Véget ér az Andrea Agnelli-korszak a krízisben lévő Juventusnál

A labdarúgó-világbajnokság árnyékában sem állt meg az élet a kluboknál, s ez különösen igaz a Juventusra. A Szuperliga-projekt mellett eddig határozottan kitartó, ám gazdaságilag megroppant és a hatóságok által szorongatott olasz egyesületnél ugyanis a jelek szerint komoly változások fognak bekövetkezni, mivel lemondott a teljes vezetőség, élén Andrea Agnellivel. Minden jel arra utal tehát, hogy a torinói klubnál korszakváltás következik, de ez aligha lesz teljes, hiszen a piszkos módszerektől sem visszariadó Agnelli-klán továbbra is a Juventus többségi tulajdonosa marad, s mivel ez már közel száz éve így van, ezért nem valószínű, hogy ebben bármi változás be fog állni, hacsak a nyomozás eredménye nem lesz nagyon súlyos.

Véget vetett a Juventus az Agnelli-érának. Hétfőn érkezett a hír, hogy az olasz rekordbajnok labdarúgóklub teljes vezetősége, vagyis Andrea Agnelli elnök és Pavel Nedved klublegenda, eddigi alelnök is távozik tisztségéből. Agnelli 2010 óta volt a Juventus vezetője, s ez idő alatt rengeteg olasz bajnoki- és kupagyőzelmet aratott az együttes, ugyanakkor a nemzetközi porondon nem jött össze a nagy siker, hiszen 2015-ben és 2017-ben is döntőt játszhatott a Bajnokok Ligájában, de előbb a Barcelona, majd a Real Madrid bizonyult jobbnak nála a fináléban. A Juventusnál az utóbbi másfél évben komoly problémák alakultak ki, amelyek javarészt annak köszönhetők, hogy az északolasz klub annak ellenére is kitartott a kizárólag anyagi érdekeken alapuló, nulla sportszakmaisággal bíró Szuperliga mellett, hogy a 12 létrehozó egyesületből 9 kettő nap leforgása alatt kihátrált mögüle tavaly áprilisban. A Juventus pénzügyileg kivéreztetett állapotba került, s ennek egyik oka feltehetőleg az a nem kevés trükközés, ami miatt az olasz hatóságok nyomoznak a klub ellen.

Mindez oda vezetett, hogy hétfőn a Juventus teljes vezetősége lemondott, másnap pedig az Exor, a Juventus tulajdonjogát birtokló, az Agnelli-családhoz kötődő holding bejelentette, hogy az 59 éves Gianluca Ferrero lesz az Öreg Hölgy becenévre hallgató egyesület új főnöke. Ferrero okleveles könyvelő, vagyis elsősorban a pénzügyekhez ért és nem a sporthoz, de az Exor közleménye szerint azért esett rá a választás, mert nehéz küldetés vár rá a klub pénzügyi helyzetének rendbetétele terén.

A Juventus 2023. január 18-án fogja tartani következő közgyűlését, s valószínűleg ott fogják véglegesíteni Ferrero kinevezését. 2023 egyébként fontos esztendő lesz a torinói klub történetében, mivel akkor lesz száz éve, hogy az Agnelli-család tulajdonába került az egyesület. Jelenleg Agnelliék az Exoron keresztül a klub részvényeinek 63,8%-át birtokolják. A vezetőség lemondása után Maurizio Arrivabene ügyvezető igazgató vezeti a folyó ügyeket (Arrivabene korábban a Ferrari Forma-1-es csapatának főnöke volt).

A Juventus évek óta szerepel a milánói értéktőzsdén, ahol kedden a bejelentés hatására közel 4%-al csökkent a klub részvényeinek értéke, de közvetlenül a nyitás után akadt olyan időszak is, amikor 7% volt az értékvesztés, miközben a teljes börze forgalma 0,23%-al növekedett.

A 46 éves Andrea Agnelli tehát 2010-ben lett a Juventus elnöke. Egy nagyon nehéz időszakban vette át a klubot, amely még akkor sem tudta teljesen kiheverni a 2006-os calciopolit, amelynek keretében a játékvezetők megvesztegetése miatt a 2005-ös és a 2006-os bajnoki címet is elvették a zebráktól, s visszasorolták a csapatot a Serie B-be. Onnan ugyan egy év után, a 2006-07-es szezon végén visszajutott a Juventus az A-ligába, de ott még évekig nem volt igazi élcsapat, ám Agnelli érkezése után a 2010-es évtized róluk szólt.

Cristiano Ronaldo miatt (is) kerülhetett bajba a Juventus

A Juventus 2011-re új, saját tulajdonú stadiont kapott, miután pár évig a Torinóval közösen használta a városi olimpiai stadiont. Ekkor kezdődött a klub szárnyalása, hiszen 2012 és 2020 között zsinórban kilencszer hódította el a scudettót, ami példátlan sikerszéria az olasz labdarúgás történetében.

Agnelli 12 éves regnálása alatt összesen 19 trófeát szerzett a Juventus, hiszen az Olasz Kupát és a Szuperkupát is 5-5 alkalommal nyerte meg. Ahogy már említettem, a nemzetközi porondon elmaradt a nagy siker, csupán két vesztes BL-döntőt mutathat fel a torinói klub, pedig Agnelli érdemei közé tartozik, hogy annak idején elcsábította a Milantól az ott bajnoki címet szerzett Massimiliano Allegrit, hiszen sok sikert vele ért el a fekete-fehér egyesület. Allegri pár éve visszatért a Juventushoz, de mostani munkássága már nem hemzseg a sikerektől, de ebben alighanem a klubnál föllépett problémáknak is nagy szerepük van.

Agnelli célja az volt, hogy a világ legjobb klubját faragja a Juventusból, s ezért tényleg mindent hajlandó volt megtenni, néha még túl sokat is. Bombaként robbant 2018 nyarán, a világbajnokság ideje alatt az a hír, hogy a torinóiak szerződtették Cristiano Ronaldót a Real Madridtól. Ekkor azt lehetett gondolni, hogy a portugál szupersztárral tényleg odaérhet az Öreg Hölgy a világ tetejére, azonban érkezése egyet jelentett a klub anyagi gondjainak kezdetével. Az egészen Ronaldo leigazolásáig egészséges állapotot tükröző pénzügyi mutatók gyorsan élénkvörösbe fordultak át, különösen a portugál csatár csillagászati nagyságú fizetése miatt.

CR7 2021-ben távozott a Juventustól, anélkül, hogy sikerült volna vele elérnie a klubnak a remélt nemzetközi sikereket, s nem mellesleg az ezzel járó nem kevés többletbevételt. Ez alaposan meg is látszik a Juventus eredményein, hiszen a csapat idén simán kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből a Benfica-PSG párossal szemben, így tavasszal csak a jóval kevesebb pénzdíjjal kecsegtető Európa Ligában folytathatja, ahol a francia Nantes-tal fog játszani a legjobb 16 közé jutásért.

Az észak-olaszországi klub az elmúlt öt évben összességében véve erősen veszteségesen működött és csak tavaly 255 millió euró, mai árfolyamon 104 milliárd forint veszteséget produkált, ami rekord az olasz labdarúgás történetében, s nemzetközi összevetésben sem találunk sok ennél is durvább példát éves deficitre, bár a Barcelona még ezen is túl tudott tenni. A katalán klub a másik, amely még mindig hisz a Szuperligában, s a pénzügyileg szintén nem teljesen egészséges Real Madrid a harmadik – milyen meglepő, nem igaz?

Mi a helyzet a Szuperligával?

A föntebb taglalt hatalmas veszteség miatt természetesen az európai szövetség, az UEFA is elkezdett foglalkozni a Juventusszal, hiszen az olasz klub megsértette a pénzügyi fair play rendelkezéseit, amelyek közül a legfontosabb az, hogy a klubok az előző 5 év számai alapján nem vagy csak nagyon korlátozott mértékben lehetnek veszteségesek. A szövetség és az egyesület között megállapodás született, aminek keretében a Juventus azt vállalta, hogy három év alatt rendbe hozza pénzügyeit, hogy ismét megfeleljen az elszámolási szabályoknak, ezáltal pedig megússza az igen súlyos büntetést, ami a nemzetközi kupákból történő kizárás lenne.

Úgy tűnik azonban, hogy a torinói klubnak nem sikerült ténylegesen megállítania a pénzügyi züllést, emiatt annak érdekében, hogy a kimutatásokban az szerepeljen, hogy sikerült faragni a hiányon, egyre innovatívabb megoldásokat kellett bevetni, ám ezek szúrják az olasz hatóságok szemét, s jó eséllyel az UEFA nyoni központjában is szorosan figyelemmel kísérik a nyomozás alakulását. A hatóságok azzal gyanúsítják a Juventust, hogy több labdarúgó játékjogával is trükközött, amolyan hamis átigazolásokat hajtott végre, ugyanis papíron eladott játékosokat más kluboknak, ám ezek a transzferek valójában nem történtek meg, s tényleges pénzáramlást sem eredményeztek, arra viszont megfelelőek voltak, hogy a pénzügyi mérlegben tőkenyereségként rögzítésre kerüljenek. Ez a gyakorlat érdemelte ki az olasz igazságszolgáltatás figyelmét.

A torinói ügyészség szerint ezek a 2018 és 2021, tehát a Ronaldo-időszak alatt megvalósított fiktív „tőkenyereségek” mintegy 155 millió euróra, azaz 63 milliárd forintra rúgtak – jelentette az olasz sajtó hétfőn. A jelentések hozzátették, hogy a Juventus állítólag azt is eltitkolta befektetői, azaz kisebbségi részvényesei elől, hogy a játékosokkal, köztük Ronaldóval külön megállapodásokat kötött arról, hogy bizonyos fizetéseket csúsztatva teljesítenek feléjük.

A Juventus hétfői közleménye szerint a klub ismét alaposan tanulmányozta a torinói ügyészség eddigi megállapításait és úgy döntött, hogy „jogszerű alternatív számviteli módszereket” alkalmaz ezekkel a bérkifizetésekkel kapcsolatban. Emiatt született az a döntés, hogy a teljes vezetőség lemond, hiszen nyilvánvaló, hogy többen, köztük Agnelli is könnyen a vádlottak padjára kerülhet, s jó eséllyel elmarasztaló ítélet születik ellenük, ami természetesen tovább ártana a klub már így is alaposan megtépázott renoméjának.

Ez az ügy a Szuperliga számára is nagyon rossz hír, mivel az Agnelli-féle Juventus volt a szakadársorozat egyik legfőbb támogatója, egyben ötletgazdája is. Nagy kérdés, hogy a háttérben az indulásról még mindig nem letevő Szuperliga mennyire gyengülhet meg a Juventus körüli problémák miatt, hiszen az már tavaly áprilisban is nyilvánvaló volt, hogy elsősorban az erősen veszteséges klubok akarják megvalósítani ezt a bajnokságot, ahol a mostaninál is lényegesen nagyobb pénzeket lehetne bezsebelni, ami nyilván nem jönne rosszul nekik.

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Szólj hozzá!