A hétvégén ért véget az idei Dakar-rali, amelynek immár 4. alkalommal Szaúd-Arábia adott otthont. A katari labdarúgó-világbajnokságot is figyelembe véve világosan láthatjuk, hogy a Közel-Kelet országainak milyen gazdasági és politikai stratégiájuk van, amelynek manapság a sport is szerves része. Árnyoldala ennek a folyamatnak, hogy a sporteredmények, a sportolók sikerei háttérbe szorulnak az országokat érő kritikák mögött. Ettől függetlenül sem a szaúdiak, sem a katariak nem állnak le, hiszen hosszú távon szeretnének a sportvilág meghatározó szereplői lenni.
A Dakar, mint címke önmagában presztízs és bejegyzett védjegy, azaz nem sérti a névadó város, Dakar, illetve azon országok gazdasági érdekeit, amelyeken jó három évtizeden keresztül megszakítás nélkül keresztülrobogott a világ legrangosabb tereprali-versenyének mezőnye. Az utolsó valóban dakari Dakart 2007-ben rendezték meg. 2008-ban is Szenegál fővárosa lett volna az úti cél, azonban a mezőnynek át kellett volna haladnia Mauritánián is, ahol akkoriban nagy volt a terrorveszély, különösen azután, hogy 2007 karácsonyán muszlim szélsőségesek francia turistákkal végeztek az országban. A fenyegetettség miatt a szervezők a 2008-as verseny törléséről döntöttek, s 2009-től egészen 2019-ig Dél-Amerika sivatagos vidékein került sor a ralira.
2020 óta Szaúd-Arábia ad otthont a Dakarnak, miután több dél-amerikai ország is anyagi megfontolásokból kihátrált a szervezés mögül (a 2019-es versenyt eredetileg Bolíviában, Chilében és Peruban tervezték lebonyolítani, ám előbbi két ország kiszállt ebből, így minden szakaszra Peruban került sor). Egyes hírek szerint 5, más források szerint 10 évre szóló szerződést kötött a versenyt szervező Amaury Sport Organisation (ASO) a szaúdiakkal, de az biztos, hogy nem kevés pénzről van szó, ami pusztán a rendezés kapcsán fizet az energiahordozókban rendkívül gazdag Öböl-menti állam. Ez sem megerősített információ, de elvileg évente 15 millió eurót, azaz csaknem 6 milliárd forintot fizet Szaúd-Arábia a Dakar-rali megrendezéséért legalább 2025-ig. A Dakar-ralinak manapság 1 milliárdos nézettsége van, hiszen a világ szinte minden országában közvetítik a szakaszokat vagy legalább összefoglalót sugároznak róluk.
Persze nem csak ez növeli jelentősen a Dakar értékét, hiszen amióta nem Afrikában zajlik a verseny, erőteljes fejlődésnek indult a viadal sok szempontból, de erre szükség is volt, mivel azáltal, hogy Dél-Amerikába költözött a Dakar-rali, a többségében európai egységek logisztikai kiadásai jelentősen megnövekedtek, vagyis törekedni kellett arra, hogy minél jövedelmezőbb legyen ez a vállalkozás annak érdekében, hogy a nem annyira tehetős csapatok, versenyzők számára is lehetőség nyíljon a szereplésre. A Dakar-rali szervezői 2008 óta törekednek arra, hogy a rendezőországok is hozzájáruljanak befizetéseikkel a verseny lebonyolításához. Annak idején, amikor Argentína, Chile és Bolívia volt a három házigazda, előbbi két ország 6-6 millió dollárt, a legutóbbi pedig 3 millió dollárt fizetett azért, hogy területén szakaszokat rendezzenek – ez mai árfolyamon 2, illetve 1 milliárd forintnak felel meg, tehát nem volt olcsó mulatság.
Az ASO, még ha nagyon diszkrét is a pénzügyeket illetően, annyit azért közölt, hogy a rendezőországok nem járnak rosszul a Dakar-ralival. A francia cég szerint 2013-ban az akkor érintett országok 300 millió eurós (mai árfolyamon 118 milliárd forintos) bevételt könyvelhettek el a rendezésből. Sajtóhírek szerint 2014-ben csak Argentína 180 millió eurót, azaz mai árfolyamon 71,2 milliárd forintot kaszált a világ legrangosabb tereprali-versenyének fogadásából.
A Dakar-rali turisztikai szempontból is komoly biznisszé nőtte ki magát az elmúlt években. Enrique Meyer, Argentína turizmusért felelős államtitkára 2009-ben, az első Dakar-rendezés évében kijelentette, hogy hazája történetében az 1978-as labdarúgó-világbajnokság óta a Dakar-rali a legnagyobb turisztikai promóciós akció. Ez nem meglepő, hiszen rengetegen utaznak el a Dakar helyszínére azért, hogy minél közelebbről figyelhessék meg a homokdűnéken ugrató vagy a végtelen sivatagi síkságokon száguldó járgányokat.
Gazdaságfejlesztés a puha hatalom segítségével
Ezek után nem meglepő, hogy egy olyan ország, amely elhatározta, hogy nyitni óhajt a világ felé, ráharapott a csalira és megszerezte a Dakar-rali rendezési jogát. Szaúd-Arábia pontosan ez a kategória, hiszen a sokáig igen zárkózott ország nagyjából fél évtizede hirdette meg nyitási politikáját, melynek célja a turizmus fejlesztése és az országról külföldön kialakult nem feltétlenül pozitív kép megváltoztatása. A szaúdiak eme elhatározásában bizonyára szerepet játszott az apró, de szintén hatalmas energiahordozó-készletekkel rendelkező szomszéd, Katar hasonló útja, hiszen a katariak is új arculatot, új gazdasági modellt és globális láthatóságot akarnak biztosítani a maguk számára. Részben emiatt feszült a két ország közötti viszony, de elképzeléseikben több hasonlóságot is találunk.
Ezek közül a legfontosabb az a törekvés, hogy mindkét ország diverzifikálni szeretné gazdaságát, mivel azok mindmáig erősen függenek az energiahordozóktól. Szaúd-Arábia GDP-jének 35-40%-át még ma is a kőolaj kitermelése és értékesítése teszi ki, míg Katar esetében a fekete arany és a földgáz kitermelése és exportja a bruttó nemzeti össztermék 60%-át eredményezi. Bár hatalmas energiahordozókon ül mindkét ország, de célja és valamennyire kötelessége is lett az, hogy minél több gazdasági ágazatban nyisson a világ felé, mert a mostani gazdasági modell nem lesz örökké fenntartható, pláne a globális kőolaj- és földgázpiac bizonytalanságait, valamint a zöld fordulatot figyelembe véve, amely bizony nem kedvez eme fosszilis energiahordozók jövőjének. Annak érdekében, hogy egyik ország se jelentéktelenedjen el gazdaságilag és nem mellesleg politikailag, muszáj más területeken befektetőket vonzani. Ebben a tekintetben a turizmus az egyik kiemelt ágazat, s ezen a téren Katar a tavaly év végén rendezett labdarúgó-világbajnoksággal, Szaúd-Arábia pedig a Dakar-ralival tudott komoly eredményeket elérni. Az alábbi ábrán az látható, hogy Szaúd-Arábia GDP-jéhez mekkora összeggel járult hozzá a turizmus és az utazási szektor 2012 és 2021 között, illetve milyen előrejelzés vonatkozik 2022-re (ennek az évnek az adatai még nem lettek közzé téve), 2023-ra és 2032-re. Ebből kitűnik, hogy a szaúdiak a 2010-es évekre jellemző stagnálás után a 2020-as évtizedtől robbanásszerű növekedést várnak a turizmusban:
A másik közös pont a két országban az, hogy egyiknek sem túl jó a megítélése a nemzetközi színpadon. Több jogvédő szervezet is 2020 óta minden Dakar-rali kezdetén fölhívja a figyelmet arra, hogy információi szerint Szaúd-Arábiában jelentősen sérülnek az emberi jogok, mivel gyakran alkalmaznak a hatóságok megtorlást, nem törölték el a halálbüntetést, korlátozzák a szólásszabadságot és különösen a nők jogait, ami még úgy is igaz, hogy az elmúlt években egyre több dolgot engedtek meg számukra, pl. 2018 óta autót is vezethetnek.
Persze a Dakar-rali kapcsán a környezetvédők sem szoktak csöndben maradni, mivel szerintük a verseny évente 42 000 tonna szén-dioxidot termel. Ugyan ez a szám és az eddigi négy szaúdi rendezésű viadal összes kibocsátása is jócskán elmarad a katari labdarúgó-világbajnokság értékeitől, hiszen a nemzetközi sportági szövetség (FIFA) 3, míg a Carbon Market Watch nevű civil szervezet 18 millió tonnára becsüli az egy hónapig tartó esemény szén-dioxid-termelését, de ez a 42 000-es szám is alkalmas arra, hogy sokan rossz tanulóként beszéljenek Szaúd-Arábiáról a környezetvédelem terén. Ehhez hozzá jön még az is, hogy legalább egymillió liter üzemanyag fogy el egy Dakar-ralin. Ugyan ezt a mennyiséget az Aramco szaúdi vállalat, a világ legnagyobb olajipari cége belföldi kitermelésből biztosítja, azaz a szállítás nem eredményez túl nagy lábnyomot, de sokaknak ennek a nagy mennyiségű üzemanyagnak az elégetése is szúrja a szemét, ami érthető, mert tényleg nagyon soknak hangzik, persze hivatalos adatok nem igazán vannak a Dakar üzemanyag-felhasználásáról. Az Aramco egyébként a verseny főszponzora, s a Forma-1 legfőbb támogatóinak egyike is.
Ha már a Dakar-rali és a környezetvédelem szóba került, nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a verseny törekszik a fenntarthatóbb és környezetkímélőbb működésre, amelyről ebben a cikkemben volt szó.
A sportesemények masszív építőeszközök
Maradjunk még kicsit az Aramconál! Az olajóriás a Mohamed ben Szálmán főherceg által meghirdetett, Szaúd-Arábia megújulását célzó Vízió 2030 program szimbóluma is lett, ugyanis azzal, hogy bevezették részvényeit a rijádi tőzsdén, az arab királyság először tett tanúbizonyságot amellett, hogy kész lemondani kőolajbevételeinek egy részéről a piac javára. A 2016-ban bemutatott Vízió 2030 egy számos szektorra kiterjedő modernizációs program, amely elsősorban a nők jogainak bővítését, a turizmust és a szórakoztatóipart érinti. 2019-ben turistavízumot vezettek be és nagyszabású terveket mutattak be a Vörös-tenger partjának turisztikai hasznosítására vonatkozólag.
Ezeknek az erőfeszítéseknek célja a szaúdi lakosság egységének elmélyítése, hogy az emberek ne Dubajba ugorjanak át nyaralásra, hanem otthon töltsék el szabadidejüket. Ehhez képest hat év elteltével még mindig az olajpénzek adják Szaúd-Arábia legfőbb bevételi forrását, miközben a lehető legmesszebb van a nemzetközi megjelenés és az imázs modernizálása terén az Egyesült Arab Emirátusoktól és Katartól. Pedig a két szomszédhoz hasonlóan Szaúd-Arábia projektjének is része a sport, mint turizmust fokozó eszköz igénybevétele rangos sportesemények megrendezésén keresztül.
Mielőtt 2021 októberében 340 millió fontért, mai árfolyamon csaknem 152 milliárd forintért megvásárolta volna a szaúdi királysághoz kötődő befektetési alap a Newcastle United angol labdarúgóklubot, Szaúd-Arábia 2018-tól kezdve több ízben házigazdája volt és idén is megrendezi az Olasz Szuperkupát, 2022-től 2029-ig a Spanyol Szuperkupa házigazdája is, 2019-ben pedig otthont adott Anthony Joshua és Andy Ruiz nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésének is, s akkor arról nem is ejtettem szót, hogy 2021 óta a tengerparton fekvő Dzsidda Forma-1-es futamot, míg Rijád Forma-E-versenyt rendez.
Ez tehát a jelen és a múlt, de természetesen a jövő megírása is zajlik, ez azonban vitákkal jár együtt. Elég nagy port kavart az a hír tavaly, hogy az Ázsiai Olimpiai Bizottság egyhangúlag Szaúd-Arábiának ítélte oda a 2029-es téli Ázsia-játékok rendezési jogát. Nem tévedés, a téliét. A versenyekre az elképzelések szerint a sivatag kellős közepén, egy Neom névre keresztelt, ma még nem létező városban kerülne sor. Természetesen azon nyomban komoly vita kezdődött, hiszen éghajlati szempontból erősen kétséges ez a rendezés, pedig Szaúd-Arábiának van hegyvidéki területe a Vörös-tenger partjától nem messze, mégsem ott akarják lebonyolítani a játékokat. Szaúd-Arábia februárban minden valószínűség szerint megkapja a 2027-es labdarúgó Ázsia-kupa rendezési jogát is, mivel India visszalépésével egyedüli pályázó maradt. Ezzel azonban egyáltalán nem lett kielégítve a szaúdi étvágy, ugyanis a napokban derült fény rá, hogy az Ál-Nászr csapata által szerződtetett Cristiano Ronaldo jó eséllyel nem csak a szaúdi csapat labdarúgója lett, hanem a 2030-as szaúdi-görög-egyiptomi közös vb-pályázat nagykövete is. Bár hivatalosan ezt nem erősítették meg, de egybehangzó források szerint a portugál szerződésében szerepel olyan kitétel, hogy vállalja a nagyköveti tisztséget. Nyilvánvalóan a szupersztár személye sokat nyomhat a latban, s természetesen az is nagyban motiválja a szaúdiakat, hogy Katar, a fő rivális volt a tavalyi focivébé házigazdája. A labdarúgó-világbajnokság a világ legnézettebb sporteseménye, úgyhogy mondani se kell, hogy üzleti szempontból mekkora siker lenne már önmagában a rendezés elnyerése is.
A Manchester United és a Real Madrid korábbi gólzsákját január 3-án mutatták be. A 30 ezres stadionba 130 ezer jegyigénylés érkezett Ronaldo bemutatója kapcsán. Ez, valamint az, hogy egy fejkendőt nem viselő újságírónő készített interjút a pálya közepén vele, jól mutatja, hogy Szaúd-Arábia tényleg hajlandó változtatni évtizedeken, akár évszázadokon keresztül kőbe vésett szokásain és ügyesen, határozottan fölvállalta kulturális nyitottságát a világ felé.
A vallás után a sport az ún. puha hatalom második legfontosabb eszköze a közel-keleti országok kezében, amelyek az olaj- és földgázüzletből elért csillagászati nagyságú nyereségeik egy igen jelentős részét sportesemények rendezési jogának megszerzésére és azok sikeres megrendezésére fordítják, hiszen ezzel lehet igazán javítani az országimázst. Amennyiben nem térülne meg az ez irányú befektetés, akkor a sport értékrendjétől való eltávolodás és annak szigorúan politikai célokra történő felhasználása már igen.
A kiemelt kép forrása: Panoramic