365 maraton 365 nap alatt

Nem akármilyen tettet vitt véghez még tavaly egy brit maratonfutó. Az 53 éves Gary McKee az év minden napján teljesített egy maratont. Célja az volt ezzel, hogy összegyűjtsön legalább egymillió fontot a rák elleni küzdelem számára. Hogy sikerült-e ezt elérnie, kiderül ebből a cikkből.

2022 utolsó óráiban egy brit futó teljesítette célkitűzését, amellyel pedig igen nagy fába vágta fejszéjét. Gary McKee arra szánta el magát, hogy minden nap lefut egy maratoni távot és futásaival egymillió fontot gyűjt össze a rák elleni küzdelem javára.

Gary McKee december 31-én szakadó esőben és hűvös időben futotta le 365. maratoni távját otthonától nem messze. Azzal, hogy ezt az etapot is sikerrel vette, nem kevesebb mint 15 330 kilométert futott tavaly. Szilveszter napján hozzátartozói és barátai bíztatása közepette teljesítette utolsó feladatát a nagy kihívás keretében.

Gary McKee az északnyugat-angliai Cleator Moorban él három gyermekével. Annak ellenére, hogy sikeresen teljesítette mind a 365 futást, s nem mindennapi tette komoly nyilvánosságot kapott a közösségi médiában, az egymillió fontos célt csak 2022 legutolsó óráiban tudta elérni. Végül egészen pontosan 1 millió 27 fontot sikerült keresnie, s ez az összeg teljes egészében a Macmillan Cancer Support nevű szervezet számlájára ment. 2023. január 1-jén és a későbbi napok során még érkeztek utalások, úgyhogy ennél valamivel nagyobb pénzről van szó. Az 53 éves futó nagy örömének adott hangot Twitter-oldalán a cél elérése kapcsán.

Gary McKee-nek nem ez volt az első karitatív célokat szolgáló kőkemény kihívása. Korábban átkerékpározta Brazíliát, fölmászott a Kilimandzsáróra és oda-vissza átevezte a La Manche-csatornát. 2017-ben 100 nap alatt 100, 2021-ben 110 nap alatt 110 maratont futott le. Tavaly jelentősen emelte a tétet, amihez nem kevesebb mint 22 pár futócipőt kellett elhasználnia. Általában reggelente futott, mivel délután egy nukleáris hulladékkezelő telepen dolgozott. Gyakran akadtak társai, hiszen névtelen emberek, de olyan, Nagy-Britanniában nagy ismertségnek örvendő sportszemélyiségek is vele futottak, mint Kevin Sinfield rögbiedző.

“Az utcák tele voltak emberekkel, esett az eső, de mégis nagyon sokan kiabáltak és drukkoltak nekem. Erre mindig emlékezni fogok” – nyilatkozta a boldog futó a 365. futás végén a BBC-nek. Hozzátette, nem érdekli, hogy a runnersworld.com honlap elkönyveli-e rekordként azt, hogy zsinórban 365 napon futott, mivel nem a rekordok megdöntése, hanem az emberek megsegítése a célja.

Innen a messzi távolból csak gratulálni tudunk Gary McKee-nek elképesztő, egyben nemes tettéhez!

A kiemelt kép forrása: Twitter / @Marathon_Man365

Leave a Reply