Kerek évfordulót ünnepel ma a magyar sport: pontosan hetven évvel ezelőtt került sor az évszázad mérkőzésének titulált Anglia – Magyarország labdarúgó-mérkőzésre, melyet az Aranycsapat 6:3-ra megnyert. A Visszapillantó rovat eme cikkében elsősorban a mérkőzés körüli, talán kevésbé ismert történésekre világítunk rá, mert kezdetben úgy tűnt, meg is hiúsulhat a meccs a kor politikai viszonyai miatt.
Az mindenki előtt ismert, hogy az 1950-es évek első felének legjobb válogatottja a magyar volt. Az Aranycsapat becenévvel illetett nemzeti együttes 1952-ben olimpiai bajnok lett, márpedig az ötkarikás győzelemnek akkoriban nagyobb értéke volt a labdarúgásban, mint manapság. Hosszú ideje verhetetlen volt a Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Bozsik József vagy éppen Grosics Gyula fémjelezte csapat, s úgy érkeztünk el 1953 őszéhez, hogy sokan a magyarokat tartották az 1954-es világbajnokság legnagyobb esélyesének.
Magyarországon már régóta készültek arra, hogy az Aranycsapat egy szép napon megmérkőzzön a labdarúgás őshazájával, Angliával. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány már az 1952-es helsinki olimpia idején lekötötte az angolok elleni összecsapást. A korabeli kommunista vezetésnek persze nem nyerte el tetszését az, hogy Sebes engedély nélkül hozott tető alá egy mérkőzést egy nyugati kapitalista hatalom csapatával szemben. Emiatt Rákosi, a véreskezű diktátor neheztelt is a szövetségi kapitányra és ennek hangot is adott. Kérdésessé vált, hogy a politikai vezetés engedélyt ad-e az angliai mérkőzésre, mert tartottak egy esetleges kudarctól.
Sebes Gusztáv feljegyzéseiben így írt a meccs körüli hercehurcáról:
„Világosan írtam le a sérelmemet az angol mérkőzéssel kapcsolatban. Remegnem kellett, mert lekötöttem. Vád volt ellenem, hogy engedély nélkül kötöttem le”.
Állva maradtak az angolok
Végül a korábbi jó szereplés és az Aranycsapat képviselte propaganda mégis utat nyitott, hiszen a mérkőzést nem csak a két országban figyelték, hanem egész Európa és az akkori focivilág. Az angolok az „évszázad mérkőzésének” hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két sportági nagyhatalom, a múlt játékstílusa az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze, vagyis az „angol oroszlánok” és a „mágikus magyarok”. A magyar csapat felkészülése rendkívül precízen zajlott. Kiszűrték az ellenfél taktikájának előnyeit és hátrányait. Olyannyira fontosnak érezték ezt a mérkőzést, hogy a Wembley Stadion paramétereit átmodellezték a Vasas-pályára, hogy a játékosok még jobban szokják a kinti körülményeket. Nem véletlen, hogy ennyire készültek erre a mérkőzésre, hiszen Anglia akkor még veretlen volt hazai pályán.
Az összecsapás előtt pár nappal érkezett meg a magyar csapat a szigetországba. A taktika az ellenfél lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a csatársor folyamatos helyváltoztatása, ami segíthetett az ellenfél hátvédsorának szétzilálásában. Az angolok talán le is kezelték a magyar csapatot, a mérkőzés előtt be sem melegítettek intenzíven. Több mint százezer ember várta a helyszínen a mérkőzés kezdetét.
Már az első percben Bozsik labdaszerzéséből Hidegkutit indította, majd egy szóló után az első percben megszületett az első magyar gól. Az akció annyira váratlan volt, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje. Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak. Mortensen indította Sewellt, aki a bal alsó sarokba lőtt. A huszadik percnél járt a mérkőzés, amikor a bal oldalon Czibor száguldott fel. Beadása Puskást találta meg, aki Hidegkutinak adta tovább, aki ezzel a második gólját jegyezte ezután. A harmadik magyar gólt gyakran nevezik az „évszázad góljának”. Látványosan hozta fel a magyar csapat a labdát, Czibor laposan begurította az akció végén Puskásnak, aki (később világhírűré vált visszahúzós cselével) elfektette a becsúszó Wrightot, az ellenfél csapatkapitányát, a világ egyik legjobb hátvédjét, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba (1:3). Bozsik huszonöt méterről szabadrúgást végezhetett el, amibe félúton Puskás beletette a lábát és az bepattogott az ellenkező kapufához (1:4). Az első félidőben még Mortensen révén szépített az angol válogatott (2:4).
A második félidőben, az 50. percben Puskás szedett össze egy felszabadító rúgást, Bozsik elé passzolt, aki a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalán a léc alá lőtte a labdát (2:5). Három perccel később Puskás Hidegkutit hozta helyzetbe, aki góljával mesterhármast állított be (2:6). A 6:3-as magyar győzelmet jelentő végeredményt Ramsey állította be tizenegyesből.
Az eleve nagy érdeklődéssel várt mérkőzés tehát hihetetlen végeredménnyel zárult, hiszen ennyire fölényes magyar győzelemre talán senki sem számított. Természetesen a korabeli magyar és nemzetközi sajtó is napokig ezzel a mérkőzéssel foglalkozott. Egy angol lap véleménye szerint a magyarok olyan erőnléti állapotban léptek pályára, amelyet Angliában akkoriban nem is követeltek meg. A vélemény azzal zárult, hogy ez a mérkőzés történelmi fordulatot jelent a labdarúgásban.
Billy Wright, az angolok csapatkapitánya annyit nyilatkozott, hogy a magyaroktól nem szégyen kikapni, azonban maga sem tudta elképzelni, hogy ennyire jó a magyar csapat.
„Sajnos a magyar játékosok nem engedték megmutatni a mieinknek, hogy tulajdonképpen mit is tudnak. Tanulságos volt számunkra a mérkőzés és nem szégyellünk tanulni a tanítványoktól. A magyarok új elemeket vittek a labdarúgásba és ezzel jelentősen előbbre vitték a sportág fejlődését” – ezt már Sir Stanley Rous, az angol szövetség (FA) akkori elnöke mondta.
Egy ország ünnepelt
Ami a hazai reakciókat illeti, azt hiszem, senkinek sem kell különösebben bemutatnom a mérkőzést a Magyar Rádióban élőben közvetítő Szepesi György egyes megnyilvánulásait, hiszen az Aranycsapat 12. tagjának is nevezett sportriporter ebbe a mérkőzésbe is olyan szinten élte bele magát, amelyre azóta sem nagyon volt képes senki, még a magyar foci elmúlt néhány, valamivel sikeresebb éve során sem. A hazai sajtó is szuperlatívuszokban írt a magyar válogatottról.
„Minden eddigi játékát felülmúlva vívta ki a magyar csapat csodálatos győzelmét és törte meg az angol válogatott 90 éves hazai veretlenségét” – ezzel a címlappal jelent meg a másnapi, november 26-i Népsport, amely valamennyi pályára lépett magyar játékos arcképét is hozta. Mint a sportnapilap írta, a magyar válogatott a pálya minden részén és a játék minden elemében fölülmúlta az angol csapatot, amely jóformán tehetetlen volt a mieink focijával szemben.
„A magyar csapat szellemesen, okosan, gyorsan és mindent leküzdő lelkesedéssel játszott” – tette hozzá a lap, amely külön kiemelte Puskás, Hidegkuti, Bozsik és Zakariás teljesítményét, de leszögezte azt is, hogy minden magyar labdarúgó tudása legjavát nyújtotta.
A győzelem akkora hatással volt a magyar társadalomra, hogy még a politikai napilapok is hosszú cikkekben számoltak be a történésekről. A Népszava november 26-i számában a Csepeli Csőgyárban lezajlott eseményekről adott riportot.
„Csepeli Csőgyár, délután háromnegyed három. Dübörögnek a tüzes csövek a pilgersor hengerei között s a pillanatnyilag tétlen ferdehenger kormánypadján új arc jelenik meg. Herk elvtárs villámsebesen lependerül a padról és öltözni indul. Nagy Ferenc elvtárs pedig megkezdi a munkát. A csőgyáriak összemosolyognak: derék dolog Nagy Feritől… ö úgyse hallja a meccset, hiszen délutános és a gépek zajában Szepesi hangja amúgyis elveszne. A váltás jóvoltából viszont Herk elvtárs elejétől végig hallgathatja a közvetítést, ami nagy szó”
„Az első magyar gól hallatára üb-tagok és MEO-sok, technikusok és gépírónők, fizikai és adminisztratív szurkolók ölelgetik egymást és percekig olyan a hangzavar, hogy Szepesi — ha itt lenne — a saját hangját se hallaná — legalábbis mi nem halljuk. A holland bíró egy-egy merészebb tévedését olyan szisszenés fogadja, mintha valaki egy óriáskígyónak lépett volna a farkára. És a szemek — második félidőben különösen — szorongva figyelik az órát… ám a gólok megnyugtatóan potyognak és az ablak remeg az üdvkiáltásoktól. Aki győzelemre fogadott, percenként böki oldalba szomszédjait: »Nem megmondtam?«”
A Szabad Ifjúság arról írt, hogy a budapesti KERAVILL és RAFILM Vállalatok rekordforgalmat bonyolítottak le a hangszórók, rádióerősítők és a rádiók kölcsönzése terén, de emellett a lap Hidegkuti Nándor szüleinek Bécsi úti lakásából írt riportot.
A világraszóló diadalt arató csapatnak a mérkőzést kezdetben ellenző Rákosi néhány hónappal korábban történt „lefokozását” követően fölállt állami vezetés is gratulált. A mérkőzésen pályára lépő magyar játékosok, valamint Mándi Gyula edző munka érdemrendet, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a munka vörös zászló érdemrendjét, Titkos Pál az Országos Testnevelési- és Sportbizottság (OTSB) labdarúgó-osztályának vezetője és Szepesi György rádióriporter a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetést vehette át.
Hogy a legendás mérkőzésnek volt hatása, arról már fél évvel később írt a Népsport: miután 1954 márciusában két bajnoki mérkőzésre 80 ezer ember volt kíváncsi a Népstadionban, az angol Chelsea-West Bromwich meccsre pedig mindössze 46 069 néző ment ki, megvolt a tanulság:
„A 6:3 hatása – így is, úgy is – megmutatkozik …”
Az angol válogatott fél évvel később revánsot szeretett volna venni, és 1954. május 23-án visszavágót rendeztek Budapesten. Sebes Gusztáv a magyar válogatott vb-felkészülésébe építette a találkozót. A mérkőzés hatalmas érdeklődést kapott, a magyar közönség várta, hogy hazai pályán is láthassa azt a diadalt, amit előtte csak rádióban hallott vagy újságban olvasott, hiszen a televíziózás ekkor még igen csak gyermekcipőben járt Magyarországon. Az angolokon is nagy nyomás volt, és ehhez mérten elszántan készültek a visszavágásra. Felforgatott, ám még így is erős angol válogatottal érkeztek Magyarországra. Az angolok biztosak voltak abban, hogy a magyar csapat nem fog még egyszer olyan szintű játékot nyújtani, mint az angliai mérkőzésen. A magyar csapat azonban talán még nagyobb fölényben játszott, és megérdemelten ütötte ki ellenfelét. „Az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek!” – szól a meccsel kapcsolatban elterjedt legendás mondás.
Szintén a 6:3-as mérkőzés utózöngéire vezethető vissza egy 1968-as felmérés eredménye is, amelyben a második világháború befejezése óta eltelt idő álomcsapatába Bernard Joy, az Evening Standard rovatvezetője három magyarnak: Grosics Gyulának, Bozsik Józsefnek és Puskás Ferencnek is helyet szorított.
Puskás Ferenc 1981-es első hazatérése is sokat lendített a legendás időszak felidézésében. Öcsi június 6-án – negyedszázad után – a Magyarország-Anglia vb-selejtező előtt egy Budapest-Vidék öregfiúk-meccsen lépett ismét pályára.
Később egy cameo erejéig megjelent a Bujtor István rendezte Az elvarázsolt dollár című 1985-ös filmben.
De a mozi mellett a zene is tett azért, hogy a 6:3 a közbeszéd tárgya legyen. Ki ne hallotta volna a Hobo Blues Band erről szóló 1986-os dalát, amely a rendszer karikírozása mellett emléket állított az Aranycsapatnak?!
„Hatot rúgtunk Angliának, olyan mint egy álom,
A mi hazánk nevét zengik szerte a világon,
Szepesi Gyuri volt a magyar nép szeme,
A rádió mellett együtt éltünk vele.
Kocsis, Czibor, Bozsik Cucu nagy labdaművészek,
Sej, ezt közelről látták az angol hátvédek.
Hidegkuti, Puskás Öcsi gondoskodtak róla,
Hogy a labda hatszor jusson a hálóba.
Sej, túl a Don-kanyaron, Isonzón, Mohácson,
Büszke most a magyar, zengik a világon:
Négy-kettő a félidőben, a végén hat-három.”
És akkor még nem is beszéltünk Tímár Péter 1996-ban forgatott 6:3, avagy játszd újra Tutti című filmjéről, amelyben az Eperjes Károly alakította főhős egy időutazás jóvoltából visszatérhet 1953. november 25-ére, és végigélheti a rádiókészülékek köré gyűlt emberekkel együtt a győzelmet.
A fentebb felsoroltak mind-mind nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a londoni mérkőzés, a legendás 6:3 nem veszett a feledés homályába, hogy a diadal generációkat hozott össze, és a mai napig élénken él mindenki emlékezetében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a sporttörténeti győzelem emlékére és az Aranycsapat tiszteletére 1993-ban, a mérkőzés 40. évfordulóján november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.
Arra azonban még három évet várni kellett, hogy a mérkőzés egyetlen, BBC által felvett kópiája eljusson Magyarországra: ezt a brit közszolgálati televízió 1996-ban, a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából ajándékozta a Magyar Televíziónak. Már csak alá kellett vágni Szepesi György legendás rádióközvetítését. Készült egy olyan verzió is, melyben Szepesi hangja mellett néhány alkalommal az Aranycsapat még élő tagjai emlékeztek vissza. A mérkőzést műsorra tűzték 2006-ban is, az elhunyt Puskás Ferencre emlékezve.
A hatvanadik évfordulón (2013-ban) a Kossuth Rádió leadta a teljes mérkőzést, a Duna Televízió pedig műsorra tűzte a BBC filmjét. 2015 januárjában még egyszer levetítették a teljes mérkőzést ismételten a Dunán, Buzánszky Jenő búcsúztatása alkalmából. A brit közszolgálati műsorszolgáltató eredeti felvételét a legendás rádióriporter emlékére, Szepesi György halálának napján, 2018. július 25-én az M4 Sport sugározta, ezúttal végig a rádióközvetítés hangjával.
2020-ban sor került az eredeti kópia magyarországi digitális felújítására. A felújított, és a gólok környezetében ki is színezett változatot 2020. november 25-én, a mérkőzés 67. évfordulóján mutatták be a Super TV2 csatornán.
Természetesen idén, a 70. évfordulón is számos televíziós és rádiós műsor foglalkozik a 6:3-mal, úgyhogy aki szeretné, ismét megnézheti az évszázad mérkőzését, de erre mód nyílik itt, a Sportudvaron is, mégpedig az alábbi videó segítségével:
A kiemelt kép forrása: nemzetisport.hu