A franciák simán lerombolták a marokkói falat – a Franciaország-Marokkó mérkőzés legfőbb tanulságai

A címvédő francia válogatott 2:0-ra legyőzte Marokkót, ezzel bejutott a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjébe. A gallok már az 5. percben vezetéshez jutottak, kihasználva az afrikaiak védelmének eddigi legnagyobb hibáját. A folytatásban kemény küzdelmet lehetett látni, s Marokkónak akadtak egyenlítési lehetőségei, de újabb gólt a franciák szereztek, akik Argentína ellen védhetik meg címüket.

POZITÍVUMOK
A franciák simán lerombolták a marokkói falat

Marokkó úgy érkezett meg az elődöntőre, hogy 220 perce nem kapott gólt a világbajnokságon és még a spanyolok elleni nyolcaddöntő 11-es-párbaja során sem rezdült meg az afrikai csapat hálója. A franciák elleni mérkőzésen csupán öt percet sikerült hozzátenni ehhez a nem akármilyen szériához, ugyanis akkor Theo Hernandez megszerezte a vezetést a világbajnoknak. A gallok remekül használták ki azt, hogy kezdeti letámadásaikkal megzavarták a marokkói védőket, akik szinte csak nézői voltak a támadásnak, melynek végén a Milan játékosa a kapuba talált. A mérkőzés előtt az volt a kulcskérdés, hogy a francia csapat képes lesz-e fogást találni a marokkóiak védekezésén, mert jó eséllyel ettől fog függeni a meccs kimenetele. Nos, Hernandez korai gólja valóban nagyon fontosnak bizonyult, mert bár a marokkóiak keményen támadtak ezt követően, de a francia védelem jól állta a sarat, nem kapott gólt. Ellenben a 79. percben Kolo Muani eldöntötte az összecsapást, de az ő gólját is a védelem nem akármilyen kijátszása előzte meg, hiszen Kylian Mbappé hat marokkói között tudott viszonylag könnyen gólpasszt kiosztani neki. A francia válogatott tehát képes volt arra, amire Horvátország, Belgium, Spanyolország és Portugália sem, vagyis legyűrte a marokkóiak védelmét és ezzel meg is nyerte a világbajnoki elődöntőt.

A francia csapategység

Bár csapategység terén a marokkóiak sem állnak rosszul, de a tegnapi mérkőzés végkimenetelében az is komoly szerepet játszott, hogy a francia válogatotton ismét látszott, mennyire képesek egymásért és a győzelemért küzdeni a játékosok. Több vezére is van ennek a csapatnak, de nem áll fönn az a helyzet, hogy mindenki egyvalakiért harcolna, itt igazi csapatmunka folyik. Ennek alapján a galloknak komoly esélyük van arra, hogy olyat vigyenek véghez, amire utoljára 60 éve volt példa: megvédjék világbajnoki címüket. Persze az Argentína elleni finálé várhatóan nem lesz sétagalopp, mert a dél-amerikaiaknál is egész erős csapat állt most össze, de azt gondolom, a franciák tegnapi teljesítménye után nem őrültség rájuk fogadni a döntőben.

NEGATÍVUMOK
Marokkó ezt a próbatételt már nem állta ki

Az kétségtelen, hogy Marokkó a világbajnokság meglepetéscsapata, hiszen a torna előtt még a csoportból való továbbjutást sem sokan várták ettől az amúgy nem gyenge együttestől. Az Atlasz Oroszlánjai azonban ügyesen használták ki azt, hogy európai ellenfeleik többsége nem volt csúcsformában, s a kőkemény védelmet képtelen volt feltörni. Tegnap nem bízhattak abban, hogy Franciaország ellen is egy gyenge, motiválatlan, ötlettelen focit bemutató társasággal fognak szembekerülni, hiszen a címvédő nagyon jó játékkal rukkolt elő Katarban, még ha voltak is gyengébb periódusai. A marokkói válogatottat azonnal letámadta a francia csapat, s az észak-afrikaiak nem tudtak mit kezdeni ezzel, hiszen korábbi mérkőzéseiken nem kellett ilyen helyzettel szembesülniük. A franciák első gólja megmutatta, mennyire megzavarodtak a marokkói hátsó emberek, hiszen a támadás során komoly védelmi kihagyást követtek el, így Theo Hernandeznek nem volt túl nehéz dolga a kapuba találnia. A folytatásban már jobban összeállt a védelem és a támadások is egészen jól működtek, de gólt nem sikerült elérni, ellenben a 79. percben a fáradó marokkói védőkből kis túlzással bohócot csináló Mbappé gólpassza után Kolo Muani bevitte a “kegyelemdöfést” Bono kapujába, ezzel eldőlt a meccs. Marokkó szombaton ismét megküzdhet Horvátországgal a bronzmérkőzés keretében. Kettejük csoportmeccse nem hozott gólt. Jó kérdés, hogy a két, az elődöntőben egyaránt kissé más taktikával focizó együttes csatája milyen eredményt hoz, s őszintén szólva, nem is merek tippelni.

A kimaradt marokkói helyzetek

Marokkó a bekapott gól után egyből ritmust tudott váltani, s főleg az 1. félidőben többször is komolyan veszélyeztette Hugo Lloris kapuját. A leglátványosabb, egyben legveszélyesebb megmozdulás kétségtelenül az ollózásból született kapufa volt, de Llorisnak is nagy bravúrokat kellett bemutatnia. Nem tudom, hogy másként alakult volna-e a mérkőzés, ha a marokkóiak egyenlíteni tudnak, de az biztos, hogy volt esélyük a gólszerzésre, de ezen az estén a francia védelem működött ellenállhatatlanul, élén az ismét remek napot kifogó kapussal, így nem jött össze a találat. Abban bízhatnak ugyanakkor a marokkóiak, hogy a horvátok lábában lényegesen több játékidő van, mint az övékben, s nyilván nagyon el vannak kenődve az argentinok elleni súlyos vereség után, így ezt kihasználhatják, persze ott lesz a kapuban egy Dominik Livakovic, akit szintén nem lesz egyszerű mattolni. A tegnapi teljesítménnyel biztosan nem…

Franciaország tehát 2:0-ra legyőzte Marokkót, s a vasárnap 16 órakor kezdődő döntőben Argentínával találkozik. Mindkét együttes harmadik világbajnoki címét szerezheti meg. Marokkó szombaton 16 órakor lép pályára a bronzmérkőzésen Horvátország ellen, hogy megszerezze az afrikai labdarúgás első világbajnoki érmét.

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply