Az U20-as után az U17-es focivébének is új házigazdája lesz

Azután, hogy múlt szerdán Indonézia politikai okokból elvesztette az idei U20-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, a nemzetközi szövetség (FIFA) tegnapi közleménye szerint a szintén idén esedékes U17-es világbajnokságnak is új otthont keresnek, mivel az eredetileg házigazdának kijelölt Peru nem képes a határidőre megvalósítani a torna sikeres lebonyolításához elengedhetetlen infrastruktúrát. Példátlan, hogy egy évben mind a kettő korosztályos világbajnokság házigazdát cserél, s mindez megmutatja, hogy a FIFA pénzéhes, szakmai tudással nem rendelkező vezetése mennyire nem ért a sportág irányításához.

Még nem is csendesült el az Indonéziától elvett U20-as labdarúgó-világbajnokság ügye, amikor tegnap kiderült, hogy a másik, szintén az idei évre kiírt utánpótlás-világversenyt sem abban az országban rendezik meg, ahol eredetileg kellene. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tegnap kiadott közleményében bejelentette, hogy nem Peruban rendezik meg a november 10. és december 2. között esedékes U17-es világbajnokságot, mivel a dél-amerikai ország nem tudja a megszabott határidőre előteremteni a torna sikeres megrendezéséhez szükséges infrastrukturális elemeket.

Ugyan a közlemény nem tér ki arra, hogy konkrétan mivel vagy mikkel vannak gondok, de akik figyelemmel kísérik a világpolitikai híreket, azok tudhatják, hogy Peruban nem teltek nyugodtan az elmúlt hónapok, ugyanis az ország előző elnökét tavaly decemberben a törvényhozás megfosztotta tisztségétől, mivel az ügyészség hat, többségében korrupcióval összefüggő vádpontban indított nyomozást ellene. A politikus ugyan minden eszközzel igyekezett meghiúsítani megbuktatását, ám ennek másnapján kattant a kezén a bilincs. A volt elnök letartóztatása miatt hívei tüntetésekbe kezdtek, melyek persze gyorsan zavargásokba csaptak át, hiszen a tiltakozók és a rendfenntartók kölcsönösen megtámadták egymást és sok volt a halálos áldozat. Peruban szükségállapotot hirdettek az események miatt. Az utóbbi hetekben csökkent a zavargások és a békés tüntetések száma is, ezért éppen a minap csökkentették a szükségállapot által érintett tartományok számát, de a rendkívüli intézkedések továbbra is több helyen érvényben vannak.

Ez biztosan hozzájárult a FIFA tegnapi döntéséhez. A szövetség közleményében sietett leszögezni, hogy nagyon jó kapcsolatokat ápol a perui szövetséggel, melynek megköszönte a torna megrendezése érdekében tett erőfeszítéseit és jelezte, nem zárkózik el attól, hogy a jövőben FIFA-eseményt rendezzenek az országban.

Jelen pillanatban tehát sem az U20-as, sem az U17-es világbajnokságnak nincs rendezője. Utóbbi torna esetében még van némi idő új helyszín kijelölésére, előbbi esetében azonban igen szorít az idő, hiszen alig több mint egy hónap múlva kezdődne. Ahogy arról a múlt héten a Sportudvar beszámolt, a FIFA elvette az U20-as vb rendezési jogát Indonéziától, mivel a muzulmán többségű ország két tartományának kormányzója is ki akarta tiltani az izraeli válogatottat. Per pillanat semmi hír sincs arról, hogy egyáltalán érdeklődtek-e országok a torna iránt, pedig amennyiben nem akar halasztást a nemzetközi szövetség, akkor egy-két héten belül dönteni kellene.

Az U17-es világbajnokság körüli legfrissebb hírek a magyar korosztályos válogatottat is érintik, hiszen éppen tegnap került sor az idei hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokság sorsolására, melynek keretében Írországgal, Lengyelországgal és Walesszel kerültek egy csoportba a mieink. A kontinenstorna első öt helyezettje (a négy elődöntős és a legjobban teljesítő negyeddöntős búcsúzó) kvalifikálja magát az évvégi világbajnokságra.

Korábban még sosem akadt példa arra, legalábbis egyáltalán nem emlékszem ilyesmire, hogy egy évben mindkét korosztályos világbajnokságnak új házigazdát kellett volna keresni hónapokkal a torna kezdete előtt. Az már eleve furcsa volt számomra, hogy Indonézia kapta meg az U20-as vb-t, hiszen legyünk őszinték, Délkelet-Ázsia nem igazán van rajta a világ labdarúgásának térképén. Peru már sokkal sikeresebb a sportágban, hiszen felnőtt válogatottja többször (legutoljára 2018-ban) szerepelt világbajnokságon, azonban ahogy Indonéziára, úgy Perura is igaz, hogy sok a súlyos szurkolói rendbontás, amelyeknek nem egyszer halálos áldozataik is vannak.

Már a tavaly októberi indonéziai stadionkatasztrófa után is többen megkérdőjelezték, hogy miért Indonéziában lesz az U20-as világbajnokság, de már a rendezési jog 2019-ben történt odaítélésének idején is sokan fölkapták a fejüket a FIFA döntésére. Peru házigazdává történt választása szintén meglepő volt, hiszen nem Dél-Amerika legfejlettebb állama, ráadásul az elmúlt években többször is politikai válságok sújtották az országot.

Ezekből a példákból is az látszik, hogy a FIFA-nál kizárólag üzleti szempontok dominálnak, amelyeknek része új piacok felfedezése és kiaknázása is, melynek első körben egy utánpótlás-világbajnokság megrendezésének lehetősége jó eszköze lehetett volna. Mindkét ország esetében már a rendezési jog odaítélésekor kérdések merültek fel, hogy képesek lesznek-e megrendezni az eseményeket, hiszen ha vannak is megfelelő stadionok, amelyekben lejátszhatnák a mérkőzéseket, de pusztán az alapvető infrastruktúra megléte önmagában még édeskevés egy világbajnokság megrendezéséhez, mert ehhez közbiztonságra és stabil gazdasági és politikai helyzetre is szükség volna többek között. Peru esetében stabilitásról nehéz beszélni, Indonézia kapcsán pedig az elmúlt hónapok történései vezettek a vb-rendezés meghiúsulásához.

A FIFA jelenlegi vezetéséről nagyjából mindenki tudja, hogy tele van bűnözőkkel és pénzéhes emberkékkel, akiket kizárólag az érdekel, hogy minél több nulla legyen bankszámla-egyenlegük végén. A hozzá nem értés és a nyilvánvaló korrupció, mellyel kapcsolatban már számos cikket írtam az elmúlt években, most már oda vezetett, hogy bizonytalanná vált nagy jelentőséggel bíró tornák sorsa, s azt hiszem, hogy különösen súlyos a helyzet, mivel most korosztályos világbajnokságokról beszélünk, amelyeken először mutathatnák meg magukat a világnak a jövő legjobbjai. Amennyiben ez nem sikerül, az akár azt is eredményezheti, hogy egyes fiatal játékosok elveszítik motivációjukat aziránt, hogy profi labdarúgókká váljanak, s ez bizony súlyos károkat okozna a sportágnak, mely már így is sokat szenved – többek között a FIFA hozzá nem értő vezetése miatt.

A kiemelt kép forrása: goal.com

A kiemelt képen az U17-es világbajnokság trófeája látható.

Szólj hozzá!