Nem zárták ki a fehérorosz focit a nemzetközi sorozatokból

Ülésezett a héten az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága. A tanácskozáson sok mindenről szó esett és megtartották a tisztújítást is, de az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdés mégis az volt, hogy kizárják-e a fehérorosz válogatottakat és klubcsapatokat a nemzetközi sorozatokból. Közel száz európai politikus követelte, hogy az oroszok mellett a fehéroroszokat is ugyanúgy szankcionálják, azaz zárják ki a nemzetközi fociéletből. A mostani döntés tétje az volt, hogy az UEFA ismét enged-e politikai nyomásgyakorlásnak, vagy pedig ezúttal függetleníti magát ettől. Végül utóbbi érvényesült, hiszen nem zárták ki a fehérorosz válogatottakat és klubokat a nemzetközi sorozatokból.

Az elmúlt hetekben többször lehetett arról olvasni, hogy Európa-szerte közel száz politikus követelte közös felhívásban, hogy az UEFA zárja ki sorozataiból Fehéroroszország válogatottjait és klubjait, mivel az ország szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal és rengeteg sportágban nem versenyezhetnek sportolói a szankciók miatt. A jövő évi Európa-bajnokságot rendező Németország sportért felelős belügyminisztere már tavaly ősszel követelte a fehéroroszok kizárását, mert fölháborította az, hogy a fehérorosz válogatott is érdekelt volt a kontinenstorna selejtezőinek sorsolásán.

Az UEFA végrehajtó bizottsága lisszaboni ülésén nem hozott döntést a kérdésben, csupán annyiról határozott, hogy elveszi Fehéroroszországtól a 2025-ös női U19-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Így egy hét leforgása alatt a harmadik nemzetközi utánpótlástorna maradt házigazda nélkül, hiszen előbb az U20-as, majd az U17-es férfi világbajnokság rendezési jogát vette el a FIFA Indonéziától politikai, Perutól pedig részben infrastrukturális, részben politikai okok miatt.

A fehérorosz válogatottak és klubcsapatok tehát folytathatják szereplésüket az európai sorozatokban. Sportszakmailag a leghelyesebb döntés született ezzel, hiszen a fehérorosz foci nem tartozik Európa élvonalába: a felnőtt válogatott az ország 1991-es függetlenedése óta egyetlen nagy tornára sem jutott ki és klubszinten is a BATE Boriszov nemzetközi főtáblás szereplései tekinthetők a legnagyobb elért eredménynek.

Az UEFA közleménye emlékeztetett arra, hogy eredetileg is csupán annyi szerepelt a végrehajtó bizottság ülésének napirendjén, hogy megvitatják a fehérorosz labdarúgás státuszának kérdését. Ismét fölhívták a figyelmet arra, hogy kizárólag ez a testület jogosult dönteni olyan kérdésekben, hogy mely országok vehetnek részt az európai labdarúgó-sorozatokban. A közleményben az is szerepel, hogy a végrehajtó bizottság legközelebb június 28-án ül össze, s a helyzet alakulásának függvényében akkor ismét szóba kerülhet a fehéroroszokkal szembeni bánásmód.

A fehérorosz válogatott március végén megkezdte szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkön, ám igen gyatrán indított, hiszen előbb Belgrádban (a fehérorosz csapatok otthon nem játszhatnak nemzetközi mérkőzéseket az ország ellen bevezetett repülési tilalmak miatt) 5:0-ra kikapott Svájctól, majd 2:1-es vereséget szenvedett Bukarestben Romániától. A kijutásra nem sok sansza van a fehérorosz nemzeti csapatnak, hiszen az esélyek nem mellette szólnak, ráadásul a Nemzetek Ligája csoportkörében, a C-ligában sem remekelt az együttes, aminek következtében lényegében semmi esélye sincs arra, hogy ezen az úton bekerüljön a pótselejtezőbe.

Az mindenképpen jó, hogy a döntéshozók ezúttal nem engedtek a politikai nyomásgyakorlásnak. Jó lenne, ha ez minden esetben így lenne…

A kiemelt kép forrása: nemzetisport.hu

Leave a Reply