Morata remek cserének bizonyult, a németek nem tudtak javítani helyzetükön – a Spanyolország-Németország mérkőzés legfőbb tanulságai

1:1-es döntetlennel végződött a vasárnapi rangadó a labdarúgó-világbajnokságon Spanyolország és Németország között. A spanyolok sokáig nem tudták feltörni a német védekezést, ám a csereként beállt Alvaro Morata gondoskodott erről. A németeknek jó darabig csak lesgóljuk volt, ám végül sikerült pontot menteniük, igaz, ezzel nem kerültek sokkal jobb helyzetbe a továbbjutást illetőleg. A Sportudvar értékeli a mérkőzés pozitív és negatív tanulságait. POZITÍVUMOK Nem okozott csalódást a mérkőzés Azok, akik a világbajnokság előtt a csoportkör legjobb mérkőzései közé várták a spanyol-német találkozót, nem csalódtak. Bár nem hozott gólorgiát a meccs, ellenben az első pillanatoktól kezdve pörgős volt az iram, s mindkét csapat kőkeményen megküzdött minden labdáért. Az egész mérkőzés során olyan feszültség uralkodott a pályán, amelyet inkább negyed- vagy elődöntőben szoktunk látni, nem pedig csoportmérkőzésen. Persze ez már csak azért sem volt meglepő, mert a németek számára élet-halál kérdéssé vált a világbajnokság a japánok elleni váratlan vereséget követően, a spanyolok pedig be akarták bizonyítani, hogy nem csak a semmit sem mutató Costa Rica ellen tudnak jól focizni, hanem egy annál azért lényegesen erősebb ellenféllel szemben is. Azt hiszem kijelenthető, hogy elsősorban a spanyolok érték el céljukat ezzel a döntetlennel. Morata, Füllkrug – A cserék, akik mindent megváltoztattak Alvaro Morata az 54. percben…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!