Los Angeles 2028: Aggódnak a nemzetközi szövetségek a gigantikus olimpiai program miatt

Nemrég dőlt el, hogy a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpián rekordszámú, összesen 39 sportágban fognak versenyeket rendezni. Októberben öt új sportág került be a programba. Ez a nem kis bővítés jelentősen emeli a kiosztandó kvóták számát, ugyanakkor anyagi értelemben sem lényegtelen dolog, hiszen az olimpiai sportágak részesülnek a játékok bevételeiből. Azzal, hogy több versenyszám szerepel a műsoron, nagyobb harc lehet a támogatásokért, s emiatt aggodalmának adott kifejezést az olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeit képviselő szervezet.

Ahogy arról annak idején beszámoltam, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) októberben az indiai Mumbaiban tartotta idei közgyűlését, melyen számos más fontos kérdés mellett döntés született a 2028-as Los Angeles-i nyári ötkarikás játékok műsorába fölveendő sportágakról is. Az olimpiát rendező városoknak, országoknak lehetőségük van az alapprogramban szereplő versenyszámokon túl további sportágak felvételét javasolni. A 2020-as tokiói játékokon ilyen jogon volt a műsor része többek között a karate és a baseball/softball, jövőre pedig a breaktánc fog szerepelni a repertoárban.

Az amerikaiak nem meglepő módon elsősorban Észak-Amerikában népszerű sportágakat javasoltak még a műsorba, így a NOB döntése alapján a flag football, a futball testi érintkezés nélküli változata, valamint a lacrosse, a krikett, a baseball/softball és a fallabda került még be az olimpiai programba.

A hivatalosan öt, de gyakorlatban hat sportág közül négy, illetve öt csapatsport, s ezek bizony alaposan megnövelik az olimpiára kiosztható kvóták számát.

Ugyan a mumbai közgyűlésen közel egyhangúlag döntöttek a küldöttek a Los Angeles-i program ilyetén bővítése mellett, azonban a Nyári Olimpiai Sportágak Nemzetközi Szövetségeinek Szövetsége (ASOIF), mely a nyári ötkarikás játékok műsorán szereplő sportágak nemzetközi szövetségeit tömöríti, aggályainak adott kifejezést a döntés fölött.

Az ASOIF Tanácsa hétfőn ült össze idei utolsó értekezletére. A tanácskozásról kiadott közlemény leszögezi, hogy a szövetség tagjainak körében több kérdést vetett föl a 2028-as olimpiai program nagyarányú bővítése.

A kérdések közül a legfontosabbnak az olimpiai sportágaknak járó támogatások mértékét nevezte meg a szövetség, hiszen az érintett sportágak minden egyes olimpiát követően megkapják a játékok bevételeinek bizonyos hányadát a NOB-tól. Ez a támogatás több sportág számára szinte nélkülözhetetlen a sikeres működéshez a fejlődéshez. Azzal, hogy új sportágak kerültek be az olimpiai versenyszámok közé, nagy kérdés, hogy a NOB emelni fogja-e a bevételekből a támogatásokra fordítandó összeget, vagy pedig több sportnak kell megközelítőleg ugyanakkora pénzért megküzdenie. Utóbbi esetben értelemszerűen kevesebb pénzt fognak kapni a sportágak, s a szerényebb anyagi helyzetben lévő szövetségek számára ez komoly érvágás lehet, ami veszélyeztetheti több sportág olimpiai státusát a jövőben, hiszen a NOB folyamatos fejlődést követel meg a sportágaktól, a fejlődés azonban nehezen tud megvalósulni pénz nélkül.

Egyes számítások szerint a krikett bekerülése komoly többletbevételhez juttathatja a NOB-ot, hiszen bár a világ kevés országában népszerű a sportág, de ezek közé tartozik a Föld legnépesebb államának számító India is, így abban bíznak az illetékesek, hogy az olimpia iránti érdeklődés megnő, s nagyobb összegekért tudják majd értékesíteni a játékok közvetítési jogait Indiában, Pakisztánban és más kriketthatalomnak számító országokban, amelyekben még nem döntöttek a 2028-as olimpia közvetítéséről.

Francesco Ricci Bitti, az ASOIF olasz elnöke a közleményben úgy fogalmazott, hogy sürgősen szeretnének leülni a NOB vezetőivel a fölmerült kérdések megvitatása érdekében.

„Az utóbbi években az olimpiai program természete megváltozott, hiszen olyan dinamikussá vált, amire még sosem volt példa. Új alapelvek, procedúrák és keretrendszerek szükségesek ehhez a fejlődéshez és emiatt olyan fontos kérdések váltak aktuálissá, mint a nemzetközi szövetségeket megillető támogatás mértéke, az olimpiai kvóták száma, a kvalifikációs rendszerek és a játékok lehető legoptimálisabb működése. Ezek a kérdések nagyon jelentős hatással vannak a nemzetközi szövetségek működésére és komoly hatást gyakorolnak az egész olimpiai mozgalomra”.

A NOB részéről a cikk megjelenéséig nem kommentálták az ASOIF fölvetéseit.

Amit már most tudni lehet, hogy a NOB 2025 elejéig szeretné véglegesíteni a 2028-as olimpiára kiosztható kvóták számát, ami szintén meghatározza a támogatások mértékét. Egyelőre nem tudni, mikor lesz egyeztetés az ASOIF és a NOB képviselői között, de az tény és való, hogy a NOB-nak a sosem látott méreteket öltő olimpiai program kapcsán még sok a teendője, s valószínűleg nem egy olyan kérdés is előkerülhet, ami komoly fejtörést okozhat a bizottságnak.

A kiemelt kép forrása: leisureopportunities.co.uk

Hozzászólás