Nem igaz, hogy karbonsemleges lett volna a tavalyi focivébé

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azon kijelentése, miszerint a tavalyi katari világbajnokság megrendezése nem generált szén-dioxid-kibocsátást, hamis és félrevezető benyomásokon alapul, vagyis nem igaz – állapította meg a Svájci Tisztességes Kereskedelmi Bizottság. Már a torna megrendezése előtt túlzottnak hangzottak azok a várakozások, melyek szerint karbonsemlegesen meg lehetne rendezni a világbajnokságot és nem meglepő módon ez most beigazolódott.

A FIFA a tavaly év végi világbajnokságot követően azt találta mondani, hogy sikerült megrendezni az első teljesen karbonsemleges vb-t, vagyis Katarnak, a világ egyik legnagyobb szénhidrogén-kitermelőjének sikerült úgy lebonyolítania a nagy tornát, hogy ez nem idézett elő semekkora karbonkibocsátást. Legyünk őszinték, napjainkban ugyan sokan beszélnek a karbonsemlegességről, de még nem igazán akad példa arra, hogy egy nagy sporteseményt így tudnának megrendezni.

Így gondolta ezt Belgium, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és Svájc is. Az öt ország közösen fordult a Svájci Tisztességes Kereskedelmi Bizottsághoz, s beadványában annak megállapítását kérte, hogy a FIFA hazudik, amikor karbonsemleges vébéről beszél, mert semmilyen hiteles adat sem támasztja alá, hogy ez így lenne. A bizottság június 8-án kelt határozatában a panasztevőknek adott igazat.

A döntés ugyan jogilag nem kötelező érvényű, de a bizottság azt tanácsolta a FIFA-nak, hogy a jövőben ne nevezze karbonsemlegesnek a katari világbajnokságot.

A bizottság azzal indokolta határozatát, hogy semmilyen megdönthetetlen bizonyítékot sem nyújtott be a nemzetközi szövetség annak alátámasztására, hogy a világbajnokság nem generált karbonkibocsátást.

Az indoklásban az áll többek között, hogy „a tényállásoknak a törvény szerint helytállónak kell lenniük, és nem lehetnek félrevezetőek” és „szigorú szabvány” szükséges a környezeti állítások bizonyításához.

„Bizonyos esetekben a FIFA abszolút kijelentéseket tett, így azt a hamis és félrevezető benyomást keltve, hogy a 2022-es katari világbajnokság már a torna előtt, de az alatt is klíma- és karbonsemleges volt” – mondja a bizottság.

A FIFA-nak azt tanácsolták, hogy ne ismételje meg a katari világbajnokság szénsemlegességével kapcsolatos állításait (Forrás: Getty Images / insidethegames.biz)

„Nem lehet azt állítani, hogy a fönntarthatósági célok megvalósultak, amíg nincsenek végleges és általánosan elfogadott módszerek a fönntarthatóság mérésére vagy megvalósításának biztosítására” – áll a határozatban.

A svájci szakértők szerint a FIFA-nak kellett volna bizonyítania állítása valódiságát, ám a szövetség – nem meglepő módon – nem tudott előállni az eljárás során megkövetelt bizonyítékkal.

A FIFA megbízásából készült jelentés arról számolt be, hogy Katarban 3.63 millió tonna szén-dioxid-kibocsátásra számítanak, de az öt panasztevő ország szerint ez a szám túl alacsony.

Azt, hogy a FIFA becslése reális vagy pontos-e, a bizottság szerint nem lehet véglegesen megítélni, nyilvánvaló azonban, hogy nincs általánosan elfogadott módszer a karbonsemlegesség megállapítására.

Még ha a becslés egy napon meg is felelne a végleges számoknak, a svájci bizottság megállapítása szerint az továbbra is homályos maradt, hogy az ígért kompenzáció reális volt-e egyáltalán.

A FIFA azt állította nem sokkal a világbajnokság után, hogy már kiegyenlítette a 3.63 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást, és ugyanezt fogja tenni a jövőben véglegesen kiszámított kibocsátások esetében is.

A bizottság azonban azt mondja, hogy a szövetség nem szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogyan tenné ezt, és hogy az intézkedések megfelelnének-e a svájci szabványoknak. A testület emiatt fölszólította a FIFA-t, hogy a jövőben tartózkodjék félrevezető kijelentések megtételétől, különösen abban a tekintetben, hogy a tavalyi világbajnokság klíma- és/vagy karbonsemlegesnek fog-e minősülni, amint meglesznek a végleges adatok ezzel kapcsolatban, hacsak a szövetség nem tudja azonnal teljes mértékben igazolni egyrészt a torna által okozott összes CO2-kibocsátás általánosan elfogadott módszerekkel történő kiszámítását, másrészt pedig e karbonkibocsátás teljes kompenzációját.

Egyes sportszervezeteket (köztük a FIFA-t) a közelmúltban „zöldmosással” vádoltak – eme fogalom alatt azt kell érteni, hogy a sportesemények rendezésére pályázó egyes országok környezetvédelmi szempontból kifogástalan torna megrendezését ígérik azért cserébe, hogy pozitív elbírálást kapjon pályázatuk, magyarul: az adott ország nyerje el a rendezés jogát.

„A FIFA teljes mértékben tudatában van annak, hogy az éghajlatváltozás korunk egyik legsürgetőbb kihívása, és úgy véli, hogy mindannyiunktól azonnali és fenntartható éghajlati fellépésre van szükség” – mondta a szövetség a svájci bizottság döntésének napján kiadott közleményében.

Ebben hozzátették, hogy a FIFA teljesen tisztában van azzal is, hogy a nagy nemzetközi sportesemények milyen hatással vannak a gazdaságra, a természeti környezetre, valamint az emberekre és a közösségekre, és jelentős erőfeszítéseket tesz ezeknek a hatásoknak a leküzdésére, s ezzel egyidejűleg legikonikusabb tornájában, a felnőtt világbajnokságban rejlő lehetőségek maximális kiaknázására.

A FIFA azt is állította, hogy továbbra is elkötelezett a kulcsfontosságú érdekelt felekkel történő együttműködés mellett, hogy folyamatosan fejlesszék a szövetségnek a környezetvédelemmel kapcsolatos megközelítéseit. A zürichi székhelyű sportszervezet tanulmányozza a határozatot, mely ellen fönntartja magának a fellebbezés jogát, hiába nem kötelező érvényű végzésről van szó.

A Carbon Market Watch (CMW) nevű kampánycsoport szerint lehetetlen, hogy egy sportesemény hitelesen kiküszöbölje a légkörre nézve további terhet jelentő szén-dioxid-kibocsátást, mivel egész egyszerűen a világ még nem tart ott, hogy ezt megvalósíthassa.

A csoport szerint a világbajnokság stadionjainak megépítésével összefüggő károsanyag-kibocsátást akár nyolcszorosan is alul becsülte a FIFA.

„A Svájci Tisztességes Kereskedelmi Bizottság döntése megerősíti kutatásunk eredményeit, és megerősíti azt, amit az elmúlt évben mondtunk: a FIFA üzenete félrevezető a világ több száz millió focirajongója számára, akikkel el akarta hitetni, hogy kedvenc sportáguk nincsen hatással az éghajlatra” – mondta Gilles Dufrasne, a CMW globális szén-dioxid-piaci vezetője, aki végül leszögezte, itt az ideje, hogy vége legyen ennek az abszurd zöldmosásnak.

Azt hiszem, ebben csak egyetérteni lehet vele.

A kiemelt kép forrása: Getty Images / insidethegames.biz

Szólj hozzá!