A Mercedes nagy sikere, a Red Bull nagy kudarca – a Brazil Nagydíj legfőbb tanulságai

George Russell a tegnapi sprint után a mai főfutamot is megnyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjon, ezzel élete első győzelmét aratta. Hamilton lett a 2., így kettős győzelmet ünnepelhetett a Mercedes, pedig a brit elég körülményes manővert mutatott be Max Verstappennel szemben. Carlos Sainz lett a 3. Sergio Pérez számára nagyon rosszul alakult a verseny a rossz gumiválasztás miatt, míg a McLaren nullázott, így az Alpine nagyon közel került a konstruktőri 4. helyhez.

POZITÍVUMOK
Russell: Kettőből kettő

Győzelem a sprinten, győzelem a főfutamon – egyértelműen George Russell hétvégéje volt a mostani. A Mercedes brit versenyzője remekül rajtolt az élről ma este és nagyjából végig kezében tartotta a futamot, amely pedig több érdekes eseményt is hozott. Neki sikerült kimaradnia a kalamajkákból, autója pedig meglepően jól kezelte a gumikat, így megérdemelten szerezte meg első F1-es győzelmét. Hónapok óta ment a tippelde arra vonatkozólag, hogy lesz-e idén futamgyőzelme a Mercedesnek. Most megkaptuk a választ, ráadásul rögvest egy kettős sikerről beszélhetünk, hiszen Hamilton lett a 2. helyezett – a 2020-as Emilia-Romagnai Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet a német gyártó. Ez a diadal bizonyára szép emlékeket ébreszt a csapat szurkolóiban, akik az elmúlt közel tíz évben hozzá voltak szokva a folyamatos sikerekhez, ám ez az esztendő egyáltalán nem a stuttgarti csapatról szólt. Russell abból a szempontból is megérdemli a győzelmet, hogy a két Mercedes-pilóta közül egyértelműen ő a jobb idén. Az már más kérdés, hogy valószínűleg túl későn jött ez a siker a csapat-vb 2. helye szempontjából, a jövő évre vonatkozóan azonban bizakodásra adhat okot a Mercedesnél.

Jól működött a Ferrari

Az elmúlt hónapok sorozatos stratégiai hibái után ezen az estén szinte minden klappolt a Ferrarinál. Az öthelyes rajtbüntetéssel kezdő Carlos Sainz révén egy dobogós eredményt ért el a Scuderia, de ami talán ennél is nagyobb figyelmet érdemel, hogy Charles Leclerc úgy lett a 4., hogy a 7. körben Lando Norris kiforgatta. A monacói autójával a gumifalnak csapódott nem kis sebességgel, de csodával határos módon nem sérült meg a futómű, így egy szárnycsere után folytathatta a versenyt és sikeresen fölzárkózott. Ezúttal a kerékcserékkel sem akadtak gondok, a gumik pedig jókor működtek igazán jól, így sikerült a Ferrarinak a Mercedes kettős győzelme ellenére is nagyon közel kerülnie a konstruktőri világbajnokság 2. helyéhez. Jelenleg 19 pont a maranellóiak előnye, de Abu Dhabiban még komoly csatára lehet köztük számítani. Ugyanez áll Leclerc és Sergio Pérez párosára is, hiszen pillanatnyilag a monacói csak több győzelmével előzi meg a mexikóit, tehát azon a fronton is ádáz csata várható a szezonzárón. A Ferrarinál mindenesetre bizakodhatnak a ma látottak alapján.

Alonso elképesztő felzárkózása a legjobb nem élcsapat címet jelentheti az Alpine-nak

Fernando Alonso az elszúrt sprint miatt a 18. helyről rajtolt, ám az 5. helyen ért célba. Akár szurkol valaki a spanyolnak, akár nem, meg kell emelnünk kalapunkat mai teljesítménye előtt. Rendkívüli versenye volt és sokat profitált abból, hogy a második Biztonsági Autó-fázis alatt hajtotta végre utolsó kerékcseréjét. Ekkor a 9. helyre esett vissza, ám az utolsó körökben Ocont, Bottast, Vettelt és Pérezt is maga mögé utasította, így került a top ötbe. Ez és Esteban Ocon 8. helye azt jelenti, hogy az Alpine 19 pontosra növelte előnyét a konstruktőri világbajnokságban a ma nullázó McLarennel szemben, úgyhogy szinte biztosan megszerzi a csapatok világbajnokságában a 4. helyet, azaz a három nagy után a legerősebb istálló lehet.

NEGATÍVUMOK
Pérez nagy buktája

Sergio Pérez a 4. helyről kezdhette meg a Brazil Nagydíjat. A mexikói pilóta abban a tudatban versenyzett, hogy harcban állt Charles Leclerc-el az egyéni összetett 2. helyéért. A monacói közvetlenül a mexikói mögül rajtolhatott. Pérez jól kezdett, kis híján Verstappent is megelőzte, de végül maradt ott, ahol a start pillanatában volt. A kerékcseréket követően a 2. helyen találta magát a Red Bull pilótája, s tartotta is ezt a pozíciót egészen a 45. körig, amikor Hamilton utolérte és megelőzte. Pár körrel később behajtott a bokszba friss kerekekért – ekkor a közepes abroncsokból kapott egy garnitúrát. Ezek a gumik azonban egyik autón sem működtek igazán jól, s bizony Pérezt is utolérte ez a probléma. Egyre lassabb köröket ment és sorra előzték meg a riválisok. Elment mellette Sainz, Leclerc, Alonso és végül csapattársa, Verstappen is. Pérezt végül a 7. helyen intette le a kockás zászló, s mivel Leclerc a 4. lett, ezért kettejük között pontazonosság áll fönn az Abu-Dhabiban esedékes szezonzáró előtt, de a monacói több futamgyőzelme miatt most megelőzi Pérezt.

Hamilton megúszott egy jogos büntetést

Hamilton a 2. helyről indulhatott el a Brazil Nagydíjon. A hétszeres világbajnoknak eseménytelen rajtja volt, ám az első körökben történt balesetek utáni biztonsági autós fázis utáni újraindítás során megtámadta őt Max Verstappen. A 2. kanyarban összeértek, mivel Hamilton nem hagyott elég helyet a hollandnak. Mindkettejük autója sérült, Verstappennek a bokszutcába kellett hajtania javítás végett, Hamilton viszont kint maradt a pályán. Meglepő módon a versenybíróság végül nem őt, hanem a kétszeres világbajnokot találta vétkesnek az ütközésben, ezért 5 másodperces büntetésre ítélte. Véleményem szerint Hamilton érdemelt volna büntetést ezért a történésért, hiszen teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem hagyott elég helyet Verstappennek. Na mindegy, nem ez volt a versenybíróság első hibás döntése a történelem során, a vb-címek sorsa pedig réges rég eldőlt, úgyhogy sportszakmailag nincs nagy súlya, de azért idegesítő.

A McLaren rengeteget bukott

Fekete hétvégét zár a McLaren. Az Alpine-nal a konstruktőri világbajnokság 4. helyéért harcoló wokingi alakulat nullázott Brazíliában. Daniel Ricciardo az 1. körben ütközött Kevin Magnussennel, miután nem megfelelően közlekedett körülötte. Mivel mindkét autó sérült, így föladni kényszerültek a futamot. Lando Norrisnak jó sansza volt a pontszerzésre, ám az 53. körben mechanikai hiba miatt kiállni kényszerült a versenyből. Ahogy föntebb említettem, az Alpine nagyon elhúzott a McLarentől, amely számára a 4. hely egyre távolabb kerül.

Ez volt a Brazil Nagydíj értékelése. A Forma-1 vasárnap az Abu Dhabi Nagydíjjal zárul.

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply