Elérkeztünk az év utolsó tizenkettő napjához, úgyhogy indul a Sportudvar szokásos évvégi összefoglalója, amelyben az esztendő mind a tizenkettő hónapját külön-külön górcső alá vesszük a legolvasottabb cikkeken keresztül. Az első részben a januári események és ezeknek sportudvaros reakciói kerülnek terítékre.
Darts: Michael Smith fölért a csúcsra
Michael Smith nyerte a profi dartsvilágbajnokságot, mivel a döntőben 7:4-es szettaránnyal múlta fölül Michael van Gerwent. Az angol játékos harmadik döntőjében első győzelmét aratta, s ezzel a sikerrel a világelsőséget is megkaparintotta. Egy magas színvonalú, izgalmas döntőt láthattunk, amely bevonul a történelemkönyvekbe, hiszen Smith a vb-finálék történetében második játékosként kilencnyilast dobott. Van Gerwen, akit előzőleg szinte mindenki a legnagyobb favoritnak tartott, egymás után második vb-döntőjét bukta el gyenge kiszállózásának köszönhetően. Smithről sokáig örök vesztesként beszéltek, mert képtelen volt major tornát nyerni, ám most kettő hónapon belül már a második nagy versenyt nyerte meg, úgyhogy most már a darts legnagyobbjai között kell emlegetnünk.
Az arab sportdiplomácia előretört
Január első felében zajlott az idei Dakar-rali, amelynek immár 4. alkalommal Szaúd-Arábia adott otthont. A katari labdarúgó-világbajnokságot is figyelembe véve világosan láthatjuk, hogy a Közel-Kelet országainak milyen gazdasági és politikai stratégiájuk van, amelynek manapság a sport is szerves része. Árnyoldala ennek a folyamatnak, hogy a sporteredmények, a sportolók sikerei háttérbe szorulnak az országokat érő kritikák mögött. Ettől függetlenül sem a szaúdiak, sem a katariak nem állnak le, hiszen hosszú távon szeretnének a sportvilág meghatározó szereplői lenni. Erről írtam egy cikket januárban, aminek komoly olvasottsága volt, ezért került be a januári összefoglalóba.
Tenisz: Rafael Nadalt ismét cserbenhagyta a teste
Nagy meglepetéssel indult az Ausztrál Open 3. napja: a férfi címvédő és 1. kiemelt Rafael Nadal három játszmában vereséget szenvedett az amerikai Mackenzie McDonaldtól, ezzel véget ért számára a szezon első Grand Slam-tenisztornája. A spanyol nem véletlenül kapott ki, hiszen csípősérülés hátráltatta a mérkőzés nagy részében. A 36 éves sztárnak az elmúlt években több sérülése is volt, amelyek miatt majdnem egész szezonok maradtak ki pályafutásából. Pályafutásában kereshetünk összefüggéseket Roger Federerrel, akinek utolsó éveit jelentősen hátráltatták sorozatos sérülései, műtétjei, s emiatt tavaly – a testével folytatott hosszas küzdelem után – végül visszavonult. Vajon Nadalra is ez a sors vár? Januárban még nem lehetett tudni, de az alábbi cikkben részletesen foglalkoztam a spanyol salakkirály utóbbi években történt sérüléseiről és hosszas kihagyásairól.
Foci: Csúnyán megbüntették a Juventust
A január talán legnagyobb port kavaró híre volt, hogy az olasz bíróság döntése értelmében 15 pontot levontak a Juventus labdarúgócsapatától pénzügyi visszaélések miatt. A torinói csapat ezzel a 10. helyre esett vissza a Serie A tabelláján, s le is maradt a Bajnokok Ligája-indulásról, azonban lehet, hogy ha be is férkőzne valahogy a legjobb négybe, akkor sem indulhatna a nemzetközi porondon, mert visszaesőként további súlyos szankciókat is kaphat – ez egy későbbi hónap összefoglalójából ki fog derülni. Eközben a hírek szerint más olasz nagycsapatok háza táján is vizsgálódtak a hatóságok, így a bajnokságot utcahosszal vezető Napolinál is. Hogy voltak-e további büntetések, holnap, a februári összefoglalóból kiderül. Az mindenesetre egyértelmű, hogy az olasz foci továbbra sem tudott megtisztulni a piszkos módszerektől.
