2024 legjobban várt sporteseményei

Új évet kezdtünk meg, méghozzá egy szökőévet, ami azt jelenti, hogy lesz nyári olimpia, paralimpia és labdarúgó Európa-bajnokság is. De nem csupán ezeket a sporteseményeket várják sokan, hiszen bőven lesznek még olyan versenyek, amelyeken szurkolhatunk a magyaroknak. A Sportudvar az elmúlt évek szokását folytatva ezt az esztendőt is a legjobban várt sportesemények fölsorolásával kezdi.

Január 4-16. – Férfi vízilabda Európa-bajnokság

Már csak hármat kell aludni, s meg is kezdődik 2024 első magyar vonatkozású nemzetközi eseménye, a horvátországi férfi vízilabda Európa-bajnokság. A világbajnok magyar válogatott ezen a tornán is a legfőbb esélyesek közé tartozik, azonban már a csoportkör sem ígérkezik könnyűnek, hiszen Görögországgal és Olaszországgal is meg kell küzdeni. Grúzia ellen kötelező a győzelem, de amennyiben egyenes ágon, rájátszás nélkül akar a negyeddöntőbe jutni a csapat, akkor a hellén-talján páros legalább egyik tagját is le kellene győzni. Kiesni itt még nem lehet, mert ha a 3. vagy a 4. helyen zárna a csapat, akkor a rájátszáson keresztül még be lehet jutni a nyolc közé, de ebben a kemény mezőnyben szerencsés volna, ha nem kellene túlórázni. Az Eb természetesen a világbajnoki, de még inkább az olimpiai felkészülés szempontjából is kulcsfontosságú esemény lesz, mert itt derülhet ki, hogy kik azok a játékosok, akik leginkább alkalmasak arra, hogy az olimpián is a vállukra vegyék a csapatot, s ezáltal nagy eredményeket érjenek el. Nem lesz tragédia, ha nem jön össze a végső győzelem, hiszen amúgy is az olimpia a legfontosabb idén.

Január 5-13. – Női vízilabda Európa-bajnokság

Az urakkal csaknem egy időben Eindhovenben kerül sor a hölgyek kontinensviadalára, melyen természetesen ugyancsak ott lesz a magyar válogatott. A nemzeti csapat gyatra világbajnoki szereplést kíván feledtetni egy jó Eb-teljesítménnyel. A torna az új edzőpáros: Cseh Sándor és Mihók Attila számára is vízválasztó lesz, nem beszélve a csapatról, amely a férfiakhoz képest mindenképpen hátrányból kezdi az olimpiai felkészülést. Már a csoportfázis sem tűnik könnyűnek, hiszen a házigazda és bivalyerős hollandok mellett a szintén jó erőkből álló görögök, valamint a horvátok ellen kell medencébe ugrani. Itt is ugyanaz a lebonyolítás, mint a férfiaknál, azaz a csoportból nem lehet kiesni, mert még a 4. helyezett is bekerül a rájátszásba, amelyen keresztül még be lehet masírozni a negyeddöntőbe, de itt sem volna rossz, ha egyenes ágon, azaz az első kettő között végezve sikerülne a nyolcba jutni. Egy remek szereplés, mondjuk egy legjobb négyig való eljutás, de akár egy érem nagyon jót tenne a csapat önbizalmának és jó alapot adhatna az olimpiai felkészülésnek is.

Január 10-28. – Férfi kézilabda Európa-bajnokság

Mivel páros évben járunk, ezért idén Európa-bajnokságot rendeznek a kézilabdában mindkét nem számára. Az esztendő elején az urak lesznek soron, akik Németországban fognak megküzdeni egymással a kontinensbajnoki címért és az olimpiai kvalifikációért. A magyar válogatott nehéz csoportba került, hiszen Izland, Szerbia, valamint Montenegró ellen kell pályára lépni. Itt csak a csoportok első kettő helyezettje jut be a középdöntőbe, ahol jó eséllyel a francia, a német, a horvát és a spanyol csapat fog a magyar kvartettből továbbjutók útjába kerülni, azaz, továbbjutás esetén komoly bravúrokra lenne szüksége a magyar együttesnek, amennyiben Eb-negyeddöntőt szeretne játszani. Természetesen ebben a sportágban is az olimpia lebeg mindenki, így a mieink szeme előtt is, s itt is egy minél jobb szereplés megadhatná az ötkarikás felkészülés alaphangulatát, de azért tartok tőle, hogy nem lesz egyszerű már a csoportból való továbbjutás sem.

Január 15-28. – Ausztrál Open

A szokásoknak megfelelően január második felében már meg is rendezik az év első Grand Slam-tornáját a teniszben, hiszen az ausztrál nyár kellős közepén adnak randevút egymásnak a világ legjobb férfi és női játékosai. A melbourne-i tornán az uraknál főtáblás Fucsovics Márton és Marozsán Fábián, a hölgyeknél pedig jó eséllyel Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna pályázhat a kvalifikációra, de nekik valószínűleg selejtezőt kell vívniuk ehhez. Elsősorban a két férfi játékostól lehet jó szereplést remélni, hiszen Fucsovics Márton kétszer is a legjobb 16-ig jutott az ausztrál nyílt bajnokságon, Marozsán Fábián pedig a remekül sikerült 2023-as év után nagy önbizalommal vághat neki 2024-nek. Bízhatunk benne, hogy valakinek sikerül majd pár kört mennie. Az Ausztrál Openen remélhetőleg ismét láthatjuk majd Rafael Nadalt, aki a tavalyi versenyen összeszedett sérülése óta nem szerepelt tornán, ám a napokban visszatér. A spanyol salakkirálynak minden bizonnyal ez lesz az utolsó szezonja, amelyet olimpiai bajnoki címmel szeretne megkoronázni. Az odáig vezető hosszú út első komolyabb állomása lehet a melbourne-i torna.

Február 2-18. – Vizes világbajnokság

Szokatlan módon páros évben és annak is az elején vizes világbajnokságra kerül sor. A katari Dohában rendezendő eseményt korábban akarták megtartani, ám végül csak februárban kerül rá sor, alig több mint fél évvel a fukuokai vb után. Éppen emiatt, hogy időben ennyire közel esik a világbajnokság az előzőhöz, egyben az olimpiához is (vb-ket normál esetben minden páratlan évben rendeznek), úszásban sok nagy név kihagyja a dohai eseményt, így a magyar csapat is viszonylag karcsúnak ígérkezik. Elsősorban azok a fiatalok kaphatnak szerepet a vb-n, akiknek gyűjteniük kell a nemzetközi versenytapasztalatokat az olimpiára, vagy pedig még az ötkarikás indulást is ki kell harcolniuk a szintidő teljesítésével. Hasonló a helyzet a nyíltvízi úszóknál is, ahol többek között Olasz Anna, Fábián Bettina és Betlehem Dávid sem rendelkezik még olimpiai szintidővel, így itt lesz az esély előttük, hogy fél évvel a játékok előtt bebiztosítsák helyüket. A vízilabdázók számára is rendeznek világbajnokságot Dohában, melyen a magyar férfi és női válogatott is ott lesz. Az urak címvédésre készülnek, a hölgyek pedig itt is szeretnének jobban teljesíteni, mint tavaly Fukuokában. Reméljük a legjobbakat.

Május 4-26. – Giro d’Italia, június 29 – július 21. – Tour de France, augusztus-szeptember – Vuelta

Azért írom egybe a három nagy kerékpáros körversenyt, mert most még nem tudni, melyiken ki fog elindulni. Az azért biztosnak néz ki, hogy Valter Attila, a Visma-Lease (korábbi Jumbo-Visma) csapatának magyar versenyzője legalább az egyik háromhetesen ott lesz a mezőnyben. Már csak a Tour de France hiányzik neki, de az olimpia közelsége miatt nem biztos, hogy végül indulni fog ott. Akárhol is láthatjuk majd versenyezni, biztosak lehetünk benne, hogy mindent meg fog tenni a minél jobb eredmények elérése érdekében, s remélhetőleg szintet tud lépni és nem csak segédként fog tündökölni csapatában. Rajta kívül Fetter Erik és Dina Márton, a nőknél pedig Vas Kata Blanka tűnhet föl nemzetközi versenyeken, s különösen utóbbira lesz érdemes odafigyelni, hiszen Blanka több szakágban is remekelt mostanában, sérülését követően pedig egyre jobb formába lendül. Remélhetőleg sok jó magyar eredményről tudunk majd beszámolni innen is.

