merő küszködést láthattunk, a csapatok öt és fél percig fel-le úszkáltak, miközben egyetlen gól sem esett. Ekkor már nem Magyari Alda védte a mieink kapuját, megfelezte a meccset Neszmély Boglárkával. A hosszas gólcsendet Garda Krisztina törte meg, amire azonnal válaszolt McDowell, Keszthelyi azért tett róla, hogy ezt a negyedet is a magyar csapat nyerje meg.

Az utolsó nyolc percben aztán már azt a felszabadult játékot láttuk a mieinktől, amit az egész mérkőzésen szerettünk volna, nyolcat lőtt a csapatunk, különösen Gurisatti, Keszthelyi és Leimeter Dóra volt elemében. Három akciógólt azért ekkor is sikerül benyelni, úgyhogy a védekezésen még van mit csiszolni, de ezt már az eindhoveni Európa-bajnokságon is láttuk.

A magyar válogatott 19:8-ra győzött, mutatott ígéretes jeleket, és kijelölte a következő napok munkájának irányvonalát – kedden a szingapúriak ellen lehet tovább csiszolni a játékot.

Női kézilabda: Kikapott a Győr, nyert a Loki és az FTC

A két már biztosan továbbjutó együttes, a Bietigheim és a Debrecen ludwigsburgi összecsapásán visszavágott a hazai tízgólos vereségért (26:36) a magyar csapat, amely a második félidőben 18 (!) gólt lőve fordított, és nyert 31:27-re a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában.

Pedig a találkozó elején még nem a cívisvárosiaknak állt a zászló: magas hőfokon kezdődött a meccs, de ebből a pontosabban célzó hazaiak jöttek ki jobban. Ez főleg a bal oldali támadójátékuknak volt köszönhető, ám az első félidőben pályára lépő német mezőnyjátékosok közül csupán egy nem szerzett gólt, ami nem sok jót sejtetett. Technikai hibából mindkét oldalon jócskán akadt, így habár vezetett, nagyon ellépni nem tudott a német bajnok. Sőt, a Loki kétszer is egyenlített, és az első játékrész végén is csak kétgólos hátrányban volt.

A szünet után aztán a piros-fehérek megrázták magukat: és a 43. percben először a vezetést is magukhoz ragadták, addig mindössze két gólt engedélyeztek a házigazdának. Mi több, Vámos Míra vezérletével egy 5:1-es sorozattal el is léptek a piros-fehérek. Bár nem adta olcsón a bőrét a Bietigheim, ami a hajrá elején még okozott némi izgalmat, az utolsó öt percre olyan hátrányba került, ahonnan már nem volt visszaút, így kikapott a magyar bajnoki és kupabronzérmes Debrecentől.

„Újabb legendás meccs következik” – ezzel, a Kristian Danielsen másodedző jegyezte mondattal vezette fel a Győri Audi ETO KC hivatalos honlapja a csapat szombati rangadóját a CSM Bukarest ellen, bár a tréner alighanem más forgatókönyvre számított. Az elmúlt hét évben számtalan nagy csatát vívott egymással a két együttes a BL-ben, de a tizenegy találkozóból kilencszer a zöld-fehérek örülhettek. Ezúttal azonban nem, ugyanis tizenkét meccses győzelmi sorozatuk szakadt meg, miután 26:24-re kikaptak a román bajnoktól. Adrian Vasile együttesének egyébként még nem babra ment a játék, ugyanis azzal, hogy az Odense ikszelt a Bresttel, a CSM továbbra is eséllyel pályázik a második negyeddöntős helyre.

Fantasztikus hangulat, de sok magyar hiba, és ennek eredményeként két gyors vendégtalálat vezette fel a rangadót, miután Stine Oftedal, Emilie Hovden és Ana Gros hiányában nem tudta tartani a lépést az ETO. Habár Veronica Kristiansen hétméteresből kétszer is eredményes volt, az első győri akciógólra közel hat és fél percet kellett várni. Hiába az egyenlítés, támadásban a ziccerekbe is hibák csúsztak, a vendégek így rohamléptekben húztak el. Küzdöttek, küszködtek, miden gólért megszenvedtek a kisalföldiek, de Emilie Arntzenék úgy mentek át a győri falon, mint kés a vajon. Húsz perc sem telt el, amikor 12:6-os vendégelőnynél elnémult a csarnok, majd tompa füttyszó, és a „Harcoljatok, harcoljatok!” rigmus hallatszódott a lelátón, jelezve: baj van. Ez látszott Ulrik Kirkelyn is, akitől nem megszokott, hogy hevesen gesztikulál a kispad mellett.

Bár a szünet előtt kicsit alábbhagyott a románok lendülete, az 1100. BL-góljára hajtó Cristina Neagu bődületes bombával jelezte, csapatának esze ágában sincs közelebb engedni a Rába-partiakat. Erre az utolsó másodpercekben még lett volna esélye az ETO-nak, de Rju Un Hi egy az egyben Laura Glauserbe lőtte a labdát, tovább bosszantva az eredmény miatt amúgy is „zabos” közönséget.

A második félidőben sem igazán változott a játék képe, ugyanis a román bajnok rendkívül jó visszarendeződésével és a gyors Rába-parti támadások elfojtásával tulajdonképpen kihúzta a győriek méregfogát. Az ETO-nál talán Bruna de Paula játéka érdemel említést, aki fáradhatatlanul igyekezett egy az egyben áttörni a hihetetlenül kemény védőfalon, a különbség azonban folyamatosan öt-hat gólon táncolt. Negyedóra volt vissza, amikor végre ritmust váltottak, és hosszú idő után ismét négy gólra jöttek fel a kisalföldiek, de még tovább csökkenteni a hátrányukat csak sokadik nekifutásra sikerült. Aztán a hajrával együtt kezdődött az őrület. Kristiansen és Estelle Nze Minko is játékba lendült, Sandra Toft pedig fontos pillanatokban hárított, így 22:22-nél utolérte egyre fáradó riválisát a Győr, amely a találkozón egyszer sem vezetett. Az utolsó két percben rendre elmaradt a magyar válasz, így a 8 góllal záró Grace Zaadi vezérletével a CSM elvette a Rába-partiak veretlenségét.

Az A-csoport állása:

1. GYŐR12111372–295+77 22 
2. Odense12813399–317+82 17 
3. CSM Bukarest12714358–309+49 15 
4. Brest12624339–312+27 14 
5. Bietigheim1266352–355–3 12 
6. DVSC12516329–359–30 11 
7. Buducsnoszt12219278–366–88 
8. Sävehof1212292–406–114 

Valahogy így kell belemenni egy sorsdöntő mérkőzésbe. A legutóbb Bajnokok Ligája-döntős FTC női kézilabdázói a továbbjutás szempontjából létfontosságú rangadót vívtak a közvetlen rivális román Rapid Bukarest otthonában tegnap délután, és pontosan átérezték a meccs súlyát. Tomori Zsuzsanna nem a levegőbe beszélt, amikor előzetesen azt mondta, hogy nagyon készültek a csatára.

Az elitsorozat aktuális idényében talán még sohasem működött ennyire precízen, összeszedetten és gördülékenyen a ferencvárosi gépezet, mint az első félidőben. Védekezésben Tomori, a szerb Dragana Cvijics és a francia Béatrice Edwige irányításával hatékonyan és önfeláldozóan tette mindenki a dolgát, a masszív fal mögött pedig Böde-Bíró Blanka is hozzátette a magáét. Támadásban az ellenállhatatlan Emily Bölk vitte a prímet, a német válogatott balátlövő az első huszonöt percben hét gólt rámolt be, így biztos vezetést építettek ki a zöld-fehérek az első félidőben. Miközben a hazaiak nem fogtak ki jó napot és sok hibával kézilabdáztak, addig magyar részről mindenki okosan, higgadtan, türelmesen és koncentráltan teljesített.

A pazar első félidőt követően is tartani tudta négy-öt gólos előnyét a Ferencváros. Bár támadásban már korántsem volt annyira lehengerlő a fővárosi együttes, és a korábbi siófoki kapus, Denisa Sandru is bravúrosan védett a Rapid kapujában, a ferencvárosi védelem változatlanul szilárdan állt a lábán. Nem volt szép a játék a szünet után, döcögősebb lett a magyar együttes is, de ez is bőven belefért. A bukarestiek képtelenek voltak megújulni vagy feljebb kapcsolni, látványosan nem bírták el a nyomást, és elképesztő hibákat követtek el. Ahogy az utolsó percekben egy bukaresti támadószabálytalanság után Cvijics és Simon Petra eksztázisban összeölelkezett, abban minden benne volt.

A több jó egyéni teljesítményt felvonultató Ferencváros előremutató csapatmunkával és mentális erővel, nagy szívvel és akarattal küzdve aratott teljesen megérdemelt győzelmet, így három ponttal elhúzott a Rapidtól, és két körrel a zárás előtt nagy lépést tett a továbbjutás felé. A végeredmény: 20:23.

A B-csoport állása:

1. Metz12102412–344+68 20 
2. Esbjerg1293387–367+20 18 
3. Ikast12813409–370+39 17 
4. Vipers12615380–345+35 13 
5. Ljubljana12516336–33611 
6. Ferencváros12426336–348–12 10 
7. Rapid Bukarest12318318–345–27 
8. Lubin1212287–410–123 
Női kézilabda: Győzött a Mosonmagyaróvár az EL-ben

Egy hét szünet után folytatódott a női kézilabda Európa Liga csoportköre, a Mosonmagyaróvár a visszavágás reményében (két héttel ezelőtt a spanyolok három góllal győzték le az óváriakat) lépett pályára a Málaga ellen. A magyar együttes repülőrajtot vett, s 4:0-ás rohanással indított. A spanyolok hét perc után szerezték az első góljukat a találkozón, ám aztán folyamatosan belelendültek – olyannyira, hogy egymás után dobtak három gólt, így hamar egyenlítettek. A folytatásban fej fej mellett haladtak a csapatok, az óváriaknál Tóth Eszter remekelt, a vendégeknél Arderíus Martin góljai okoztak fejtörést Szemerey Zsófinak.

Másfél perccel az első félidő vége előtt Albek Anna kiállítása miatt emberelőnybe kerültek a spanyolok, mégis a Mosonmagyaróvár szerzett gólt – így a szünetben 14:11 volt az állás a magyar csapat javára.

A szünet után a Málaga folyamatosan dolgozta le a hátrányát, sőt, a vezetést is átvette. A végjátékhoz közeledve már kettő góllal is mentek a spanyolok, a Mosonmagyaróvárnak kapaszkodnia kellett. Szemerey több bravúrt is bemutatott, ez nagyon kellett ahhoz, hogy ne lépjen el még jobban a Málaga. 

Az utolsó öt percet döntetlen állásról kezdték a csapatok, erre is, arra is eldőlhetett volna a meccs. A sorsdöntő pillanatokban az óvári együttes gazdálkodott jobban lehetőségeivel, Szemerey nagyon elkapta a fonalat a kapuban, Tóth Gabriella bravúros találata pedig megpecsételte a spanyolok sorsát – 25:23-ra győzött a Mosonmagyaróvár, amely visszavágott a Málagának és négy forduló után a D-csoport élén áll – jobb gólkülönbségével megelőzve az ugyancsak 6 pontos norvég Solát.

Az erdélyi Zsilvásárhely pont nélkül az utolsó helyen áll, mivel 31:21-re kikapott Norvégiában.

A Vác reménykedve érkezhetett meg Dániába, mindössze két héttel ezelőtt épp a Nyköbing ellen szerezte meg első győzelmét az Európa Ligában. Mindazonáltal arra az előző mérkőzésből is kiindulva lehetett számítani, hogy nem lesz egyszerű ezúttal sem kiállni a dán gárda ellen, és így is lett.

Az első percekben rendkívül kiegyenlítettnek tűnt a találkozó, de 6:6 után gyorsítottak a dánok, és hamar négygólos előnyre tettek szert. A folytatásban összeszedte magát a Vác, amely azonban így is két góllal le volt maradva a forduláskor.

A második félidőt jobban kezdték a hazaiak, a magyar csapat azonban nem szakadt le egészen az 50. percig. Ekkor azonban elkezdett nyílni az olló, és öt góllal nyert a Nyköbing.

A dán gárda ezzel a 32:27-es győzelemmel megszerezte az első pontjait a sorozatban, míg a Vác továbbra is az A-csoport harmadik helyén áll három ponttal.

Férfi kézilabda: Kikapott a Szeged Gyöngyösön

A Szeged meglepetésre 35:33-ra kikapott Gyöngyösön a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.

Alekszandar Tomics 12 védéssel, Varsandán Milán nyolc, Ubornyák Dávid öt góllal járult hozzá a sikerhez. A Gyöngyös nem először nyert a Szeged ellen, 2022 áprilisában 30:28-ra győzött ugyancsak hazai pályán. A szegediek ezúttal csak 2:1-nél és 7:6-nál vezettek, legeredményesebb játékosuk Bánhidi Bence és Mario Sostaric volt hat góllal.

A címvédő Telekom Veszprém 36:23-ra nyert Csurgón. A sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém otthon 31:29-re kikapott a Dabastól. A vendégek olimpiai bronzérmes, kétszeres világbajnoki és négyszeres Európa-bajnoki érmes jobbszélsője, Zlatko Horvat hétszer talált be.

A 14. forduló eredményei:

Gyöngyös – Szeged 35:33

Csurgó – Veszprém 23:36

Balatonfüred – Eger 29:17

Ferencváros – Budakalász 33:32

Komló – NEKA 28:24

Fejér-B.Á.L. Veszprém – Dabas 29:31

Tatabánya – PLER 40:26

A bajnokság állása:

  1. Veszprém1414590–366+224 28 
  2. Szeged14122501–404+97 24 
  3. Tatabánya14104411–386+25 20
  4. Ferencváros14815446–414+32 17 
  5. Csurgó14725407–410–3 16 
  6. Dabas14617401–420–19 13 
  7. Gyöngyös14617412–434–22 13 
  8. Balatonfüred1468373–390–17 12 
  9. Budakalász1468386–420–34 12 
10. NEKA1459370–395–25 10 
11. Komló1459366–399–33 10 
12. Eger1459351–431–80 10 
13. PLER143110378–440–62   7 
14. Fejér-B.Á.L. Veszprém14212371–454–83   4 
Tenisz: Vereség a németek ellen

Fontos küzdelem várt a magyar Davis-kupa-válogatottra a hétvégén, hiszen a Fucsovics Márton, Marozsán Fábián, Valkusz Máté, Piros Zsombor összeállítású nemzeti csapat a világcsoport legjobb 16 együttese közé igyekezett bejutni, az ellenfél azonban a legnagyobb neve, Alexander Zverev távollétében is erősnek mondható Németország volt. A mieink abban reménykedhettek, hogy Tatabányán megkapják a kellő bíztatást a közönségtől, s ez nem is maradt el – mindkét napon közel teltház volt a helyszínen.

Pénteken két egyéni mérkőzéssel kezdődött meg a párharc. Sajnos magyar szempontból rosszul indult a történet, ugyanis Marozsán Fábián 6:2, 7:6-ra kikapott az előzetesen verhetőnek tűnő Dominik Köpfertől. Fábián a mérkőzés után beismerte, nem tudott élete formájában kiállni erre a mérkőzésre.

Ezt követte Fucsovics Márton és Jan-Lennard Struff ütközete. Nagy volt a nyomás Mártonon, hiszen amennyiben 0:2-vel fordult volna rá a csapat a szombati zárónapra, az nagyon nehéz helyzetet jelentett volna. Szerencsére Fucsovics 6:3, 7:5-re megverte jónevű ellenfelét, ezzel 1:1 volt az állás az első nap után.

Szombaton először a párosra került sor, melyben Marozsán Fábián és Valkusz Máté Kevin Krawietzcel és Tim Pützcel mérkőzött meg.

Az első játszma sajnos elég sima volt, viszonylag gyorsan 5:1-es hátrányba kerültek a mieink. Utána feljavult a fiúk játéka, egyet sikerült is brékelniük, de a németek így is elvitték a szettet 6:3-mal.

A második már sokkal szorosabb volt, igaz, fogadóként alig-alig tudtak a magyarok pontokat nyerni. Bréket itt már nem láthattunk, viszont aztán a rövidítésben Kevin Krawietzék nem kegyelmeztek, és abszolválták a meccset.

Nagy Zoltán szövetségi kapitány a páros mérkőzés után úgy döntött, hogy Marozsán Fábián helyett Valkusz Mátét jelöli az aznapi első egyéni, összességében pedig a negyedik meccsre Struff ellen. A magyar játékos nem kezdett rosszul, viszont a német is nagyon magabiztos volt az adogatásai mögött. Aztán 3:2-es Struff-vezetésnél sajnos megszületett a meccs első brékje, amely döntőnek bizonyult – 6:3-ra Struffé lett a nyitó játszma.

A második szett elején rögtön brékelt a német, viszont Valkusz Máté egyből visszajött, és fordított (2:1). Ekkor úgy tűnt, ez fordulópont lehet, ám 2:2-nél Struff ismét elvette a magyar adogatását, és innentől már nem kegyelmezett. Az utolsó gémek nagyon simák lettek, így Struff összességében könnyedén juttatta tovább a németeket a legjobb 16 közé, mivel 6:3, 6:2-es sikerével megszerezte csapata harmadik győzelmét, s ez már elegendő volt a párharc eldöntéséhez.

A párharc utolsó felvonását némi huzavona előzte meg, mivel először azt jelentette be a műsorközlő, hogy vége a programnak. A már győztes vendégek ennek megfelelően boldogan fotózkodtak egy hatalmas Továbbjutott táblával, a kapitányok és a játékosok interjúkat adtak a pályán, de egyszer csak kiderült, hogy a két kapitány közös döntése alapján lejátsszák az ötödik meccset is.

Addigra a hatezres Multifunkcionális Sportcsarnok telt házas közönsége a felére fogyatkozott, ám ők hangos ovációval fogadták, hogy Piros Zsombor és a párosspecialista Kevin Krawietz vív még egy bemutató jellegű összecsapást.

A világranglistán 129. magyar fej fej mellett haladt a csak páros ranglistahelyezéssel rendelkező, ebben a műfajban kétszeres Roland Garros-bajnok ellenfelével, majd egy bréket követően, 6:5-nél a szettért adogatott. Csakhogy Krawietz visszabrékelt, a rövidítésben viszont végig Piros Zsombor volt a jobb, és egy látványos átemeléssel lezárta a játszmát.

A folytatás 0:2-vel indult, de a magyar kedvenc hamarosan utolérte egyre lassabban mozgó riválisát, 5:3-nál már a mérkőzésért szervált, és egy ásszal befejezte a találkozót, amely 1 óra 19 percig tartott.

„Köszönöm mindenkinek, aki itt maradt. Kellett idő, amíg belejöttem ebbe a barátságos meccsbe, nem volt nagyon magas a színvonal, de jó volt újra pályára lépni a Davis-kupában” – nyilatkozta boldogan.

A párharcot megnyerő, háromszoros Davis-kupa-bajnok németek tehát 3:2-es összesítéssel jutottak tovább a Davis-kupa-finálé 16 csapatos csoportkörébe. A vesztes magyar együttes osztályozót vív ősszel.

Jégkorong: Az Újpest nyerte a csúcsrangadót

A Csíkszereda a FEHA19 vendégeként nyert, míg az UTE odahaza nyert derbit a jégkorong Erste Liga szombati játéknapján.

A harmadik harmad döntött Székesfehérváron, ahol a FEHA19 sokáig tartani tudta a tempót a Csíkszeredával. A székelyföldi együttes az utolsó játékrészben négy gólt szerezett, s erre már nem volt válasza a hazaiaknak.

Nagy iram és sok lövés jellemezte az Újpest–Ferencváros összecsapást. A hazaiak a 63. másodpercben szerezték meg a vezetést, majd mindkét oldalon egy-egy emberelőnyös gól született. A záró harmadban egy szerencsés, védő lábán megpattanó lövéssel már 3:1-re vezettek az újpestiek, akik végül üres kapus találattal zárták le a színvonalas ütközetet. Rajna Miklós 39 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Ebben a szezonban ez volt a két csapat hatodik összecsapása (négy a bajnokságban, kettő a Magyar Kupában), és először diadalmaskodtak a lilák.

A szombati játéknap eredményei:

Újpest – Ferencváros 4:1

FEHA19 – Csíkszereda 3:5

Vasárnap négy mérkőzést rendeztek. A Ferencváros egy Csíkszereda elleni fölényes győzelemmel vigasztalódott a rangadó elvesztése után, s a Gyergyó is nagyon simán nyert Dunaújvárosban. A Brassó a BJAHC vendégeként aratott magabiztos győzelmet, míg a Diósgyőr a DEAC otthonában tudott diadalmaskodni.

A vasárnapi játéknap eredményei:

Dunaújváros – Gyergyó 2:7

Ferencváros – Csíkszereda 7:2

BJAHC – Brassó 1:4

DEAC – Diósgyőr 2:4

Az alapszakaszt a 72 pontos Ferencváros vezeti a 67 pontos Brassó és a 63 egységgel rendelkező Csíkszereda előtt.

Sznúker: Történelmi magyar siker született

A 17 éves Révész Bulcsú 5:3-ra legyőzte a kínai Kung Csen-csét a Sznúker-világszövetség (WSF) albániai junior-világbajnokságának pénteki döntőjében. Az európai sznúker nagy tehetségének tartott versenyző a következő idénytől első magyarként lesz tagja a felnőttek profi sorozatának (WST).

A tavalyi U18-as Európa-bajnok a sportág történetének első magyar világbajnoki címét és első magyar profi státuszát vívta ki a vb-elsőségével. A 17 éves magyar tehetség az esemény honlapja szerint a csoportkörben mind a négy meccsét megnyerte, így elsőként rögtön a nyolcaddöntőbe került. A kieséses szakaszban három sima győzelemmel jutott be a fináléba, melyben az a kínai Kung Csen-cse várt rá, akit a csoportban egyszer már 3:1-re megvert. Az egyik fél ötödik sikeréig tartó aranycsatában Révész Bulcsó 3:1-re elhúzott úgy, hogy a harmadik partiban megszakítás nélkül 130 pontot lökött. Ezt követően a riválisa ugyan egyenlíteni tudott, de a hajrában a magyar játékos volt a pontosabb, így végül 5:3-as diadalt aratott.

Az, hogy Révész Bulcsú profivá vált, azt jelenti, hogy a nyáron induló 2024-2025-ös és a 2025-2026-os szezonban a világ legjobbjai, köztük a hétszeres világbajnok és aktuális világelső Ronnie O’Sullivan ellen is asztalhoz léphet. Ronnie egy rövid videóban gratulált is Bulcsúnak sikeréhez a hétvégén. Mi is csak gratulálni tudunk a mindössze 17 éves srácnak, aki remélhetőleg nem fog szégyent vallani a profik között sem.

A kiemelt kép forrása: hirtv.hu

Szólj hozzá!