Tenisz: Egy kamerára írt üzenet okozott diplomáciai botrányt az Ausztrál Openen
Egyre több férfi és női teniszező használja ki a mérkőzések végén a kamerára történő írás lehetőségét arra, hogy valamilyen üzenetet tegyen közzé. Ez lehet környezetvédelmi, politikai és egyéb tartalmú is. Karen Hacsanov az Ausztrál Open negyeddöntőjének végén írhatott az egyik kamerára és ily módon fejezte ki véleményét az örmény-azeri konfliktussal kapcsolatban. Az örmény apával rendelkező orosz játékos gesztusa diplomáciai feszültséget okozott Azerbajdzsánnal. Ilyesmire korábban még nem volt példa, de arra igen, hogy a teniszezők valamilyen, általuk fontosnak tartott témában üzentek a kamerán keresztül. Ezekről esik szó az alábbi cikkemben.
Ázsiában térhettek vissza az orosz és fehérorosz sportolók
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) január végén hozzájárult ahhoz, hogy az orosz és fehérorosz sportolók Ázsiában indulhassanak a 2024-es olimpia selejtezőin. Ez ugyan előrelépést jelent az előző 11 hónapban fönnállt szituációhoz képest, azonban továbbra is feltétel a semleges státusz, azaz a két ország versenyzői nem használhatják zászlajukat és himnuszukat. Ez nem tetszett egyik ország sportvezetésének sem, de az ukránok sem repestek az örömtől. Minden kiderül ebből az írásból.
Remekeltek a magyarok a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon
Január 21. és 28. között került sor Észak-Olaszországban az idei téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. A magyar csapat rendkívül jól szerepelt, hiszen amellett, hogy rövidpályás gyorskorcsolyában a hét aranyéremből ötöt honfitársaink szereztek meg, a történelem során először alpesi síben is magyar aranyérem született. A Sportudvar az alábbi cikkben foglalta össze az EIOF történéseit.
Az Ausztrál Open győztesei és vesztesei
Január 29-én ért véget az év első Grand Slam-tornája, az ausztrál nyílt teniszbajnokság. A férfiaknál helyreállt a világ rendje, Novak Djokovics ismét Melbourne királya lett és a világelsőséget is visszaszerezte. Remekeltek az amerikaiak, mint ahogy a nőknél több olyan játékos is, akitől előzőleg nem feltétlenül vártuk ezt. Voltak persze csalódások, így pl. Rafael Nadal sérülés miatti korai kiesése, vagy Iga Swiatek és Félix Auger-Aliassime váratlanul gyenge szereplése. A Sportudvar összefoglalta, kik voltak a főszerepben az Ausztrál Openen ilyen vagy olyan okból kifolyólag.
Darts: Chris Dobey nagy győzelme
A szokásoknak megfelelően január utolsó hétvégéjén rendezték a világbajnokság utáni első nagy tornát, a Masterst a profi dartsosok számára. A viadalon magas színvonalat és több meglepetést láthattunk, s végül a végső győztes kiléte is komoly meglepetést okozott. Chris Dobey életében először játszhatott döntőt major tornán és rögtön győzött is, amivel bekerült a Premier League mezőnyébe is.
Kézilabda: A cél teljesült, de gyenge volt a magyar férfi vb-szereplés
Január nagy részében zajlott a férfi kézilabda-világbajnokság, amelyen a magyar válogatott a 8. helyen végzett. Amennyiben csak azt vesszük figyelembe, hogy a cél a legjobb nyolc közé kerülés volt, akkor ez teljesült, ám így sem lehettünk elégedettek a látottak miatt, hiszen az erős ellenfelek többsége játszi könnyedséggel verte meg a mieinket Egyiptomot leszámítva. Az alábbi cikkben foglaltam össze gondolataimat a vb-szerepléssel kapcsolatban.
Ez volt a legolvasottabb januári cikkek alapján az év első hónapjának összefoglalója a Sportudvaron. Holnap a februári eseményekkel folytatjuk évzáró sorozatunkat. Tartsatok velünk akkor is!
A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum