Részeg(?) lengyel focibírók miatt áll a bál Görögországban

Egy négytagú lengyel játékvezetői stábnak kellett volna dirigálnia az AEK Athén – Arisz Szaloniki mérkőzést a görög labdarúgó-bajnokság rájátszásában. Erre azonban nem került sor, mármint nem ők vezették végül az összecsapást, aminek szerintem példátlan oka van. A lengyelek ugyanis balhéba keveredtek két görög utassal a repülőgépen, mellyel a dél-európai országba utaztak, s az a vád is érte őket, hogy degeszre itták magukat a gépen. Ez utóbbit ugyan igyekeztek cáfolni, de a konfliktus tényét ők is megerősítették, persze más verzióval álltak elő, mint a másik fél. A négy sporttársat hazazavarták a történtek miatt.

Nem minden nap tapasztalható botrány robbant ki Görögországban múlt vasárnap. Egy nemzetközi együttműködés keretében négy lengyel játékvezetőnek: Pawel Raczkowski főbírónak (a kiemelt képen), Radoslav Siecka és Adam Kupcik asszisztenseknek, valamint Kristof Jakubik tartalék játékvezetőnek kellett volna dolgoznia a görög Szuperliga felsőházi rájátszásának keretében vasárnapra kitűzött AEK Athén – Arisz Szaloniki mérkőzésen. Végül egy helyi játékvezetői csapat dirigált az összecsapáson, ugyanis a görög sajtó úgy értesült, hogy a négy lengyel sporttárs ittas állapotban érkezett meg az országba és balhéba is keveredett emiatt görög utasokkal, akik ugyanazzal a repülőjárattal látogattak haza, amellyel a bírók is utaztak. A Görög Labdarúgó-szövetség emiatt úgy döntött, hogy nem a lengyelek fognak ténykedni a mérkőzésen, melynek az athéni csapat szempontjából komoly tétje volt, hiszen az AEK csak a számára kedvezőtlen egymás elleni eredmények miatt áll a Panathinaikósz mögött a tabella 2. helyén hat fordulóval a bajnokság zárása előtt.

A lengyelek tagadnak

“A szombat esti repülőút során a lengyel bírói stáb tagjai összeverekedtek Lengyelországban élő, de hazalátogató görög utasokkal. A négy bíró előzőleg a görög labdarúgásról értekezett egymással a repülőgépen, melynek keretében szörnyű dolgokat állítottak – tették mindezt nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása közben” – állítja a Gazetta.gr című görög hírportál, mely hozzáteszi, hogy két görög utas (a hírek szerint egy apa és fia) szóvá tette a lengyelek viselkedését és egészen addig nagy feszültség volt közöttük, amíg a repülőtéren át nem vették poggyászukat. Állítólag az egyik fölháborodott görögöt leköpték lengyel részről.

Természetesen a lengyel bírói stáb tagjai is előálltak saját verziójukkal, melyet Pawel Raczkowski, a főbíró adott elő, aki szerint hamis hírek jelentek meg róla és három beosztottjáról a görög médiában.

“Minden, amit arról írnak, hogy részegek voltunk, hazugság. Mi professzionális játékvezetők vagyunk és sosem viselkednénk így nyilvánosan. A repülőút alatt a következő dolgok történtek: két utas, akik két nyelven beszéltek, ok nélkül elkezdtek inzultálni minket. Azt mondták nekünk, hogy a Panathinaikósz szurkolói és másnap mindent el fognak mesélni a sajtónak, ami után nem mi fogjuk vezetni a mérkőzést”.

“Nem értem meg, hogy történhetett ez. Amikor leszálltunk, egyikőjük verbális agressziót indított ellenünk és engem arcon köpött. Csak a rendőrség közbeavatkozása vetett véget az incidensnek. Nem voltunk részegek” – állítja Pawel Raczkowski, aki azt is tagadta, hogy a repülőtérről a szálloda helyett egy bárba mentek volna, hogy ott folytassák az ivászatot:

“A hotelbe mentem és az egész éjszakát ott töltöttem. Nem voltam semmilyen bárban sem, s ezt a biztonsági kamerák felvételei is bizonyítják. Reggel, amikor még senki sem keresett meg, megjelent a szállodában Steve Bennett a görög szövetség játékvezetői bizottságának elnöke, aki közölte velem, hogy a pletykák miatt nem mi fogjuk vezetni a mérkőzést“.

Az AEK Athén vasárnap közleményben jelezte, hogy nem az eredetileg kijelölt játékvezetői stáb fogja irányítani a mérkőzést, mivel a lengyelek egész egyszerűen eltűntek. A görög szövetség végül még a meccs előtt úgy határozott, hogy az eredetileg tartalék-játékvezetőnek jelölt Arisztotelisz Diamantopulosz vezeti majd az összecsapást, amelyet egyébként az AEK Athén nyert meg 3:1-re.

Pawel Raczkowski egy UEFA-kerettagnak számító 40 éves játékvezető, aki ebben az idényben többek között vezette a Sheriff Tiraspol–Manchester United- és az AEK Larnaca–Fenerbahce Európa Liga-mérkőzéseket. Emellett az Európa Konferencia Ligában a Sepsi OSK–Djurgaarden selejtezőn fújta a sípot, a Nemzetek Ligájában pedig a Szerbia – Norvégia csoportmérkőzésen. A tavalyi világbajnokság döntőjét vezető Szymon Marciniak után a második számú lengyel játékvezetőnek tartják.

Megmondom őszintén, korábban még nem hallottam ilyen vagy ehhez fogható esetről. Eleve nem túl gyakran esik meg, hogy ittas állapotban legyen egy játékvezető, de példák persze vannak, így Wolf-Dieter Ahlenfelder, aki még 1975 novemberében annyira részeg volt egy Werder Bremen – Hannover nyugatnémet bajnoki találkozón, hogy a 32. percben lefújta az első félidőt. Csehországban 2016-ban volt példa arra, hogy az egyik élvonalbeli mérkőzés negyedik játékvezetője nem volt munkára alkalmas állapotban becsípése miatt. Alsóbb osztályokban és amatőr mérkőzéseken már kicsit több példát találni hasonlóra.

Igen meghökkentő a mostani történet, melyben szerintem nem a lengyel bíróknak van igazuk, mivel védekezésük kissé izzadtságszagúnak tűnik.

A kiemelt kép forrása: Niels Boersema

Leave a Reply