
1:1-es döntetlent hozott a Bayern München és a Manchester City mérkőzése a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így az angol csapat könnyedén, 4:1-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé. A hazaiaknál Kingley Coman próbált mindent megtenni azért, hogy csapata ledolgozza jelentős hátrányát, azonban Erling Haaland gólt szerzett, ami mindent eldöntött. A müncheni védelemben Dayot Upamecano teljesítménye kritizálható elsősorban, de Clément Turpin játékvezető ténykedése is hagyott némi kívánnivalót maga után. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés pozitívumait és negatívumait.
POZITÍVUMOK
Coman pörgése
Kingsley Coman a jobb szélen kapott lehetőséget és brillírozott ezen a mérkőzésen. A francia sok esetben könnyedén túljárt Aké eszén, de az ellentámadásokban is nagyon veszélyes volt. Több müncheni helyzetben is főszerepet vállalt, pl. a 24. percben, amikor Goretzka szolgálta ki remek labdával, vagy az 57. minutumban, közvetlenül Haaland gólja előtt. Egyértelműen ő volt a legjobb a bajoroknál tegnap este.
Kimmich is mindent beleadott
Joshua Kimmich, a Bayern München csapatkapitánya is igen jó játékkal rukkolt elő a visszavágón. Bár a támadások indítása elsősorban Goretzka feladata volt, de ő is alaposan kivette részét ezekből, hiszen nem kevesebb mint 84 alkalommal ért labdához, s legtöbbször akkor, amikor ki tudott jönni térfeléről a Bayern. Kimmich a támadó harmadban kilenc sikeres passzt csinált meg és rendre jó labdákkal tudta kiszolgálni Comant és Sanét. Komoly nehézségeket okozott a Manchester City-nek szinte az egész mérkőzésen, ám a 83. percben 11-esből szerzett gólja már csak halottnak adott csóknak volt jó, mert addigra 1000%-ban eldőlt a továbbjutás kérdése, mely a meccs előtt még csak 100% volt.
Haaland ismét lecsapott
A 30. percben Erling Haaland mindössze három labdaérintésnél járt. A 37. percben büntetőt hibázott, amely az első volt ebben a szezonban hét sikeresen elvégzett 11-es után. Azt lehetett ekkor gondolni, hogy a norvég nem jó napot fogott ki, de ahogy már sokszor bebizonyosodott, neki egy pocsék meccsen is bőven elég egy-két jó labdakezelés, hogy gólt tudjon szerezni. A fordulás után már sokkal jobban játszott és az 55. percben közel volt a gólhoz, de akkor Yann Sommer kapus még védeni tudott. Kettő perccel később már a portás is tehetetlen volt, így Haaland négygólos előnyhöz juttatta csapatát összesítésben. Haaland a BL-ben ezzel már 12 gólnál jár, a szezont tekintve pedig 48-nál. Kíváncsian várjuk, hogy a Real Madrid ellen mire lesz képes.
NEGATÍVUMOK
Upamecano a falban
Dayot Upamecano már az első mérkőzésen is sok nehézséggel küzdött, s tegnap este ismét ő volt a müncheni védelem gyenge láncszeme. Haaland első góljánál még megmentette a les, ami miatt érvénytelenítették a norvég találatát. A 35. percben a könyökével blokkolt egy manchesteri lövést a 16-oson belül, amiért honfitársa, Clément Turpin játékvezető kissé szigorúan tizenegyest adott (róla lentebb még lesz szó). Annak viszont örülhetett, hogy a büntetőt Haaland kihagyta. Az 57. percben azonban ismét hibázott, amiből már betalált a City gólzsákja – rosszul helyezkedett és amint Haaland fölgyorsított, képtelen volt fölvenni az ő tempóját, mivel elcsúszott a gyepen. Minden bizonnyal pocsék éjszakája lehetett neki is.
Turpin főszerepben
A francia bíró összesen 23 szabálytalanságot fújt le a mérkőzésen, ami még nem is mondható borzasztóan nagy számnak, de a kiosztott 11 lap már annál inkább. Nem volt jó estéje Clément Turpinnek, aki szeretett volna főszerepet játszani a mérkőzésen és ez a vágya végül teljesült. Már a meccs elején igyekezett tudatosítani minden játékosban és edzőben is, hogy keményen kézben fogja tartani a mérkőzést, ám ez a törekvése nem valósult meg, mivel sok esetben túlságosan szigorú ítéletet hozott. Így volt ez a két 11-esnél is, hiszen sem Upamecano, sem Akanji 16-oson belüli kezezése nem volt szándékosnak minősíthető, mivel nem nagyon tudták volna másképp tartani a karjukat az adott szituációban. A meccs végén Thomas Tuchelt, a Bayern München vezetőedzőjét második sárga lappal zavarta el a kispadtól reklamálás miatt, ami jogosnak mondható, viszont meg nem erősített hírek szerint a lefújás után Lőw Zsolt másodedzőt is piros lappal „jutalmazta”, de hogy miért, azt nem tudni, így azt sem, hogy jogosan tette-e. Az biztos, hogy sok francia volt a pályán, de nem ő volt közülük a legjobb.
Aké szenvedett Comannal szemben
Ahogy a pozitívumoknál már leírtam, Kingsley Coman nagyon jól focizott tegnap este, s nem rajta múlt, hogy nem jött össze a bravúros fordítás a Manchester City ellen. Nathan Aké, az angolok hátvédje számára szinte megoldhatatlan feladatot jelentett a francia kikapcsolása a játékból, hiszen nem tudott ugyanolyan gyorsan futni, mint Coman és több esetben teljesen lemaradt róla. Volt egy lövése, de ezen kívül a támadásokból egyáltalán nem vette ki részét. Nehéz estéje volt a hollandnak, aki meglátjuk, hogy kezdő lesz-e a Real Madrid ellen.
A Manchester City tehát 4:1-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe, ahol a címvédő Real Madridot kellene kiejtenie.
A kiemelt kép forrása: PANORAMIC