Olaszország hógondokkal küzd három évvel a téli olimpia előtt

Most már kevesebb mint három év maradt hátra a 2026-ban Milánó és Cortina d’Ampezzo által közösen rendezendő téli olimpiáig, azonban az észak-olaszországi síközpontok és az iparági szereplők egyre nagyobb kihívásokkal találják szembe magukat. Ennek oka pedig a hóhiány. Az idei télen rekordalacsony volt a havas napok száma az olasz hegyekben, így igen nagy mennyiségben kellett hóágyúzni a pályákat, hogy ne kelljen azokat bezárni. A műhó használata a klímaváltozással van összefüggésben, azonban alkalmazása szintén környezeti kérdéseket vet fel.

Tíz olasz sípályából kilenc szenvedett ebben a szezonban hóhiánytól és kényszerült műhó előállítására hóágyúk segítségével – derül ki az insidethegames.biz beszámolójából.

A Legambiente olasz környezetvédelmi csoport jelentése szerint ez a helyzet az ország turisták körében leglátogatottabb síterepeit is érintette, mivel ezek közül 249 bezárt a hóágyúzás magas költségei miatt, 84 pedig időszakosan tudott nyitva tartani a változékony időjárás következtében.

A műhó ára jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban, ami az áram világpiaci árának növekedésével van összefüggésben, hiszen a hóágyúk üzemeltetéséhez áramra van szükség. Amíg egy éve még köbméterenként 2 euróba, mai árfolyamon 758 forintba került a műhó, addig idén 3 és 7 euró, azaz 1140 és 2660 forint között alakult ez az érték.

Egyes síterepeken 1961 és 2018 között 3 Celsius-fokkal nőtt az átlaghőmérséklet. A jelentés arra is kitér, hogy 142 mesterséges tavat hoztak létre, amelyekből a hóágyúk vízigényét elégítik ki. Akkora vízkészletről van szó, ami egymillió ember vízellátását tudná biztosítani. Trentino Alto Adige régió függ leginkább a hóágyúk üzemeltetésétől, hiszen csak ott 59 mesterséges tó található.

A környezetvédelmi csoport arról is említést tesz, hogy Ausztriában a lejtők 70, Svájcban 50, Franciaországban 39, Németországban pedig 25%-át kell rendszeresen hóágyúzni, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű hótakaró alakuljon ki.

Stefano Ciafani, a Legambiente vezetője ennek a helyzetnek a turizmusra gyakorolt hatásairól a Times című brit lap jelentése szerint elmondta, hogy Olaszországot sújtja a legjobban a probléma, s itt található a legtöbb hóágyú, mivel ez az ország fekszik legdélebbre a téli turizmus legfőbb európai úti céljai közül. A szakember szerint az is fokozza a helyzetet, hogy sok sípálya tulajdonosa inkább hóágyúk telepítésébe öli pénzét ahelyett, hogy a téli turizmus más formáit népszerűsítenék.

“Olaszország már hozzálátott a mezőgazdaság újragondolásához és most el kell kezdenie ugyanezt a folyamatot a hegyvidéki turizmusban is, méghozzá gyorsan” – jelentette ki Ciafani.

Vanda Bonardo, a Legambiente Alpok-szakértője arról beszélt, hogy a tartós hóhiány és a hóágyúzás milyen hatással van a sportolókra, s milyen hatással lehet a 2026-os téli olimpiára.

“Egy korszak végéhez értünk, mert ahogyan melegszik a légkör, a sízők egyre magasabb hegyvidékekre kényszerülnek és rövidebb időt tudnak ott edzeni, versenyezni. Ez azt jelenti, hogy a síelés ismét a gazdag elit sportjává válik. Tíz éven belül már csak a 2000 méter fölötti hegyekben lehet majd síelni hóágyúzás mellett, annyira erős az Alpok felmelegedése” – hangzott Bonardo nem túl derűlátó előrejelzése.

Olaszország tavaly élte át minden idők legforróbb nyarát, a most záruló téli időszakban pedig a szokásos hómennyiségnek csupán a fele hullott le. Ez egyre valószínűbbé teszi, hogy a tavalyi pekingi játékokhoz hasonlóan a 2026-os milánó-cortinai téli olimpia résztvevői is műhavon lesznek kénytelenek síelni, miközben a pályák környezete nem lesz fehér.

A globális fölmelegedés okozta növekvő problémák miatt az olimpia megrendezésére vonatkozó tervek drasztikusan megváltozhatnak – figyelmeztetnek az olasz környezetvédők. Ugyanez a probléma a legfőbb oka annak, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy évvel elhalasztotta a 2030-as téli ötkarikás játékok rendezési jogának odaítélésére vonatkozó döntését, mivel a tervek szerint a jövőben csak olyan országok és régiók rendezhetnének téli olimpiát, ahol az azt megelőző tíz évben bizonyos szint alatt tudják tartani az átlaghőmérsékletet a havas sportágak potenciális helyszínein.

A 2026-os téli olimpiára február 6. és 22. között kerül sor, míg a szintén Milánóban és Cortina d’Ampezzóban rendezendő téli paralimpia március 6. és 15. között esedékes.

A kiemelt kép forrása: Getty Images / insidethegames.biz

Leave a Reply