Már csak kettő és fél hét van hátra a profi darts-világbajnokságig, így most már elkezdődött a végső visszaszámlálás. Tegnap megtartották a sorsolást, így már ismert, hogy a kiemeltek kikkel játszhatnak a 2. fordulóban. Tegnap azonban történt egy másik érdekes esemény is, ugyanis bemutatták az új dartstáblát, amely a világbajnokságon debütál. Ez a tábla merőben el fog térni az eddig megszokottaktól. Eközben a torna új névadó szponzorának kiléte is érdekes kérdéseket vetett fel.
December 15-én veszi kezdetét a 2024-es profi darts-világbajnokság. A január 3-áig tartó torna mezőnye tegnap vált teljessé, hiszen sor került az utolsó selejtezőre is, amelyből még négy játékos szerzett indulási jogot a sportág csúcseseményére. A horvát Boris Krcmar, a német Florian Hempel és az osztrák Rusty-Jake Rodriguez kijutása annyira nem meglepő, viszont Darren Webster kvalifikációja már annál inkább. A rutinos angol lényegében semmit sem mutatott az elmúlt két évben, így nem sokan fogadtak rá előzőleg. A nagy tapasztalat azonban kifizetődött, így ő is ott lesz a vb-n.
Közvetlenül a selejtezőtorna után megtartották a főtábla sorsolását, melynek keretében a 64 nem kiemelt játékost felvonultató 1. forduló párosításait tudhattuk meg, valamint azt is, hogy a 2. fordulóban, amikor a 32 kiemelt is csatlakozik a küzdelmekhez, mely első körös párharc győztese fog az útjukba kerülni.
Így kiderült, hogy a címvédő és világelső, ezáltal 1. kiemelt Michael Smith a Kevin Doets – Stowe Buntz összecsapás győztesével mérkőzik. Az amerikai Buntz a Grand Slam of Darts-on elég alaposan fölhívta magára a figyelmet, hiszen első PDC-tornáján meg sem állt a negyeddöntőig, az odáig vezető úton pedig többek között Peter Wright és Andrew Gilding is az áldozata lett. Doets sem egy rossz játékos, de nagy tornán még nem jött össze neki az igazán kiugró eredmény. Ettől függetlenül nehéz megjósolni, ki nyerhet azon a mérkőzésen. Az biztos, hogy Smithnek nem lesz sétagalopp az első meccs.
A sokak, így a fogadóirodák többsége által is a torna legnagyobb esélyesének tartott, ősszel három nagy tornát megnyerő Luke Humphries a 3. kiemelést kapta, s a 2. fordulóban a Lee Evans – Sandro Eric Sosing mérkőzés győztesével csap össze, vagyis neki könnyebb dolga lesz minden bizonnyal. A 2. kiemelt Michael van Gerwen Keane Barryvel vagy a fülöp-szigeteki Paolo Nebridával fog játszani. A holland és a hozzáértők többsége is úgy gondolja, hogy Barry lesz az ellenfél, de van Gerwennek ott is simán győznie kéne, mert az ír nincsen nagy formában idén. A 4. kiemelt Peter Wright, aki a torna legnehezebb ágára került, első mérkőzésén Jim Williams vagy a guyanai Norman Madhoo ellen kell, hogy színpadra lépjen. Minden valószínűség szerint Williams lesz Wright ellenfele, s a skótnak nem lesz egyszerű dolga, hiszen Williams bárki ellen nagyon jól tud játszani, Wright pedig nem egyszer elszúrta már első vb-mérkőzését.
Ahogy említettem, Wright ága a legkeményebb, hiszen rajta kívül Raymond van Barneveld, James Wade, Andrew Gilding, Gerwyn Price, Brendan Dolan, Dirk van Duijvenbode és Gary Anderson szerepel a kiemeltek közül a tábla második negyedében. Itt nagyon nehéz megtippelni, hogy kik juthatnak el a negyeddöntőbe. A másik három ág esetében kissé egyszerűbb tippelni a jelenlegi formák és a vb-múlt alapján, de le kell szögezni, hogy a világbajnokság is rengeteg bődületes meglepetést hozott már, úgyhogy szerintem annyira nincs értelme tippelgetni az eredményeket illetően, de az biztos, hogy a második negyed végkimenetele szinte megjósolhatatlan.
Az 1. és a 2. forduló párhuzamosan fog zajlani, tehát minden session során lesz 1. és 2. fordulós mérkőzés is. Az 1. fordulós meccsek december 15. és 21. között, a 2. körös összecsapások december 15. és 23. között fognak lezajlani. December 24. és 26. között karácsonyi szünet lesz, majd december 27-én a legjobb 32 közötti ütközetekkel folytatódik a torna. December 29-én és 30-án lesznek a nyolcaddöntők, január 1-jén a negyeddöntők, 2-án az elődöntők és 3-án a döntő.
