Ez volt 2023 – November

A vészesen a végéhez közeledő óesztendő utolsóelőtti hónapja sem szűkölködött érdekes sporteseményekben és sportos történésekben, úgyhogy itt, a Sportudvaron igyekeztem mindenről leírni a véleményem vagy pedig pusztán beszámolni. Ezekre a cikkekre tekintünk most vissza a novemberi összefoglalóban.

Foci: A szaúdiak vettek maguknak egy vébét

Az októberi összefoglalóban már utaltam arra, hogy Szaúd-Arábia lényegében megvette a 2034-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát. Ennek részleteiről az alábbi cikkben írtam:

Szaúd-Arábia már focivébét is tud venni magának

F1: Alonso az év előzését mutatta be Brazíliában

Szingapúr óta nem volt annyira jó verseny a Forma-1-ben, mint november 5-én Brazíliában. A Sao Pauló-i futam sok izgalmat hozott egészen a leintésig. Az nem volt kérdés, hogy Max Verstappen és Lando Norris végez az első két helyen, ám a 3. hely sorsa a célban dőlt el: Fernando Alonso 0.053 másodperccel tudta maga mögött tartani Sergio Pérezt, így hosszú idő után ismét dobogós lett. Meglepően jól ment az Alpine. Charles Leclerc a rajtig sem jutott el műszaki hiba miatt, a Mercedesek pedig rendkívüli mértékben szenvedtek. Összefoglaltam az interlagosi verseny legfőbb pozitívumait és negatívumait:

Alonso heroikus módon megszerzett dobogója és a Mercedes szenvedése – a Brazil Nagydíj legfőbb tanulságai

F1: Többszörös bukásnak bizonyult a Las Vegas-i Nagydíj

November 19-én rendezték meg a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat. Az amerikai kaszinóváros 41 év után tért vissza a száguldó cirkuszba, ám annak dacára, hogy a pálya vonalvezetése egészen ígéretesnek tűnt, megosztotta a közvéleményt, mennyire van szükség még egy USA-beli versenyhétvégére. Elsősorban az árak akasztottak ki sokakat, hiszen gyakorlatilag a Miami Nagydíjhoz hasonlóan ez a verseny is az igazán tehetősek pénztárcájára lett szabva. Akadtak ugyanakkor más, még ennél nagyobb gondok is, hiszen az első szabadedzés lényegében elmaradt a nem megfelelően rögzített csatornafedelek miatt. Ebből eredően a második tréning többórás késés után az éjszaka közepén indulhatott el, ám addigra a nézőket kiterelték a lelátókról, s utólag sem akartak megfelelő kártérítést adni nekik, ami miatt per kezdődött.

Las Vegas-i Nagydíj: Egy újabb luxusbuli szupergazdagoknak

Las Vegas-i Nagydíj: Bénázás és bunkóság a csilli-villi éjszakában

Túraautó: Michelisz Norbert világkupát nyert!

Idén először rendezték meg a TCR-világkupát, miután a tavaly még az FIA által szervezett nemzetközi bajnokság megszűnt. Az első idényt Michelisz Norbert nyerte, aki a makaói szezonzárón nagy csata végén bizonyult a legjobbnak, így a 2019-es vb-győzelem után második nagy nemzetközi sikerét aratta. Az alábbi cikk első fejezetében foglaltam össze az utolsó versenyhétvége történéseit:

Michelisz Norbert bajnoki címe és egy kis kézilabda, kosárlabda – Hétvégi Összefoglaló

Darts: Luke Humphries egymás után két nagy tornát is megnyert

Rengeteg 100+-os átlag, számos izgalmas mérkőzés, egy-egy kilencnyilas és egy teljesen megérdemelt végső győztes – röviden így lehetne összefoglalni a profi világbajnokságot megelőző két nagy torna: Grand Slam of Darts és a Players Championship Finals eseményeit. A győztes kiléte is azonos, hiszen mindkét tornán Luke Humphries diadalmaskodott, aki ezzel a vb-nek is legnagyobb favoritjává vált.

Darts: Simán behúzta a Grand Slam-et a vért ivó Luke Humphries

Darts: Luke Humphries a vb előtti utolsó tornát is bezsebelte

Magyar segítség Izraelnek

Október elején kitört az újabb háború Izrael és a Hamász terrorszervezet között. Az események az izraeli sportéletet is alapjaiban rázták meg, hiszen számos, az országban megrendezni tervezett eseményt kellett máshová vinni, s az izraeli sportolók sem tudtak hazájukban versenyezni. Az izraeli labdarúgó-válogatott Magyarországot választotta átmeneti otthonául, hiszen Felcsúton játszotta le hazai Európa-bajnoki selejtezőit. Az izraeli szövetség elnöke egy fővárosi rendezvényen beszélt arról, hogyan próbálták túlélni az izraeli labdarúgók a kialakult nehéz helyzetet.

Labdarúgás háborús időkben

Mestertízest ért el egy 15 éves dán srác a Liverpool ellen

Hajmeresztő eredményt hozott november végén az angol U16-os labdarúgó-bajnokság egyik mérkőzése. Az Arsenal 14:3-ra verte a Liverpoolt, ami már önmagában is megérne egy külön misét, de a meccs azért került be a nemzetközi sportsajtóba, mert az Arsenal egyik játékosa nem kevesebb mint tíz gólt szerzett. Az alábbi cikkben elsősorban róla esik szó:

Az Arsenal egyik tehetsége tíz (!) gólt szerzett a Liverpool elleni mérkőzésen

A 6:3 70. évfordulója

Kerek évfordulót ünnepelt november 25-én a magyar sport: pontosan hetven évvel ezelőtt került sor az évszázad mérkőzésének titulált Anglia – Magyarország labdarúgó-mérkőzésre, melyet az Aranycsapat 6:3-ra megnyert. A Visszapillantó rovat eme cikkében elsősorban a mérkőzés körüli, talán kevésbé ismert történésekre világítottunk rá, mert kezdetben úgy tűnt, meg is hiúsulhat a meccs a kor politikai viszonyai miatt.

6:3 – 70 éve volt az évszázad mérkőzése

Darts: Hajmeresztő újítás az ellentmondásos szponzor hatására a PDC-vb-n

Bár most zajlik a darts-világbajnokság, már november utolsó napjaiban sok beszédtémát szolgáltatott az esemény. Egyfelől sor került a sorsolásra, másfelől egy igen meghökkentő újdonságot is bemutattak, ugyanis zöld lett a tripla 20-as szektor. E mögött a vb új névadó szponzora, egy ír fogadási cég áll, melynek múltja egyáltalán nem nevezhető makulátlannak. Elsősorban erre világítottam rá az alábbi írásomban. Persze a vb december 15-i kezdetére kiderült, hogy csak egy médiahekk volt az egész, azaz a tripla 20 maradt piros.

Darts: Hajmeresztő újítás debütálhat a profi világbajnokságon

Három téli olimpia is elkelhetett

A várakozásoknak megfelelően november végén tett bejelentést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékes bizottsága azzal kapcsolatban, hogy mely pályázatot vagy pályázatokat tartják alkalmasnak a 2030-as téli olimpia megrendezésére. Meglepetésre végül csak egy pályázatot juttatott tovább a testület, ez pedig a francia kandidálás volt, így gyakorlatilag eldőlt, hogy 2030-ban a Francia-Alpokban lesz a téli olimpia. Azt is bejelentették, hogy a 2034-es téli olimpia rendezésére Salt Lake City-t kérik fel, a 2038-as játékokat pedig a legnagyobb valószínűséggel Svájcnak ítélhetik oda.

Szinte biztos, hogy a Francia-Alpokban lesz a 2030-as téli olimpia

Ez volt a novemberi történések összefoglalója. Holnap, az év utolsó napján összefoglalom Nektek a decemberi eseményeket is.

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply