Meddig tud ellenállni a botrányt botrányra halmozó spanyol focivezér a fokozódó nyomásnak?

Az elmúlt hetek talán legfőbb beszédtémát szolgáltató ügye volt a labdarúgásban Luis Rubialesnek, a spanyol szövetség (RFEF) elnökének a női világbajnoki döntő utáni éremátadásnál elkövetett csókja, amellyel “megtisztelte” az egyik spanyol játékost annak hozzájárulása nélkül. Bár egyre többen szólítják föl lemondásra, Rubiales a feministákat támadva nem hajlandó távozni, pedig még az amúgy sok disznóság fölött simán szemet hunyó FIFA is azonnal eljárást indított ellene és 90 napra fel is függesztette. Eléggé egyértelműnek tűnik a Rubiales-ügy megítélése Spanyolországban és nemzetközileg is, ám egyelőre még többen is kiállnak mellette, akiknek nyilvánvalóan érdekük fűződik maradásához. Pedig az eseménysorozatnak komoly következményei lehetnek a teljes spanyol labdarúgásra nézve is.

Kiütéses, 7:0-ás győzelmet aratott az Atlético Madrid a Rayo Vallecano fölött a spanyol labdarúgó-bajnokság 3. fordulójának tegnap esti zárómérkőzésén. Az eredmény igen meglepő, mert a Rayo az elmúlt pár évben eléggé jól teljesített a La Ligában, legalábbis nem volt pofozógép. Ugyan most sokan beszélnek erről a meccsről, de a spanyol foci kapcsán sajnos továbbra is az a legfőbb beszédtéma, hogy Luis Rubiales, a hispán szövetség (RFEF) elnöke augusztus 20-án, a női világbajnokság 1:0-ás spanyol győzelemmel végződött döntője után az éremátadás során megcsókolta Jennifer Hermosót, a válogatott egyik alapemberét.

Egyből sokaknak szemet szúrt ez a pillanat, s ugyan Rubiales határozottan kijelentette, hogy Hermoso hozzájárult a csókhoz, utóbbi ezt ugyanolyan határozottsággal tagadta. Meg is indult a botrány. A nemzetközi szövetség (FIFA) meglepő módon most nem dugta fejét a homokba, hanem pár nappal később fegyelmi eljárást indított Rubialesszel szemben. A FIFA szombaton tudatta, hogy 90 napra felfüggesztette a spanyol szövetség első emberét egyfelől a csók, másfelől amiatt az utóbb napvilágot látott hír miatt, hogy Rubiales a döntő lefújása után a stadion díszpáholyában fogdosta magát, miközben tőle pár méterre ült a királyné és a 16 éves Zsófia hercegnő.

Rubialest minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották erre a három hónapra, vagyis november 26-áig nem ténykedhet, de amennyiben addig a fegyelmi vizsgálat nem zárul le, a szankció meghosszabbítható.

Emellett a FIFA a közleményében azt is írja, hogy Rubialesnek, valamint az RFEF képviselőinek és alkalmazottainak tilos felvenniük a kapcsolatot Hermosóval, vagy a játékos közeli környezetével. A nemzetközi szövetség a fegyelmi eljárás lefolytatásának végéig nem ad további tájékoztatást az ügyről.

Ma reggel az As a Daily Mail-re hivatkozva azt jelentette, hogy a FIFA a maximális büntetést, azaz 15 év eltiltást szabhat ki Rubialesre a vizsgálat végén.

Hermoso pénteken X-oldalán (egykor Twitter) jelentetett meg egy közleményt, amelyben cáfolja Rubiales azon mondatait, melyek szerint a csókba a játékos beleegyezett.

„Kiszolgáltatottnak éreztem magam, és egy hirtelen felindulásból elkövetett, szexista, helytelen cselekedet áldozatának éreztem magam, anélkül, hogy beleegyezésemet adtam volna” – fogalmazott a világbajnok labdarúgó.

Rubiales egyelőre kitart, pedig már az ügyészség is szorongatja

Bár sokan arra számítottak, hogy pénteken lemond a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöki tisztségéről Luis Rubiales, a női labdarúgó-világbajnokság döntője után történtek miatt össztűz alá kerülő sportvezető ezt nem tette meg, a szervezet rendkívüli közgyűlésén kijelentette, harcolni fog a maga igazáért.

Rubiales tetteit rengetegen kritizálták, többek között női jogi szervezetek követelték a lemondását, és csütörtökön az a hír járta, hogy a szövetségen belül is azt javasolták neki, ne sodorja veszélybe a 2030-as vb-pályázatot, inkább húzódjon a háttérbe. Ezek után került sor a pénteki közgyűlésre, amelyen Rubiales magából kikelve ismételgette: „Nem fogok lemondani!”

Eközben a közgyűlés egy része tapsolt, köztük Jorge Vilda, a női válogatott szövetségi kapitánya is.

Rubiales hozzátette, az őt kritizálók „fals feminizmus álcája mögé bújva” próbálják meg besározni, az egész egy boszorkányüldözés, és ha kell, akár a bíróságon is megküzd a pozíciójáért.

A Hermosóval közös csókjáról elmondta, a játékos beleegyezésével, sőt kezdeményezésére történt meg.

„Az egész spontán volt, kölcsönös, euforikus, nem előre eltervezett. Ez a lényeg. Egy pillanat műve elég ahhoz, hogy eltávolítsanak engem? A végsőkig harcolni fogok” – szögezte le Rubiales, aki szerint „társadalmi kivégzést rendeltek el”, és készen áll megküzdeni azokkal, akik megbélyegezték.

„Őszintén bocsánatot kérek, ha kell, de nem érdemlem meg, hogy egy ilyen embervadászat célpontja legyek” – mondta Rubiales, akinek tette szembemegy a spanyol sporttörvény szexista tetteket tiltó szabályaival.

Az As úgy tudja, a közgyűlésen elhangzottak után a spanyol Nemzeti Sportbizottság az ország Sportbíróságához fordult, azt követelve, hogy azonnali hatállyal függesszék fel Rubiales elnöki tisztségét. Victor Francos, Spanyolország sportügyeinek államtitkára ígéretet tett rá, hogy kiemelten kezelik az ügyet, és Rubialest akár már aznap felfüggeszthetik – ez végül a FIFA-határozat megszületése után nem sokkal meg is történt.

Rubiales nyaka körül tovább szorul a hurok, mivel tegnap érkezett a hír, hogy a spanyol legfőbb ügyészség nemi erőszak gyanúja miatt előzetes adatgyűjtésbe kezdett az ominózus csók kapcsán. Ez azt jelenti, hogy még nem került sor konkrét meggyanúsításra, de a nyomozók is vizsgálják most már, hogy a spanyol foci első emberének cselekedete(i) mennyiben ütköznek a büntető törvénykönyvbe.

A fiát ért rengeteg támadás kiborította Rubiales édesanyját, mégpedig olyannyira, hogy lapértesülések szerint tegnap éhségsztrájkba kezdett és bezárkózott egy motrili templomba. Az anya azt követeli Jennifer Hermosótól, hogy számoljon be az igazságról a történtekkel kapcsolatban.

Az Onda Cero című lap emellett arról is beszámolt, hogy a spanyol szövetség főtitkára, Andreu Camps közvetlenül vádolja a spanyol kormánynak azokat a tagjait, akik nyilvánosan követeltek drasztikus intézkedéseket az elnök ellen, például Rubiales lemondását szerették volna. Célja, hogy az UEFA felfüggessze az RFEF tagságát, ami ha megtörténne, akkor a spanyol csapatok nem indulhatnának az európai kupasorozatokban.

A főtitkár fenyegetései után a szövetség ideiglenes elnöke, Pedro Rocha Junco került döntési pozícióba, neki kell határoznia, hogy fenntartja-e a Camps által állítottakat vagy visszavonja a fenyegetést az RFEF nevében.

Amennyiben esetleg sor kerülne arra, hogy a spanyol szövetséget felfüggesztik és emiatt az ország nyolc csapata nem indulhatna el a nemzetközi kupákban, az természetesen óriási érvágás lenne a spanyol és az európai labdarúgás számára egyaránt, hiszen a Real Madrid, a Barcelona, az Atlético Madrid, a Real Sociedad, a Sevilla, a Betis, a Villarreal és az Osasuna maradna le a szereplésről – az Osasuna ettől függetlenül is lemaradhat, mivel egygólos hátrányból várja a Konferencia Liga selejtezőjének visszavágóját a Club Bruges ellen.

Nem tartom valószínűnek, hogy erre sor kerülne, pedig valóban fölmerülhet annak gyanúja, hogy az ügyvezető spanyol kormány egyes tagjainak az ügyben tett megnyilvánulásai kimerítik a nemzeti szövetség ügyeibe való politikai beavatkozás tilalmának fogalmát, de erről azért lehet vitatkozni. Az biztos, ennyire kevéssel, alig fél hónappal a csoportküzdelmek kezdete előtt egy ilyen helyzet komoly fölfordulást okozna, hiszen mindegyik kupában föl kellene tölteni a spanyolok kiesésével fölszabaduló helyeket.

Rengetegen elítélik Rubialest

A spanyol és a nemzetközi labdarúgás világában többen is megszólaltak a Hermoso-üggyel kapcsolatban, s lényegében minden nyilatkozó kiállt a története első világbajnoki címét megszerző női válogatott játékosa mellett. Xavi, a Barcelona vezetőedzője szombati sajtótájékoztatóján a következőket mondta:

“Először is, szeretném feltétlen támogatásomról biztosítani Jennit és a játékosokat. Másodszor, határozottan elítélem a szövetség elnökének viselkedését, amit teljesen elfogadhatatlannak tartok”.

Xavi hozzátette, nagyon szomorú, hogy a történelmi vb-cím helyett erről az ocsmány történésről kell beszélni. A Barcelona egy nappal korábban, pár órával Rubialesnek az RFEF közgyűlésén elhangzott beszéde után közleményben ugyancsak elítélte az elnök cselekedeteit, s utalt a nemi erőszak gyanújának lehetőségére és az ügy által kiváltott nemzetközi felháborodásra.

Hasonló szellemben nyilatkozott Carlo Ancelotti, a Real Madrid trénere is.

Beatriz Álvarez Mesa, a spanyol női liga elnöke egy hosszú közleményben ítélte el Rubiales viselkedését.

“Szégyellem azt a globális hatást, amit a spanyol labdarúgásra a szövetség elnökének elfogadhatatlan viselkedése gyakorol. Megszámlálhatatlan hívást és üzenetet kaptam női játékosoktól, edzőktől, klubvezetőktől és még külföldi ligák vezetőitől is, amelyekben arról számoltak be, hogy őket is sokkolták a történtek. Nem csak a csókról van szó, hanem az elnöknek a VIP-páholyban, a pályán, az öltözőben tanúsított viselkedéséről is, valamint arról, hogy néhány órával a történtek után sértegetni mert mindenkit, aki támadta őt visszataszító magatartása miatt”.

“Szeretném megragadni az alkalmat, hogy kijelentsem, én is része vagyok azoknak az idiótáknak, hülyéknek és s***fejeknek, akikről az elnök a Cadena Cope rádióban beszélt. Ez egy olyan csoport, melyhez percről percre ezrek csatlakoznak Spanyolországban és világszerte” – tette hozzá a spanyol női liga elnöke.

Beatriz Álvarez Mesa kijelentette, hogy nem lepte meg Rubiales viselkedése, mivel nála szokás, hogy nem éppen megfelelő stílusban szólítja meg az embereket, s akkor eljárásairól még nem is esett szó. “Az agresszivitás, az arrogancia és az állandó megvetés mindig is jelen volt a személyes és az intézményi kapcsolatokban, amióta ő az elnök. Most csupán annyi történt, hogy az a karakter, amelyet mi már megismerhettünk, most a nyilvánosság előtt is megjelent”.

Néhány nappal a történtek után Tamara Ramos, a spanyol labdarúgók szakszervezetének korábbi alkalmazottja egy helyi tévécsatornának adott interjúban arról számolt be, hogy Rubiales még abban az időszakban, amikor a szakszervezetet vezette (2010 és 2018 között), többször is tiszteletlenül bánt vele, gyakran mások előtt.

“Egyszer mindenki előtt azt mondta nekem a maga szarkazmusával: ‘Gyerünk, térdelj le, úgy is ezért jöttél’. Ezek azok a szavak, amelyekből senki sem merít erőt, még kevésbé egy szakmabeli nem, aki azért ment oda, hogy dolgozzon. Egyszer azt kérdezte tőlem, milyen színű a bugyim. Mi, nők kevesen vagyunk a labdarúgás világában és sajnos akadnak olyanok, akik ezt arra használják fel, hogy nem megfelelően közelednek hozzánk. Amikor ezek az események történtek, nekem két kisbabám volt otthon. El lehet képzelni, mennyire nehéz és fájdalmas volt számomra ez a helyzet. Végül elszántam magam arra, hogy felmondjak. Ekkor azzal fenyegetőzött, hogy el tudja intézni, hogy ne kapjak még munkanélküli segélyt sem”.

Nem ez volt az első aljas húzása

Luis Rubiales azóta, hogy 2018 májusában a spanyol szövetség elnökévé választották, többször is botrányt okozott különböző döntéseivel, kijelentéseivel. Első érdekes lépése az volt, amikor 2018. június 13-án, kettő nappal a spanyol válogatott Portugália elleni első világbajnoki csoportmérkőzése előtt rúgta ki Julen Lopetegui szövetségi kapitányt, pusztán azért, mert a szakember napokkal korábban megállapodott a Real Madriddal, hogy a vb után hozzájuk szegődik vezetőedzőnek.

Rubiales árulónak nevezte Lopeteguit, aki három héttel korábban hosszabbította meg szerződését a szövetséggel. Az igaz, hogy Lopetegui lépése sem volt túl szimpatikus, de az, hogy kettő nappal a legnagyobb torna rajtja előtt küldte el Rubiales, szintén nem volt szerencsés húzás. A spanyolok egy megbízott kapitánnyal szerepeltek a vébén, ám nem túl acélos játékot bemutatva a nyolcaddöntőben kiestek, miután 11-esekkel alulmaradtak a házigazda oroszokkal szemben.

Az El Confidencial című napilap tavaly több ízben is olyan cikkeket közölt Rubialesről, melyek szerint a spanyol szövetség elnöke korrupcióba keveredett. Rubiales és Gerard Piqué, a Barcelona és a válogatott egykori kiválósága állítólag 24 millió eurót ért a szaúdi szövetségtől azért cserébe, hogy az arab országban rendezzék meg a spanyol Szuperkupa négyes döntőjét.

A kiszivárgott dokumentumok és hanganyagok a lap szerint arról árulkodnak, hogy Rubiales beleegyezett, hogy fizessen 6 millió eurót Gerard Piquének a megállapodás létrejöttéért, ezenkívül megpróbálta eltüntetni a nyomokat, amelyek a védőnek az ügyben való érdekeltségéről árulkodnak.

A szaúdiakkal 2019-ben létrejött a megállapodás.

Rubiales akkor megerősítette, hogy a tárgyalások kezdeti szakaszát Piqué is segítette a Kosmos nevű cégen keresztül, amelyben a védőnek részesedése van.

Az El Confidencial megszerzett dokumentumai a következő beszélgetést idézik:

Rubiales: – Geri! Gratulálok. De nem a tegnapi nagy meccsért vagy a gólodért. A szerződés a szaúdiakkal érvénybe lépett. Köszönök mindent. Ha bármire szükséged van, szólj.

Az El Confidencial további beszélgetéseket is idéz, amelyben Piqué megpróbálja meggyőzni Rubialest, amikor az elnöknek kétségei támadtak.

Piqué: – Nézd, Rubi. Ami a pénzt illeti, a Real Madrid elfogadna nyolcmillió eurót. Ugyanennyit a Barca is. A másik két csapat két, illetve egymillió eurót kap. A szövetségnek így hatmillió jut. És még egy-két milliót kihúzhatunk a szaúdiakból.

Piqué: – Rubi, megértelek. De gondold végig. Ha mindenki azt látja, hogy ezt szeretnéd megvalósítani, de aztán meghátrálsz, akkor ezt felhasználhatják ellened. Én erre gondolnék.

Az El Confidencial szintén állítja, hogy a megállapodásért cserébe Piqué további négymillió eurót kap évente a Kosmoson keresztül. A szerződés kiköti, hogy a spanyol Szuperkupa szaúdi rendezése bármikor semmis lehet, ha a Kosmos nem kapja meg időben a neki járó pénzt.

Az első szaúdi rendezés előtt Piqué – ismét csak az El Confidencial szerint – ezt mondta Rubialesnek: „Azt mondták, hogy holnap fizetnek. Az a baj, hogy azt mondták, hogy csak neked, de… annak nem lenne értelme, ha nekünk nem fizetnének. Mindannyiunkat ki kell fizetniük. Ha mi kimaradunk, akkor nem megyünk. Szükségem van a támogatásodra.”

Pár nappal később arról rántotta le a leplet az újság, hogy Piqué Rubiales közbenjárását érte annak érdekében, hogy tagja lehessen a 2020-as tokiói olimpián szerepelt spanyol válogatottnak.

Ehhez az U21-es válogatott szövetségi kapitányát, Luis de la Fuentét kellett volna meggyőzni (az olimpiai focitornákon három túlkoros játékossal szerepelhetnek a nemzetek U23-as csapatai), de Piqué terve végül dugába dőlt, a spanyolok nélküle nyertek ezüstérmet.

„Ezt el kell intézned nekem, Rubi. Izgatott vagyok, hogy játszhatunk az olimpián. Ezt titokban kell tartanunk, és amikor szeptemberben végeznek (a 2019-es U21-es Európa-bajnokságon – a szerk.), el kell mondanunk az edzőnek. Elutazok Madridba és leülök vele beszélgetni. Ha ez kiderül, akkor a többi játékos is el akar majd utazni, ez pedig a trénernek sem lenne jó. Ha beszélni akar, perceken belül Madridban leszek” – hallható Piqué, aki a Marca szerint arról is beszélt, hogy Sergio Ramos szintén a részvételre pályázik, sőt, azzal is meggyanúsította a védőt, hogy célja elérése érdekében szivárogtatna.

Az akkor 35 éves játékos reagált a vádakra: szerinte az első ízben nyilvánosságra kerülő hanganyagok – amelyek a négycsapatos spanyol Szuperkupáról szóltak – közzététele jogellenes volt, s ragaszkodik ahhoz, hogy csupán nagyszerű üzleti lehetőséget kínált az RFEF-nek, amely minden érintett fél számára előnyös volt.

„Minden, amit tettünk, törvényes. Meg akarom mutatni az arcom, mert nincs titkolnivalóm. Szerettük volna megváltoztatni a versenyformátumot, valamint érdekesebbé tenni az eseményt a nézők számára – ez a bevételre is kihat. Ami a felvételeket illeti: a szavakat kiragadták a kontextusból” – idézte a goal.com a Barcelona korábbi játékosát, akinek esze ágában sincs bocsánatot kérnie.

Rubiales szintén visszautasította a spanyol médiában megjelent „tisztességtelen” vádakat, melyek szerint Piqué egyik vállalata, a Kosmos 24 millió eurós jutalékot kapott azért, hogy a szövetség Szaúd-Arábiában rendezhesse meg a következő hat idény szuperkupa döntőjét.

„Felháborítanak a közzétett hazugságok, és nagyon dühös vagyok, amiért illegálisan loptak el információkat a telefonomról – mondta a botrányos ügy miatt rendezett sajtótájékoztatón az elnök. – A közzétett szerződés egy korábbi verzió volt, amely soha nem valósult meg.” 

Az El Confidencial tavaly októberben újabb kellemetlen dolgokat közölt Rubialesre nézve. Az újság hozzáférést nyert a spanyol szövetség elnökének az édesapjával folytatott WhatsApp-beszélgetéséhez, amelyet 2020. január 18-án a Real Madrid–Sevilla mérkőzés alatt folytattak.

Ebben Rubiales világossá teszi ellenszenvét három klub, a Villarreal, a Sevilla és a Valencia iránt. A klubok ezért bocsánatkérést követeltek, és aggodalmukat fejezték ki az esetleges következmények miatt, amelyeket az érintettek esetlegesen elszenvedhettek a múltban. Kifejezték annak fontosságát, hogy minden egyes klub egyenlő bánásmódban részesüljön.

Rubiales üzenetére, miszerint a Sevilla a második legkevésbé kedvelt klubja, apja úgy válaszolt, hogy ő a Valenciát és a Sevillát kedveli a legkevésbé, mire fia úgy válaszolt, „Ha-ha-ha. Az enyémek ebben a sorrendben: Villarreal, Sevilla, Valencia.”

Rubiales apja ezt követően egy sevillairól azt írta, hogy „Ez is egy s….fej. Azzal a sevillai, ők a világ legjobbjai arroganciával. Bohóc.” Rubiales ezt követően kifejezte elégedettségét a VAR munkájával. 

A klubok közös közleménye szerint „a beszélgetések, amelyekben oly megvetéssel, ellenszenvvel és arroganciával beszél a klubokról, elfogadhatatlanok egy olyan személytől, aki ilyen felelősségteljes pozíciót tölt be, és akinek egyenlő mértékben kell képviselnie minden spanyol klub érdekeit.”

„Kifejezzük aggodalmunkat a lehetséges következményekkel kapcsolatosan, amelyek érinthették ezeket a klubokat a viselkedése alapján, ugyanis magatartása nem összeegyeztethető a versenyzéssel. A Sevilla FC, a Valencia CF és a Villarreal CF arra buzdítja Luis Rubialest, hogy cselekedjen helyesen, és kérjen bocsánatot a három klubtól és azok szurkolóitól.”

Az említett Real Madrid–Sevilla mérkőzést 2:1-re nyerte a madridi csapat, miután Luuk de Jong gólját vitatott körülmények között vették el a Sevillától.

Szintén tavaly októberben számolt be róla az El Confidencial, hogy Rubiales és a spanyol szövetség más vezetői egy salobrenai villában 8-10 fiatal lány társaságában tartottak házibulit, amelyet a szövetség bankkártyájával fizettek – ez jogi következményekkel is járhat.

Majadahonda Bírósága, valamint a Korrupcióellenes Pénzintézet vizsgálatot indított visszaélés és egyéb bűncselekmények gyanújával, ugyanis a szövetség nemcsak szponzori, hanem állami támogatásokat is kezel.

A lap szerint Rubialesen kívül legalább hét (a cikkben megnevezett) személy vett részt ezen az „összetartáson”, akiknek volt hozzáférésük a szervezett bankkártyájához. Rubiales ugyan nem használta, ellenben José María Timón és Antonio Gómez Reino a főnökük engedélyével igen.

Annak érdekében, hogy ne kelljen engedélyt kérniük a szervezet pénzügyi részlegétől, bankautomatákból vettek fel készpénzt, és azzal fizettek. Luis Rubiales korábbi főnöke, saját nagybátyja, Juan Rubiales vallotta be a minisztérium előtt, hogy a spanyol labdarúgás legfelelősségteljesebb pozíciójában lévő embere egy bulit szervezett a Granada melletti villában, „amely kizárólag Luis Rubiales, és a hozzá legközelebb álló kollégák számára volt megrendezve.”

Juan Rubiales azt is kijelentette, hogy az RFEF bankkártyáját használták fizetőeszközként, valamint, hogy Luis egyik barátja, egy korábban labdarúgó, 8-10 fiatal lányt is elhívott a tivornyára. A szövetséghez közeli források szerint a 46 éves Francisco Javier Martín Alcaidéról, vagyis „Nenéről” van szó, aki pályafutása során a Granadában is játszott.

Rubiales beperelte az újságot, ám idén februárban a bíróság a lapnak adott igazat. Az elnök konkrétan két újságírót: José María Olmót és Alejandro Requeijót perelte be, mivel szerinte törvénytelen úton jutottak az információkhoz.

Az El Confidencial arról számolt be, hogy a pert megnyerte az újság a Madrid Tartományi Bíróságon. A bíróság szerint „nincs arra utaló jel, miszerint a lap illegális úton szerezte volna meg az információkat. A megjelent információk teljes mértékben igazak. A megszerzett információk relevánsak a nyilvánosság számára (az RFEF állami támogatásokat is kap és kezel), és bírósági eljárás is folyik esetleges bűncselekmények elkövetése miatt lapban megjelent személyek kapcsán.

Az információk igazak, azok ugyanis közvetlenül olyan dokumentumokon és hangfelvételeken alapulnak, amelyeknek a hitelessége nem vonható kétségbe. A publikáció kizárólag a társadalom számára lényeges ügyekre vonatkozik, mivel nem tartalmaz személyes adatokat és olyan információkat, amelyek nem kapcsolódnak a tárgyhoz.”

Luis Rubiales tehát eddig is sok galibát okozott magának, de mind közül mostani csókügye a legsúlyosabb. Egyelőre kitart és nem hajlandó távozni, de egyelőre abba az irányba mutatnak a dolgok, hogy lassan el fog fogyni a levegő körülötte, mert amennyiben az ügyészségi eljárás magasabb fázisba lép és konkrét vád fogalmazódik meg ellene, akkor már nagyon nehéz lesz megtartania elnöki tisztségét, főleg, hogy most felfüggesztették. Remélhetőleg rövidesen pont kerül ennek a történetnek a végére, mert ez senkinek sem tesz jót, de különösen nem a spanyol labdarúgásnak.

A kiemelt kép forrása: nemzetisport.hu / Getty Images

Leave a Reply