Angliru, Tourmalet, Arinsal – a hegyek lesznek főszerepben az idei Vueltán

Bemutatták tegnap este Barcelonában az idei spanyol kerékpáros körverseny, a Vuelta útvonalát. A mezőny a katalán fővárosból fog indulni és Madridban fog célbaérni, ám az odáig vezető út különösen keménynek ígérkezik, hiszen számos kiemelt kategóriás hegyet kell megmászniuk a versenyzőknek, s nem kevesebb mint tíz hegyi befutó lesz. Érdekessége lesz a viadalnak, hogy a történelem során először fog a világbajnokság után sor kerülni rá. Jelen pillanatban még a szervezők sem tudják, hogy ennek milyen hatása lesz a versenyre, de azt hiszem, akármilyen minőségű mezőny is fog összegyűlni, ez az útvonal mindenkinek igen megterhelő lesz.

Angliru, Tourmalet, Arinsal – csak néhány az idei Vuelta hegyei közül. A kerékpározás szerelmesei pontosan tisztában lehetnek azzal, mekkora hegycsúcsok ezek, s még a legnagyobbaknak is mennyire nehéz megmászniuk ezeket. A Vuelta augusztus 26-án fog rajtolni Barcelonából – a történelem során második alkalommal lesz a rajt helyszíne a katalán főváros. Az év utolsó háromhetes körversenye a szokásoknak megfelelően Madridban fog befejeződni szeptember 17-én. A szövetségi fővárosig vezető út azonban igen kemény lesz, hiszen a Pireneusok és a Kantábriai-hegység vonulatait is teljesítenie kell annak, aki végig akar menni ezen a versenyen.

A szervezők kedden este Barcelonában, a Katalán Zeneművészeti Palotában tartott útvonalbemutatón ismertették az idei szakaszokat. A 21 etapból nem kevesebb mint 10-nek lesz hegyi befutója, számos igen meredek hegyet kell megmászni és több új hegy is bekerült az útvonalba, amely három országot: Spanyolországot, Franciaországot és Andorrát fogja érinteni.

“A hegy a Vuelta DNS-ének része és ez 2023-ban újra vibrálásra késztet bennünket” – jelentette ki Javier Guillén, a spanyol körverseny igazgatója.

A Nemzetközi Kerékpár Unió (UCI) az idei évben egy kisebb újítást vezetett be a versenynaptárban, ugyanis a sportág történetében először lesz példa arra, hogy az országúti világbajnokságra még a Vuelta előtt kerül sor. Az általában szeptember végén, október elején rendezendő vb-re idén augusztus 3. és 13. között kerül sor Glasgow-ban, mivel nem csak az országúti, hanem a többi szakág világbajnokságára is ekkor kerül sor.

Guillén az útvonalbemutatón elismerte, különleges lesz az idei Vuelta emiatt és egyelőre még a szervezők sem tudják, milyen hatása lesz ennek a változtatásnak a spanyol körversenyre, de ezzel az útvonallal az a céljuk, hogy a nézők és a versenyzők számára is érdekessé tegyék a viadalt, vagyis az élmenők közül minél többen vállalják be a Vueltát, ahelyett, hogy korábban elmennének szabadságra a nyári vb után.

Az 1. szakasz nézői szempontból nem lesz túl izgalmas, mivel csapatidőfutamra kerül sor Barcelona utcáin. A 2. etap szintén a nagyvárosban fog zajlani, de az már egy normál szakasz lesz. A 3. szakasz során elhagyja Barcelonát a mezőny és átmegy Andorrába, ahol rögvest jön is az első hegyi befutó az Arinsal névre keresztelt csúcson, amely vidék egyébként télen népszerű síterepként funkcionál.

Az andorrai kiruccanást követően a versenyzők visszatérnek Katalóniába, majd a Valenciai tartományban fognak tekerni. A 6. szakaszon lesz a második hegyi befutó, hiszen a Vuelta történetében második alkalommal fog véget érni egy etap a Javalambre-csúcson.

Ezt fogja követni az első pihenőnap, majd a második hét egy egyéni időfutammal fog kezdődni Valladolidban. Innen indul el másnap a mezőny a Pireneusokba. Három nappal később, a 13. szakasz során Franciaországot is útba ejtik, s a babonás versenyzők bizony aggódhatnak, mert a start a spanyol határ mellett fekvő Formigal nevű hegycsúcson lesz, a befutó pedig a Tour de France-ról már jól ismert legendás Tourmalet-n, ahol az utolsó 17 kilométer egy meredek emelkedő lesz 7.4%-os átlagmeredekséggel. Ez a szakasz tehát mindenkinek nagy kihívás lesz. Javier Guillén szerint a Tourmalet-befutó mérföldkő lesz a Vuelta történetében.

Másnap a versenyzők a Pireneusokon keresztül visszatérnek Spanyolországba. A szakasz során két kiemelt kategóriás hegyet is meg kell mászni, a befutó pedig az 1. kategóriás Belaguán lesz.

Ezt követi a második, egyben utolsó pihenőnap, amikor mindenkinek nagy szüksége lesz az elemek feltöltésére, mivel az utolsó hét semmivel sem lesz könnyebb, pláne, hogy ilyenkor már nagyon sok erőkifejtés lesz benne a versenyzők testében. Az utolsó hét javarésze Észak-Spanyolországban, a Kantábriai-hegységben fog eltelni. A 17. szakasz befutója az Anglirun lesz, amely a spanyol kör egyik legendás hegye. Egészen brutális helyről van szó, ugyanis a 12 km-es emelkedő 10%-os átlagmeredekségű lesz és akadni fog olyan kilométer, amely 23%-os (!) lesz. Azt már csak apró megjegyzésként teszem hozzá, hogy a szakasz során két 1. kategóriás hegyet is teljesíteni kell az Angliru előtt.

Az utolsó előtti, 20. szakasz sem lesz sétagalopp, ugyanis 10 darab 3. kategóriás hegycsúcs lesz benne. Bár a szakértők szerint a legnagyobb valószínűséggel az Angliru fogja eldönteni az idei Vuelta összetettjének sorrendjét, de azért arra is van sansz, hogy a 20. etapon fog ismertté válni a spanyol körverseny győztesének kiléte, aki Madridban, a 21. szakasz végén fölveheti és hazaviheti a piros trikót.

Mivel még nagyon messze van a verseny, ezért egyelőre semmit sem lehet tudni a mezőny összetételéről. A belga Remco Evenepoel a címvédő, aki tavaly véget vetett Primoz Roglic három éven át tartó uralkodásának. Mint föntebb említettem, az augusztus eleji világbajnokság megkavarhatja a dolgokat, hiszen ha valaki komolyan megsérül ott, biztosan nem tud indulni a Vueltán, s egyelőre még az sem világos, hogy a legnagyobb nevek közül ki melyik versenyre menne el szívesen. Annyit tudni, hogy Romain Bardet idén a Tour de France összetettjére óhajt föltenni mindent, úgyhogy ő valószínűleg a Vueltán nem lesz látható, de azért abban biztosak lehetünk, hogy lesz kit figyelni a spanyol körön, akár még magyar indulókat is.

Amennyiben még nem láttad az idei Tour de France tervezett útvonalát, akkor kattints ide!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply