Giroud a pozitív, Kane a negatív hős – az Anglia-Franciaország mérkőzés legfőbb tanulságai

A címvédő francia válogatott 2:1-re legyőzte az angolokat, így utolsóként jutott az elődöntőbe a labdarúgó-világbajnokságon. A torna talán legjobb mérkőzését hozta a két együttes összecsapása, amely a végletekig kiélezett volt, s bizony simán nyerhettek volna az angolok is, azonban Harry Kane második tizenegyesét nem tudta értékesíteni. Összefoglalom a mérkőzés legfőbb tanulságait.

POZITÍVUMOK
Lloris szinte mindent fogott

Mindkét oldalon bőven akadtak lehetőségek a mérkőzés során, azonban picivel több helyzete volt Angliának. Hugo Lloris jól ismerheti az angol játékosok többségét, hiszen évek óta a Tottenhamben véd. Akadt is munkája, mivel a 21. percben Shaw, a 22. és 29. minutumban Kane, a 47. percben pedig Bellingham próbálkozásánál kellett nagy védést bemutatnia. Az angol sajtó hétközben éppen őt gondolta a franciák Achilles-injének, de alaposan rácáfolt ezekre az egyébként sem túl megalapozott véleményekre. Llorist egyedül 11-esből tudta mattolni klubtársa, Harry Kane az 52. percben, miután az első francia gólt szerző Aurélien Tchouaméni szabálytalankodott Sakával szemben a 16-oson belül. Egy második 11-est is fognia kellett volna, amennyiben Kane nem bombázza a kapu fölé a labdát az utolsó tíz percen belül, 2:1-es francia vezetésnél. Lloris tehát remek formában van, ami nem jó jel Marokkó és a horvát-argentin páros számára sem.

Giroud juttatta tovább a franciákat

A kőkemény mérkőzésen egy ideig úgy tűnt, hogy eljuthatunk a 2×15 perces hosszabbításhoz, aminek megmondom őszintén, én örültem volna, mert annyira jó meccs volt, hogy reggelig elnéztem volna. Azonban jött a 78. perc és Olivier Giroud, aki egy beadás után fejelt az angol kapuba. Góljához kellett az, hogy Harry Maguire megzavarja Jordan Pickford kapust, de ha ez nincs, akkor sem biztos, hogy tudott volna hárítani az angolok portása. Giroud Katarban a 4., a válogatottban 53. gólját szerezte (utóbbival csúcstartó) és nagyon fontos pillanatban talált a kapuba, akkor, amikor 1:1-nél megjósolhatatlan volt, melyik csapat juthat tovább, mert mindkét oldalon benne volt a gól a támadásokban. A találatot megelőző 3-5 percben a franciák beszorították az angolokat a kapujuk előtti területre, így Giroud gólja benne volt a levegőben. Ez a gól elődöntőt ért a Kékeknek, akik 60 éve nem látott tettet szeretnének véghez vinni: megvédeni világbajnoki címüket.

A vb legjobb mérkőzése volt!

Sok izgalmas és remek színvonalú mérkőzést láthattunk már ezen a szokatlan időpontban zajló és sok botrány által felvezetett világbajnokságon, de szerintem az angol-francia volt az eddigi legjobb meccs. Rangadóhoz méltó színvonalat hozott az összecsapás. Mindkét oldalon bőven akadtak veszélyes helyzetek és igazából nem volt olyan periódusa a meccsnek, amikor unatkozhattunk volna. Egyik csapat sem állt be labdatartásra 1:1-nél, látszott rajtuk, hogy 90 perc alatt szeretnék dűlőre vinni a dolgot. Bízzunk abban, hogy az elődöntőben sem lesz ez másként és akkor a jövő vasárnapi döntőről nem is beszélek…

NEGATÍVUMOK
Kane második 11-ese

Bár kicsivel az angoloknak volt több helyzetük, de gólt csak 11-esből tudtak szerezni. Harry Kane az 52. percben értékesítette jogos 11-esét, ezzel lett 1:1 az állás. A 84. percben újabb büntetőhöz jutottak az angolok, amikor Théo Hernandez borította fel a 16-oson belül Mason Mountot. Ismét Kane állt szemben klubtársával, Llorisszal, azonban nem tudta még egyszer mattolni, mivel nagy gólt akart rúgni, ám a labda a kapu felső része helyett a lelátón landolt… Ez döntötte el a mérkőzést, mivel innentől fogva az angoloknak már nem volt komoly lehetőségük az egyenlítésre. Nem csoda, hogy Kane a mérkőzés után zokogott a gyepen, hiszen óriási esélytől fosztotta meg csapatát ezzel a rontással, egyben saját karrierjére is rossz hatással lehet ez a hiba abból a szempontból, hogy nem biztos, hogy 2026-ban is képes lesz ez az angol csapat a vb-címért harcolni.

A kimaradt angol helyzetek

Mint említettem, ha nem is sokkal, de Angliának volt több komolyabb gólszerzési lehetősége. Annyi veszélyes helyzetet alakítottak ki a háromoroszlánosok, amellyel akár két-három mérkőzést is meg lehetett volna nyerni egy-két gólos különbséggel, azonban Lloris kapuson nem lehetett akcióból fogást találni. Több komoly bravúrra is szüksége volt, de akadt olyan lehetőség is, amikor nem kellett védenie, így pl. Maguire kapufát eltaláló remek fejesénél a 70. percben. Tíz perccel korábban a francia védők által nehezen tartott Bukayo Saka is komoly helyzetet puskázott el. Anglia tényleg a meccs végéig nyomott, hiszen Rashford a 98. percben rúghatott szabadot, de próbálkozása elhalt a francia sorfalban, ezzel lezárult a mérkőzés. Az angolok azt ugyan megmutatták, hogy az év korábbi szakaszában látott elképesztő gyengélkedésen túllendülve a világbajnok dolgát is alaposan megnehezítették, de egyfelől a támadások pontos befejezésével, másfelől a szerencsével is hadilábon álltak, így összességében véve nem érdemtelenül kaptak ki.

Franciaország tehát 2:1-re legyőzte Angliát és a szerdai elődöntőben a torna meglepetéscsapatával, Marokkóval találkozik. A másik ágon kedden este Argentína – Horvátország mérkőzést rendeznek.

A kiemelt kép forrása: LEE SMITH / PANORAMIC

Leave a Reply