Meglepő győztest hozott a meglepetések World Matchplaye

Lezajlott a múlt héten a profi darts második legrangosabb tornája, a World Matchplay. A 32 játékost fölvonultató versenyen rengeteg meglepetést láthattunk, s maga a döntő is meglepően simán alakult. Ez a viadal is csak azt erősítette meg, hogy egyre sűrűbb az élmezőny a dartsban.

A szokásoknak megfelelően július közepén, idén 15. és 23. között rendezték meg a World Matchplayt, melynek helyszíne immár 30. alkalommal a Blackpoolban található Winter Gardens volt. A sportág ikonikus tornájáról van szó, amely amellett, hogy a nyár legrangosabb dartseseménye, a profi mezőny második legfontosabb tornája a világbajnokság után.

Idén is 32-en kvalifikálhatták magukat a mezőnybe: 16-an a világranglistáról, 16-an a Pro Tour-ranglistáról szereztek indulási jogot. Összesen hat korábbi győztes volt a mezőny tagja, köztük természetesen a címvédő Michael van Gerwen. Rajta kívül Rob Cross, Dimitri van den Bergh, James Wade, Peter Wright és Gary Anderson szerepelt a tornán. A mezőny nagy részét a már ismert nevek alkották, de volt két újonc is Mike De Decker és Josh Rock személyében.

Utóbbit sokan a darts következő szupersztárjának tartják, hiszen egyik napról a másikra robbant be a PDC mezőnyébe. Az északír nagy sikere azonban egyelőre várat magára, ugyanis az első fordulóban simán, 10:5-re kapott ki Damon Hetától. Az esélyesek közül sem élte túl mindenki az első kanyart. Bár formája alapján kevesen sorolták a favoritok közé, de Rob Cross nyert már World Matchplayt, s 5. helyen történt kiemelése sem a véletlen műve. A tar angol azonban óriási csatában, 12:10-re kikapott Daryl Gurney-től, aki ezzel visszavágott neki a 2019-es elődöntőben elszenvedett fájó vereségért: akkor az északír 14:7-re is vezetett már, s onnan tudott kikapni Crosstól.

A többi esélyes viszonylag simán vette az első akadályt. A legsimább mérkőzésen a világbajnok és világelső, Blackpoolban 2019-ben döntőző Michael Smith, valamint a többszörös PDC-tornagyőztes Luke Humphries volt túl, hiszen mindketten 10:2-vel abszolválták első összecsapásukat. Az első World Matchplay-győzelmére hajtó Gerwyn Price 10:3-mal küldte haza Stephen Buntingot, Peter Wright pedig 10:4-re diadalmaskodott Andrew Gilding ellen.

Nem minden esélyes jutott tovább a legjobb 32 közül. A címvédő van Gerwen számára ugyanis túl nagy falatnak bizonyult Brendan Dolan. Az északír végig nagyon jól játszott, így 10:7-re győzött. A holland mindössze harmadik alkalommal nem tudott mérkőzést nyerni a Winter Gardensben. Eredménye különösen kínosnak tűnhet abból a szempontból, hogy tavalyi győzelmét megelőzően 2021-ben eljutott az elődöntőig. Hozzá kell tenni azonban, hogy a holland még mindig nem jött teljesen rendbe fogászati műtétjét követően, ami miatt már korábban lemondta szereplését az augusztusi óceániai World Series-versenyeken. Meglátjuk, hogy szeptemberben milyen formában tér vissza.

Az első forduló érdekesebb eredményei közül említést érdemel még Gary Anderson továbbjutása és James Wade kiesése. A 2018-ban drámai csata után diadalmaskodó Anderson úgy verte meg 10:6-ra Dave Chisnallt, hogy 3:0-ás hátrányba került, majd 7:0-ás rohammal fordított. A még 2007-ben győzedelmeskedő Wade számára Chris Dobey bizonyult erősebbnek. A balkezes játékos későn hajrázott, így az ifjabb angol nyert 10:8-ra. Wade összesen hatszor játszott döntőt a World Matchplayen, de legutolsó, 2015-ös fináléja óta egy negyeddöntőn kívül csak első vagy második fordulós kieséseket tud fölmutatni, azaz finoman szólva sem megy neki Blackpoolban.

Ilyen előzmények után vette kezdetét a második forduló, ahol két igen sima párharc is akadt. Damon Heta 11:1-re verte meg Brendan Dolant, akinek honfitársa, a szenzációsan kiszállózó Daryl Gurney 11:4-re lépte le Gary Andersont. A többi párharc lényegesen szorosabb volt. Ezek közül kettőt érdemes külön kiemelni. Luke Humhpries és Dirk van Duijvenbode párharcában hol az egyik, hol a másik fél volt előnyben, de inkább a hollandnál volt a fór, azonban a hosszabbítást az angol bírta jobban, aki 14:12-re verte kissé szétesett ellenfelét. A másik hosszabbításos meccset Gerwyn Price és Joe Cullen vívták. Főleg Cullennél volt az előny, de Price tartotta vele a lépést. A walesinek brékelnie kellett volna a győzelemhez, azonban ezt az angol tette meg, így Price továbbra is World Matchplay-győzelem nélkül maradt. Ezzel az is eldőlt, hogy a tavalyi döntő két résztvevője közül egyik sem tudott a legjobb nyolcba kerülni, amire nem minden nap van példa ezen a versenyen.

Végül azonban nem ez volt az egyetlen kissé meghökkentő dolog a tornán, hiszen nemhogy a két tavalyi finalista nem tudott állva maradni az első kettő kört követően, hanem a világranglista első öt helyezettje kivétel nélkül búcsúszott! Peter Wrightot Ryan Searle győzte le 11:8-ra, Michael Smith-nek pedig sokba került a nagyon gyenge és összeszedetlen játék Chris Dobey ellen, aki 11:7-tel jutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőbe a már említett játékosokon kívül még Nathan Aspinall és Jonny Clayton jutottak be, akikről lentebb még esik szó.

A legjobb nyolc között lényegesen emelkedett a mérkőzés megnyeréséhez szükséges legek száma, hiszen 11 helyett már 16 játékot kellett sikeresen megvívniuk a játékosoknak, s itt is élt az a szabály, hogy kettő leggel kell nyerni, azaz 16:15-re nem lehetett győzni, vagyis szóba jöhetett a hosszabbítás. Végül egyik mérkőzésen sem volt szükség túlórára.

Joe Cullen 16:11-re győzte le a gyengén dobó Daryl Gurney-t, így életében először jutott elődöntőbe Blackpoolban. A felső ág másik negyeddöntőjét Nathan Aspinall nyerte meg, miután 16:12-vel múlta fölül Chris Dobey-t. Az alsó ágon Jonny Clayton 16:12-re verte Ryan Searle-t, Luke Humphries pedig 16:13-ra győzött Damon Hetával szemben. Arra sem sűrűn volt példa a World Matchplay történetében, hogy az elődöntőbe négy olyan játékos jusson be, aki korábban nem járt ilyen magasságokban, márpedig idén ez történt. Clayton például ezt megelőzően csak első és második körös eredményeket tudott fölmutatni Blackpoolban.

Ezzel tehát az is biztossá vált, hogy új győztest fogunk avatni (bár ez már a nyolcaddöntők után eldőlt), úgyhogy emiatt is különösen izgalmas volt a torna végkifejlete. A két elődöntő szöges ellentétje volt egymásnak. Aspinall a kezdeti szoros küzdelem után állva hagyta Cullent és 17:9-es sikerrel jutott be a döntőbe. A másik mérkőzés kis híján hosszabbításba torkollott. A meccs nagy részében Humphries vezetett, nem egyszer három leggel is, azonban a fiatal angol fejben elfáradt a mérkőzés végére, Clayton pedig ügyesen használta ki ezt és 17:15-ös sikerrel szintén döntős lett. Humphries számára azért lehetett még nagyon fájó ez a vereség, mert a torna ideje alatt visszavette a pár hónappal korábban elvesztett 5. helyét a világranglistán Rob Crosstól, azonban ezzel a vereséggel biztossá vált, hogy a döntő győztese meg fogja előzni és ő pedig a 6. lesz.

A döntőben tehát Nathan Aspinall és Jonny Clayton feszült egymásnak. Aspinallnek ez az ötödik döntője volt nagy tornán, ám a korábbi négyből csak egyet, a 2019-es UK Opent tudta megnyerni. Clayton ezzel szemben a hatodik majordöntőjét vívta, s a korábbi ötből négyet is megnyert, mind a négyet 2021-ben. Clayton egy hónappal korábban megnyerte a páros-világbajnokságot Price oldalán, tehát a rutin és a közelmúltbeli eredmények is inkább a walesi sikerét jósolták, az viszont vitathatatlan tény volt, hogy Aspinall sokkal kipihentebben érkezhetett meg a fináléra, mint ellenfele.

Izgalmasan indult a döntő, egy darabig fej fej mellett haladtak a felek. Tíz leg alatt Aspinall és Clayton is egy-egy kezdést vesztett el, ám 5:5 után valami nagyon megváltozott.

Aspinall ugyanis szinte képtelen volt hibázni, Clayton játéka pedig teljesen szétesett. Az angol 11 leget nyert meg zsinórban, köszönhetően a remek kiszállózásának. A 32 esztendős angol játékos szinte minden statisztikában felülmúlta ellenfelét, így a vége nagyon sima lett: Aspinall 18:6-ra győzedelmeskedett a fináléban, ezzel első World Matchplay-sikerét könyvelhette el. Az angol a világranglistán a 9. helyről az 5. pozícióba jött föl, ami élete legjobb helyezése.

Zárásként érdemes arról is szót ejteni, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén sem csak a férfiak számára rendezték meg a World Matchplayt, ugyanis második alkalommal került sor a hölgyek versenyére. A nyolc játékost fölvonultató mezőnyben ott volt a női szakág jelenlegi legjobbja, a mindössze 19 éves Beau Greaves, aki annak rendje és módja szerint átgázolt a mezőnyön, hiszen a negyeddöntőben 6:0-ra, az elődöntőben 5:3-ra, a döntőben Szuzuki Mikuru ellen pedig 6:1-re nyert, ezzel élete első World Matchplay-címét szerezte. A tavalyi győztes Fallon Sherrock idén nem nyert mérkőzést a Winter Gardensben, mivel a negyeddöntőben 4:3-ra kikapott Lisa Ashtontól. A tavalyi döntős Aileen De Graaf sem járt jobban, mivel őt Szuzuki ejtette ki 4:2-vel. Greaves mostani sikerével indulási jogot szerzett a novemberben esedékes Grand Slam of Dartsra és az évvégi, hivatalosan 2024-es világbajnokságra is, úgyhogy a férfiak között is megmutathatja magát.

A profi dartsban most kisebb szünet következik, mivel augusztusban a hagyományosnak mondható óceániai World Series-versenyekre kerül sor. A következő pontszerző torna a férfiak számára augusztus végén lesz. A hölgyek ellenben már a következő hétvégén meg fognak küzdeni egymással a Women’s Series keretein belül, melynek ranglistája alapján még két játékos fogja kvalifikálni magát a 2024-es világbajnokságra.

A kiemelt kép forrása: Getty Images / nemzetisport.hu

Leave a Reply