Chamonix 1924: Az első téli olimpia

Komoly évfordulót ünnepelhet ma a sport világa, hiszen pontosan 100 évvel ezelőtt vette kezdetét az első téli olimpia, amelyet a Francia-Alpokban fekvő Chamonix-ban rendeztek. Ezen az olimpián a norvégok és a finnek domináltak, de más országoknak is termett babér. A négy magyar sportoló sajnos nem ért el kimagasló eredményeket, de ettől függetlenül egy magas színvonalú eseményről beszélhetünk. Alább a Visszapillantó rovat 2021. november 24-én megjelent cikke olvasható.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1894-ben kezdte meg működését, miután a párizsi olimpiai kongresszus résztvevői elhatározták, hogy fölélesztik az ókori olimpiák hagyományát és egy nemzetközi multisport-eseményt hoznak létre. Kezdetben mai értelemben véve csak nyári játékokra került sor, azonban ezeken az olimpiákon olyan sportágak is helyet kaptak a műsorban, amelyek ma már vitathatatlanul a téli olimpiára valók. Már a legelső, 1896-os athéni seregszemle szervezése során is fölmerült az az ötlet, hogy korcsolya-versenyeket is rendezzenek, ám mivel Görögországban nem volt jégpálya és a sportág iránti érdeklődés sem volt erős, ezért végül elvetették ezt az elképzelést. Érdekes módon az 1912-es stockholmi olimpián sem volt korcsolya-verseny, pedig a nem éppen meleg éghajlatáról ismert svéd fővárosban is tervbe vették, hogy szerepelni fog a műsoron a jeges sportág, ám megfelelő jégpálya hiányában ott sem valósult meg ez. Az 1908-as londoni és az 1920-as antwerpeni olimpiákon ellenben rendeztek korcsolyás eseményeket, s a NOB a kezdetektől fogva támogatta a jeges sportágaknak a műsorra való felvételét, ám több rendezőváros is a megfelelő infrastruktúra vagy pedig az érdeklődés hiánya miatt nem vállalta ezen sportok versenyeinek megrendezését.

Az olimpiákkal párhuzamosan pedig a téli sportok és a számukra rendezett nemzetközi versenyek is szépen fejlődtek. Erre a legjobb példa az Északi Játékok volt, amelyet 1901 és 1926 között rendeztek meg. Az eseményen elsősorban a skandináv országok téli sportolói versengtek egymással, s ez volt a történelem első nemzetközi téli multisport-eseménye. Franciaországban 1907-től kezdődően szinte minden évben megrendezésre került a nemzetközi téli sporthét, amely szintén egy színvonalas rendezvény volt. 1920-ban és 1921-ben az Alpokban, az Európa csúcsának számító Mont Blanc lábánál fekvő Chamonix-ban került sor erre az eseményre, s ekkor merült föl az a gondolat a Francia Hegyisport-szövetség vezetőségének fejében, hogy külön olimpiát kellene rendezni a téli sportok számára olyan helyszíneken, amelyek alkalmasak a havas és jeges versenyek megrendezésére. Pierre de Coubertin báró, a NOB elnöke, a modern olimpia szülőatyja támogatta az elképzelést, s a korabeli francia sajtó is a téli olimpia mellé állt. Tartottak viszont attól a franciák, hogy a skandináv országok megvétózzák a téli olimpia megrendezését, mivel féltették az Északi Játékok presztízsét és színvonalát az új eseménytől.

A NOB 1921-ben, Lausanne-ban tartott kongresszusán Justinien Clary és de Polignac márki, a bizottság francia tagjai bemutatták az 1924-es párizsi nyári olimpia megrendezésére vonatkozó terveiket, s akkor fölvetették, hogy ugyanabban az évben rendeznének egy téli olimpiát is. A kanadai és svájci küldöttek is támogatták az indítványt, az északiak támogatását azonban csak úgy tudták megszerezni, hogy elfogadták Sigfrid Edströmnek, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség svéd elnökének javaslatát, miszerint nem olimpiának, hanem nemzetközi télisport-hétnek fogják nevezni az eseményt. A NOB 1921. június 5-én döntött arról, hogy fölveszi a téli sportokat az olimpiai családba, s lehetővé teszi, hogy a nyári játékokkal egy évben, de nem kötelezően ugyanazon a helyszínen versenyeket rendezzenek ezekben a sportágakban. Ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy létrejön a téli olimpia, még ha kezdetben hivatalosan nem is így nevezték.

Három francia síparadicsom pályázott az első téli olimpia megrendezésére: a Vogézekben található Gérardmer, a Pireneusokban fekvő Luchon-Superbagnéres és az Alpokban lévő Chamonix-Mont-Blanc. A Francia Olimpiai Bizottság 1922 júniusában Párizsban Téli Sport Konferencia néven tartott egy eseményt, amelyen az érintett nemzetközi szövetségekkel és bizottságokkal egyeztették az olimpia programját. Itt választották meg Chamonix-t az 1924-es téli olimpia házigazdájává – a döntés nagyon gyorsan megszületett, mivel a másik két kandidáló nem tudta garantálni, hogy lesz elegendő számú szálláshely a versenyzők fogadására és azt sem, hogy lesz megfelelő minőségű és elégséges mennyiségű hó a játékok idején. Chamonix mellett szólt az is, hogy megfelelő konkurenciája volt a már abban a korban is az olyan nagy népszerűségnek örvendő svájci síterepeknek, mint Davos vagy Sankt Moritz.

A nemzetközi télisport-hét (vagyis a téli olimpia) megrendezése szükségessé tette a bobpálya meghosszabbítását, illetve egy jégpálya és egy síugrósánc megépítését. A Francia Olimpiai Bizottság félmillió frankot ígért a munkálatok támogatására, miközben a chamonix-i önkormányzat 300 000, a síparadicsom szállodáinak, palotáinak dúsgazdag tulajdonosai pedig szintén félmillió frankot fordítottak a rendezésre. Bár azt, hogy Chamonix 1924-ben helyszíne lesz a téli olimpiának, már 1922-ben lehetett tudni, ám a hosszasan elnyúló egyeztetések miatt a munkálatok csak 1923. május 31-én, vagyis alig nyolc hónappal a játékok kezdete előtt indultak meg. Ennek tükrében nem lepődhetünk meg azon, hogy a chamonix-i önkormányzatnak hamar technikai problémákkal kellett szembesülnie. 1923 szeptemberének elején a Francia Olimpiai Bizottság megbízott egy szakértőt azzal, hogy állapítsa meg, mi okozza az előkészületekben fönnálló késlekedést. Ezután a francia sportvezetés megfenyegette Chamonix-t: amennyiben nem tudja betartani az építkezések befejezésére megadott november 1-jei határidőt, akkor az olimpiai bizottság vissza fogja követelni a folyósított támogatást, a téli olimpiára pedig nem fog sor kerülni.

A munkálatok fölgyorsítása természetesen több kiadást generált, hiszen nagyobb munkaerőre volt szükség. A legnagyobb, 1,1 millió frankos kiadást az olimpiai stadionként kezelt jégpálya fölépítése eredményezte. A bobpálya meghosszabbítása 115 ezer, a síugrósánc fölhúzása pedig 58 ezer frankba került. A Francia Olimpiai Bizottság eredetileg félmillió frankot ígért, ám súlyos pénzügyi helyzete miatt végül csak ennek felét fizette ki Chamonix-nak. Ez a várost is rossz helyzetbe hozta, mert így csupán 2 millió frankkal rendelkezett abból a 3,5 millióból, amelybe a teljes olimpia került volna. A helyzeten az sem segített sokat, hogy a 10 044 fizető néző összesen közel 108 ezer frank bevételt termelt a szervezőknek – az olimpia teljes bevétele 120 ezer frank volt.

Négy magyar állt rajthoz

Végül minden idejében elkészült, s mivel december végén 24 óra leforgása alatt 170 centiméter hó hullott Chamonix-ra, ezért úgy tűnt, hogy a hóval nem lesz gond az olimpia idején sem, csakhogy január közepén felmelegedés érte el a térséget, ezért rengeteg hó elolvadt és persze a jég is – a jégpálya egy nagy tóvá változott. Áradás is fenyegette az egy hónappal korábban még a brutális mennyiségű hótól közlekedni nem tudó települést, ám az olimpiát megelőző napokban erős lehűlés köszöntött be, így végül minden versenyt – ha egy kis időbeli csúszással is – meg tudtak rendezni.

Az első téli olimpián 16 nemzet 258 sportolója (245 férfi és 13 nő) vett részt. Egy NOB-döntés értelmében csak azok az országok küldhettek delegációt a játékokra, amelyek tagjai voltak a Nemzetek Szövetségének, az ENSZ elődjének. Emiatt a téli sportokban egyébként erősnek számító Németország nem vehetett részt az olimpián. Magyarország ott volt. Hazánk sportolói az 1912-es stockholmi nyári játékok után először szerepelhettek olimpián, mivel az 1920-as antwerpeni seregszemlén a világháború utáni felelősségrevonás miatt nem lehetett magyar küldöttség, az 1916-os olimpiát pedig ugyebár a háború miatt törölték.

Négy magyar sportoló szerepelt Chamonix-ban: északi összetettben (amely sífutásból és síugrásból tevődött össze) állt rajthoz Déván István, Háberl Aladár és Szepes Béla is. Déván sífutásban a 24. lett, síugrásban viszont nem volt értékelhető eredménye. Háberl (az első síugró magyar bajnok) ugrásban a 20. helyen végzett, sífutásban azonban nem állt rajthoz. Szepes (aki 1928-ban gerelyhajításban olimpiai ezüstérmes lett) síugrásban a 23. helyen végzett, ám a futásban ő sem ért célba, mint ahogy a sima sífutást sem fejezte be – ugyanitt Déván István a 31. lett. A negyedik magyar, Németh Ferenc az 50 km-es sífutásban a 20. helyen végzett 6 óra 16 perces időeredménnyel.

Az első téli olimpián hat sportág kilenc szakágában összesen tizenhat versenyszámra került sor. Bobban 11 ország 4 vagy 5 főből álló csapatai indultak. A selejtezők során két egység kiesett, így kilencen maradtak. Összesen négy futamot rendeztek, s ezek összesített eredményei alapján alakult ki a végeredmény. Az aranyérmet végül az Eduard Scherrer által vezetett svájci négyes szerezte meg 5:45.54 perces összidővel. Az ezüstöt a Ralph Broome-féle brit, a bronzot pedig a Charles Mulder-féle belga legénység tagjainak nyakába akasztották.

A már említett északi összetettben hármas norvég siker született: Thorleif Haug a sífutást és a sígurást is megnyerte, vagyis aranyérméhez nem férhetett kétség. A dobogó alsóbb fokaira két honfitársa: Thoralf Strömstad és Harald Ökern állhatott föl.

A curlingtornán csupán három csapat vett részt, ám a sovány érdeklődés az eredmények fényében maximálisan érthető, hiszen Nagy-Britannia magasan kiemelkedett a mezőnyből: a szigetországiak a franciákat 46:4-re, a svédeket pedig 38:3-ra verték. A 2. helyen a házigazdák ellen 18:10-es sikert arató svédek végeztek, a gallok pedig úgy lettek bronzérmesek, hogy mindkét mérkőzésüket elvesztették.

Jégkorongban nyolc válogatott indult, amelyeket 2-2 négyfős csoportba osztottak be, amelyekből az első kettő helyezett jutott tovább – a csoportgyőztesek bejutottak a döntőbe, miközben a csoportmásodikok a bronzmérkőzésen küzdhettek meg egymással. A körmérkőzéses rendszerű csoportokból a három meccsen 85:0-ás (!) gólkülönbséget elérő Kanada, az 52 gólig jutó Egyesült Államok, valamint Svédország és Nagy-Britannia jutott tovább – Csehország, Svájc, Franciaország és Belgium kiesett. A bronzérmet a britek szerezték meg a svédek 4:3-as legyőzésével, a döntőben pedig a sportág őshazájának számító Kanada 6:1-re verte az amerikaiakat a triplázó Harry Watson vezérletével, így megszerezték az első olimpiai bajnoki címet.

Műkorcsolyában három versenyszámra került sor. Először a nők egyéni viadalát bonyolították le, amelyben előbb a kötelező programot, majd másnap a kűrt kellett bemutatni. A nyolc induló közül az osztrák Herma Plank-Szabó lett az olimpiai bajnok, aki mindkét elemben a legmagasabb pontszámot kapta, ráadásul a pontozóbírók egyhangúlag őt ítélték a legjobbnak. Az ezüstérmet az amerikai Beatrix Loughran, a bronzot pedig a brit Ethel Muckelt érdemelte ki. A versenyen részt vett az akkor mindössze 11 éves norvég Sonja Henie is, aki az utolsó, 8. helyen végzett, azonban a következő három olimpiát megnyerte és a jég királynője címet ragasztották rá akkoriban. A férfiaknál az 1920-ban olimpiai bajnoki címet szerzett, vagyis címvédő svéd Gillis Grafström diadalmaskodott többségi pontozással, míg a dobogóra még a kétszeres Európa-bajnok oszták Willy Böckl és a svájci Georges Gautschi állhatott föl. A párosoknál az 1922-ben világbajnoki címet szerzett Helene Engelmann, Alfred Berger osztrák kettős bizonyult a legjobbnak, megelőzve az olimpiai bajnok finn Jakobsson-házaspárt, valamint az Andrée Joly, Pierre Brunet francia duót.

Clas Thunberg (Forrás: Wikimedia Commons)

Gyorskorcsolyában 500, 1500, 5000 és 10000 méteren, valamint az eme versenyszámok eredményei alapján összeállított összesített versenyben avattak olimpiai bajnokot. A sportágban skandináv dominanciára lehetett számítani, azonban az első számban, 500 méteren rögtön meglepetés született, ugyanis 44 másodperces idejével (időfutam-rendszerben zajlottak a versenyek) az amerikai Charles Jewtraw győzött – mivel ezt a számot az olimpia nyitónapján rendezték, Jewtraw lett a téli játékok történetének első olimpiai bajnoka. A dobogóra még két norvég állhatott föl Oskar Olsen és Roald Larsen személyében – utóbbinak a finn Clas Thunberggel kellett osztoznia a bronzérmen. 1500 méteren helyreállt a világ rendje: Thunberg lett az olimpiai bajnok Larsent és a norvég Sigurd Moent megelőzve. A finn klasszis ezután az 5000 métert is behúzta, ahol egy másik finn, Julius Skutnabb lett a 2., Roald Larsen pedig egy újabb bronzérmet vehetett át. 10000 méteren Skutnabb győzött Thunberg és Larsen előtt. Az összetettet – két aranyérmének köszönhetően – Clas Thunberg nyerte meg, aki így háromszoros olimpiai bajnokként a játékok legeredményesebb sportolója lett. Roald Larsené lett az ezüst-, Julius Skutnabbé pedig a bronzérem.

