
Bár még tart a nyár, de már kezdenek beindulni a teremsportok is, elsősorban a kézilabda, melyben a magyar férfi bajnokság mellett most már a női Bajnokok Ligája történéseiről is beszámolhatunk. Ezen kívül szó lesz a spanyol kerékpáros körverseny hétvégi etapjairól, illetve az evezős világbajnokságról és kamionos Európa-bajnokságról is. Tartsatok velünk!
Női kézilabda: Kettő győzelem és egy vereség a magyar mérleg a női BL nyitányán
A hétvégén vette kezdetét a női kézilabda Bajnokok Ligája 2023-2024-es idénye a csoportkörrel, melyben idén először három magyar csapatnak is szurkolhatunk, hiszen a tavalyi kiírás ezüst- és bronzérmese, a már megszokott Ferencváros-Győri ETO páros mellett a szabadkártyás Debrecen is a legrangosabb európai kupasorozatban szerepelhet.
Kezdjük a rossz hírrel. A Ferencváros hazai pályán nagyon gyenge játékkal előrukkolva nagyon sima vereséget szenvedett a francia Metztől.
Legutóbbi hazai BL-meccsét éppen a Metz ellen játszotta a Ferencváros Érden, az előző idény negyeddöntőjének első mérkőzésén hat góllal maradt alul francia riválisával szemben, hogy aztán a visszavágón csodálatos feltámadást produkálva története során először bejusson a négyes döntőbe, ahol aztán ezüstéremmel koronázta meg a teljesítményét. Azóta a Metz papíron meggyengült, többek között Bruna de Paulát (Győri ETO), Laura Kanort (Rapid Bucuresti), Tamara Horaceket (Nantes) és Valerija Maszlovát (Brest) is elveszítette, mégsem várt könnyű nyitó meccs az FTC-re, a franciák mindig is a kemény védekezésükről voltak ismertek.
Négy beállót is nevezett a találkozóra a Ferencváros (míg jobbszélsőből csak egyet), és ott volt a védőspecialista Tomori Zsuzsanna is, hiányzott viszont a sérüléssel bajlódó Szöllősi-Zácsik Szandra. A nyáron igazolt Bordás Réka és a kölcsönből visszatérő Simon Petra első BL-meccsére készülhetett.
A megszokotthoz képest foghíjasabb lelátók mellett meglepőnek hatott, hogy az FTC bevállalta a meccs elején a két cserét, Béatrice Edwige és Tomori is csak védekezett, utóbbi kettesben, támadásra Andrea Lekics és Klujber Katrin érkezett a pályára. Elöl több pontatlanság csúszott a játékba, és igazán a metzi kapuban kezdő Camille Depuiset sem lett próbára téve, könnyedén kapta le a lövéseket, amelyekből egyből indított. Hat és fél perc alatt 5:0-ra lépett el a vendégegyüttes, így az új vezetőedző, Martin Albertsen kénytelen volt időt kérni.
Utána már csak Edwige-t cserélte a Ferencváros, és bár Angela Malestein majd’ nyolc perc után megtörte a hazai gólcsendet, továbbra sem állt össze a játék sem támadásban, sem védekezésben, a Metz sokkal összeszedettnek bizonyult. Nem működött olajozottan a ferencvárosi gépezet, több érthetetlen hiba is becsúszott, Lekics és Klujber is alacsony hatásfokkal próbálkozott, megnehezítve a felzárkózást. A túloldalon ellenben a volt győri Anne Mette Hansen termelte a gólokat, így tartotta öt gól körüli előnyét a Metz.
Malesteinre azonban bátran lehetett játszani, a gólerős játékával háromra zárkózott az FTC. Egymaga azonban kevés volt, kellettek volna a társak is, és nem utolsósorban a zártabb védekezés, ezek hiányában hattal ment a Metz a szünetben (13:19), és nagy javulásra volt szükség a fordításhoz.
A folytatásra Hatadou Sako érkezett a metzi kapuba, és pár védéssel hamar belehergelte magát a mérkőzésbe. Ha sikerült is feltörni a vendégek védekezését, gyorsan érkezett rá a válasz, így aztán a 39. percben már tíz gól volt a hátrány. Az új dán edző által favorizált gyors játékból ezúttal nem sokat láttunk, a Metz viszont rendre le tudta futni a magyar együttest, akik legtöbbször felállt fal ellen voltak kénytelenek erőlködni. Tomori támadásban is fennmaradt, és a kétbeállós játékkal is próbálkozott a Ferencváros, azonban érdemi változást ezek sem hoztak. Sokatmondó volt, hogy a szurkolók hosszú perceken át néma csöndben követték a pályán zajló eseményeket.
A vége súlyos, 13 gólos vereség lett (25:38), Albertsennel először kapott ki tehát az FTC. Sok idő nincs a sebek nyalogatására, szerdán már a Győrt elkapó Mosonmagyaróvár érkezik bajnoki mérkőzésen a Népligetbe.
Debrecenbe kéne menni, tizenkét év után újra Bajnokok Ligája-meccset kéne nézni.
A DVSC női kézilabdázói a 2011 őszén vívott selejtező után szerepelnek ismét az elitsorozatban, a csoportkör első fordulójában ráadásul rögtön kulcsfontosságú mérkőzéssel kezdtek. A vágyott és dédelgetett továbbjutás eléréséhez ugyanis a svéd Sävehofot mindenképpen két vállra kellett fektetni hazai pályán.
„Múltadra büszkén küzdj a jelenben!” – feszítették ki a feliratot a Hódosban, míg mögötte a lelátón két hatalmas, tetszetős molinó futott le a kezdés előtt, az egyiken a múlt nagy klubikonjai, a másikon a jelen kerettagjai közül láthattunk néhányat.
A hat magyar mezőnyjátékossal kezdő Loki úgy indította a találkozót, mintha évek óta az elitligában edződne, nem tűnt megilletődöttnek. A skandinávok ezzel szemben több hibával kezdtek, így az első tíz perc után négy góllal lépett el a magyar bajnoki és kupabronzérmes. A szívós svédek azonban nem szakadtak le, az első negyedóra után ledolgozták hátrányukat. Volt válaszuk a piros-fehéreknek, akik 8:3-as sorozattal megnyugtató előnnyel mehettek az öltözőbe a szünetben.
Az első félidőt végig a kispadon töltő Mariana Costának ebben ugyan nem volt szerepe, a Loki csupa szív brazil jobbszélsőjéről mindenesetre tanulmányt lehetett volna írni. Elképesztő hangerejű harci kiáltásokkal, hatalmas hévvel gesztikulálva, mutogatva és magyarázva biztatta és hergelte társait, illetve vezényelte a szurkolókat. A második harminc percben mindezt már a pályán tette, a motiválás közben pedig a kapuba is betalált.
Costa lelkesedése társaira is átragadt, a Debrecen a szünetet követően sem lassított, harcos és pontos játékkal őrizte biztos előnyét az utolsó percekig, ameddig – bár a vendégek faragni tudtak hátrányukból – a DVSC győzelme gyakorlatilag nem forgott veszélyben. A nagyszerű rajt és a roppant fontos két pont megszerzése pedig önbizalmat adhat a folytatásra. 32:29
Meglehetősen rossz előjelekkel várta első csoportmérkőzését a női kézilabda Bajnokok Ligája új idényében a Győr. Az ötszörös aranyérmes ETO hét közben váratlan vereségbe futott bele a mosonmagyaróvári bajnoki mérkőzésen, majd hosszú és viszontagságos utazást követően érkezett meg a francia Brest elleni meccs helyszínére.
A kezdés előtt a Brest szurkolói csoportja áthívta szektorába a győri drukkereket, hogy a bemelegítés során egy ideig együtt buzdítsák kedvenceiket.
Az első percekben nem érződött a győrieken, hogy nem ideális körülmények között készültek a rajtra. A dán Ulrik Kirkely által irányított együttes kiváló lendülettel, motiváltan kezdett, a támadójáték hatékony és gördülékeny volt, a helyzetkihasználás egy ideig hibátlan, így a hetedik percben 6:2-re ellépett. Az első negyedóra végén azonban a hazaiak utolérték riválisukat, és 8:8-nál egyenlítettek – hogy aztán a 20. percre újra négy góllal húzzon el a Győr. A támadásban és védekezésben is kiváló napot kifogó norvég beálló, Kari Brattset vezérletével a szünet előtti percekre masszívan összeállt a magyarok hátsó alakzata, megfojtva a bresti akciókat. Ugyanakkor ha egy-két fokkal jobban koncentrál a győri csapat, és nem csúszik be néhány pontatlanság, kettő gólnál nagyobb előnnyel vonulhatott volna pihenőre (14:16).
Az ETO a találkozó közben átlépte a nyolcezer gólos álomhatárt a BL-ben, ami eddig csak a montenegrói Buducsnoszt Podgoricának sikerült az elitsorozatban.
A rendkívül gólszegény második félidőben is hektikus volt a játék. A Brest gyorsan ledolgozta kétgólos hátrányát, sőt, esélye nyílt a fordításra, de nem élt a lehetőséggel. A záró negyedórára fordulva újra az ETO ment el hárommal, majd tíz perccel a vége előtt megint labdájuk volt a franciáknak, hogy 21:22-nél egyenlítsenek, ám a korábban három évig Brestben légióskodó dán győri kapus, Sandra Toft nagy bravúrral hárította Coralie Lassource ziccerét. A hajrában (amelyben a védekezés dominált mindkét oldalon) hosszú percekre befagyott az eredmény, majd az 57. perc végén Brattset találatával kettő góllal vezetett a Győr. A végén mégis volt miért izgulnia a magyar bajnoknak: a Tofthoz hasonlóan jól teljesítő Julie Foggea kivédte Brattset ziccerét, a Brest pedig támadhatott az ikszért. Ez azonban, ahogyan a korábbi helyzeteknél sem, nem sikerült, Toft megfogta az orosz jobbátlövő, Valerija Maszlova bombáját.
A győri gépezet még csikorog, ez nyilvánvaló, de a rutinosan és nagy akarattal küzdő ETO értékes és megérdemelt sikerrel kezdte menetelését a BL-ben. 23:24
Női kézilabda: Gólgazdag mérkőzések a BL árnyékában a bajnokságban
A női kézilabda NB I 2. fordulójának szombati játéknapján megszerezte első bajnoki győzelmét a Budaörs, a NEKA és a Dunaújváros is. A Vác második meccsét is megnyerte, ezúttal a Kisvárda volt az áldozat.
A Ferencvárostól a nyitó fordulóban elszenvedett 23 gólos vereséget követően sikerült felállnia a nagy pofonból a Dunaújvárosnak, mégpedig egy igencsak fontos mérkőzésen: a szintén vereséggel indító Fejér megyei riválist, az Alba Fehérvárt fogadta a Kohász. Úgy tűnt, a hazaiaknak könnyedén sikerül is a javítás, hiszen a 10. percben már hat (8:2), a 19. perc elején már hét (14:7) góllal is vezettek, a szünetig a vendégek két gólra visszajöttek, 17:15-tel fordultak a csapatok. Fordulás után a vendégek egyenlíteni is tudtak, ám a vezetést nem tudták átvenni, végül a hazaiak két góllal 35:33-ra legyőzték a nagy ellenfelet, így megszerezték első bajnoki sikerüket az új idényben.
Az eredmény alapján hasonlóan izgalmas mérkőzést vívott egymással az MTK és a Budaörs, ám utóbbiak egygólos győzelme némiképp csalóka. A kimondottan fordulatos első félidő végén még a vendéglátó MTK vezetett egy góllal, ám a látogatók a második félidő utolsó 10 percére fordulva már öttel is vezették, s a végén úgy nyertek egy góllal, hogy másfél perccel a vége előtt még négygólos volt az előnyük.
Csakúgy, mint az MTK, az élvonalban abszolút újonc Kozármisleny is elvesztette második bajnoki mérkőzését, a NEKA az összecsapást végig kézben tartva győzött 30:26-ra, Molnár Dorottya hét, Bató Lili hat gólt szerzett, ahogy a vendégek legeredményesebbje, Brettner Zsófia is hat gólig jutott.
A nap utolsó mérkőzésén a Vác gyakorlatilag végig vezetve három góllal legyőzte a Kisvárdát, s az eredmény most is 26:23 lett, ahogy az első fordulóban a Kozármisleny ellen, csak most hazai pályán nyert a Pest megyei csapat. A házigazdák legjobbja – egyben a játéknap legeredményesebbje a 10 gólig jutó Kuczora Csenge volt.
A bajnokság állása 2 forduló után:
1. Ferencváros | 2 | 2 | – | – | 86–47 | +39 | 4 |
2. DVSC | 2 | 2 | – | – | 62–46 | +16 | 4 |
3. Mosonmagyaróvár | 2 | 2 | – | – | 69–59 | +10 | 4 |
4. Vác | 2 | 2 | – | – | 52–46 | +6 | 4 |
5. Győri ETO | 2 | 1 | – | 1 | 67–56 | +11 | 2 |
6. NEKA | 2 | 1 | – | 1 | 53–53 | 0 | 2 |
7. Kisvárda | 2 | 1 | – | 1 | 51–51 | 0 | 2 |
8. Vasas | 2 | 1 | – | 1 | 50–54 | –4 | 2 |
9. Budaörs | 2 | 1 | – | 1 | 62–68 | –6 | 2 |
10. Dunaújváros | 2 | 1 | – | 1 | 56–77 | –21 | 2 |
11. MTK | 2 | – | – | 2 | 57–61 | –4 | 0 |
12. Kozármisleny | 2 | – | – | 2 | 49–56 | –7 | 0 |
13. Alba Fehérvár | 2 | – | – | 2 | 56–66 | –10 | 0 |
14. Békéscsaba | 2 | – | – | 2 | 49–79 | –30 | 0 |
Férfi kézilabda: Rangadót nyert a Szeged, Tatabányán győzött a Veszprém
Az eddigi legnehezebb feladat állt a magyar bajnokságban a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata előtt, legalábbis papíron, amely két előrehozott bajnoki meccset már megnyert, a Gyöngyössel (49:31) és a Csurgóval (40:29) sem volt különösebb gondja.
A Tatabánya együtteséből ugyan hiányzott a magyar válogatott beálló, a sérülésből még épülő Topic Petar, a szemsérüléséből felgyógyuló Juhász Ádám pedig speciális szemüvegben játszott végig. A hazai együttes jól tartotta magát az első negyedórában, sőt, a tizenötödik percben még vezetett is két góllal, de ezután a támadásait ziccerig játszó Építők átvette a kezdeményezést, és érvényesítette nagyobb játékerejét, a jövő nyáron a PSG-be távozó Jahja Omar góllal ünnepelte a 26. születésnapját.
A Tatabánya együttese egyre több technikai hibát követett el, de az első harminc percben két statisztika volt igazán beszédes, egyrészt a Veszprém nyolcvanöt százalékos hatékonysággal lőtt, másrészt a Tatabánya két kapusa, Székely Márton és Bartucz László mindössze egy-egy lövést tudtak hárítani a szünetig, miközben a másik oldalon Rodrigo Corrales már az első félidőben elkapta a fonalat, és nem is engedte el a meccs végéig, tizennégy védéssel zárt.
Bár csak első idényüket kezdték így együtt, a veszprémiek átalakult támadóalakzata több formációban is jól működött, a legjobban talán akkor, amikor Agustín Casado irányított, mellette Nedim Remili és Jehja el-Dera alkotta a középső hármast, hátul pedig Ligetvári Patrik mellett Ludovic Fabregas és Dragan Pesmalbek is remekül játszott, ráadásul mindkettő elöl-hátul bevethető játékos, ami megfelelő alapot adott a gyors kontrákhoz. Így a második félidőben nem sok esélye maradt a Bányásznak, amely már kilencgólos hátrányban is játszott, viszont derekasan helytállt, és egy bajnoki bronzéremre hajtó együttestől a világsztárok ellen nem is várható el több. Ehhez kellett, hogy a második félidőben Bartucz is feljavult a hazai kapuban.
A Telekom Veszprém játéka azt mutatta, hogy a hazai mezőnyben nehéz lesz kihívás elé állítani, és nyugodtan készülhet a hétvégi Bajnokok Ligája-kezdetre a címvédő német Magdeburg otthonában.
Első rangadóját játszotta Kárpáti Krisztián irányításával az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely az elmúlt években sokat fejlődő és erősödő Ferencváros otthonába látogatott. A vendégek jobban kezdtek, az első négy percben nem volt akciógólja az FTC-nek, azonban érződött Borut Mackovsek hiánya a szegedi védelemben, amely sokszor szellős volt, mintha a belső védők, Bánhidi Bence, Matej Gaber és Marin Jelinic néha nem értették volna meg egymást.
A 8. percben a remek napot kifogó Lékai Máté egész pályás, üreskapus góljával átvezette a vezetést a Ferencváros, ami után mintha kicsit megilletődtek volna a vendégek, így a remekül védekező, egyre lelkesebb zöld-fehérek 10:6-ra elléptek. A Szeged erre öt-egyes védekezésre váltott, de igazán csak az orosz beálló, Gleb Kalaras beállása után stabilizálódott a hátsó alakzat.
Bár betegségből épült fel, a magyar válogatott balátlövő Bodó Richárd remekül játszott, az ő bombagóljaival zárkózott fel a vendégcsapat, majd a félidő végén Imanol Garciandía üreskapus góljával újra vezetett, az FTC pedig hiába tartotta kézben az első játékrészt, az utolsó percekben rosszul cserélt, így nem tudta kihasználni azt az előnyt, amit a pályán egyébként kiharcolt.
A kapusok közül egyedül a tíz védéssel záró Borbély Ádám kapta el a fonalat, ő is csak a második félidőben, amivel versenyben tartotta a hazaiakat , de nem bírtak egymással a csapatok, amit jelez, hogy a második félidőben majdnem négy percen át volt 31:31 az állás. Bár a hazaiak esélye a végére csökkent azzal, hogy emberelőnyös támadásnál egymás után két labdát is elszórakoztak, ezzel lépéselőnybe került a Szeged, de az FTC nem adta fel, a tízgólos Nagy Bence és a kilencgólos Lékai vezérletével az utolsó pillanatig küzdött.
A mérkőzés az utolsó támadásig izgalmas volt, még volt esélye a Ferencvárosnak az egyenlítésre, de Füzi Dániel gyors gólja után nem tudta kivédekezni a vendégtámadást, így Sebastian Frimmel találatával a Szeged 36:34-re nyert, Kárpáti Krisztiánnak pedig az utolsó időkérés után, éles helyzetben is jól működött a taktikája.
A 2. forduló eredményei:
Tatabánya – Veszprém 24:31
Ferencváros – Szeged 34:36
Balatonfüred – Dabas 31:30
Csurgó – Eger 35:26
Gyöngyös – PLER 32:27
Komló – Budakalász 22:24
Fejér-B.Á.L. Veszprém – NEKA 25:29
A bajnokság állása 2 forduló után:
1. Veszprém | 3 | 3 | – | – | 120–84 | +36 | 6 |
2. Szeged | 2 | 2 | – | – | 73–62 | +11 | 4 |
3. NEKA | 2 | 2 | – | – | 50–45 | +5 | 4 |
4. Ferencváros | 2 | 1 | – | 1 | 70–58 | +12 | 2 |
5. Dabas | 2 | 1 | – | 1 | 64–60 | +4 | 2 |
6. Tatabánya | 2 | 1 | – | 1 | 51–50 | +1 | 2 |
7. Balatonfüred | 2 | 1 | – | 1 | 56–56 | 0 | 2 |
8. Csurgó | 2 | 1 | – | 1 | 64–66 | –2 | 2 |
9. Eger | 2 | 1 | – | 1 | 52–60 | –8 | 2 |
10. Budakalász | 2 | 1 | – | 1 | 46–58 | –12 | 2 |
11. Gyöngyös | 3 | 1 | – | 2 | 91–113 | –22 | 2 |
12. Komló | 2 | – | – | 2 | 42–45 | –3 | 0 |
13. Fejér B.Á.L.-Veszprém | 2 | – | – | 2 | 54–63 | –9 | 0 |
14. PLER | 2 | – | – | 2 | 46–59 | –13 | 0 |
Kerékpár: Valter Attila a top 20-ért küzd a Vueltán
Tulajdonképpen eldőlt a Vuelta – az előzetesen kulcsfontosságúnak ítélt nap, tényleg döntőnek bizonyult. Hatalmas hátrányt szedett össze ugyanis Remco Evenepoel (Quick-Step) a spanyol körverseny 13., királyszakaszán, így pedig az egyetlen igazán komoly kihívó szakadt le összetettben a Jumbo-Visma versenyzőitől. Ez pedig nem is lenne baj, tekintve, hogy sportágtörténeti tett lenne a holland istállótól, ha megszerezné 2023-ban harmadik Grand Tour győzelmét is a Giro d’Italia és a Tour de France után. Ilyet ugyanis még egyetlen csapat sem tett, ebben pedig a spanyol háromhetesen Valter Attila is hozzáteszi a magáét, így semmi ok a szomorkodásra.
De a 13. szakaszon ehhez még nagyon korán volt, rengeteg izgalmas csata lenne még, Evenepoel kiszállásával pedig az izgalmi faktor lényegesen kisebb lesz az utolsó héten. A pénteki etapon három brutális emelkedő várta a mezőnyt, a belga címvédő pedig már az elsőn nem bírta Primoz Roglicék tempóját, a verseny hátralévő részében pedig hatalmas – fél órás – deficitet halmozott fel.
Jonas Vingegaard (Jumbo-Visma) a Col du Tourmalet-en gondolt egyet és otthagyta az élboly többi tagját, a kétszeres Tour de France-győztes innentől már nem találkozott ellenféllel a verseny során. A mögötte érkező srácokat sem kell félteni, közülük is az összetettet vezető és szintén jumbós Sepp Kuss produkálta a legintenzívebb megindulást, aminek köszönhetően nagyjából fél percet le is faragott hátrányából. A harmadik helyen ráadásul szintén Valter Attila csapattársa, Primoz Roglic futott be, jelezve, itt más nem szólhat bele a végső győzelembe.
A szakasz mellett így az összetett első három helyén is a holland csapat versenyzői állnak, sőt ez után a nap után nem lehet kizárni, hogy Kuss az élen végezhet a 21. szakasz végén, igaz, ez a Jumbo stratégiáján is múlik majd. Valter Attila a 25. helyen, 19 perces hátránnyal ért célba, ezzel az összetett 20. helyére lépett előre – közvetlenül Evenepoel mögé.
A pénteki királyetap legnagyobb vesztese tehát a címvédő Remco Evenepoel volt, aki az etap után elismerte: egyszerűen „kifogyott a tank”, hamar leszakadt, s végül közel félórás hátránnyal ért célba – ezzel gyakorlatilag minden reális esélyét elveszítve a címvédésre.
Apró magyar vonatkozású érdekesség: azt talán senki sem gondolta volna, hogy a királyszakasz után a viadal egyetlen magyar résztvevője, Valter Attila az összetett 20. helyét elfoglalva, éppen a tavalyi világbajnok Evenepoel és a Tour de France 2018-as győztese, Geraint Thomas között áll majd.
A Jumbo magyar versenyzője a szombati szakaszon is alaposan megdolgozott a csapatáért: hol a váltógonddal küzdő Jonas Vingegaard-t húzta vissza a mezőnybe bringacsere után, hol a saját rádiója javítása után vitt frissítőt a társaknak, és egészen ott volt az összetett menők között.
Ami viszont Evenepoelt illeti: a belga szombaton rögtön bizonyította, hogy valóban egyszeri megingásról volt szó, gyakorlatilag az elejétől kezdve többször is próbált megszökni, mire sikerrel járt, s miután a Jumbo láthatóan elengedte az ügyet, mintegy harminc bringás lépett meg a mezőnytől az ő vezetésével.
Az első – királykategóriás – emelkedő tetején aztán Evenepoel ráment a hegyi hajrára, Romain Bardet csatlakozott hozzá, s a lejtmenet során ketten majd másfél perces előnyt építettek ki az otthagyott szökevények előtt. Az eredeti harmincfős szökés 80 százalékát a második emelkedő tetejéig megfogta az éllovas kettőstől majd’ hat percre érkező főmezőny – benne Valter Attilával –, s közben a második hegyet is megnyerő Evenepoel virtuálisan átvette a hegyi trikót Vingegaard-tól.
A hajrához közeledve már csak az volt a kérdés, hogy Evenepoel vagy Bardet nyeri meg az etapot, az éllovasok csoportja ugyanis – amelyet hosszú időn keresztül Valter Attila vezetett – már több mint nyolc perc hátránnyal érkezett az utolsó 10 kilométerre. Evenepoel négy kilométerrel a cél előtt aztán megunta, hogy Bardet minimális mennyiséget vezetett a mögöttük hagyott 86 kilométer alatt, nyeregben ülve állva hagyta a franciát, s meg sem állt a célig – a negyedik Vuelta-szakaszgyőzelmét gyűjtötte be.
A második helyre Bardet több mint egy perc hátránnyal érkezett meg, a harmadik helyet a szökevények és a főmezőny közötti háromfős csoportból Lennert Van Eetvelt szerezte meg. Az összetett dobogósok együtt értek be, a sorrend, a különbségek sem változtak, továbbra is Sepp Kuss vezet Primoz Roglic és Jonas Vingegaard előtt.
Valter Attila öt kilométerrel a cél előtt állt ki az esélyesek csoportjának éléről, és a 25. helyen ért be Evenepoelhoz mérten 10:34 perc hátránnyal, összetettben viszont három helyet javított, így a 17. helyen állt a nap után.
Veszíteni lehet, sőt elkerülhetetlen még a legjobbak karrierjében is, hogy egy-egy meccsen, futamon, tornán alulmaradjanak. Két kérdés van ezzel kapcsolatban: először is, hogyan kezeli az adott pillanatban a szóban forgó sportoló a kudarcot, illetve az, hogy ezt a közeljövőben milyen erőforrássá tudja transzformálni.
Mind a kettőből jelesre vizsgázott Remco Evenepoel a Vueltán, miután a királyszakaszon, vagyis pénteken 27 perc hátrányt szedett össze a Jumbo-Visma versenyzőivel – Jonas Vingegaard-ral, Primoz Rogliccsal és Sepp Kusszal – szemben. Mert nem fogta se külső körülményre, se betegségre, se a stábra a leolvadást – egyszerűen rossz napja volt a 13. szakaszon. Amit aztán szombaton és vasárnap csinált, az példaértékű, hiszen előbbi esetben az egész napot szökésben töltve nyerte meg a szakaszt nyolc perccel legnagyobb riválisai előtt.
Vasárnap a 15. etapon pedig szintén rengeteget próbálkozott, be is került a nap szökésébe, és ez még akkor is hatalmas szó, ha ezúttal nem jött össze a győzelem. A belga így 16 percre csökkentette a hátrányát, ami még mindig a behozhatatlan kategória, ennek ellenére csodálatos volt, amit az elmúlt napokban a Spanyol körversenyen láttunk. Nem túlzás, 2023-ban a kerékpársport legjobb egymást követő napjait láthattuk kezdve a Jumbo hármas sikerével pénteken a Col du Tourmalet-n, majd pedig Evenepoel említett feltámadásával.
Ami a vasárnapi szakaszt illeti, a domborzati körülmények tökéletes lehetőséget nyújtottak egy szökés sikerének, s ez így is lett, a portugál Rui Costa nyerte a szakaszt. Valter Attila, a mezőny egyetlen magyar versenyzője ezúttal nem a főmezőnnyel ért célba, 11 perc hátránnyal szelte át a célvonalat Costához képest, a 100. helyen. Ami a közeljövőt illeti, ma pihen a mezőny, majd megkezdődik a harmadik hét, ami azt jelenti, hogy Sepp Kussnak már csak hat (de valójában csak öt) szakaszt kell „túlélnie” a mezőny élén.
Valter Attila az összetettben a 22. helyen áll.
Evezés: Egy ezüstérem a magyarok mérlege a világbajnokságon
A Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes ezüstérmet nyert pénteken az evezősök belgrádi világbajnokságán.
A nem olimpiai versenyszám pénteki fináléjában négy egység állt rajthoz, és az olasz páros rajt-cél győzelmet aratott. A kétszeres Európa-bajnok, tavaly vb-ezüstérmes magyar duó jól kapta el a rajtot, és próbálta tartani az iramot az olaszokkal, féltávra azonban már csaknem négy és fél másodperces hátrányban volt.
A hajrában próbáltak faragni lemaradásukból a magyarok, de már nem tudták utolérni Francesco Bardellit és Stefano Pinsonét, így 7:40.23 perces idejükkel másodikként értek célba, megelőzve a moldovai és az izraeli kettest.
Furkó Kálmán és Szabó Bence ezzel megszerezte a magyar küldöttség egyetlen érmét a szerb fővárosban, ahol Galambos Péter a könnyűsúlyú egypár – szintén nem olimpiai szám – döntőjében az ötödik helyen zárt.
Az már szerdán eldőlt, hogy a magyarok nem szereznek olimpiai, illetve paralimpiai kvótát a szerb fővárosban.
Kamion: Kiss Norbert három futamot nyert Belgiumban
Felemás napot zárt Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság zolderi futamának első napján: az első versenyen technikai probléma miatt kiesett, a piros zászlóval megszakított második futamon pedig bár elsőként ért célba, másodiknak értékelték, ám spanyol ellenfelét utólag megbüntették, így Norbi nyert.
Nem volt boldog. A négyszeres Európa-bajnok Kiss Norbert elképesztő dominanciát mutat az idén, hatalmas fölénnyel vezeti az összetett pontversenyt. A szombati nap elején úgy tűnt, nem lesz ez másként Zolderben sem, hiszen a szabadedzéseken és az időmérésen is a leggyorsabb volt, sőt, az első versenyen is vezetett, ám egy technikai hiba megakadályozta a győzelemben.
„A turbóval támadt gondunk, pedig addig nagyon jól ment minden: folyamatosan építettem az előnyt, amikor éreztem, hogy elmegy a turbónyomás. Néhány másodpercig még úgy éreztem, talán tudom folytatni, de a célegyenesben már füstölt is az autó, úgyhogy félreálltam. A fiúk turbót cseréltek, így rajthoz tudtam állni a második futamon.”
A fordított rajtrácsos versenyen Kiss Norbi látványos előzéseket mutatott be, és a kilencedik körben az élre is állt, ám sajnos néhány perccel az után, hogy Stefan Fassl kiesett és rossz helyen állt félre a bukótérben, piros zászlóval leintették a futamot.
„Nem vagyok boldog, mert noha hatalmas csatában megelőztem Antonio Albacetét, aki kőkeményen védekezett, végül mégsem én nyertem, mert a piros zászló előtti utolsó kör eredménye a végeredmény” – mondta a magyar klasszis.
Ekkor még senki nem tudta, hogy a spanyol pilótát viszont vizsgálják a felügyelők. Az eredményhirdetés után aztán jött a hír, hogy Albacete helytelen rajtpozícióért és pályaelhagyással szerzett jogosulatlan előny miatt 5-5 másodperc büntetést kapott, így viszont Kiss Norbert nyerte a szombati második versenyt!
A 38 éves szombathelyi pilóta az idén már megszokott módon a leggyorsabb volt a vasárnapi időmérőn, ezúttal azonban – ellentétben a műszaki hiba miatt feladott szombati viadallal – a pole pozíciót magabiztos futamgyőzelemre váltotta, előnye hat másodperc volt a másodikként végző német Sascha Lenzzel szemben.
A szabályok értelmében a vasárnapi második és a hétvége utolsó versenyét így Kiss Norbertnek a nyolcadik pozícióból kellett kezdenie, de a tőle megszokott módon körről körre előzte meg a riválisokat, így a 12 körös futam felénél már vezetett, s végül győzött.
Kiss Norbert egyre közelebb kerül a címvédéshez és pályafutása ötödik Eb-diadalához, két fordulóval, azaz nyolc versennyel a szezon vége előtt ugyanis 69 pont az előnye az összetettben. Norbi 305 ponttal áll az élen, második a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn 236-tal, harmadik Lenz 209-cel.
A futam után így értékelt Kiss Norbert: „Sajnos a szombatihoz hasonlóan ismét piros zászlóval lett vége a versenynek, de mivel a táv 75%-át megtettük, így teljes pontokat kapunk. Jól sikerült a rajt, és az első kör végére már volt egy kis előnyöm. Ezt a folytatásban tovább tudtam növelni, az autó pedig remekül működött. Köszönöm a csapatnak a munkát, tökéletes volt a technika, remélem a nap második versenyén is sikerül jó eredményt elérni.”
„Nagyon jó verseny volt. Az első körökben gyorsak voltunk, igyekeztem a lassítóknál minél később fékezni, és előre jutni. Nehezítette a helyzetet, hogy nagyon meleg volt a fülkében, ami teljesen zárt, az előttem haladók pedig sok port vertek fel, ami a kilátást rontotta. De nyertünk így is, és nagyon boldog mindenki a csapatnál, hogy sikerült mindkét mai futamon győzni”– mondta a versenyt követően Kiss Norbert.
Az Európa-bajnokság két hét múlva folytatódik a franciaországi Le Mans-ban.
A kiemelt kép forrása: infostart.hu
A kiemelt képen Füzi-Tóvizi Petra, a DVSC kézilabdázója ünnepel a Sävehof elleni BL-mérkőzésen.