Magyar Kupák, Eb-selejtező és vívó Grand Prix – Hétvégi Összefoglaló

A most véget ért hétvégén sem unatkozhattak a hazai sportrajongók, hiszen szinte minden sportágban rendeztek valamilyen versenyt. Női kosárlabdában és férfi, illetve női röplabdában a Magyar Kupa négyes döntőjére került sor. Férfi kézilabda-válogatottunk Európa-bajnoki selejtezőt játszott, párbajtőrvívóink pedig hazai páston szerepeltek Grand Prix-viadalon. Szó lesz még a férfi kosárlabda- és a női kézilabda-bajnokság hétvégi mérkőzéseiről is, mint ahogy a sportlövő Európa-bajnokságon elért magyar eredmények sem maradnak ki a Hétvégi Összefoglalóból.

Vívás: Kun Anna ezüstérmes lett a budapesti párbajtőr GP-n

Tavaly ezüstérmet szerzett Kun Anna (a kiemelt képen) a párbajtőrözők budapesti Grand Prix-viadalán – és vasárnap is a második helyen végzett a BOK-csarnokban: az OMS-Tata vívója aranytussal veszítette el a finálét.

Bár az elmúlt két verseny nem úgy sikerült neki, ahogyan azt szerette volna, mégis kijelenthető, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az elmúlt másfél évben Kun Anna, nem véletlenül vágott neki a budapesti Grand Prix-viadalnak a világranglista hatodik helyéről.

Aztán a BOK-csarnokban vasárnap kicsit úgy érezhette magát, mint egy hazai válogatón, hiszen a 64 között Kardos Edina ellen kötött be, s ha Nagy Kinga megverte volna Lin Senget, a következő körben is magyarral találkozott volna – nem így történt, de a kínai párbajtőröző sem okozott gondot neki.

És sikerrel vívta meg a nyolcad-, majd a negyeddöntőt is, még az sem zavarta meg, hogy közben észlelte, kedvese, Nagy Dávid elvérzett a négy közé jutásért, bár ezzel is a legjobb magyarnak bizonyult a férfiak között.

„Nem örültem annak, hogy Dávid elveszítette a negyeddöntős asszóját, de vagyunk már annyira profik, hogy néhány szomorú pillanat után ilyenkor mindannyian csak magunkra fókuszáljunk – nyilatkozta Kun Anna már biztos érmesként, ám még az elődöntő előtt. – A négyes tábla előtt általában hosszabb szünetet iktatnak a programban, ez Budapesten sincs másként. Nehéz megállni olyankor, ha az ember lendületben van, de nincs mit tenni: a pihenés után újra be kell melegíteni, és persze mentálisan is újra hangolódni kell a versenyre. Hogy elégedett vagyok-e, arról még nem beszélnék, hiszen még van feladatom.”

Volt bizony, amit pedig az elődöntőben művelt ez a lány, az valami egészen elképesztő: 14:9-re vezetett ellenfele, a francia Marie-Florence Candassamy, s innen fordított Kun Anna – hihetetlenül koncentráltan, tusról tusra haladva, és rendkívül higgadtan versenyezve vívta ki a döntőbe jutást.

Párbajtőrvívásban csak elvétve látunk olyat, hogy valaki sorozatban hat egylámpás tust ad, az meg aztán végképp ritkaságszámba megy, hogy valaki az asszó legvégén tegye ezt, s így fordítson 9:14-ről 15:14-re.

Nem véletlenül villant az a mosoly a páston: Kun Anna fülig érő szájjal vonult újabb pihenőre – ám ezután már a döntő várt a magyar lányra.

Aki amúgy nem mellékesen a tavalyi budapesti Grand Prix-viadalon is bejutott a fináléba, egy évvel ezelőtt ezüstérmet szerzett a BOK-csarnokban.

Akárcsak vasárnap: a döntő elképesztően szoros küzdelmet hozott, 5:5-ig együtt haladt Kun Anna és a lengyel Renata Knapik-Miazga, s bár utána volt némi „szórás”, 10:10-nél jártunk, amikor letelt a vívóidő. A kedvezményezett ugyan Kun Anna lett a sorsolásnál, ám három együttes találat után az aranytust Knapik-Miazga szúrta.

Nem sokkal az eredményhirdetés után viszont már mégis mosolygósan értékelt az ezüstérmes a Nemzeti Sportnak: „Elégedett vagyok. Persze, most még van bennem rossz érzés az elveszített döntő miatt, pláne, hogy egy tussal kaptam ki, de hamarosan megszépül ez az ezüst, azt pedig már most is tudom, hogy értékes ez a második hely.”

Férfi kézilabda: Itthon is győzelem Svájc ellen

Férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőn a magyar válogatott magabiztosan legyőzte Svájcot a negyedik fordulóban, és már matematikailag is biztossá vált a kijutása az Eb-re, ráadásul csoportelsőként. 

Ahhoz képest is jól kezdtük a Svájc elleni férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzést, hogy az első percben Lékai Máté kihagyott egy hetest, Ilic Zoran pedig Nikola Portnerbe püfölt egy ziccert.

Gyors gólokkal megléptek a mieink 4:1-re, mielőtt Sipos Adrián megkapta volna a „kötelező” két percét, ami mintha alanyi jogon járna neki, a magyar védelem azonban fegyelmezetten tette a dolgát, ha kellett, bátran kilépett az előző meccsen remeklő, veterán Andy Schmidre, és Székely Márton is remekelt a magyar kapuban, az első tíz svájci lövésből hatot kifogott.

A tizenhatodik percben a tavalyi hazai Eb óta először lépett pályára a magyar válogatottban Máthé Dominik, a PSG jobbátlövője, de a kapus leszedte az ejtését. Ez azonban bőven belefért, mert a hazaiak játéka remekül működött, Hanusz Egon mozgását nehezen tudták lekövetni a vendégek, míg Rosta Miklóst szinte olyan nehéz volt tartani középen, mint az egészséges Bánhidi Bencét, a szegedi beálló négyből négyet beszórt, ráadásul végre belőtte a harmadik hetesünket.

Az első harminc percben minden létező mutatóban felülmúlták a mieink a svájci együttest, Székely védési mutatói ötven százalék fölött maradtak, a heteseket leszámítva a lövéseink közel háromnegyedéből gól lett, és 16:10-re vezettünk. A szünet utáni első perceket megnyomta az ellenfél, de Székely két egész pályás gólja és újabb két védése után helyre állt a világ rendje: Rosta menetrendszerűen bevágta a helyzetét, majd Máthé két távoli bombája talált utat a vendégkapuba.

A második játékrészből csak tíz perc telt el, amikor Rosta kilencedik góljával már tízzel vezettünk, így az összecsapás utolsó szakaszára nem maradtak kérdések, legfeljebb az, hogy mennyivel nyer a magyar együttes. A végére maradt idő kísérletezni, a kapuba jött Andó Arián, beállóba Szöllősi Szabolcs, irányítóba Fazekas Gergő, a két szélre pedig a Krakovszki ikrek, Bence és Zsolt, és a különbséget kis híján ez a fiatal csapat is meg tudta tartani.

A vége 36:27 lett ide, a negyedik fordulóban a Svájc elleni győzelemmel pedig nemcsak az dőlt el, hogy kijutott a csapat a 2024-es Európa-bajnokságra, Németországba, hanem hogy a selejtezőcsoport élén végzett.

Női kézilabda: Simán nyert a Győr

A Győri Audi ETO KC 36:25-re legyőzte a Praktiker-Vácot a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

Az ETO 2:1-től végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a Vác fölött. A 25. percben Linn Blohm csapata idénybeli 600. gólját szerezte meg – a svéd játékos Ana Grossszal holtversenyben, 8 találattal a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett.

Még pénteken a Ferencváros 35:29-re legyőzte a Siófokot. Az Alba Fehérvár kisebb meglepetésre 26:24-re megverte az MTK Budapestet, míg a Debrecen 34:23-ra felülmúlta a Budaörsöt. 

A Dunaújváros szombaton zsinórban nyolcadik meccsét bukta el az élvonalban. A Kohász az első félidőben nem játszott rosszul, hat időszakon keresztül vezetett is. A szünetben aztán kettővel vezetett a Mosonmagyaróvár, amely a második harminc percben jelentősen elhúzott ellenfelétől, és tíz góllal nyert.

A Kisvárda a félidei ötgólos különbség után tízzel verte meg az Érdet, míg a Békéscsaba szoros csatában, de a második játékrészben már végig vezetve múlta felül a NEKA-t.

Eredmények:

Győri ETO – Vác 36:25

Ferencváros – Siófok 35:29

DVSC – Budaörs 34:23

Alba Fehérvár – MTK 26:24

Dunaújváros – Mosonmagyaróvár 30:40

Kisvárda – Érd 35:25

Békéscsaba – NEKA 26:21

A bajnokság állása:

  1. Győr19181618–433+185 36
  2. FTC17152564–408+156 32
  3. DVSC171124501–437+64 24
  4. Mosonmagyaróvár16925488–435+53 20
  5. Vác16925437–419+18 20
  6. Fehérvár16727401–440–39 16
  7. MTK17629477–480–3 14
  8. Kisvárda17710401–432–31 14
  9. Siófok15618398–410–12 13
10. Békéscsaba17611425–483–58 12
11. Dunaújváros175210438–511–73 12
12. Budaörs175210410–483–73 12
13. Érd17314416–527–111 6
14. NEKA161114369–445–76 3
Férfi kosárlabda: Visszavágott a Körmend a DEAC-nak, könnyedén nyert a Falco, kicsit nehezebben a Szolnok

Tizennyolc ponttal kapott ki december 3-án a Körmend a DEAC otthonában, s egyetlen pillanatig sem vezetett, majd két nap múlva felmondott Andonisz Konsztandinidisz. A ciprusi szakembert, akivel bajnoki ezüstérmes lett a csapat tavaly, Kocsis Tamás váltotta, akivel a Szeged elleni győzelem után zsinórban négyszer kaptak ki, közte egy 51 pontos szolnoki vereséggel… Ezután összeállt az együttes, s a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, így maradt esélye a felsőházi rájátszásra.

Majdnem hasonlóan alakult a DEAC idénye, hiszen januárban a szlovén David Dedek helyére ült le Andjelko Mandics, s a szerb-magyar trénerrel megtáltosodó gárda azóta hat meccset nyert egymást követően úgy, hogy közben a bajnok Falco otthonában is győzött, és hazai pályán legyűrte a Magyar Kupa-győztes Szolnokot.

A szombati találkozó fontosságát mutatta, hogy a feldobás előtt a vendégek a hatodik, a körmendiek a nyolcadik helyen álltak – megegyező, 12/10-es győzelem/vereség mutatóval.

Noha jól kezdtek a hazaiak, amikor a zsákolni készülő Godwin Omenakát blokkolta Gáspár Mátyás, még a hazai publikum is elismerő hümmögéssel reagált. Motiváltabb és összeszedettebb volt a vasi együttes, miközben az exkörmendi Mócsán Bálint két triplát is bedobott, noha gyakran fütyülte ki a B-közép, sőt a nyitó negyed után egy transzparensen üzente neki, hogy nem érdemelte meg a Körmend-mezt.

A szerb Djordje Drenovac remek megmozdulásai révén három pontra felkapaszkodott a DEAC 14. percben de Wendell Mitchell vezetésével újabb hazai roham jött, s félidei hatpontos előny, annak ellenére, hogy kilenc hárompontos kísérletükből csak egyet dobtak be a körmendiek.

Fordulás után többször próbált közel kerülni a DEAC, de valaki mindig jött a vasiaknál, aki megtolta a csapat szekerét – Godwin Omenaka és Eric Adams az utolsó negyedben, így végül magabiztosan nyert a Körmend, nagy lépést téve a rájátszás felé.

Eredmények:

Körmend – DEAC 89:79

ZTE – Falco 71:86

Szolnok – Szedeák 89:82

Alba Fehérvár – Nyíregyháza 103:84

Paks – Oroszlány 91:82

Honvéd – Sopron 61:87

Kecskemét – Kaposvár 81:75

A bajnokság állása:

  1. Falco232032024–17050.935 43
  2. Szolnok231851930–16950.891 41
  3. Fehérvár231582108–18510.826 38
  4. Zalaegerszeg231581973–18640.826 38
  5. Paks2313101850–18390.783 36
  6. Kecskemét2313101762–18120.783 36
  7. Körmend2313101899–19480.783 36
  8. Sopron2312111841–17660.761 35
  9. DEAC2312111823–18220.761 35
10. Kaposvár239141895–19840.696 32
11. Oroszlány238151760–19390.674 31
12. Szedeák236171816–18990.630 29
13. Honvéd235181630–18490.609 28
14. Nyíregyháza232211701–20390.543 25
Női kosárlabda: A Sopron a Magyar Kupa-győztes!

Csütörtökön és pénteken rendezték Sopronban a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét.

Az egyik elődöntőben a bajnoki- és Euroliga-címvédő hazaiak, a tavalyi döntő vesztesei a megyei rivális Győrrel csaptak össze, míg a címvédő Diósgyőr ellenfele a PEAC-Pécs együttese volt.

Turner Yvonne három másodperc elteltével ziccert dobott, erre Dubei Debóra triplával válaszolt. Nehéz helyzetből várta az első perc után vezető Győr a Sopron elleni Magyar Kupa-elődöntőt, hiszen a Novomatic Arénában kellett volna felülmúlnia az Euroliga címvédőjét úgy, hogy szombaton bajnoki mérkőzésen otthon kapott ki tőle tíz ponttal.

Cziczás László elég hamar, szűk három és fél perc után technikai hibát kapott, a Győr vezetőedzője kétségkívül nagy lendülettel vetette bele magát a találkozóba. Jelena Brooks nemkülönben, a rendező soproniak szerb-magyar magasbedobója hamar megszórta magát, és ismét bizonyította, hogy első számú vezére ebben az idényben a zöld-sárgáknak. Tízzel is ellépett a hazai együttes, de a Győr megtalálta a visszavezető utat, és ismét szorossá tette a megyei csatát.

Néhány perc erejéig örülhettek ennek a Rába-partiak, aztán jött a Sopron, és szétzilálta a zöldek védekezését, betalált kintről, bentről, könnyű és nehéz helyzetből, és a nagyszünetig kiépített 13 pontos előnye (46:33) bőven elegendőnek tűnt a folytatásra. Csak kapkodtuk a fejünket, annyi kosár esett a harmadik negyedben, a Győr nem hagyta magát leszakítani, de lőtávolon belülre sem került. Három perccel a vége előtt felzárkózhatott volna kilenc pontra, ám az amerikai irányító, Aaryn Ellenberg nem dobta be a plusz egy büntetőjét, s érkezett is a büntetés Turner saroktriplája képében. Ellőtte maradék puskaporát a Győr, elmaradt a meglepetés, a favorit Sopron 87:68-ra nyert.

Elképesztő sorozat a soproniaké, egymást követő 18. alkalommal jutottak be a Magyar Kupa döntőjébe, 2006 óta nem rendeznek finálét nélkülük.

Öt perc és hét másodperc alatt 28 pontot szereztek a felek a Magyar Kupa soproni négyes döntőjének első felvonásán, amelyen a címvédő DVTK a PEAC-cal csapott össze. Potyogtak a kosarak és ellépett a DVTK, 12 pontos előnyt épített ki, azonban ami könnyen jött, könnyen is ment: a második tíz perc elején már a baranyaiak álltak jobban. Rengeteg triplára vállalkozott a két csapat váltakozó sikerrel, mindenesetre lüktető és izgalmas volt a mérkőzés, amelyen a borsodi klub drukkerei mindent megtettek a jó hangulatért.

Félidőben 44:43-ra vezetett a Jovan Gorec vezette PEAC, amely a bajnokság alapszakaszában egyébként kétszer is négy ponttal kapott ki a miskolciaktól, és amely nélkülözte egyik legjobbját, Wentzel Nórát. A 21. percben a DVTK Puerto Ricó-i légiósát, a könnyeivel küszködő Arella Guirantest kellett letámogatni a pályáról, a bal bokáját fájlalta. Hamarosan Völgyi Péter edzőt figyelmeztették reklamálásért, egy személyi hiba jogosságát vonta kétségbe vehemensen.

Ötvennél döntetlenre állt a két csapat, akkor Szücs Réka szép tempódobásával került pillanatnyi előnybe a PEAC, postafordultával triplával reagált Bernáth Réka. Nem sokkal később Völgyi mester technikai hibát kapott, a pécsiek négy ponttal álltak előrébb, de a remekelő Kányási Veronika nagyszerű távoli dobásával rögvest szépített a DVTK.

A PEAC sem úszta meg technikai nélkül, Jazmon Gwathmeyt amiatt büntették, mert szabálytalanul zavarta meg a dobó játékost. Mindenesetre nem zökkent ki a bajnokságban negyedik helyen álló csapat, a záró felvonás elején héttel vezetett, a piros mezes DVTK meg elbizonytalanodott. Visszaállt Guirantes, szükség volt rá a parketten, hamar szerzett is egy duplát, így egy pontra zárkózott az MK tavalyi győztese (szempontjából 68:69-et mutatott az eredményjelző). A DVTK-t Cheridene Green kipontozódása is sújtotta, ennek ellenére sikerült neki a fordítás. Aztán Gwathmey kosarával a PEAC-nak is, viszont egy kiment labdánál a játékvezetők először a DVTK-nak adták a labdát, aztán a videó ellenőrzése után feldobáshelyzetet ítéltek.

A PEAC volt a kedvezményezett, Kiss Virágot faultolták, aztán bedobta mindkét büntetőjét. Tripla kellett a miskolciaknak, Bernáth szorult helyzetből kísérletezett, dobása leperdült – Völgyi Pétert kiállították, megkapta a második technikai hibáját is, mivel hibás challenge-ét követően nem maradt időkérése, amit elvehettek volna tőle.

A címvédő a bronzéremért játszhatott, a PEAC bravúros győzelemmel, összességében megérdemelten vívhatott döntőt péntek este.

Ugyan az elődöntő utolsó percében kiállították a játékvezetők a DVTK vezetőedzőjét, Völgyi Pétert, mivel adminisztrációs hiba történt, a szakember nem kapott automatikus eltiltást, ott lehetett a kispadon a Győr elleni bronzmérkőzésen.

A DVTK szurkolói nem felejtették el, hogy Cziczás László korábban a miskolci együttest is edzette, szeretettel fogadták őt, a tréner még le is pacsizott egyikükkel. A kimaradók között volt a DVTK csapatából két légiós, a már csütörtökön is partvonalon kívül maradó Milica Jovanovics és Monika Grigalauskyte – a győrieknél Beatrice Mompremiert nem küldhette csatába Cziczás mester.

A mérkőzés nagyjából szoros volt három negyeden keresztül, viszont végig a borsodiak álltak jobban, a helyzet aztán a negyedik negyedben eszkalálódott. Hét perc negyvenöt másodpercen át képtelen volt kosárba találni a Győr, cserébe viszont kapott húsz pontot, így elég csúnya, 74:51-es vereséget szenvedett. A DVTK a tavalyi aranyérem után ezúttal bronzot szerzett, sikerének jogosságához nem férhetett kétség.

Ezután már csak a döntő maradt hátra, amelynek toronymagas esélyesként vágott neki a hazai parketten játszó Sopron a PEAC ellen. A soproniak egyébként legutóbb 2013-ban nyerték meg hazai pályán a Magyar Kupát, amikor a Győrt verték simán. 2018-ban is otthon szerepelhettek a döntőben, de a Szekszárd legyőzte őket.

A feldobás előtt tízszeres MK-győztes az elődöntőben mutatott valamit abból, mennyire elszánt a serleg visszaszerzését illetően, ugyanis esélyt sem adott a Győrnek, amelyet 19 ponttal vert meg. S mivel a címvédő DVTK meglepetésre kikapott a PEAC-tól, a visszavágásra nem kerülhetett sor, de a cél nem változott a pécsiek ellen sem. A baranyai csapat bravúrjának mértékét növeli, hogy az elődöntőben sérülés miatt nem játszhatott Wentzel Nóra, az együttes magyar válogatott hátvédje. Érdekesség, hogy a két csapat eddig mindössze egyszer találkozott egymással MK-döntőben, még 2014-ben, azt a meccset meglepetésre a Djokics Zseljko irányította pécsiek nyerték meg Székesfehérváron.

A döntő favoritja talán a vártnál is könnyedebben, elsőrangú triplázással (10/17, 58 százalék) jutott a fináléba, s különösebb erőfeszítés nélkül tízpontos előnyt szerzett már az. 5. percben, többek közt Czukor Dalma remekbe szabott távoli dobásaival. Az első negyedben 31 pontot szerző Sopron koncentráltan és jól játszott, semmi jelét nem mutatta annak, hogy fél vállról venné a meccset. Sőt, a 15. percben húszra nőtt a különbség, alig tudott kivédekezni hazai támadást a PEAC, a másik gyűrűnél pedig pontatlan volt a baranyai csapat. A tavaly decemberi bajnoki mérkőzésen 33 ponttal nyerő Euroliga-győztes a nagyszünetre kereken félszáz dobott ponttal mehetett, s mivel a pécsiek csak 27-ig jutottak, tulajdonképpen már ekkor eldőlt a Magyar Kupa sorsa.

Persze a második félidőt is le kellett játszani, és nyilván a PEAC nem adta fel a csatát, de akármennyire is igyekezett a dél-dunántúli együttes, a 28. percben már harminc ponttal vezetett a Sopron. Jovan Gored, a pécsiek szerb edzője most is együtt élt a játékkal, folyamatosan gesztikulált és motiválta játékosait, akiknek bizony a pályán érzékelt hatalmas hazai fölény miatt elkélt a jó szó, hogy ne veszítsék el az önbizalmukat a szépen lassan edzőmeccsé „silányuló” aranycsata során. A Sopron végül 89:46-os győzelemmel szerezte meg 11. MK-győzelmét. S hogy mekkora fölénnyel, azt jelzi, hogy a sorozatban lejátszott három meccset (beleértve a Szekszárd elleni negyeddöntőt) átlagban 27.6 ponttal nyerte meg…

Röplabda: A férfiaknál a Pénzügyőr, a nőknél aVasas. nyerte a Magyar Kupát

A Pénzügyőr nyerte a férfi röplabda Magyar Kupát, miután a DRK négyes döntő szombati fináléjában 3:0-ra legyőzte a Kaposvárt a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

A PSE története – sorozatban – negyedik MK-aranyérmét gyűjtötte be.

A döntő résztvevőit szinte teljes telt ház várta a sportcsarnokban, és a finálé a hosszúra nyúlt bronzmérkőzés ellenére is időben elkezdődött.

A legutóbbi négy kiírásban döntős Pénzügyőr lendületesen kezdett, de a kaposváriak is szép lassan felvették a mérkőzés ritmusát, és a januárban szerződtetett rutinos átló, Baróti Árpád pontjaival viszonylag gyorsan ledolgozták néhány pontos hátrányukat. A folytatásban mindkét csapat vezetett, a somogyiak méltó ellenfélnek bizonyultak és két játszmalabdát is kiharcoltak. Ezeket a PSE sikerrel hárította, majd Rása Alex blokkjával megszerezte a vezetést.

A második etap első felében mindkét feladó sokat foglalkoztatta centereit, ez pedig egy ideig a Finónak kedvezett. A pályafutása 12. MK-győzelmére hajtó Jókay Zoltán edzette fővárosi alakulat kétpontos hátrány után Kiss Dániel és Kovács Zoltán pontjaival fordított, és bár a somogyiak még mínusz egyre is vissza tudtak zárkózni, fordítani időkérésük és cseréik ellenére sem sikerült, így alig több mint egyórányi játék után a Pénzügyőr közel került az újabb címvédéshez.

A harmadik felvonásban az elmúlt három kiírás győztese nem akarta sokáig húzni a mérkőzést, így az elejétől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. Kiss és a centerek mellett ekkor már Kovács Zoltán és Dávid Csanád is beszállt a pontszerzésbe, de a hajrához közeledve a PSE ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően váratlanul kiegyenlített a Kaposvár. A címvédő ezt követően újra ritmust váltott, és ekkor kidolgozott hárompontos előnyét már nem adta le, így 91 perc után a győzelmet ünnepelhette.

A fővárosiakat edző Jókay Zoltán pályafutása 12. MK-diadalát ünnepelhette, az 55 éves tréner a Vasas női csapatával nyolcszor nyerte meg a trófeát.

Egymás után négy Magyar Kupát ezt megelőzően a Honvédnak (1965–68), a Csepelnek (1969–72 és 1978–82), a Tungsramnak (1984-87), valamint a mostani vesztes Kaposvárnak (1997–2000, illetve 2006 és 2013 között nyolcszor) sikerült nyernie.

A négyes döntő legjobb játékosa (MVP) Dávid Csanád lett.

A bronzmérkőzésen a Kecskemét 3:2-re győzött a Kazincbarcika ellen.

A női Magyar Kupa döntőjében a papírformának megfelelően a Vasas és a Békéscsaba találkozott.

A csapatok ezúttal is kitettek magukért, a férfi bronzcsata után a nőknél is csak az ötödik szettben dőlt el a harmadik hely sorsa, ráadásul a Nyíregyháza és a Kaposvár összecsapása még a szombatinál is izgalmasabb volt, hiszen a szabolcsiak kétszettes hátrányból fordítva szerezték meg a bronzérmet.

A hangulatot tovább fokozták a Vasas szurkolói, akik a teljes háromnegyed órás bemelegítést végigdobolták, miközben mindegyik játékos nevét ritmusra énekelték. Köztük Taylor Bannisterét, aki a címvédő fővárosiak egyik legveszélyesebb fegyvere lehetett a Békéscsaba ellen.

Így is történt, az amerikai átló szerezte a találkozó első pontját, a másodikat viszont a viharsarkiak nagyágyúja, a szerb Marta Drpa, aki tovább gyűjtögette a pontokat, az első szett felénél már ötnél járt. A fővárosiak támadásban többet hibáztak, Bannister sem találta a formáját, azonban a csapatkapitány, Aysan Abdülazimova a hatpontos hátrányt háromra faragta, nem sokkal később pedig egyenlíteni is sikerült (19:19). Bár Drpa több pontot is szerzett, agresszív védőmunkával újra egalizált a Vasas, azonban a szettet a csabaiak nyerték meg.

Próbálta lélektani fölényét – és szurkolói biztatását – kamatoztatni a Vasas, de hibáinak és az ellenfél védőmunkájának köszönhetően három pontra meglépett a címvédő. Az első szettben becserélt szlovák szélső ütő, Karolína Fricová a második felvonásban is a pályán maradt, és fontos szerepet játszott abban, hogy több mint tízpontos különbséget egyenlítsen ki a Vasas.

Érthető okokból az angyalföldiek szurkolói doboltak hangosabban, viszont rontott nyitásaik ellenére a csabaiak öt ponttal meglógtak ellenfelüktől a harmadik játszmában. Janisz Athanaszopulosz időkérése után felzárkózott a Vasas, ám Ceyda Aktas révén újból nagyobb különbség alakult ki. A végjáték elején sikerült közelebb kerülniük a fővárosiaknak, azonban az izgalmas, challenge-ekkel tarkított utolsó percekben ismét a viharsarkiak vezettek.

A hátrány ellenére sem csüggedtek a Vasas játékosai, Abdülazimova a piros-kék szurkolóktól kért nagyobb biztatást, aztán éppen az ő ászának köszönhetően ment hárommal a címvédő (8:5). Parádés blokkokkal tartotta meg előnyét a budapesti csapat, sőt, Bannister és Fricová tovább is növelte. Visszazárkózott a Csaba, de a Vasas kiharcolta a döntő szettet.

A csarnokban senki sem tudta volna megmondani az utolsó felvonás előtt, hogy ki nyeri az aranyérmet, pláne, hogy az első tíz pontot felváltva szerezték a csapatok. Bannister pontja után (8:6) jöhetett a térfélcsere, viszont a tizedik pontot a Békéscsaba érte el először. Ez semmit sem jelentett, hiszen innentől fej fej mellett gyűjtögették tovább a pontokat a felek. Bannister mindkét mérkőzéslabdáját hárították a csabaiak, a harmadikat viszont Fricová beütötte, így újra MK-győztes lett a Vasas Óbuda.

A bronzmérkőzésen a Nyíregyháza 3:2-re győzött a Kaposvár ellen.

Sportlövészet: Olimpiai kvóta nincs, érem van

A Major Veronika, Jákó Miriam, Csonka Zsófia összeállítású magyar női pisztolyos csapat bronzérmet nyert a Tallinnban rendezett légfegyveres Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Az olimpiai programban nem szereplő szám délelőtti alapversenyének első részében a magyar trió 857 kört lőtt, és ezzel második helyen jutott tovább a következő szakaszba. A folytatásban az első négyben kellett zárni ahhoz, hogy végül éremért léphessenek lőállásba Majorék. A 20 lövéses második részben 568 körrel negyedikként végzett a magyar egység, így a németekkel küzdhetett meg a bronzéremért.

Az éremcsatában remekül kezdtek Majorék, 8:0-ra elhúztak, majd amikor a rivális 8:6-ra szépített, a magyar szakmai stáb időt kért. Ezt követően ismét sokkal pontosabban céloztak ellenfelüknél a mieink, akik így 16:6-ra diadalmaskodtak, és megnyerték a bronzérmet.

A Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Bajos Gitta összetételű női puskás csapat az alapverseny első szakaszából 944.5 körös eredménnyel továbbjutott, majd a következő részben 627.1 kört ért el, és ezzel negyedik lett, ami azt jelentette, hogy szintén bronzéremért lőhetett a lengyelek ellen.

A 16 pontig tartó bronzmeccsen jól kezdtek a magyarok, 2:0-ra és 4:2-re is vezettek. Innen 6:4-re fordítottak a lengyelek, de Mészárosék előbb egyenlítettek, majd 8:6-nál már ismét a mieinknél volt az előny. A következő négy sorozatot azonban megnyerte a tavaly Európa-bajnok ellenfél, és 8:14 után már csak szépíteni tudott a magyar csapat.  
   
Ezzel eldőlt, hogy a magyarok a felnőttek között egy bronzérmet szereztek. A juniorok között további egy-egy arany- és ezüstérem mellett két bronz a termés.

Az Európa-bajnokságon az olimpiai versenyszámokban is rendeztek versenyeket, amelyeken már lehetőség nyílt kvótákat szerezni a jövő nyári ötkarikás játékokra. Sajnos ebben a tekintetben már nem volt ennyire jó a magyar szereplés, hiszen a férfi és a női légpuskások 10 méteres számában sem sikerült döntőbe jutnia egyik versenyzőnknek sem, így nem történt kvótaszerzés. Az urak mezőnyében Péni István a 22., Pekler Zalán a 23., Somogyi Péter a 29., Hammerl Soma a 36. helyen végzett. A hölgyeknél Dénes Eszter a 17., Mészáros Eszter a 27., Bajos Gitta a 36., Nagybányai-Nagy Anna pedig a 37. helyen zárt.

A kiemelt kép forrása: gyorihirek.hu

Leave a Reply