Kerek évfordulóhoz érkezett a világ egyik, ha nem a legismertebb stadionja, a londoni Wembley, a létesítményt ugyanis 1923-ban adták át. Az elmúlt évszázad során a stadion rengeteg mindent látott, így pl. az atlétika őskorának elképesztő teljesítményeit, az angol labdarúgás mindmáig egyetlen világbajnoki győzelmét, a legyőzhetetlen Muhammad Alit vagy éppen Puskás Ferenc zseniális gólját az évszázad mérkőzésén. Ugyan a stadion a 2000-es években teljesen megújult, de mind a mai napig őrzi rangját és a jövőben is az egyetemes sportélet egyik legfőbb helyszíne lesz. A Visszapillantó rovatban most visszapillantunk a nagy londoni aréna jobbára dicső múltjára.
Ezen a héten van 100 éve annak, hogy 1923-ban sor került az angol labdarúgó FA-kupa döntőjére a Wembley-ben – innentől számítjuk a nem sokkal korábban elkészült stadion létezését, hiszen ez volt az első sportesemény benne. Amennyiben csak nagyon röviden kellene jellemezni, mennyit változott a világ száz év alatt, akkor elég annyit említeni, hogy ezen a bizonyos FA-kupa-döntőn mindenki a stadion kapuinál vehette meg jegyét, még nem létezett az elővételi jegyárusítás. Napjainkban már jó eséllyel csak online tud egy szurkoló belépőhöz jutni és a beléptetésnél alkalmazott technikai eszközökről már nem is ejtek szót.
A korabeli módszer azonban hamar csődöt mondott, ugyanis többezer szurkoló torlódott föl a stadion körül és sokan átmásztak a kapukon, hogy bejussanak a Wembley-be. Simán tragédia is történhetett volna (amire sajnos a brit labdarúgás későbbi történetében számos példát találunk), ám végül csodával határos módon ezt sikerült elkerülni, így közel 200 000 ember tekinthette meg a helyszínen a Bolton Wanderers és a West Ham United kupadöntőjét (hivatalosan 126 947 néző váltott jegyet). Az már más kérdés, hogy sokan jegy nélkül jutottak be, de mint tudjuk, ez egyes helyeken még manapság is problémát jelent. Nem ez volt az egyetlen probléma, hiszen annyira sokan jutottak be a stadionba, hogy a lelátókon nem jutott mindenkinek hely, így többen a pályára mentek. Rendőröknek kellett kitessékelni a gyepről az embereket, hogy le tudják játszani a mérkőzést.
Végül útjára indulhatott a labda és a Bolton 2:0-ás győzelmet aratott a West Ham fölött, ezzel beírta nevét a történelemkönyvekbe, mint a legelső, Wembley-ben rendezett mérkőzés győztese.
Nem sokon múlt, hogy végül a Wembley mai helyén nem stadion, hanem egészen más épül föl. Sir Edward Watkin brit parlamenti képviselő és vállalkozó ugyanis szeretett volna egy olyan óriástornyot fölhúzni, amely méltó riválisa lehetett volna a párizsi Eiffel-toronynak. Meg is építették a leendő torony alapját, ám azt 1907-ben elbontották. Még közvetlenül az első világháború után sem sportlétesítményt álmodtak meg erre a területre, hanem a Brit Birodalom vívmányait bemutató nagyszabású kiállítást.
Úgy gondolták, hogy ez sok leszerelt katonának ad majd munkát. A walesi herceg azonban másképpen gondolkodott. Ő volt az első, aki egy nemzeti stadion megépítését szorgalmazta, s végül ez az álom vált valóra. Az építkezések kezdetekor Albert yorki herceg (a későbbi VI. György király) ásta ki az első földdarabot, melynek helyére a stadion alapköve került.
A Daily News korabeli beszámolója szerint a herceg úgy forgatta az ásót a kezében, mintha üzletet látott volna ebben. “Azok közé tartozom, akik hisznek a sportban” – jelentette ki Albert herceg. “Remélem, hogy itt, ebben a gyönyörű parkban tanúja leszek annak, amit a Birodalom békében megvalósít” – tette hozzá.
A stadiont mindössze 300 nap alatt megépítették. Az építkezés költségei 750 000 fontra, mai árfolyamon megközelítőleg 5.7 millió fontra, azaz közel 2.5 milliárd forintra rúgtak. Az első mérkőzés előtt – ahogy a fönti videón is látható – 1250 embert kértek fel, hogy közreműködésükkel terhelési próbát végezzenek a lelátókon. Miután mindent rendben találtak a szakemberek, így elhárult az utolsó akadály is a már említett FA-kupa-döntő itt történő megrendezése elől.
1924-ben már nagyon komoly múltra tekintett vissza az angol és a skót labdarúgó-válogatott rivalizálása, így magától értetődött, hogy ebben az évben már a Wembley-ben csaptak össze ők is. 1928-ban a skótok 5:1-re győztek a londoni arénában. Ez a siker mindmáig örömforrás a skót foci történetét kutatók számára, de jelentőségét mutatja az a tény is, hogy a skót csapatra a Wembley Wizards, azaz a Wembley-varázslók becenevet aggatták.
Hamar olimpiai helyszín lett
Arthur J. Elvin volt a stadion első vezetője. Az 1924-es Birodalmi Kiállítás idején egy trafikot üzemeltetett, ám az új stadionban és annak környezetében komoly üzleti lehetőséget látott, így gyorsan meg is vásárolt néhány környező épületet, melyeket aztán lebontatott. 1927-ben több támogató közreműködésével megvásárolta a Wembley Stadiont is. Elvin ösztönzésére még abban az évben sor került az első agárversenyre a stadionban. Annyira fontos volt számára ez a verseny anyagi szempontból, hogy nem sokkal később már világbajnoki futamokra került sor itt.
1929 májusában két másik fontos sportág is bekerült a Wembley rendszeres programjába. Ebben az évben rendezték meg először a Rugby Challenge Cup döntőjét ebben a stadionban – az összecsapást a Wigan 13:2-re nyerte a Dewsbury ellen. Szintén ebben az időszakban került a stadion műsorára a szigetországban már akkoriban is komoly népszerűségnek örvendő salakmotor.
A londoni stadion rövid idő alatt nemzetközi ismertségre tett szert és így nem is volt meglepő, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1939-ben a brit fővárosnak ítélte oda az 1944-es nyári ötkarikás játékok rendezési jogát. Elvin meghívta a NOB tagjait a Wembley bejárására, s ez a látogatás minden bizonnyal sorsdöntő volt a pályázat szempontjából, hiszen elnyerte a döntéshozók tetszését mindaz, amit láttak, így pl. a Női Egészség és Szépség Liga névre hallgató szervezet fitneszbemutatója is, melyet célzottan meggyőzésük miatt rendeztek meg. A korabeli újságok arról számoltak be, hogy Elvin a bejárás után úgy döntött, hogy az általa tervbe vett összes változtatással és a kibővített nézőtérrel együtt a stadion “csodálatosan meg fog felelni” az olimpia fogadására.
London tehát megkapta az 1944-es olimpiát, azonban arra sosem került sor, mivel az élet vagy még inkább egy-két elvetemült vadállat másképp gondolta. A Wembley-t a második világháború idején is használták, de akkor elsősorban szabadságos vagy sérült katonák vívtak egymással focimeccseket, de egyszer még egy baseball-találkozóra is sor került, vélhetőleg elsősorban Nagy-Britanniába vezényelt északamerikai katonák részvételével.
A háború után a NOB úgy döntött, hogy London az 1948-as olimpiát rendezheti meg. Bár a brit fővárost súlyos légi csapások érték a háború éveiben, melyeknek nyomait 1948-ra sem sikerült teljesen eltüntetni, de a Wembley és környéke szerencsére megúszta komolyabb pusztítás nélkül a náci Németország támadásait, így nem volt akadálya annak, hogy sor kerüljön az ötkarikás játékokra, melyet 1908 után másodszor rendezhetett meg London.
Arthur J. Elvin azonnal fölajánlotta a stadiont az olimpia céljaira és legfeljebb 100 000 fontos garanciát is vállalt erre. A Wembley Parkban található metróállomás és a stadion között külön utat építettek, amelyet nem sokkal az olimpia előtt adtak át. Az újságok tudósítása szerint az új utat kevesebb mint egy év alatt építették meg, a munka nagy részét pedig német hadifoglyok végezték el.
VI. György király, aki annak idején az első kapavágást végezte el a Wembley-stadion helyén, 1948-ban megnyithatta az olimpiát. A stadionban elsősorban az atlétikai versenyekre került sor. Akkoriban a sportág legnagyobb sztárja a holland Fanny Blankers-Koen volt, aki a női 100 és 200 méteres síkfutást és a 80 méteres gátfutást is megnyerte, s a holland váltóval 4×100 méteren is diadalmaskodott.
Három magyar olimpiai érem is a Wembley-ben született meg, hiszen atlétáink remekül szerepeltek ezen az olimpián. Gyarmati Olga távolugrásban, Németh Imre kalapácsvetésben lett olimpiai bajnok, Várszegi József pedig bronzérmet szerzett gerelyhajításban.
A Wembley-ben került sor a Nagy-Britanniában nagy népszerűségnek örvendő gyeplabda döntőjére is, melyben azonban a hazai nézők nagy bánatára India 4:0-ra legyőzte a brit válogatottat, ezzel folytatta 1928 óta tartó olimpiai veretlenségét és zsinórban ötödik ötkarikás bajnoki címét ünnepelhette. Itt került sor a labdarúgótorna döntőjére is, melyben a svéd válogatott számos, az olasz élvonalban pallérozódott kiválósággal, így pl. a duplázó Gunnar Grennel és a harmadik gólt szerző Gunnar Nordahllal a soraiban 3:1-re legyőzte a jugoszláv válogatottat 60 000 néző előtt. Itt került sor a bronzmérkőzésre is, melyen a brit válogatott 5:3-as vereséget szenvedett Dániától.
Egy napsütötte estén a díjlovagló-verseny volt az olimpia utolsó, itt rendezett sporteseménye, melyen a Humberto Mariles Cortes vezette mexikói csapat szerezte meg az aranyérmet. Ezután már csak a záróünnepség volt hátra, melynek során az eredményjelzőn Burghley lordnak, a szervezőbizottság vezetőjének üzenete volt olvasható:
“Az olimpiai szellem, amely egy darabig itt tartózkodott, újra felbukkant, hogy boldogságot hozzon az egész világra”.
Ez a mondat bizonyítja, hogy az 1948-as olimpia a világháború utáni talpra állás időszakának egyik kulcsfontosságú eseménye volt, amelyet a nehéz körülmények ellenére is nagy sikerrel tudtak megrendezni a britek.
Burghley lord és Fanny Blankers-Koen 1950-ben visszatértek a Wembley-be, ugyanis leleplezték a stadion főbejáratánál az 1948-as olimpia aranyérmeseinek, köztük a tíz magyar győztesnek névsorát. Nem véletlen, hogy az atlétika holland királynője volt az egyik fölavatója a két nagy kőtáblának, hiszen négy aranyérmével ő volt a játékok legeredményesebb indulója.
A magyar sporttörténelem ikonikus helyszíne
1948-ban még nem rendeztek női gyeplabdát az olimpián, ám 1951-ben sor került a szebbik nem első mérkőzésére is az akkoriban ikertornyai miatt is nagy figyelmet kapó stadionban. Összesen 41 válogatott mérkőzést rendeztek itt, mielőtt a gyeplabda a természetes gyepről a műfűre váltott.
1953-ban került sor a trónt apja, VI. György halála után elfoglaló II. Erzsébet királynő koronázása. Az új uralkodó a helyszínen tekintette meg az FA-kupa döntőjét, egészen pontosan döntőit. Akkoriban ugyanis az volt a szabály, hogy ha az első mérkőzés nem hoz döntést, akkor újrajátsszák a finálét. A döntőbe a Bolton (az első, itt rendezett FA-kupa-döntő győztese) és a Blackpool jutott be. Utóbbi csapat szélsője volt az akkor 38 éves Stanley Matthews, aki ezelőtt két döntőt játszott már, de mindkettő végén vesztesen kullogott le a pályáról. Ennek ellenére a közvélemény inkább a Blackpoolt tartotta esélyesnek a végső győzelemre. A Bolton játékosai ezt nem vették tudomásul, hiszen kevesebb mint húsz perccel a lefújás előtt 3:1-es vezetésre tettek szert, azonban Matthews kulcsszerepet vállalt abban, hogy a Blackpool egyenlíteni tudott, majd a második mérkőzésen az ő gólpasszát követően talált a kapuba Bill Perry, s ezzel a narancs-fehéreké lett az angol kupa trófeája, melyet a királynő adott át nekik.
Szintén 1953-ban került sor az angol válogatott és a FIFA által összeállított világválogatott közötti mérkőzésre, mely 4:4-es döntetlent hozott. Az angolok csak a 90. percben értékesített 11-essel tudták remire menteni a mérkőzést, melyet az angol szövetség, az FA fönnállásának 90. évfordulója alkalmából játszottak le. Az év, egyben az évtized, de nem túlzok, ha azt írom, hogy az évszázad mérkőzésére azonban november 25-én került sor a Wembley-ben. Szerintem nem is kéne semmit sem írnom arról, mi történt akkor, mert Magyarországon minden sportszerető ember tisztában van vele, de mivel jó érzés leírni, ezért álljon itt, hogy a Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula fémjelezte Aranycsapat, a regnáló olimpiai bajnok és akkoriban minden bizonnyal a világ legjobb nemzeti együttese 6:3-as diadalt aratott az angolok fölött, akik először szenvedtek vereséget hazai földön külföldi, vagyis nem brit vagy ír válogatottól.
1956-ban a brit válogatott olimpiai selejtezőn itt fogadta Bulgáriát. A 3:3-as végeredmény azt jelentette, hogy összesítésben a bolgárok bizonyultak jobbnak, ám végül a britek sem maradtak le a melbourne-i játékokról, mivel több csapat visszalépett.
Az 1960-as évek elején került sor az első komolyabb felújításra a stadionban, amely új tetőt kapott. 1963-ban nyitották meg ismét és ebben az évben itt rendezték a Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjét, melyben a Benfica Eusébio góljával vezetést szerzett a Milan ellen, ám José Altafini duplájával fordított és győzött az olasz együttes. Ez a mérkőzés jelentette a mindmáig tartó Guttmann-átok kezdetét a portugál csapatnál, hiszen az előző kettő szezonban a magyar edző vezetésével meg tudta nyerni a BEK-et, azonban Guttmann Béla az 1962-es BEK-diadal után extraprémiumot követelt a lisszaboni klubtól, ennek elmaradása miatt pedig szó szerint elátkozta a Benficát: egyes források szerint azt mondta dühösen a klubelnöknek utolsó mondatként, hogy soha nem fog nemzetközi kupát nyerni a csapat, míg más források 100 évről beszélnek. Akármi is az igazság, az biztos, hogy a Guttmann-átok már hatvan éve tart, hiszen a Benfica 1962 óta zsinórban nyolc európai kupadöntőt bukott el.
1963-ban ünnepelte fönnállásának centenáriumát az FA, ennek alkalmából pedig ismét egy Anglia – FIFA Világválogatott mérkőzésre került sor a Wembley-ben. A világválogatottban ott volt Puskás Ferenc, madridi csapattársa Alfredo Di Stefano és a kiváló szovjet kapus, Lev Jasin is. A mérkőzést 2:1-re Anglia nyerte.
A stadion az 1930-as évektől kezdve több ökölvívó-mérkőzésnek is helyszíne volt, ám ezek közül kiemelkedik az 1963-ban rendezett Cassius Clay – Henry Cooper ütközet. Mint tudjuk, Cassius Clayből később Muhammad Ali lett, de legnagyobb sikereit 1968-as olimpiai bajnoki címét követően érte el. Hatvan évvel ezelőtt nem alakult túl jól a mérkőzés az amerikai számára, hiszen brit ellenfele egyik igen erős ütésének következtében súlyosan megsérült, azonban végül föltápászkodott a padlóról és megnyerte a meccset. Edzője, Angelo Dundee később elismerte, hogy plusz másodperceket “vásárolt” Ali számára, hogy össze tudja szedni magát Cooper nagy ütése után.
1966-ban Anglia rendezte a labdarúgó-világbajnokságot. Bár a foci őshazájáról beszélünk, egészen addig igen karcsú volt vb-múltja, hiszen négy szereplése során kétszer volt negyeddöntős, kétszer viszont a csoportkörből sem jutott tovább. A hazai rendezésű tornán azonban minden összejött, még ha néha kicsit nehezen is. Mindmáig emlékezetes az NSZK ellen, természetesen a Wembley-ben játszott döntő, melyet az angolok hosszabbítás után nyertek meg 4:2-re Sir Geoff Hurst mesterhármasával. Hurst második gólja még ma is komoly viták tárgyát képezi, hiszen rendkívül nehéz eldönteni, hogy átment-e teljes terjedelmében a labda a gólvonalon vagy sem. Gottfried Dienst, a mérkőzést svájci játékvezetője egyeztetett szovjet, konkrétan azeri partjelzőjével, Tofik Bakramovval, s ezt követően megadta a gólt. Bobby Moore csapatkapitány II. Erzsébet királynőtől vehette át a világbajnoki trófeát. Moore 53 éves korában bekövetkezett tragikus halálát követően a Wembley-nél szobrot állítottak emlékére. Ez az 1966-os nagy diadal Anglia mindmáig egyetlen világbajnoki címe.
1968-ban visszatért a stadionba a Benfica, mely azonban nem tudta levetkőzni magáról a Guttmann-átkot, mivel a BEK döntőjében 4:1-es vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől hosszabbítás után – a világbajnok Bobby Charlton és minden idők legjobb északír labdarúgója, George Best fémjelezte Vörös Ördögök hat perc alatt szereztek három gólt (előbbi kettőt, utóbbi egyet), amivel padlóra küldték a portugálokat. Ez a siker különösen nagy jelentőséggel bírt Sir Matt Busby, a manchesteriek skót menedzsere számára, aki az 1958-as müncheni katasztrófa kevés túlélőjének egyike volt – mint ismert, abban a repülőszerencsétlenségben az angol klub több játékosa is életét vesztette, de a túlélők között volt a tíz évvel később a BEK-döntőben két gólt szerző Bobby Charlton is.
Az 1960-as évek végén visszatértek a lóversenyek a Wembley-be, azonban nem arattak osztatlan sikert, mivel a lovak lényegében teljesen felszántották a pályát, így annak helyreállítása sok munkát igényelt.
A nagyszerű Johan Cruijff, aki éppen ma lenne 76 éves, 1970-ben a holland labdarúgó-válogatott tagjaként pályára lépett a Wembley-ben, ám az angolok elleni mérkőzés nem hozott gólt. Egy évvel később viszont már győztes csapat tagja volt, amikor az Ajax itt verte meg 2:0-ra a Panathinaikoszt. Ez a mérkőzés visszatérést jelentett Puskás Ferenc számára is, hiszen a 18 évvel korábban az évszázad mérkőzésén duplázó Száguldó Őrnagy volt a görög csapat vezetőedzője.
Kettő hónappal korábban itt került sor a brit olimpiai válogatott utolsó, az angol labdarúgás amatőr érájában lejátszott selejtezőjére is, melyet megnyert Bulgária ellen 1:0-ra. Alan O’Dell, az FA egyik illetékese azzal indokolta a helyszínválasztást, hogy amennyiben a Wembley-ben rendeznék a mérkőzést, az nagyobb nézettséget, ezáltal nagyobb ismertséget hozna a brit alkalmi együttes számára. Ez a döntés azonban teljesen balul sült el, hiszen a meccset mindössze háromezren tekintették meg a helyszínen. Mindmáig ez a legkisebb nézőszámot produkáló labdarúgó-mérkőzés a stadion 100 éves történetében.
A televízió, konkrétan a BBC már a sok évtizeddel ezelőtt is gondoskodott arról, hogy a Wembley legnagyobb pillanatait megörökítsék az utókor számára, így pl. a magyar válogatott 6:3-as győzelmét, de olyan drámai pillanatokat is, mint amilyenre az 1968-as angol rögbidöntőben is sor került, hiszen Don Fox, a Wakefield játékosa a finálé utolsó percében a vizes pályán megcsúszott, így nem tudott célt elérni, ezáltal pedig a Leeds nyerte a mérkőzést mindössze egy pont különbséggel.
Jelen voltak a televízió kamerái 1975-ben is, amikor Evel Knievel kaszkadőr 13 londoni emeletes busz fölött akart átugrani motorjával. Maga a mutatvány sikerült, azonban a landolás során bukott és több csontja is eltörött.
1982-ben a sok sportesemény és koncert után egy különleges eseménynek volt helyszíne a Wembley. II. János Pál pápa ugyanis itt tartott misét teltház előtt. 1985-ben a stadion volt a helyszíne a Bob Geldof által életre hívott Live Aid első koncertjének, melynek bevételeit az éhező afrikai lakosság megsegítésére fordították – többek között Phil Collins, David Bowie, Freddie Mercury, Paul McCartney és Elton John léptek fel a brit könnyűzene nagyjai közül. 1992. április 20-án, húsvéthétfőn szintén itt került sor a fél évvel korábban AIDS-ben elhunyt Queen-frontember, Mercury emlékére rendezett nagyszabású koncertre is, melyen többek között George Michael lépett föl.
A nemzetközi topfoci 1996-ban tért vissza a Wembley-be, hiszen ebben az évben Anglia rendezte az Európa-bajnokságot. Az angolok az elődöntőig jutottak, ám a Wembley közönségének nagy bánatára elbukták a későbbi végső győztes németek elleni büntetőpárbajt, így a megosztott bronzérem jutott nekik. A finálét, melyet természetesen szintén itt rendeztek, a németek Oliver Bierhoff aranygóljával győzték le 2:1-re Csehországot.
A régi Wembley ideje ekkor már meg volt számlálva, hiszen a stadion egyre jobban elavult, így körvonalazódtak a tervek egy teljesen új aréna megépítésére a régi helyén. Anglia pályázott a 2006-os világbajnokság rendezési jogára, melynek keretében valósult volna meg a Wembley modernizációja, ám az angolok ezt a meccset is elbukták a németekkel szemben, akik Franz Beckenbauer nem túl tisztességes közbenjárásának is köszönhetően megszerezték a tornát.
Ettől függetlenül a régi stadion lebontása eldöntött tény volt, azonban a vb-pályázat bukása után jelentős csúszással sikerült csak az új Wembley-t megépíteni. A régi stadion utolsó mérkőzésére 2000 októberében került sor, némileg ironikus módon éppen egy Németország elleni vb-selejtező formájában, melyet a németek 1:0-ra megnyertek.
2001-ben elkezdődött a stadion bontása, melynek keretében az ikonikus ikertornyokat is lerombolták.
Az új Wembley végül 2007-re készült el 798 millió fontos költséggel. Az itt lejátszott első mérkőzés egy Anglia – Olaszország U21-es mérkőzés volt, mely Giampaolo Pazzini triplájának is köszönhetően 3:3-as végeredményt hozott. Az angol felnőtt válogatott is visszatért hatéves, többnyire manchesteri albérletéből Londonba, ám a kezdetek nem hoztak sok sikert. Brazíliával ikszelt egy barátságos mérkőzésen, a németektől viszont kikapott. Utána ugyan simán verte Eb-selejtezőn Izraelt, Oroszországot és Észtországot is, ám a horvátoktól elszenvedett 3:2-es vereség azt jelentette, hogy az angol válogatott 1984 után először nem jutott ki a kontinensviadalra.
2012-ben London immár harmadjára adhatott otthont az olimpiának. 1948-cal ellentétben nem a Wembley volt az ötkarikás játékok központi helyszíne, hiszen a brit főváros keleti részén egy új stadiont és olimpiai parkot emeltek, de a labdarúgótorna több mérkőzésére is itt került sor, így pl. a brit-brazil női csoportmérkőzésre, melyet 70 000 néző tekintett meg. Ez volt minden idők legnagyobb helyszíni nézettséget hozó női mérkőzése tíz napon keresztül, ugyanis az amerikai-japán döntőre már 80 000 ember látogatott ki a Wembley-be.
Az új stadion 2007-es átadása óta már kétszer, 2011-ben és 2013-ban adhatott otthont a Bajnokok Ligája döntőjének: előbbi évben a Manchester United nem tudta megszerezni második európai kupagyőzelmét ebben a stadionban, hiszen 3:1-re kikapott a Messi vezette Barcelonától. Két évvel később német házidöntőre került sor, melyet a Bayern München 2:1-re nyert meg a Borussia Dortmund ellen. 2024-ben ismét itt fogják rendezni a BL-döntőt.
2020-ban itt került sor az Európa-bajnokság döntőjére, melyet az 1:1-es 120 perc után 11-esekkel az olasz válogatott nyert meg az angolokkal szemben. 2021-ben itt rendezték a női Eb-t, is melynek döntőjében már több örömük volt az angoloknak, hiszen együttesük hosszabbítás után 2:1-re legyőzte Németországot. Szintén a Wembley volt a helyszíne a tavaly 29 év szünet után ismét megrendezett férfi és az idén első ízben lejátszott női Finalissimának, a regnáló Európa-bajnok és Copa América-győztes mérkőzésének: az uraknál Argentína 3:0-ra verte Olaszországot, a hölgyeknél pedig Anglia 11-esekkel győzte le Brazíliát.
A Wembley tehát immár egy évszázada él és némi képzavarral élve virágzik, hiszen mára a nemzetközi sportélet egyik megkerülhetetlen stadionja lett, emellett pedig a szórakoztatás egyik legfőbb központja is, hiszen napjainkban is rendeznek itt koncerteket és egyéb eseményeket. Reméljük, hogy a következő száz év is hasonlóan sikeres lesz a Wembley életében és több magyar sikernek is szemtanúi lehetünk majd itt, ahogy arra már volt példa.
A kiemelt kép forrása: By Cmglee – Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=53863081