Ismét a Manchester City kereste a legtöbb pénzt

A Deloitte idén is közzétette az európai labdarúgóklubok előző szezonbeli bevételei alapján fölállított sorrendet. Eszerint egymás után másodszor végzett az élen a Manchester City. Az első húszban 11 angol klub szerepel. Jelentősen erősödött pénzügyi értelemben a Liverpool, a Paris Saint-Germain, miközben először szerepel az összesítésben a Leeds és a Newcastle. A Barcelona a gyenge nemzetközi szereplésnek és az anyagi gondoknak köszönhetően jelentősen visszaesett. Szakértők szerint csak idők kérdése, hogy mind a húsz angol élvonalbeli klub bekerüljön az első harmincba ezen a ranglistán, mivel a Premier League továbbra is a legjövedelmezőbb bajnokság.

A Deloitte üzleti tanácsadó cég az elmúlt évek gyakorlatát folytatva a 2021-2022-es szezonra vonatkozóan is elkészítette az európai labdarúgóklubok pénzügyi rangsorát. A lista az egyesületek sportszakmai és kereskedelemi bevételeiből tevődött össze, azaz figyelembe vették a szakértők azt, hogy az egyes csapatok mennyi pénzt kerestek nemzeti és nemzetközi eredményeikkel, valamint az is sokat nyomott a latban, hogy a marketingtevékenységekből, szponzori szerződésekből és a szurkolói termékek értékesítéséből mekkora pénzek folytak be.

Az idei ranglistával kapcsolatos egyik fő megállapítás az, hogy az öreg kontinens topklubjai a 2020-21-es idényhez képest átlagosan 13%-kal tudták növelni bevételeiket, s az első húsz helyen szereplő klubok szinte mindegyike növelte bevételeit – csak két olasz csapat, a tulajdonosok anyagi gondjait nyögő Inter és Juventus a kivétel.

A bevételek növekedésében komoly szerepe volt az ún. mérkőzésnapi bevételek emelkedésének, amelyben a helyszíni jegyárusítást, valamint a stadionok különböző szolgáltatásainak, úgy mint büfé, VIP-páholy stb. igénybevételét vették alapul. A kereskedelmi bevételek, amelyek a szponzorációt és a termékértékesítést foglalják magukban, 8%-kal emelkedtek, s a tavalyi 3.5 milliárd euróval szemben most már 3.8 milliárd eurót, azaz másfél billió forintot tettek ki.

Bár a rangsorban az összes topliga képviselteti magát, de továbbra is az angol klubok nagy fölénye jellemző. A 2020-21-es szezonhoz hasonlóan 2021-22-ben is a Manchester City bizonyult a legjobbnak pénzügyi téren, hiszen az angol klub 731 millió eurós, azaz 288.7 milliárd forintos bevételre tett szert. A 2. helyen a Bajnokok Ligája-győztes és spanyol bajnok Real Madrid végzett 713.8 millió euróval (281.9 milliárd forint), míg a 3. helyre a Liverpool jött föl 701 millióval (276.9 milliárd forint).

A Vörösök egy éve még a 7. helyet foglalták el, ám jelentős előrelépésükben nagy szerepe volt az angol bajnoki ezüstéremnek, a Bajnokok Ligája-döntőben történt szereplésnek, illetve az FA-kupa és a Ligakupa megnyerésének is. Amióta a Deloitte listája elkészül, először fordult elő, hogy a Liverpool megelőzte a Manchester Unitedet, amely 688 millió eurós, vagyis 271.6 milliárd forintos bevétellel a 4. helyre csúszott vissza.

Továbbra is az angol klubok dominálnak

Az 5. helyen a rangsor egyetlen francia szereplője, a Paris Saint-Germain végzett, amely 654 milliós bevételre tett szert, azaz 258.3 milliárd forintot keresett a 2021-22-es szezonban. A párizsi klub a föntebb említett 13%-os átlagnövekedésnél is nagyobb mértékben, 18%-kal tudta gyarapítani bevételeit. A 6. helyen a Bayern Münchent találjuk 653.6 millió euróval, vagyis 258.1 milliárd forinttal.

A lista első tíz helyezettje közül hat angol, míg az első húszban 11 szigetországi egyesületet találunk, köztük olyan új belépőket, mint a Leeds, amely a 18. helyen áll 223 millió euróval (88 milliárd forinttal) és a 2021 októberében egy dúsgazdag szaúdi befektetési alap által megvásárolt Newcastle, amely a 20. 212 millió euróval (83.7 milliárd forinttal). A Szarkák esetében minden bizonnyal a jövőben komolyabb növekedésre lehet számítani, mivel egyelőre kifizetődőnek tűnik a szaúdiak nagyszabású projektje, hiszen a csapat jelenleg a 4. helyen áll a Premier League-ben.

Akad egy-két olyan klub is, amely nem tudott javítani tavalyi helyezésén. Ilyen a Barcelona is, amely kettő évvel ezelőtt még vezette a rangsort, idén viszont csupán a 7. helyen végzett 638 millió eurós, azaz 252 milliárd forintos bevételével, amiben egyfelől a Bajnokok Ligája csoportköréből történt kiesés, másfelől a kereskedelmi bevételeknek a konkurenciához képest kisebb mértékű emelkedése játszik főszerepet. Mivel a katalánok a most futó szezonban sem élték túl a BL csoportkörét, így jó eséllyel egy év múlva sem fognak jobb pozícióban szerepelni ebben az összesítésben.

Sam Boor, a Deloitte sportgazdasági igazgatója elmondta, hogy az angol klubok évek óta tartó anyagi fölénye jelenleg is kitart, s kevés esély van rá, hogy a következő években meginogjon. Ennek oka, hogy a Premier League-ben szereplő egyesületek vonzzák a nemzetközi befektetőket és szponzorokat. Boor szerint az a kérdés, hogy mikor fog mind a húsz PL-csapat az első harmincban szerepelni ebben a ranglistában. Most 16 klub van rajta, vagyis nem állunk messze ennek megvalósulásától.

A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons

Leave a Reply