Június 14 – július 14. – Labdarúgó Európa-bajnokság

Bár a Sportudvaron nem igazán foglalkozunk magyar focival, sőt, lassan már világfocival sem a sportágon egyre inkább eluralkodó anyagiasság és hülyeség miatt, de nyilván sokan várják olvasóim közül is a nyári Európa-bajnokságot, melyen a magyar válogatott is ott lesz. A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal kerültek egy csoportba a mieink. Kedvező esetben az első három jut tovább a nyolcaddöntőbe, de rosszabb esetben csak az első kettő. Nehéz lesz az első kettőben végezni, mert papíron a németek és a svájciak is erősebbek a magyaroknál, ám a németek évek óta mélyrepülésben vannak, úgyhogy nagy talány, hogy mi lesz ebben a csoportban. A skótok ellen könnyebb dolga lehet a nemzeti csapatnak, de egy Európa-bajnokságon általában nincs könnyű mérkőzés, így alighanem vért kell izzadni a pontokért.

Július 26. – augusztus 11. – Olimpia

Az év legnagyobb sporteseményén rengeteg magyar sportolónak és csapatnak szurkolhatunk majd, hogy sikerüljön megdönteniük az elemzők várakozásait, akik szerint csak kettő aranyérmet fog szerezni a magyar küldöttség. Őszintén szólva, nem tartom reálisnak, hogy ennyire kevés győzelem szülessen, s ezeknek az elemzéseknek és jóslásoknak nincs is sok értelmük, mert sosem szoktak beválni. Ettől függetlenül kőkemény küzdelemre készülhet mindenki, így pl. a zsinórban három olimpiai aranyéremmel a háta mögött a negyedikre hajtó Szilágyi Áron vagy az úszók legújabb csodakölyke, Kós Hubert. Nagy kérdés, hogy Milák Kristóf és Hosszú Katinka ott lesz-e az ötkarikás játékokon, mint ahogy az is, hogy pl. öttusában, atlétikában vagy akár a küzdősportokban milyen eredmények fognak születni. Kajak-kenuban valószínűleg lesznek sikerek, mint ahogy vízilabdában is lehet reménykedni hasonlóban. Még van pár hónap a kvótaszerzésre, s remélhetőleg minél többen el fognak jutni az olimpiára és ott nem fognak szégyent vallani.

Augusztus 28. – szeptember 8. – Paralimpia

Pár héttel az olimpia után kerül sor a sérültek seregszemléjére, melyen az elmúlt pár alkalommal elég sok magyar sikernek örülhettünk. Minden valószínűség szerint úszásban, asztaliteniszben és kerekesszékes vívásban számíthatunk aranyérmekre, de itt is az az igaz, mint az olimpiánál, hogy akik eljutnak oda, lehetőleg mindent megtegyenek a minél jobb eredmény érdekében.

November 28 – december 15. – Női kézilabda Európa-bajnokság

Egy hazai rendezésű eseménnyel zárul az év. A magyar válogatott remélhetőleg mindent meg fog tenni, hogy hazai közönség előtt minél jobban szerepeljen. Az azért jelen pillanatban valószínűtlennek tűnik, hogy sikerül megismételni a 2004-es bronzérmet, de ki tudja, lehet, hogy egy sikeres olimpia után itt is összejön egy igen jó eredmény. Időben még igen messze van ez az Eb, úgyhogy egyelőre kár az erőviszonyokról beszélni, csak annyit kívánhatunk, hogy ne kelljen szégyenkeznünk a magyarok eredményei miatt.

Szubjektív meglátásom szerint ezek lesznek 2024 magyar szempontból legjobban várt sporteseményei. Itt, a Sportudvaron igyekszünk minden eseményről beszámolni és leírni véleményünket.

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Szólj hozzá!