
A Napoli és a Milan 1:1-es döntetlent játszott egymással a negyeddöntői visszavágóján, így a milánóiak jutottak a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A Rossoneri sikerében komoly szerepe volt Mike Maignan kapusnak, aki állta a déliek rohamait, miközben a másik oldalon Hvicsa Kvaracskelia rengeteget hibázott. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés pozitívumait és negatívumait.
POZITÍVUMOK
Már megint Mike Maignan
Sokadjára mutatott igazán remek formát Mike Maignan. A Milan francia kapusa már az első mérkőzésen is több komoly védést mutatott be, s ugyan tegnap Victor Osimhen az utolsó percekben mattolni tudta, de a Napolin már ez a gól sem segített. Maignan tegnap is stabil lábakon állt kapujának előterében, több próbálkozást is hárított és ami a legfontosabb, hogy kivédte Hvicsa Kvaracskelia 11-esét. Maignan a Tottenham elleni visszavágó végén bemutatott nagy védésével tette biztossá csapata továbbjutását és most ismét nagy részben neki köszönheti a Milan, hogy nem kapott több gólt is, ami jó eséllyel a kiesést eredményezte volna.
Rafael Leaóban végig égett a tűz
Rafael Leaót képtelen volt megállítani a nápolyi védelem. Rengeteg megindulása volt és a vele szemben elkövetett szabálytalanság eredményezte a mérkőzés első tizenegyesét, melyet azonban a büntetőt 2012 után rontó Olivier Giroud kihagyott. Pár perccel ezután azonban ragyogó gólpasszt osztott ki a franciának, amiből megszerezte a vezetést a Milan, ezzel lényegében eldöntve a párharc sorsát. Leao egy 60 méteres szólót teljesített, mielőtt kiszolgálta Giroud-t. Ennek során Rrahmani nem bírta utolérni és így Giroud megszerezhette idei 5. BL-gólját. Kétségtelen, hogy Leao volt a Milan legjobbja ezen az estén.
A milánói védelem
Megemelhetjük kalapunkat Davide Calabria előtt, hiszen a Milan csapatkapitánya csak úgy, mint az első meccsen, ezúttal is kordában tartotta a Napoli egyik legjobbját, Hvicsa Kvaracskeliát. A grúz jellemzően a bal oldalon cselezgetett, ám Calabria rendre megakasztotta. Simon Kjaer és Fikayo Tomori megnyerték légi párharcaik többségét és csak morzsákat hagytak az olasz bajnokságot megnyerő déliek támadóinak. A Milan védelme ismét nagyon jó mérkőzésen van túl, s újból a csapat erős alapját jelentette. Külön említést érdemel, hogy 180 perc alatt csupán egy gólt kapott a Bajnokok Ligája idei leggólerősebb csapatától, amely a tegnapi találattal 26-nál állt meg. Ugyan hat mérkőzés után kapott ismét gólt a Milan, de emiatt most aligha bosszankodnak a lombardok.
NEGATÍVUMOK
Kvicsa Kvaracskelia
A Napoli 22 éves tehetségének még tanulnia kell, de az biztos, hogy az idei BL-szezon sokat fog segíteni további fejlődésében. Képes a legjobb játékra, de tegnap este nem azt láttuk tőle, amit megszokhattunk. Calabriával szemben nem volt ellenszere, emiatt egyáltalán nem volt hatékony a játéka és pontatlannak is bizonyult. Erre jön ráadásként, hogy kihagyott egy életbevágóan fontos 11-est, amelytől pedig egészen másképp alakulhatott volna a mérkőzés vége. Mindenesetre első BL-szezonja jó volt, s nem kizárt, hogy fog ő még ennél is magasabbra jutni a nemzetközi porondon.
Victor Osimhen
A Napoli nigériai csatára sérüléséből (majdnem) fölépülve a visszavágón már lehetőséghez jutott, azonban teljesítménye elmaradt a várttól. Ő szerezte csapata egyetlen gólját, amely emiatt néhány percig abban reménykedhettek a déliek szurkolói, hogy csapatuk képes lesz megfordítani a párharcot. Osimhen azonban nem játszott jobban ezután sem, s meg lehet kockáztatni, hogy idei leggyengébb produkcióját láthattuk. A Serie A-ban 24 mérkőzésen 21 gólig jutó afrikai láthatatlan és megtalálhatatlan volt a mérkőzés 92 perce során. Az első félidőben mindössze 18 labdaérintése és 2 lövése volt, s a fordulás után sem voltak jobbak a számai. Teljesen egyértelmű, hogy a fiatal támadó még nem volt 100%-os állapotban ágyéksérülését követően, s talán az lett volna a jobb, ha pihenteti Luciano Spalletti, de a csapat helyzete ezt nem tette lehetővé, hiszen hátrányban volt és több kulcsembere is hiányzott. Osimhen és Kvaracskelia a Napoli két legjobbja ebben a szezonban, de a Bajnokok Ligájában most mindketten csődöt mondtak.
A Milan tehát bejutott az elődöntőbe, mégpedig 2007 óta először. Ellenfele ott az Inter – Benfica mérkőzés továbbjutója lesz, azaz simán összejöhet egy milánói derbi a fináléért, már amennyiben a gyengélkedő Inter megtartja Lisszabonban megszerzett kétgólos előnyét.
A kiemelt kép forrása: PANORAMIC