Egy olyan sportág is szerepelt az első téli olimpia műsorán, amelyhez manapság a biatlont hasonlíthatjuk. Ez volt a katonai síelés. Ebben a sportban négy főből álló csapatok mérték össze egymással erejüket, s mindegyik legénységnek tagja volt legalább egy tiszt. A csapatoknak 30 kilométeres sífutást kellett teljesíteniük, azonban eközben egy 18-as sorozatból álló lövészetet is végre kellett hajtaniuk, amelyben csak a tiszt lőhetett. Itt minden egyes találat 30 másodperces időjóváírást jelentett, ami nagy előnyt hozhatott a jól lövő csapatok konyhájára. A győzelmet a svájciak szerezték meg, akik 4:00:06 perc alatt tudták le a versenyt, s 8 sikeres lövésükkel 4 percnyi jóváírást könyvelhettek el. Az ezüstérem a finn katonák nyakába került, akik 4:05:40-es időt értek el és 11 találatukkal a legsikeresebbek voltak a lövészetben. A dobogó legalsó fokára a franciák léphettek föl, akiknek pedig irtó pocsék volt a lövészetük, mivel csupán két találatuk volt.

Síugrásban amellett, hogy nyolc bukást is láthatott a szépszámú közönség, azért remek ugrásokat is megtekinthetett. A legmesszebbre, 50 méterre az amerikai Anders Haugen szállt el, azonban be kellett érnie a 4. hellyel, mivel gyenge pontszámot kapott az ugrás technikai kivitelezésére. Egészen 1974-ig ez volt a hivatalos végeredmény, ám akkor a Chamonix-ban szereplő norvég sífutó, Thoralf Strömstad egy helyi sítörténésznek, Jakob Vaagénak bevallotta, hogy annak idején hibáztak a bírók a síugró-versenyen, ugyanis egész egyszerűen elszámolták a pontokat, így fordulhatott elő, hogy miközben a legmesszebbre ugró Haugen csak a 4. lett, addig a gyengébb eredményt elérő norvég Thorleif Haugé lett a bronzérem. Strömstad iratokkal tudta bizonyítani igazát, s ez alapján a NOB megváltoztatta a végeredményt, s így Anders Haugen lett a 3., Thorleif Haug pedig a 4. Haug családja elfogadta a döntést, s 1974 szeptemberében, egy Oslóban rendezett hivatalos ceremónia keretében a norvég sportoló lánya átadta a bronzérmet az amerikainak, aki fél évszad elteltével juthatott hozzá jogosan megszerzett, csak a bírók tévedése nyomán nem neki ítélt érméhez. A norvégoknak azonban így sem kellett bánkódniuk, ugyanis az aranyérmet Jacob Tullin Thams szerezte meg, aki a bemutató ugrások során 58 méteres repülésével világcsúcsot állított föl, ami az első volt a téli olimpiák történetében. Az ezüstérmet egy másik norvég, Narve Bonna nyakába akasztották.

Sífutásban egy 50 és egy 18 kilométeres versenyt rendeztek. Itt is norvég dominancia érvényesült, ugyanis a hat éremből ötöt a piros-kékek vihettek haza, a hatodik érem pedig a finneké lett. Az 50 kilométeres, egyéni indításos számban a sísport norvég királyának nevezett, a síugrásban érmétől ötven évvel később megfosztott Thorleif Haug lett az olimpiai bajnok, aki 3:44:32 perc alatt teljesítette a távot. A 2. helyen honfitársa, Thoralf Strömstad végzett közel kettő perces lemaradással, a 3. helyen pedig Johan Gröttumbraten futott be, aki több, mint három percet kapott a győztestől. Az előzetesen nagy esélyesnek tartott finnek leszerepeltek: Anton Collinnak eltört az egyik síléce, ezért föladni kényszerült a viadalt. A legjobb finn a 7. helyen célbaérő Matti Raivio lett, ám ez az eredmény nagy csalódást jelentett a finnek számára. A 18 kilométeres távon ismételten Haug nyert (1:14:31), aki 1 perc 20 másodpercet adott Gröttumbratennek és 2 percet a finn Tapani Nikunak.

Az éremtáblázaton toronymagasan Norvégia és Finnország végzett az első két helyen: előbbinek sportolói 4 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzérmet, míg utóbbi versenyzői 4-4 arany- és ezüst-, illetve 3 bronzérmet vihettek haza. Ausztriának és Svájcnak jutott még 2-2 aranyérem, az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, Svédországnak és Kanadának pedig 1-1. Rajtuk kívül még a franciák és a belgák szereztek érmeket, míg hat ország (köztük Magyarország) medália nélkül maradt. A norvégok úgy szereztek összesen 17 érmet, hogy 16 sportolójuk vett részt az olimpián! A legeredményesebb sportolónak a finn gyorskorcsolyázó, Clas Thunberg bizonyult (3-1-1), megelőzve a három aranyérmet szerző Thorleif Haugot. Egészen az 1936-os olimpiáig kellett arra várni, hogy egy sportoló egy téli játékokon három aranyérmet szerezzen, arra pedig, hogy valaki öt éremmel zárjon egy téli olimpiát, legközelebb 1980-ban volt példa.

Nagy volt a siker

Az első téli olimpia szervezése és gondtalan lefolyása általános sikert váltott ki a francia és a nemzetközi sajtóból egyaránt. A Times című brit lap megállapította, hogy a szervezési és az időjárási körülmények is kedvezőek voltak ahhoz, hogy számos nagyszerű sportteljesítményt lehessen látni Chamonix-ban, a NOB pedig joggal fogadhatja a gratulációkat, amiért megszervezte a téli olimpiát. A francia lapok is elégedettek voltak a játékokkal, ám a L’Auto című korabeli sportújság azért kritikai megjegyzést is fűzott azzal, hogy göröngyösnek minősítette a szervezést. Több megfigyelő, köztük a kor egyik legnépszerűbb francia sportújságírója, Gabriel Hanot is megjegyezte, hogy a két fél közötti nagyfokú technikai és technológiai különbség volt az oka annak, hogy a norvégok és a finnek domináltak, miközben a franciák csak három bronzérmet tudtak szerezni.

Bár az olimpia sikeres volt, pénzügyi értelemben inkább katasztrófális: a 3,5 millió frankos kiadásokból csupán 120 000 frank térült meg. Ennek ellenére Chamonix városa megkapta adományként az olimpiai helyszíneket, s a következő években komoly fejlesztések folytatódtak a síparadicsomban annak érdekében, hogy Franciaország legnépszerűbb és legmodernebb hegyvidéki területe lehessen.

A játékok sikerét látva a NOB 1925. május 27-én, Prágában tartott kongresszusán úgy döntött, hogy a nemzetközi télisport-hetet az I. Téli Olimpiai Játékokként vonultatja be a történelembe, s elhatározták a résztvevők azt is, hogy ezen túl minden 4. évben, a nyári játékokkal azonos esztendőben megrendezik a téli ötkarikás seregszemlét is.

Chamonix komoly hatást gyakorolt több téli sportág nemzeti és nemzetközi szinten történtő fejlődésére is. Még a játékok idején, 1924. február 2-án Chamonix-ban hozták létre a Nemzetközi Síszövetséget (FIS), amely napjainkban is a sísportok legfőbb nemzetközi szervezete. Néhány hónappal később, 1924. október 15-én a Francia Síszövetség is megkezdte működését.

Chamonix sikerét és népszerűségét látva a többi francia síparadicsom igyekezett fölvenni a versenyt az olimpia városával, s ennek keretében nemzetközi versenyeket szerveztek, ahová nagy norvég bajnokokat is meghívtak, hogy ezzel vonzzák az érdeklődést az események iránt. A francia turisztikai hivatal és a Párizs-Lyon-Földközi-tenger közötti vasútvonalat üzemeltető társaság a téli turizmust népszerűsítő kampányba kezdett, amely ugyanakkor kezdetben egy túlnyomórészt külföldi és kiváltságos ügyfélkörre korlátozódott. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy az első téli olimpia a téli sportok és a téli turizmus tekintetében is áttörést hozott Franciaországban és a világ sok más országában is, elsősorban Európában és Észak-Amerikában.

A kiemelt kép forrása: index.hu

Leave a Reply