Fontos mozzanathoz érkezett el a tavalyi pekingi téli olimpia legnagyobb botránya, Kamila Valijeva doppingügye. Az orosz műkorcsolyázólány pozitív doppingmintája miatt már több mint másfél éve húzódó ügyben ugyanis ezen a héten tart többnapos tárgyalást a Sportdöntőbíróság (TAS). A tárgyalásra zárt ajtók mögött kerül sor, ami az átláthatóság szempontjából nem éppen szerencsés körülmény, hiszen hosszú hónapokon át tartó titkolózás után kellene végre pontot tenni a történet végére. Az ügyben hozandó ítélet alapjaiban befolyásolhatja a tavalyi olimpia műkorcsolyázó csapatversenyének végeredményét, hiszen az oroszok győztek a jégen.
Az elmúlt hónapokban semmi újdonságot nem lehetett hallani, olvasni Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázónő doppingügyével kapcsolatban, mely sajnos hosszú utóéletet adott a tavaly februári pekingi téli olimpiának. Mint ismert, az oroszok az akkor csupán 15 éves Valijeva zseniális produkciójának köszönhetően megnyerték a műkorcsolyázók ún. vegyes csapatversenyét (férfiak és nők egyenlő számban alkották a csapatokat), azonban közvetlenül az eredményhirdetés előtt kiderült, hogy a fiatal lány egyik nem sokkal a játékok előtt leadott doppingmintájában tiltott szer nyomára bukkantak az ellenőrök. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) emiatt elhalasztotta a versenyszám eredményhirdetését, amire mindmáig nem került sor.
Valijeva még 2021 decemberében, az orosz bajnokságon szolgáltatott olyan vizeletmintát, melyben a trimetazidin nevű tiltólistás anyag jelenlétét mutatták ki a vizsgálatok. A sportoló azzal védekezett, hogy egy karácsonyi családi összejövetelen nagyapja egy trimetazidint tartalmazó szívgyógyszert vett be, s ő később abból a pohárból ivott, amelyből a kedves nagyapa a gyógyszerét bevette.
Az orosz doppingellenes ügynökség (RUSADA) azonnal felfüggesztette Valijeva versenyzői engedélyét, ám a Sportdöntőbíróság (TAS) Pekingbe kitelepült tanácsa gyorsított eljárásban megszüntette ezt az intézkedést, így Valijeva a nők egyéni versenyében is indulhatott, ahol a 4. helyen végzett.
A globális doppingellenes szervezet (WADA), a NOB és a nemzetközi szakszövetség (NKU) triója azonban vitatta a TAS döntését, ezért fellebbezéssel élt. A RUSADA hosszú hónapokig vizsgálta az ügyet, ám idén januárban végül a szervezet mellett működő fegyelmi bizottság úgy döntött, hogy nem tiltja el Valijevát, mely helyt adott a sportolónő föntebb ismertetett védekezésének. A nemzetközi szervezetek, de még maga a RUSADA is ezt követően újabb beadvánnyal fordultak a Lausanne-ban működő sportbírósághoz, amiben négyéves eltiltás kiszabását kérik Valijevára, egyben minden, 2021 decembere óta elért eredményének törlését is, így az oroszok pekingi csapatgyőzelme is eltűnne a történelem süllyesztőjében.
A TAS-nak most arról kell döntenie, hogy helyt ad-e a három szervezet keresetének, s eltiltja Valijevát, vagy pedig az orosz fél álláspontját fogadja el, s ebben az esetben fölmentő határozatot hoz. Az amerikaiak közelről figyelik az eseményeket, aminek ezúttal kivételesen nem az az oka, hogy hagyományosan hűvös viszonyt ápolnak az oroszokkal, hiszen a pekingi csapatversenyben az USA, Japán és Kanada végzett Oroszország mögött, azaz az oroszok kizárása esetén ez a három ország és ebben a sorrendben kerülne a dobogóra.
Az amerikai műkorcsolyázók kérelmet nyújtottak be a TAS-hoz, hogy megfigyelőkként jelen lehessenek a ma kezdődő és három, maximum négy napig tartó tárgyaláson, ám mivel a bíróság zárt ajtók mögötti tárgyalást rendelt el, így erre hivatkozva elutasította az amerikaiak kérését.
Azután, hogy az Orosz Doppingellenes Ügynökség hosszú hónapokon keresztül nem volt túlságosan közlékeny a Valijeva-ügy elbírálását illetőleg, s az előírt határidőn jócskán túlcsúszva közölte döntését, nem hangzik túl jól, hogy most a TAS is zárt ajtók mögött fog ténykedni, mivel nem volna szerencsétlen dolog, amennyiben a nyilvánosság is jelen lehetne a tárgyaláson.
Ezt tette többek között szóvá Vincent Zhou, az amerikai csapat egyik versenyzője is, aki közleményében az átláthatóság és a meghozandó ítélet minél pontosabb megértése miatt tartotta kívánatosnak, hogy megfigyelőkként ott lehessenek a tárgyalóteremben. Fontos megjegyezni, hogy a TAS amennyiben ítéletet hoz ezen a héten, jó eséllyel nem fogja egyhamar közzétenni, mivel a vesztes félnek – feltéve, hogy nem születik megegyezés, ami ebben az ügyben erősen valószínűtlen – 30 nap fog rendelkezésére állni, hogy fellebbezzen a Svájci Szövetségi Bíróságnál. Általában részletesen indokolni szokták a nyilvánosságra hozott ítéleteket, de nem biztos, hogy ez teljes mértékben tisztázni fogja az üggyel kapcsolatban fölvetődött kérdéseket.
Annyit lehet még tudni a ma kezdődő tárgyalásról, hogy egy háromtagú bírói tanács fog ítélkezni, amely részben személyes, részben távolsági meghallgatások alapján fog döntést hozni. Valijevát és a RUSADA képviselőit Moszkvából videókonferencia keretében fogják kikérdezni.
A már említett Vincent Zhou még csak 22 éves, de már kétszeres egyéni világbajnoki érmes, s olimpia érmes is, azonban hogy ennek az utóbbi medálnak milyen színe lesz, még most, 19 hónappal az ötkarikás játékok után sem tudhatja.
“Csapattársaim éremtartója mind a mai napig üres, ami jól példázza, hogy a globális doppingellenes rendszer nincs kellőképpen tekintettel a sportolók szempontjaira. Az olimpiai játékok általánosan tisztelt elitizmusa a tiszta sport és az egyenlő versenyzés elvein alapul. Azonban az a tény, hogy a tavalyi pekingi műkorcsolya-csapatverseny eredményhirdetési ceremóniájára mind a mai napig nem került sor, szimbóluma lett a NOB, a TAS, a RUSADA és a többi globális sportszervezet kirívó kudarcának. Ha késik az igazságszolgáltatás, azzal megtagadja magát az igazságszolgáltatást, emiatt pedig én és csapattársaim nem tudunk úgy a világ elé állni, hogy megünnepeljük hosszú évek kemény munkáját, amely komoly eredményre vezetett” – áll a sportoló által kiadott közleményben.
Kamila Valijeva áprilisban ünnepelte 17. születésnapját. Doppingügye késztette arra az NKU-t, hogy a következő években fokozatosan 15-ről 17 évre emelje a nemzetközi felnőtt versenyek alsó korhatárát. A mostani tárgyaláson alighanem az is fontos szempont lesz, hogy Valijeva a doppingvétség idején fiatalkorú volt, s a WADA előírásai szerint 16 éven aluli sportolók esetében nem a szigorú büntetés az alapszankció, hanem föl kell deríteni azt, hogy az ifjú sportoló mennyire volt tudatában annak, hogy a szer, amit beszed, az tiltólistán szerepel, hiszen könnyen előfordulhat, hogy akár edzője, akár más, vele rendszeresen foglalkozó felnőtt (akár még sportorvosa is) megtéveszti ebben a tekintetben, s akkor a sportoló nem vonható felelősségre doppingvétségéért, s kizárólag környezetének azon tagja vagy tagjai büntethetők, akikről minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy bűnösök.
Jó kérdés persze, hogy a mai nem éppen nyugodt nemzetközi helyzetben mennyire lennének együttműködők az oroszok ilyen kérdések tisztázásában, mert valószínűleg a nemzetközi szervezetek nem lennének túlzottan nyugodtak afelől, ha az orosz hatóságok nyomoznának az ügyben, így mindenképpen beleszólást kérnének a dolgok menetébe.
Csak bízni lehet abban, hogy most már születik egy jogerős döntés, bár az biztos, hogy akármilyen ítélet születik, az egy jó ideig még nem fog jogerőre emelkedni az említett jogorvoslati lehetőség miatt. Megegyezés pedig szinte teljesen kizárt.
A kiemelt kép forrása: francsjeux.com