Több dolog sem lesz ugyanolyan, mint eddig
Az 1. és a 2. fordulóban is három szettet kell megnyerniük a játékosoknak a győzelemhez – egy szetten belül három leget kell nyerni. Annyi az eltérés a két forduló között, hogy az 1. körben a döntő szettben nem lesz hosszabbítás, azaz 3-2-vel meg lehet nyerni az utolsó játszmát. A 2. fordulóban viszont a mindent eldöntő szettben kettő leggel kell nyerni, azaz, amennyiben 2-2 az állás, akkor legalább 4-2-re kell valamelyik játékosnak megnyernie a játszmát. Amennyiben eljutnak 5-5-ig, akkor a 11. leg hirtelen halált hoz magával, azaz az ott diadalmaskodó dartsos fog továbbjutni.
A 3. és a 4. fordulóban négy, a negyeddöntőben öt, az elődöntőben hat, a döntőben pedig hét szettet kell megnyerni, s ezekben a körökben is ugyanúgy élni fog a hosszabbításra vonatkozó szabály.
A hivatalosan 2024-es PDC-világbajnokság (mindig annak az évnek a számát teszik hozzá, amelyben a döntőt játsszák) mérkőzéseire szokás szerint a londoni Alexandra Palace-ban kerül sor. A tornára már hónapokkal ezelőtt elfogyott minden jegy, úgyhogy a hoppon maradtak legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy lesznek lemondások, vagy a szervezők fognak még némi plusz férőhelyet kialakítani a teremben, ám utóbbira nem sok sansz van, mert már így is eléggé kihasználják a férőhelyet a nézőtér kialakításánál.
Ezen a téren tehát nem változik semmi a korábbi évekhez képest. Abban viszont gyökeres változás fog beállni, hogy a színpad, de még maga a tábla sem úgy fog kinézni, ahogy legutóbb festett. Az, hogy a színpad más színű, az nem meglepő, hiszen minden PDC-tornán a névadó szponzor színeiben pompázik a színpad. Idén új névadó szponzora lesz a világbajnokságnak a Paddy Power nevű ír fogadási iroda révén. Mivel a cég színe a zöld, ezért a színpad is zöld lesz. Emellett azonban bezöldül a tripla 20-as szektor is a táblán, ami eddig mindig és mindenhol piros volt.
A Paddy Power és a PDC minapi bejelentése szerint az indokolja a kétségtelenül nagyszabású, egyben nagyon váratlan újítást, hogy tudományos kutatások szerint amiatt, hogy a zöld szín az emberi látásspektrum közepén helyezkedik el, míg a piros és a kék szín annak két végén, emiatt pontosabban célozhatnak majd a játékosok, több lesz a 180-as kör, kevesebb lesz a szektorhiba és a szemfáradtság mértéke is kisebb lesz.
Tegnap Londonban egy sajtónyilvános bemutatót is tartottak az új táblával, amelyet Michael Smith, Michael van Gerwen, Gerwyn Price és a világbajnokságon szintén induló Fallon Sherrock is kipróbálhatott. A PDC részéről annak a reménynek adtak kifejezést, hogy hozni fogja az újítás a hozzá fűzött reményeket, s ebben az esetben nem lesz annyira nagy szentségtörés az, hogy a tripla 20-as szektor pirosból átvált zöldre. A tavalyi vb-n rekordnak számító 901 darab 180 született, s most az a remény, hogy sikerül elérni az 1000-es álomhatárt. Arról, hogy siker esetén a jövőben minden tornán alkalmaznák-e ezt a megoldást, még nem tudni, de az első internetes vélemények alapján a szigetországban és nemzetközileg is megoszlanak a vélemények a témában.
Három zöld szektor lesz egymás mellett, holott eddig alap volt, hogy egymást váltják a piros és zöld szektorok (A kép forrása: PDC)
Nem éppen tiszta a névadó szponzor múltja
A Paddy Power ettől az innovációtól azt reméli, hogy a lehető legnagyobb benyomást fogja elérni a szurkolók és a tévénézők körében, hiszen ír cégként szeretne minél erősebb pozícióhoz jutni a brit piacon, ami tudván, hogy a világ legnagyobb sportfogadási hagyományokkal és piacával rendelkező országról beszélünk, nem lesz egyszerű feladat.
Különösen nehéz lehet mindez annak függvényében, hogy a Paddy Power nevéhez számos botrány fűződik az elmúlt másfél évtizedből. A 2000-es évek végén azért érték kritikák a céget, mert lehetett náluk fogadni Barack Obama akkori amerikai elnök meggyilkolásának valószínűségére és a jegesmedvék kihalására is. 2010 tavaszán a Mexikói-öbölben történt gigantikus olajszennyezés kapcsán azon a címen fogadott téteket az ír cég, hogy mekkora területen fog kihalni a vízi élővilág.
Több reklámkampány miatt is sok támadás érte a Paddy Powert, amelynek emiatt sokszor meggyűlt a baja a brit reklámhatósággal is. 2012-ben a nőket és a transznemű embereket ért stigmatizálás miatt érkezett többszáz bejelentés a hatósághoz, amely mindkét esetben megtiltotta a reklámok további megjelenítését minden felületen. A legnagyobb botrány azonban még hátra volt. 2014 márciusában 5525 ember tett panaszt a cég ellen egy online petíción keresztül, amiért Oscar Pistorius dél-afrikai parafutó gyilkossági perének végkifejletére, vagyis a születendő ítéletre lehetett fogadásokat kötni. A hatóság mind az 5525 panaszosnak igazat adott, leszögezve, hogy érzéketlen reklámról és fogadásról van szó, ami különösen súlyos amiatt, hogy a fogyatékosságot, egy nő halálát és egy emberölési pert használt föl marketingcélokra. Nagy-Britanniában mind a mai napig ebben az ügyben érkezett a legtöbb bejelentés a reklámhatósághoz.
A Paddy Power a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságon is bekerült a hírekbe, ugyanis a Dánia – Portugália mérkőzésen Nicklas Bendtner, a dánok támadója második gólját követően lehúzta nadrágját, hogy látszódjon az ír cég logójával ellátott zöld alsónadrágja. Az ügy több szempontból is problémás volt, egyfelől azért, mert a nadrágot nem szabad lehúzni, másfelől a dán válogatottnak akkoriban egy másik sportfogadási cég, a Ladbrokes volt az egyik támogatója. Az UEFA végül 100 000 eurós pénzbírsággal és egymeccses eltiltással sújtotta Bendtnert, aki másnap elnézést kért tettéért, s kijelentette, nem volt szándékos, amit csinált.
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság idején egy kamu kép okozott galibát a Paddy Power-nek, ugyanis a fotón a kiirtott amazonasi esőerdők helyén az angol válogatottat buzdító felirat volt olvasható. A cég azzal védekezett, hogy az esőerdők kiirtása elleni kampányának része volt a kép, s ezzel a gúnyos megnyilvánulással akarták kifejezni véleményüket a dologgal kapcsolatban.
A 2018-as focivébé sem múlt el Paddy Power-botrány nélkül, hiszen akkor egy angol zászlót lobogtató orosz jegesmedve képe húzta ki sokaknál a gyufát, mert a két ország szurkolói között finoman szólva sem volt meleg a viszony. A cég akkor is környezeti szempontokkal védekezett, állítása szerint az oroszországi jegesmedvék helyzetére akarta fölhívni a figyelmet.
2017 szeptemberében az okozott botrányt az ír sportfogadási cég körül, hogy a Birmingham City új menedzserének kilétére irányuló játékban Uho Ehiogura is lehetett fogadni, mint leendő vezetőedzőre, csakhogy Ehiogu 2017 áprilisában elhunyt. A cég elismerte tévedését.
Szintén tévedésre hivatkoztak még 2009-ben, amikor 3000-szeres pénzt kínáltak azoknak a játékosoknak, akik Shane Lowry végső győzelmére fogadnak a golfozók Ír Openjén. Mit ad a sors, Lowry megnyerte a versenyt, ám a Paddy Power nem volt hajlandó kifizetni a rengeteg pénzt a nyertes játékosoknak, mivel azt állította, hogy tévedésből adtak meg ennyire magas szorzót. A cég ezt azonban csak a torna után közölte, így elég nehéz elhinni, hogy valóban erről volt szó. Megállapodást ajánlottak a győztes fogadóknak, akiknek jóval kevesebb pénzzel kellett beérniük. Hogy végül hányan éltek ezzel a lehetőséggel, arról nincsen információ.
A Paddy Power informatikai téren sem remekelt, mivel csak 2014-ben derült ki, hogy még 2010-ben egy hekker több mint 689 000, a fogadási cég online felületein regisztrált játékos személyes adataihoz fért hozzá. Ebben szerepeltek lakcímek, e-mail-címek, születési dátumok, valamint a bejelentkezés biztonságának fokozásához használt biztonsági kérdések és a hozzájuk megadott válaszok is. Az illetékes brit ombudsman elmarasztalta a céget a támadás jócskán elkésett bejelentése miatt.
Az ír fogadóiroda az elmúlt években jelentős pénzbírságokat is kapott. 2018 decemberében 2.2 millió fontra, mai árfolyamon 961.4 millió forintra büntette meg a brit fogadási felügyelet, mert megsértette a társadalmi felelősségvállalásra és a pénzmosás elleni küzdelemre irányuló szabályokat. Idén májusban 490 000 fontos büntetést kapott a cég, mivel kiderült, hogy push üzenetek formájában egy labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatos fogadásra ösztönözte azokat az internetezőket, akik arról nyilatkoztak hivatalosan, hogy nem kívánnak részt venni fogadásban, így ne is küldjenek nekik ezzel kapcsolatos üzeneteket, promóciókat.
Ezek után jutottunk el a tegnapi bejelentéshez, ami nem biztos, hogy növelni fogja a Paddy Power népszerűségét Nagy-Britanniában, de alighanem nemzetközi szinten sem. Aztán persze lehet, hogy beválik a zöld T20-as szektor és tényleg több 180-at fogunk látni, de hogy ez tényleg így lesz-e, december 15. és január 3. között fog kiderülni.
A kiemelt kép forrása: PDC